A legtöbb itteni iskolába két úton lehet bekerülni: vagy a zónájában laksz, vagy a gyerek testvére már odajár. Csak néhány olyan iskola van, ami nem zóna alapján veszi fel a gyerekeket.
Amikor lakásokat nézünk, a címet szépen bepötyögjük egy erre rendszeresített weboldalon, és megnézzük, hogy az adott cím melyik iskolák zónájába tartozik.
http://www.schoolzones.co.nz/enrolmentzones/Search.aspx
Primary School 10 éves korig van, 11 éves kortól meg Intermediate, mi éppen a kettő határán vagyunk.
Jelenleg a Takapuna Normal Intermediate Schoolra gyúrunk. Remélem, a név nem azt jelenti, hogy csak normális gyerekeket vesznek fel, mert akkor semmi esélyünk.
2009. január 21., szerda
2009. január 20., kedd
Lakáskeresés 2.
Két hétre foglaltunk szállást a Quest aparmanházban, úgyhogy lassan jó lenne valami sajátba beköltözni. Sokan mennek egyébként a BK Hostelbe, Varpiék is éppen ott lakoznak. Ez utóbbira legtöbben azt mondták hogy "két hétig el lehet viselni", meg "nem egy Hilton de azért jó", úgyhogy nem mertük bevállalni - főleg, mikor megtudtuk hogy fürdő-wc csak a folyosón található.
Ez az apartman 3 főre épp a duplájába kerül, 119 NZD egy éjszakára (amit 139-ről alkudtam le). Cserébe viszont van egy tágas szoba, fürdőszoba, nagy szekrény, kis konyha, hajszárító, mosó-szárítógép, tévé, kenyérpirító, vasaló, kanapé, étkezőasztal. Minden szép rendes, naponta takarítanak, ingyen parkolónk van a belvárosban, szóval kellemes, tiszta és száraz érzés. Jó, hogy az első kótyagos napokban legalább ezen nem kell idegeskedni.
A lakáskeresés nagyjából úgy néz ki, hogy a trade.me hirdetéseiből leválogatunk egy adagot, és megnézegetjük kívülről. Megadják a pontos címet - ja ezt már írtam - szóval körbefurikázunk. Láttunk már szörnyszülötteket, meg csinoskákat drága pénzért... most van pár versenyző, még ma délután is nézünk kettőt, aztán lassan döntést kéne hozni.
Az összes helyi intézendő közül eddig ez tűnik a legmacerásabbnak, és már legalább 3 napot elvett. Annyi haszna azért van, hogy egyre jobban megy a vezetés, meg valamennyi helyismeretünk is adódott a keresgélésből kifolyólag.
Majd mondom, ha már van valami konkrét.
Ez az apartman 3 főre épp a duplájába kerül, 119 NZD egy éjszakára (amit 139-ről alkudtam le). Cserébe viszont van egy tágas szoba, fürdőszoba, nagy szekrény, kis konyha, hajszárító, mosó-szárítógép, tévé, kenyérpirító, vasaló, kanapé, étkezőasztal. Minden szép rendes, naponta takarítanak, ingyen parkolónk van a belvárosban, szóval kellemes, tiszta és száraz érzés. Jó, hogy az első kótyagos napokban legalább ezen nem kell idegeskedni.
A lakáskeresés nagyjából úgy néz ki, hogy a trade.me hirdetéseiből leválogatunk egy adagot, és megnézegetjük kívülről. Megadják a pontos címet - ja ezt már írtam - szóval körbefurikázunk. Láttunk már szörnyszülötteket, meg csinoskákat drága pénzért... most van pár versenyző, még ma délután is nézünk kettőt, aztán lassan döntést kéne hozni.
Az összes helyi intézendő közül eddig ez tűnik a legmacerásabbnak, és már legalább 3 napot elvett. Annyi haszna azért van, hogy egyre jobban megy a vezetés, meg valamennyi helyismeretünk is adódott a keresgélésből kifolyólag.
Majd mondom, ha már van valami konkrét.
2009. január 19., hétfő
Autóvásárlás
Egy szóban
Kultúrsokk
Több szóban
Pappa értünk jött új-zélandi fél tízre, azaz negyed tizenegykor már indultunk is. Rendes ember ez, valószínűleg a vesénket akarja, vagy a varrodájában leszünk rabszolgamunkások, még nem derült ki. Ahogy mindenki, mi is az Ellerslie autópiacra mentünk, ahol kis aprópénzért cserébe mindenki kiállíthatja a gépjárműjét, mások meg ingyen odamennek és jóárasítva megveszik. Nézegettünk egy kicsi Nissant 2100 dollárzért, aztán azt elvitte valaki más, úgyhogy akkor nézegettünk egy hasonlóan kicsi városi autót, egy Honda Odysseyt. Mikor korbeszimatoltuk és tetszett, se rozsda, se pimp, se vonóhorog, akkor mondtuk az Ibrahimnak hogy kipróbáljuk.
Aszongya jó, menjünk.
Kerek szemekkel beültünk a kocsiba, és elhajtottunk vele, részemről még nem tértem magamhoz. Szóval megpróbálom még egyszer, hogy érthető legyen. Ott volt a kocsi. Az Ibrahim ott beszélgetett a braderjával. Mondtuk hogy akkor mi mennénk vele.
Aszongya jó, vigyétek.
Na szóval így. Akkor még lealkudoztunk belőle 400 dollárzokat, aztán kezet ráztunk és kész. Már az gyanús volt, hogy az Ibrahim telefonon beszélgetett a másik braderjával, és mondta neki többször, hogy fél óra múlva otthon lesz. Ilyen gyanús volt. Bementünk egy postára, ahol kitöltöttünk egy papírt. A postanéni elvette a papírt, bőszen leírogatott valamit a régi amerikai vízumomról, aztán kért 9,2 dollárt és enyém volt a kocsi. Az Ibrahim ideadta a kulcsot és kész. Ha nem kellett volna még pénzt felvennem, az egész ügylet nem lett volna 10 perc sem.
Kérdeztem a Pappát hogy akkor most forgalmi? Eredetiségvizsgálat? Zöld kártya? Műszaki? Izé, bármi? De semmi. Lett kevesebb, mint 10 dollárért egy sajtpapírom, meg egy slusszkulcsom és mehet a menet.
Ő lenne az:
Kultúrsokk
Több szóban
Pappa értünk jött új-zélandi fél tízre, azaz negyed tizenegykor már indultunk is. Rendes ember ez, valószínűleg a vesénket akarja, vagy a varrodájában leszünk rabszolgamunkások, még nem derült ki. Ahogy mindenki, mi is az Ellerslie autópiacra mentünk, ahol kis aprópénzért cserébe mindenki kiállíthatja a gépjárműjét, mások meg ingyen odamennek és jóárasítva megveszik. Nézegettünk egy kicsi Nissant 2100 dollárzért, aztán azt elvitte valaki más, úgyhogy akkor nézegettünk egy hasonlóan kicsi városi autót, egy Honda Odysseyt. Mikor korbeszimatoltuk és tetszett, se rozsda, se pimp, se vonóhorog, akkor mondtuk az Ibrahimnak hogy kipróbáljuk.
Aszongya jó, menjünk.
Kerek szemekkel beültünk a kocsiba, és elhajtottunk vele, részemről még nem tértem magamhoz. Szóval megpróbálom még egyszer, hogy érthető legyen. Ott volt a kocsi. Az Ibrahim ott beszélgetett a braderjával. Mondtuk hogy akkor mi mennénk vele.
Aszongya jó, vigyétek.
Na szóval így. Akkor még lealkudoztunk belőle 400 dollárzokat, aztán kezet ráztunk és kész. Már az gyanús volt, hogy az Ibrahim telefonon beszélgetett a másik braderjával, és mondta neki többször, hogy fél óra múlva otthon lesz. Ilyen gyanús volt. Bementünk egy postára, ahol kitöltöttünk egy papírt. A postanéni elvette a papírt, bőszen leírogatott valamit a régi amerikai vízumomról, aztán kért 9,2 dollárt és enyém volt a kocsi. Az Ibrahim ideadta a kulcsot és kész. Ha nem kellett volna még pénzt felvennem, az egész ügylet nem lett volna 10 perc sem.
Kérdeztem a Pappát hogy akkor most forgalmi? Eredetiségvizsgálat? Zöld kártya? Műszaki? Izé, bármi? De semmi. Lett kevesebb, mint 10 dollárért egy sajtpapírom, meg egy slusszkulcsom és mehet a menet.
Ő lenne az:
2009. január 18., vasárnap
Lakáskeresés
Szombaton végül nekiláttunk lakást nézni, ami nem egy sétagalopp. Ha jó a lakás, akkor nem fotózzák le, mer minek, úgyis elmegy. Ha rossz, akkor meg jól megfotosopozzák, hátha valaki elhiszi hogy amit a képen látott az tulképp ugyanaz mint amit élőben megtekintett.
Azt már kitaláltuk, hogy a North Shore-ra költözünk, mert nyugis, csendes, kertvárosos, mégis könnyen be lehet utazni a városba, ahol valószínűleg dolgozni fogunk. A hirdetések nézegetése viszont teljes mértékig sötétben tapogatózás addig, amíg nem jártunk személyesen a környéken, szóval nem volt más hátra, mint belecsapni a lecsóba, hogy legyen ami lesz. Első felindulásból egy devonporti házat néztünk meg egy ingatlanos mukival, aki barna volt, cserzett, és késett. Ezért gondoltuk, hogy görög. Meg úgy hívták, hogy Janisz. A képeken látható tágas, kétszobás, kertes ház a valóságban kisebb volt, mint a Sutusék bungalója a csepeli kavicsbányatavakon, kertje meg annyi volt kb. mint a teszkó parkolójában az elválasztósáv. Ezt Janisz is pontosan tudta, nem is próbált minket nagyon rábeszélni. Azt megígérte, hogy kerít nekünk valamit, most már hogy tudja kifiák vagyunk.
A lakáshirdetésekbe itt többnyire beírják a pontos címet, mert nem félnek hogy lenyúlod a bizniszt és direktben megállapodsz a tulajjal. Maguknak is meg nekünk is időt spórolnak azzal, hogy szorgalmi feladatként elkocsikázunk a megadott címekre és kívülről körbeszaglásszuk a helyet. Ha így már megfelel, elég akkor szólni, hogy hozzál kulcsot barátom, bémennénk.
Pár lakást megnéztünk Devonportban, Belmontban meg Glenfieldben, egy magas jóképű sofőrrel. Egyik sem lett szívünk csücske, úgyhogy keresgetünk tovább.
Azt már kitaláltuk, hogy a North Shore-ra költözünk, mert nyugis, csendes, kertvárosos, mégis könnyen be lehet utazni a városba, ahol valószínűleg dolgozni fogunk. A hirdetések nézegetése viszont teljes mértékig sötétben tapogatózás addig, amíg nem jártunk személyesen a környéken, szóval nem volt más hátra, mint belecsapni a lecsóba, hogy legyen ami lesz. Első felindulásból egy devonporti házat néztünk meg egy ingatlanos mukival, aki barna volt, cserzett, és késett. Ezért gondoltuk, hogy görög. Meg úgy hívták, hogy Janisz. A képeken látható tágas, kétszobás, kertes ház a valóságban kisebb volt, mint a Sutusék bungalója a csepeli kavicsbányatavakon, kertje meg annyi volt kb. mint a teszkó parkolójában az elválasztósáv. Ezt Janisz is pontosan tudta, nem is próbált minket nagyon rábeszélni. Azt megígérte, hogy kerít nekünk valamit, most már hogy tudja kifiák vagyunk.
A lakáshirdetésekbe itt többnyire beírják a pontos címet, mert nem félnek hogy lenyúlod a bizniszt és direktben megállapodsz a tulajjal. Maguknak is meg nekünk is időt spórolnak azzal, hogy szorgalmi feladatként elkocsikázunk a megadott címekre és kívülről körbeszaglásszuk a helyet. Ha így már megfelel, elég akkor szólni, hogy hozzál kulcsot barátom, bémennénk.
Pár lakást megnéztünk Devonportban, Belmontban meg Glenfieldben, egy magas jóképű sofőrrel. Egyik sem lett szívünk csücske, úgyhogy keresgetünk tovább.
2009. január 17., szombat
Harmadik-negyedik
A harmadik napra nagyjából elmúlik a szédelgés meg az ólmos fáradtság, innentől kezdve már csak rohamokban támad, és hamar el is múlik.
Pukkéék felszedtek minket, hogy teletömjenek élményekkel addig is, míg elmennek nyaralni a déli szigetre (megjegyzem, nélkülünk, khm). Kb. fél óra autókázás után - vagy több, mer néha elbólintottam - letettük a kocsit, sétáltunk egy picit, és bent voltunk egy aaaahhhh... esőerdőben. Kölcsönnettel huszárkodunk, úgyhogy most nem teszek fel képet, de tényleg lélegzetelállító volt. Pálmák, páfrányok keszekuszaságában repkedő fura kis magarak, név szerint riroriro, silvereye, mejnó, tui, meg nagyobb madarak miszerint kereru - részletekért kérem keresse orvosát, gyógyszerészét, vagy bogarássza a pukekokakát. Azt hiszem, itt kezdtük elhinni, hogy tényleg itt vagyunk. A Whaitekere Rangesben. De tényleg.
Úton elfele bementünk egy kávéra az Elevation étterembe, ez a Piha utca egyik magaslati sarkán dugódott el, totális kilátással egész Aucklandre. A teraszon lehet dohányozni, és - mivel nagy a szél - helyes kis bádogtetős hamutartókat raknak az asztalra. Amikor kihozták a kávét, kérdeztük hogy hol a cukor - mutogattak is bőszen a hamutartóra, pedig akkor már nyilván jól beledohányoztam. Sebaj, én a világ bármely pontján tudom hozni a formám.
Utána átmentünk Piha beach-re, az úgynevezett tengerparta, ahol megtapasztaltuk a lélegzetelállítás nr.2. nevű élményt. Egy elegáns éttermezést ígértünk be magunknak, de a gyerek annyira vizes-trutymákos lett a parton, hogy a végén egy Wendysből hoztunk ki avokádós hamburgert, amit a kocsiban ettünk meg. Egyébként nem tudom mi volt a baj a gyerekkel, szerintem csinos volt az ember úszógatyájában meg az én blézeremben, mondhatni újzélandos.
Este még megkóstoltuk a Monkey Bay Sauvignon Blanc-t ami pappa szerint rossz, szerintem meg jó, majd beájultunk.
Pukkéék felszedtek minket, hogy teletömjenek élményekkel addig is, míg elmennek nyaralni a déli szigetre (megjegyzem, nélkülünk, khm). Kb. fél óra autókázás után - vagy több, mer néha elbólintottam - letettük a kocsit, sétáltunk egy picit, és bent voltunk egy aaaahhhh... esőerdőben. Kölcsönnettel huszárkodunk, úgyhogy most nem teszek fel képet, de tényleg lélegzetelállító volt. Pálmák, páfrányok keszekuszaságában repkedő fura kis magarak, név szerint riroriro, silvereye, mejnó, tui, meg nagyobb madarak miszerint kereru - részletekért kérem keresse orvosát, gyógyszerészét, vagy bogarássza a pukekokakát. Azt hiszem, itt kezdtük elhinni, hogy tényleg itt vagyunk. A Whaitekere Rangesben. De tényleg.
Úton elfele bementünk egy kávéra az Elevation étterembe, ez a Piha utca egyik magaslati sarkán dugódott el, totális kilátással egész Aucklandre. A teraszon lehet dohányozni, és - mivel nagy a szél - helyes kis bádogtetős hamutartókat raknak az asztalra. Amikor kihozták a kávét, kérdeztük hogy hol a cukor - mutogattak is bőszen a hamutartóra, pedig akkor már nyilván jól beledohányoztam. Sebaj, én a világ bármely pontján tudom hozni a formám.
Utána átmentünk Piha beach-re, az úgynevezett tengerparta, ahol megtapasztaltuk a lélegzetelállítás nr.2. nevű élményt. Egy elegáns éttermezést ígértünk be magunknak, de a gyerek annyira vizes-trutymákos lett a parton, hogy a végén egy Wendysből hoztunk ki avokádós hamburgert, amit a kocsiban ettünk meg. Egyébként nem tudom mi volt a baj a gyerekkel, szerintem csinos volt az ember úszógatyájában meg az én blézeremben, mondhatni újzélandos.
Este még megkóstoltuk a Monkey Bay Sauvignon Blanc-t ami pappa szerint rossz, szerintem meg jó, majd beájultunk.
2009. január 16., péntek
Második nap
Felszerelkeztünk két napos hideg élelemmel, hogy lokál pénzt csiholjunk és legyen bankszámlánk, illetve telefonokat szerezzünk magunkak.
A kettőt együtt sikerült kevesebb mint egy óra alatt elintézni, úgyhogy csak néztünk magunk elé hogy most akkor mi történt..
Azt javasolták a lokálok, hogy az ASB Bankkal próbálkozzunk. Valóban, egy édes polinéz kisleány, név szerint Kitchie csinált nekünk villámgyorsan bankszámlát. Ha úgy érezte, hogy már túl sok időt rabol tőlünk - mondjuk be kellett írnia valamit a gépbe - akkor kedvesen beszélgetett velünk, hogy nehogy unatkozzunk. Kérdeztem is embert, hogy vajon ez egy afféle szofisztikált kockázatelemzés lenne, hogy kifiák-borjai vagyunk, és mit lehet tőlünk várni, de nem - tényleg csak beszélgetett. Részletesen elmondta a trükköket, hogy hogyan fog a legkevesebbe kerülni nekünk a bankolás (hae??) aztán elkísért minket egészen a pénztárig, nehogy levonjanak tőlün kezelési költséget a pénzbefizetésért, hiszen csak most nyitottunk számlát...
További négy perc alatt csinált nekünk egy-egy bankkártyát, aminek helyben állítottuk be a pinkódját egy kütyü segítségével, tehát semmi aktiválás meg telekód meg tökömkínja, csak megfogtuk és vittük.
Gondoltuk, akkor most elverjük az időt, és keresünk valami telefonos boltot. Éppen sikerült átmennünk a zebrán, és ott volt a vodafone... Bementünk, három perc alatt összerakták nekünk amit kértünk, és fizettünk - az öt perccel azelőtt megkapott bankkártyával.
Kultúrsokk!
Ezek után már nem nagyon tudtunk intézkedni, akárhogy is igyekeztünk, ezért elindultunk kalandozni, össze-vissza rajzoltuk a belváros térképét lábbal. A cipőboltok előtt az utcára kipakolva a választék: párosával! (Kultúrsokk?)
Elmentünk a Quay streetre, a kikötőbe ebédelni. Hatalmas mennyiségeket adnak, erre figyelni kell majd, egyikünk adagjából mindhárman jóllaktunk volna, pedig ez volt a small. A legpuccosabb részen sem vészesen drága a kaja, 80 dollárzt fizettünk, ami kb. 9 ezer forint, pedig még söröztünk is. A belváros illata leginkább egzotikus üdülőhelyekére hasonlít, minden második üzemegység valamiféle étterem vagy gyorsétkezde. Rengeteg ázsiai, olasz, arab kajálda szaganyaga keveredik a klasszikus kávézók meg pékségek illatával.
Estve felkapott minket Pappa meg Csanád, erre már tisztán emlékszem. Addig ügyeskedtünk, amíg álomba pofáztuk Mme. Pappát, aztán mi is lekonyultunk.
Ez tegnapelőtt volt - olyan mintha egy hete történt volna.
A kettőt együtt sikerült kevesebb mint egy óra alatt elintézni, úgyhogy csak néztünk magunk elé hogy most akkor mi történt..
Azt javasolták a lokálok, hogy az ASB Bankkal próbálkozzunk. Valóban, egy édes polinéz kisleány, név szerint Kitchie csinált nekünk villámgyorsan bankszámlát. Ha úgy érezte, hogy már túl sok időt rabol tőlünk - mondjuk be kellett írnia valamit a gépbe - akkor kedvesen beszélgetett velünk, hogy nehogy unatkozzunk. Kérdeztem is embert, hogy vajon ez egy afféle szofisztikált kockázatelemzés lenne, hogy kifiák-borjai vagyunk, és mit lehet tőlünk várni, de nem - tényleg csak beszélgetett. Részletesen elmondta a trükköket, hogy hogyan fog a legkevesebbe kerülni nekünk a bankolás (hae??) aztán elkísért minket egészen a pénztárig, nehogy levonjanak tőlün kezelési költséget a pénzbefizetésért, hiszen csak most nyitottunk számlát...
További négy perc alatt csinált nekünk egy-egy bankkártyát, aminek helyben állítottuk be a pinkódját egy kütyü segítségével, tehát semmi aktiválás meg telekód meg tökömkínja, csak megfogtuk és vittük.
Gondoltuk, akkor most elverjük az időt, és keresünk valami telefonos boltot. Éppen sikerült átmennünk a zebrán, és ott volt a vodafone... Bementünk, három perc alatt összerakták nekünk amit kértünk, és fizettünk - az öt perccel azelőtt megkapott bankkártyával.
Kultúrsokk!
Ezek után már nem nagyon tudtunk intézkedni, akárhogy is igyekeztünk, ezért elindultunk kalandozni, össze-vissza rajzoltuk a belváros térképét lábbal. A cipőboltok előtt az utcára kipakolva a választék: párosával! (Kultúrsokk?)
Elmentünk a Quay streetre, a kikötőbe ebédelni. Hatalmas mennyiségeket adnak, erre figyelni kell majd, egyikünk adagjából mindhárman jóllaktunk volna, pedig ez volt a small. A legpuccosabb részen sem vészesen drága a kaja, 80 dollárzt fizettünk, ami kb. 9 ezer forint, pedig még söröztünk is. A belváros illata leginkább egzotikus üdülőhelyekére hasonlít, minden második üzemegység valamiféle étterem vagy gyorsétkezde. Rengeteg ázsiai, olasz, arab kajálda szaganyaga keveredik a klasszikus kávézók meg pékségek illatával.
Estve felkapott minket Pappa meg Csanád, erre már tisztán emlékszem. Addig ügyeskedtünk, amíg álomba pofáztuk Mme. Pappát, aztán mi is lekonyultunk.
Ez tegnapelőtt volt - olyan mintha egy hete történt volna.
2009. január 15., csütörtök
Első nap
Most, amikor ezt írom, az első nap valahogy a múlt homályába vész. Néma, kómás zombulással telt. Azért leírom azokat az izéket, amik a fejemben maradtak belőle.
Elég nagy szívás kora reggel érkezni egy 12 időzónát átívelő utazás után, merthogy ki kell bírni estig elalvás nélkül, hogy ne boruljon fel teljesen az ember biológiai órája. A pukekók szedtek össze minket, és emberfeletti erőfeszítéseket tettek, hogy estig ébren tartsanak minket. Először elmentünk Hajnalkához ahol összeszedtük Mme. Pukekót, és elindultunk nemtudomhová. Közben megálltunk, hogy a magashegyi bakancsokat jandalra cseréljük egy híres nememlékszem hogy hívják cipőboltban. Itt kávét is fogyasztottunk továbbá.
Pár órát eltöltöttünk a pukekók gyönyörű házában a Gulf Harbourban, etettek-itattak minket, meg puculkodtunk is. Azután a valószínűtlenül gyönyörű tengerparton kanyarogva bementünk a valószínűtlenül gyönyörű parkba, ahol valószínűtlen állatokat fotóztunk és videóztunk, miszerint velociraptorokat. Nem voltam benne biztos, hogy ez tényleg megtörtént, de aztán láttam a fényképek között, hogy mégis. Shoppingoltunk is előtte, vagy utána? Aztán beficcentünk pappáék kertjébe, hogy hátha megjönnek. Itt a biztonság kedvéért táncoltam, majd beleültem a vizes székbe, kérem kapcsolja ki.
Valószínűleg beszélgettünk pappáékkal, de lehet hogy nem, erről az illetékeseket kell megkérdezni. Azután még vásároltunk ennivalót, de lehet hogy nem. Aztán aludunk, ez mondjuk biztos.
Elég nagy szívás kora reggel érkezni egy 12 időzónát átívelő utazás után, merthogy ki kell bírni estig elalvás nélkül, hogy ne boruljon fel teljesen az ember biológiai órája. A pukekók szedtek össze minket, és emberfeletti erőfeszítéseket tettek, hogy estig ébren tartsanak minket. Először elmentünk Hajnalkához ahol összeszedtük Mme. Pukekót, és elindultunk nemtudomhová. Közben megálltunk, hogy a magashegyi bakancsokat jandalra cseréljük egy híres nememlékszem hogy hívják cipőboltban. Itt kávét is fogyasztottunk továbbá.
Pár órát eltöltöttünk a pukekók gyönyörű házában a Gulf Harbourban, etettek-itattak minket, meg puculkodtunk is. Azután a valószínűtlenül gyönyörű tengerparton kanyarogva bementünk a valószínűtlenül gyönyörű parkba, ahol valószínűtlen állatokat fotóztunk és videóztunk, miszerint velociraptorokat. Nem voltam benne biztos, hogy ez tényleg megtörtént, de aztán láttam a fényképek között, hogy mégis. Shoppingoltunk is előtte, vagy utána? Aztán beficcentünk pappáék kertjébe, hogy hátha megjönnek. Itt a biztonság kedvéért táncoltam, majd beleültem a vizes székbe, kérem kapcsolja ki.
Valószínűleg beszélgettünk pappáékkal, de lehet hogy nem, erről az illetékeseket kell megkérdezni. Azután még vásároltunk ennivalót, de lehet hogy nem. Aztán aludunk, ez mondjuk biztos.
Utazás
Akárhonnan nézzük, két napot repülőzni nem sétagalopp. Mindenfélére felkészültünk, aztán persze semmi nem lett belőle, leginkább zombiként ültünk egy miniatűr székben, és ennyi.
A gyerekkel semmi gond nem volt, vagy izgatottan örvendezett, vagy mindent felevett, vagy nyomkorászta a repülő beépített bizgentyűit, vagy aludt.
Budapest-Helsinki semmi izgalmas, csak 2 óra, és ott várni sem kellett sokat. Gyorsan át a következőre, miszerint Helsinki-Kingkong. Ezt részemről végignyűjglődtem, nem sikerült aludni sem, 9,5 óra. Amikor megérkeztünk, valamiért az arrival-ban felejtettük magunkat, úgy szóltak ránk hogy menjünk már át a tranzitváróba. Jól is tettük, mert az arrivalban nem találtunk semmit, a tranzit meg egy ordenáré méretű komplexitás. Y alakú az egész, azt hiszem összesen 80 kapuval, mozgójárdákkal. Mivel volt itt vagy 7 óránk, nem izgultunk túlságosan, elténferegtünk a resting lounge-ba és ott vettünk egy jó fürdőt. Bazidrágáért, de nagyon kellemes volt, mindazonáltal, több mint 20 óra rohadás után. Ettünk aztán egy kis csigapetepörköltöt trutyólevessel meg szósszal borított izével és hozzá ilyen kis micsodákat. Volt közte ami finom volt. Az utolsó egy órában sajnos lekonyultunk, legalábbis én meg a gyerek. Ember hősiesen vigyázta a kis családkáját.
A hongkong-auckland járatra már sikerült annyira kikészülni, hogy nem is törődtünk semmivel, versenyt alukáltunk. Nagyjából két-két órákat sikerült, amíg a fel nem ébredtünk arra, hogy nem érezzük valamelyik végtagunkat - aztán újra ájulás. Az utolsó négy órát részemről ébren töltöttem, de összességében szerintem egy nettó 6-7 órát sikerült összehozni alvásügyileg. Itt már szerencsére eszünkbe jutott hogy szedjük a Pukekók által küldött No JetLag tablettát, és azt tapasztaltam, hogy nem száradtam ki annyira, mint a másik úton, pedig itt többet aludtam ezért kevesebbet tudtam inni.
Auckland
Még a repülőn kiosztottak egy kis papirost, amit mindenkinek ki kellett tölteni. Ezt sehol sem olvastuk, kicsit morfondíroztunk is hogy mit írjunk be, aztán úgy gondoltuk, hogy ha turista vízumot akarunk úgyis, akkor nem bonyolítunk semmit, és szépen kitöltöttük turistául. Címnek a szállodát írtuk be, tartózkodás időtartamának 3 hónapot, utazás céljának turizmust.
Kicsit ugyebár izgultunk, meg idegeskedtünk, amennyire erőnkből futotta. Első mérföldkő az útlevélvizsgálat. Mi nem csináltunk semmi különöset, nyugodtan álldigáltunk, és válaszoltunk mindenre, amit kérdezett. Egy kis humor belefért, ugyanis enba feje az útlevélben szakálltalan, úgyhogy próbálta azonosítás céljából elhajtogatni a bozontját, ezen azért vigyorgott egyet a lehányka. Az első útlevélbe máris bepecsételte amit be akart, nem is kérdezett semmit. A másodiknál aztán valami eszébe juthatott, mert megkérdezte, hogy van-e visszajegyünk. Nem kezdtem semmi magyarázkodásba, csak előkaptam a kinyomtatott jegyet. Azt nézegette, vadul számolt hogy januárhoz képest április az akkor hány hónap. Aztán lepecsételt mindent és jó utat kívánt és már mentünk is. Szerintem nyugisan, nyitottan kell állni, figyelni, és csak arra válaszolni, amit kérdez. Meg olyan barátságos, szimpatikus és megnyerő tekintet kell mint ami nekem van.
Azután kezdhettünk aggódni a csomagokért, különös tekintettel az oversize külön feladott gitárra, ami egyszer már kerengett a világ körül, mikor amerikából érkezett velem, szóval féltünk hogy most is huncutkodik. Szerencsére nem tette. Első pozitív élmény volt, hogy beálltam valamiféle luggage information sorba, hogy megkérdezzem, hol vannak az oversizeok. Két ember állt előttem, ezért egy sétafikáló reptéri kolléga kötelességének érezte, hogy odajöjjön hozzám, és megkérdezze, mit szeretnék. Aztán készségesen el is mondta, megmutatta, hova kell menni. (Mondjuk nyilván oda, ahol ordenáré méretű betűkkel kiírták hogy oversize...:)
Biohazárd
A következő menet az Új-Zélandra veszélyes izék kiszűrése miatt felállított biosecurity vizsgálat, ami nagyon helyénvaló meg minden, de azért további aggódásra ad okot, mert nem volt a napi programunkba iktatva egy 30 kilós bőrönd széjjelpakolása. Már a gépen rendesen kitöltöttük, hogy nincs nálunk semmise, de azért rendes kislány módjára megkérdeztem, hogy az úgynevezett Balaton Szelet ételnek mindősül-e. Mondta a néni, hogy igen, de azért nem kért tételes vizsgálatot. Azt hozzátenném, hogy elég nagy számú ázsiai között álltunk sorban, akik egyrészt nem beszéltek angolul, másrészt meg az ember kinézi belőlük, hogy szárított polipot meg gőzgombócot cígölnek a kézipoggyászban. Az előttünk lévő például bőszen mutogatta hogy ham-ham, igen-igen... Azt hiszem, utána felüdülés volt egy angolul beszélő pár, aki még azt is tudta, hogy a bakancsot is le köll pucolni. Ezután még volt egy röntgen, ahol megnézték hogy igazat mondtunk-e, mert a röntgen kimutatja a csempészananászt, ahogy ezt a repülőn a kisfilmben is megtekinthettük.
Ez egy laza 40-50 percet vett igénybe a ránk váró Hajnalka és Pukekó szerint, mi nem tudunk nyilatkozni, akkor már nem csak azt nem tudtuk, hogy hány óra van, hanem már azt se, hogy milyen nap...
Jelentem, az első benyomás: hihetetlen napfény, meleg, és mindent átható, tavaszi, virágillatú levegő. Tik akik még csak most jöttök, ne felejtsetek el nyári cipőt, papucsot tenni a kézipoggyászba:)
A gyerekkel semmi gond nem volt, vagy izgatottan örvendezett, vagy mindent felevett, vagy nyomkorászta a repülő beépített bizgentyűit, vagy aludt.
Budapest-Helsinki semmi izgalmas, csak 2 óra, és ott várni sem kellett sokat. Gyorsan át a következőre, miszerint Helsinki-Kingkong. Ezt részemről végignyűjglődtem, nem sikerült aludni sem, 9,5 óra. Amikor megérkeztünk, valamiért az arrival-ban felejtettük magunkat, úgy szóltak ránk hogy menjünk már át a tranzitváróba. Jól is tettük, mert az arrivalban nem találtunk semmit, a tranzit meg egy ordenáré méretű komplexitás. Y alakú az egész, azt hiszem összesen 80 kapuval, mozgójárdákkal. Mivel volt itt vagy 7 óránk, nem izgultunk túlságosan, elténferegtünk a resting lounge-ba és ott vettünk egy jó fürdőt. Bazidrágáért, de nagyon kellemes volt, mindazonáltal, több mint 20 óra rohadás után. Ettünk aztán egy kis csigapetepörköltöt trutyólevessel meg szósszal borított izével és hozzá ilyen kis micsodákat. Volt közte ami finom volt. Az utolsó egy órában sajnos lekonyultunk, legalábbis én meg a gyerek. Ember hősiesen vigyázta a kis családkáját.
A hongkong-auckland járatra már sikerült annyira kikészülni, hogy nem is törődtünk semmivel, versenyt alukáltunk. Nagyjából két-két órákat sikerült, amíg a fel nem ébredtünk arra, hogy nem érezzük valamelyik végtagunkat - aztán újra ájulás. Az utolsó négy órát részemről ébren töltöttem, de összességében szerintem egy nettó 6-7 órát sikerült összehozni alvásügyileg. Itt már szerencsére eszünkbe jutott hogy szedjük a Pukekók által küldött No JetLag tablettát, és azt tapasztaltam, hogy nem száradtam ki annyira, mint a másik úton, pedig itt többet aludtam ezért kevesebbet tudtam inni.
Auckland
Még a repülőn kiosztottak egy kis papirost, amit mindenkinek ki kellett tölteni. Ezt sehol sem olvastuk, kicsit morfondíroztunk is hogy mit írjunk be, aztán úgy gondoltuk, hogy ha turista vízumot akarunk úgyis, akkor nem bonyolítunk semmit, és szépen kitöltöttük turistául. Címnek a szállodát írtuk be, tartózkodás időtartamának 3 hónapot, utazás céljának turizmust.
Kicsit ugyebár izgultunk, meg idegeskedtünk, amennyire erőnkből futotta. Első mérföldkő az útlevélvizsgálat. Mi nem csináltunk semmi különöset, nyugodtan álldigáltunk, és válaszoltunk mindenre, amit kérdezett. Egy kis humor belefért, ugyanis enba feje az útlevélben szakálltalan, úgyhogy próbálta azonosítás céljából elhajtogatni a bozontját, ezen azért vigyorgott egyet a lehányka. Az első útlevélbe máris bepecsételte amit be akart, nem is kérdezett semmit. A másodiknál aztán valami eszébe juthatott, mert megkérdezte, hogy van-e visszajegyünk. Nem kezdtem semmi magyarázkodásba, csak előkaptam a kinyomtatott jegyet. Azt nézegette, vadul számolt hogy januárhoz képest április az akkor hány hónap. Aztán lepecsételt mindent és jó utat kívánt és már mentünk is. Szerintem nyugisan, nyitottan kell állni, figyelni, és csak arra válaszolni, amit kérdez. Meg olyan barátságos, szimpatikus és megnyerő tekintet kell mint ami nekem van.
Azután kezdhettünk aggódni a csomagokért, különös tekintettel az oversize külön feladott gitárra, ami egyszer már kerengett a világ körül, mikor amerikából érkezett velem, szóval féltünk hogy most is huncutkodik. Szerencsére nem tette. Első pozitív élmény volt, hogy beálltam valamiféle luggage information sorba, hogy megkérdezzem, hol vannak az oversizeok. Két ember állt előttem, ezért egy sétafikáló reptéri kolléga kötelességének érezte, hogy odajöjjön hozzám, és megkérdezze, mit szeretnék. Aztán készségesen el is mondta, megmutatta, hova kell menni. (Mondjuk nyilván oda, ahol ordenáré méretű betűkkel kiírták hogy oversize...:)
Biohazárd
A következő menet az Új-Zélandra veszélyes izék kiszűrése miatt felállított biosecurity vizsgálat, ami nagyon helyénvaló meg minden, de azért további aggódásra ad okot, mert nem volt a napi programunkba iktatva egy 30 kilós bőrönd széjjelpakolása. Már a gépen rendesen kitöltöttük, hogy nincs nálunk semmise, de azért rendes kislány módjára megkérdeztem, hogy az úgynevezett Balaton Szelet ételnek mindősül-e. Mondta a néni, hogy igen, de azért nem kért tételes vizsgálatot. Azt hozzátenném, hogy elég nagy számú ázsiai között álltunk sorban, akik egyrészt nem beszéltek angolul, másrészt meg az ember kinézi belőlük, hogy szárított polipot meg gőzgombócot cígölnek a kézipoggyászban. Az előttünk lévő például bőszen mutogatta hogy ham-ham, igen-igen... Azt hiszem, utána felüdülés volt egy angolul beszélő pár, aki még azt is tudta, hogy a bakancsot is le köll pucolni. Ezután még volt egy röntgen, ahol megnézték hogy igazat mondtunk-e, mert a röntgen kimutatja a csempészananászt, ahogy ezt a repülőn a kisfilmben is megtekinthettük.
Ez egy laza 40-50 percet vett igénybe a ránk váró Hajnalka és Pukekó szerint, mi nem tudunk nyilatkozni, akkor már nem csak azt nem tudtuk, hogy hány óra van, hanem már azt se, hogy milyen nap...
Jelentem, az első benyomás: hihetetlen napfény, meleg, és mindent átható, tavaszi, virágillatú levegő. Tik akik még csak most jöttök, ne felejtsetek el nyári cipőt, papucsot tenni a kézipoggyászba:)
2009. január 14., szerda
Ideérődtünk
Egyben, egészben. Az idegrendszerünk viszont valahol félúton beült egy kávéra a bioritmusunkkal, őket még be kell várni, aztán nyilatkozunk.
Minden okés, most alvás.
Minden okés, most alvás.
2009. január 13., kedd
Hong Kong
Itten dekkolunk Hong Kongban, 5 órát kell üldögélni, aztán irány tova. Egyelőre jól elvagyunk, mert a 9,5 órás éjszakai repüléstől kellőképpen zombikká változtunk. A gépen felszolgált brownie meg muffin kellemes gipszes cuccá kötött a gyomrokban, szal még kávézóba se tudunk beülni mer le nem bírnánk nyomni semmitse.
Kingkong szuper, mást nem tudok mondani, kérem kapcsojjaki.
Kingkong szuper, mást nem tudok mondani, kérem kapcsojjaki.
2009. január 7., szerda
Végjáték
Az utolsó hét az az utolsó hét, azzal nem lehet mit kezdeni, nem hittem hogy tényleg hisztérikusan kell pakolni, mert én felkészült versenyző vagyok... de nem, ezt most teszteltem, és igaz: az utolsó hét kizárólag őőőőrületben bír eltelni, ezzel meg kell barátkozni.
Pakolás
A bőröndök méretét általában a saját repülőgéptársaságod meghatározza és a honlapján közzé is teszi. Ezek azért a standard méretek körül mozognak: kézipoggyász max 8 kg, 26x45x56 cm, ez fér el a fejed fölött biztonságosan a tárolóban. A nagybőröndnél méretet nem, csak súlyt szabnak meg, ez 20 kg. Szerencsére az ifjúkorú is teljes bőröndöt cipelhet a 75%-os jegye mellé, úgyhogy viszonylag van hely. Majd most kiderül, még nem volt meg a próbapakolás. A ballasztokról érdeklődtem a többi kimenőhazafik körében: általában ruhát, kinti évszaknak megfelelőt érdemes vinni, meg legszükségesebb apróságokat. Elhagytuk a hajszárítót, villanyborotvát és társaikat, mert úgyis csak átalakítóval lehetne őket használni, és nagyjából annyiért kapható, mint itthon. Magyarul: drágább túlsúlyt fizetni, mint kint venni egy újat. Ez számottevő spórolást jelent. Ruhákkal jól állunk, ami nem kellett, ment ajándékba, a többi szerintem jól be fog férni, mert mi nem viszünk plüssállat-gyűjteményt. Cipőt ajnálották, hogy vigyünk, ha vannak jók, mert elég drága és nem a legjobb a cipőválaszték odaki'. Én csak bőrt, úgyhogy raktam el 5 párat, meg egy veszkócsimmát, végül túrabakancsban megyek, mert az bizonyult a legnehezebbnek. Túl kényelmes nem lesz, de úgyis mindig leveszem a gépen szóval oké. Majd a szekuritban lesz vicces ahogy fűzögetem ki-be, de erre lélekben már felkészültem. Egyébként minden cuccból csak a legszükségesebb apróságokat - majd kint venni kell, olcsóbb, mondom, mint szállítgatni.
Orvosi vizsgálat
Mi itt most szívunk egy kicsit, mert utolsó hétre hagytuk, az orvos ugyanis azt mondta telefonon, hogy egy hét alatt megvan. Valamit elbambulhatott, mert kiderült hogy a hepatitis csak másfél hét alatt lesz kész. Szerencsére sikerült vele megbeszélni, hogy megcsináljuk az egész hercehurcát, aztán egy meghatalmazottunk elmegy a laboreredményért, beszolgáltatja neki a leleteket és akkor ő lezárja és átadja a reportot. Ezt majd magunk után küldetjük, pénzben ennyit bukunk rajta. Szóval az úgy van, hogy be kell kocogni a Mária utcába, bőrgyógyászati klinika, STD osztály. Bejelentkezés nélkül sorba kell ülni a vérvétel előtt, egyszercsak behívnak, ott veszik fel az adatokat. Érdemes tudni, hogy mit akarunk. AIDS és hepatitisz (a HBsAg fajta) kell Új-Zélandra. Vérvétel után fel kell kocogni a második emeletre, és befizetni az aids-ért fejenként 4000 Ft-ot, a hepatitiszért 1500-öt. A számlával aztán vissza az STD laborba, ahol ránéznek, ráírják a számod, és ezzel lehet majd érte menni, másfél hét múlva. A hepatitiszt újabban csak kedden csinálják, tehát ha éppen hétfőn mentél vérvérelre, akkor még akár csütörtökre is meglehet... de persze a magyar egészségügy útjai kifürkészhetetlenek.
Erre egy példa: ha hétfőn csináltatsz AIDS tesztet, az legkorábban szerdára van kész. Ámde ha kedden, az már kedd délutánra. Hae? Annyi biztos, hogy érdemes nyitásra, reggel 8-ra odamenni, mert ha 10 körül érsz, az már csak a másnapi menettel megy tovább, és akkor ki tudja, milyen krono-szinklasztikus infundibulumba kerül útközben. Lehet például, hogy a vérvételt megelőző nap lesz kész, amikor nem tudod átvenni mert még ott sem voltál. Voltandottál.
Maga a redzsisztered immigrésün vizsgálat egy házaspár esetében kb. 2 órát vesz igénybe. még itthon ki kell nyomtatnod egy bazihosszú sok oldalas dokumentumot, azt fogja ő töltögetni. Érdemes előre elolvasni, hogy tudd miket fog kérdezni. Felnőtteknek fejenkét 3, 10 éves gyereknek 1 darab igazolványképet is kell vinni, plusz friss langyos reggeli pisiket. Ott helyben fog majd röntgenezni. Mi szombaton megyünk majd, mer szeretünk veszélyesen élni. Ez a buli felnőttenként 17 ezer lesz, kisfejszének 12 ezer. Őt nem világítják és nem gondolják hogy aidses vagy hepatitiszos. Pedig megjegyzem, sansza nincs rá kevesebb, mint mondjuk nekem.
Gyerekvigyázás
Írtam egy kis kártyát a gyereknek angolul, telefonszámokkal meg titkos térképekkel, hogy mifenét csináljanak vele ha elveszne valamelyik reptéren.
Iskolakötelezettség - Update
Közben megtudtam ám, hogy a helyes eljárás az, hogy a területileg_illetékes suli igazgatójának kell lejelenteni, hogy külföldön folytatja a gyerek a tanulmányait. Mindezt elég levélben is megtenni (én mondjuk tértivevénnyel...) és a biztonság kedvéért a kerület illetékes jegyzőjének is megküldöm.
mostan ennyit, még pakolás... aztán mindjárt megyünk is, sitty-sutty a kannibálok földjére.
Pakolás
A bőröndök méretét általában a saját repülőgéptársaságod meghatározza és a honlapján közzé is teszi. Ezek azért a standard méretek körül mozognak: kézipoggyász max 8 kg, 26x45x56 cm, ez fér el a fejed fölött biztonságosan a tárolóban. A nagybőröndnél méretet nem, csak súlyt szabnak meg, ez 20 kg. Szerencsére az ifjúkorú is teljes bőröndöt cipelhet a 75%-os jegye mellé, úgyhogy viszonylag van hely. Majd most kiderül, még nem volt meg a próbapakolás. A ballasztokról érdeklődtem a többi kimenőhazafik körében: általában ruhát, kinti évszaknak megfelelőt érdemes vinni, meg legszükségesebb apróságokat. Elhagytuk a hajszárítót, villanyborotvát és társaikat, mert úgyis csak átalakítóval lehetne őket használni, és nagyjából annyiért kapható, mint itthon. Magyarul: drágább túlsúlyt fizetni, mint kint venni egy újat. Ez számottevő spórolást jelent. Ruhákkal jól állunk, ami nem kellett, ment ajándékba, a többi szerintem jól be fog férni, mert mi nem viszünk plüssállat-gyűjteményt. Cipőt ajnálották, hogy vigyünk, ha vannak jók, mert elég drága és nem a legjobb a cipőválaszték odaki'. Én csak bőrt, úgyhogy raktam el 5 párat, meg egy veszkócsimmát, végül túrabakancsban megyek, mert az bizonyult a legnehezebbnek. Túl kényelmes nem lesz, de úgyis mindig leveszem a gépen szóval oké. Majd a szekuritban lesz vicces ahogy fűzögetem ki-be, de erre lélekben már felkészültem. Egyébként minden cuccból csak a legszükségesebb apróságokat - majd kint venni kell, olcsóbb, mondom, mint szállítgatni.
Orvosi vizsgálat
Mi itt most szívunk egy kicsit, mert utolsó hétre hagytuk, az orvos ugyanis azt mondta telefonon, hogy egy hét alatt megvan. Valamit elbambulhatott, mert kiderült hogy a hepatitis csak másfél hét alatt lesz kész. Szerencsére sikerült vele megbeszélni, hogy megcsináljuk az egész hercehurcát, aztán egy meghatalmazottunk elmegy a laboreredményért, beszolgáltatja neki a leleteket és akkor ő lezárja és átadja a reportot. Ezt majd magunk után küldetjük, pénzben ennyit bukunk rajta. Szóval az úgy van, hogy be kell kocogni a Mária utcába, bőrgyógyászati klinika, STD osztály. Bejelentkezés nélkül sorba kell ülni a vérvétel előtt, egyszercsak behívnak, ott veszik fel az adatokat. Érdemes tudni, hogy mit akarunk. AIDS és hepatitisz (a HBsAg fajta) kell Új-Zélandra. Vérvétel után fel kell kocogni a második emeletre, és befizetni az aids-ért fejenként 4000 Ft-ot, a hepatitiszért 1500-öt. A számlával aztán vissza az STD laborba, ahol ránéznek, ráírják a számod, és ezzel lehet majd érte menni, másfél hét múlva. A hepatitiszt újabban csak kedden csinálják, tehát ha éppen hétfőn mentél vérvérelre, akkor még akár csütörtökre is meglehet... de persze a magyar egészségügy útjai kifürkészhetetlenek.
Erre egy példa: ha hétfőn csináltatsz AIDS tesztet, az legkorábban szerdára van kész. Ámde ha kedden, az már kedd délutánra. Hae? Annyi biztos, hogy érdemes nyitásra, reggel 8-ra odamenni, mert ha 10 körül érsz, az már csak a másnapi menettel megy tovább, és akkor ki tudja, milyen krono-szinklasztikus infundibulumba kerül útközben. Lehet például, hogy a vérvételt megelőző nap lesz kész, amikor nem tudod átvenni mert még ott sem voltál. Voltandottál.
Maga a redzsisztered immigrésün vizsgálat egy házaspár esetében kb. 2 órát vesz igénybe. még itthon ki kell nyomtatnod egy bazihosszú sok oldalas dokumentumot, azt fogja ő töltögetni. Érdemes előre elolvasni, hogy tudd miket fog kérdezni. Felnőtteknek fejenkét 3, 10 éves gyereknek 1 darab igazolványképet is kell vinni, plusz friss langyos reggeli pisiket. Ott helyben fog majd röntgenezni. Mi szombaton megyünk majd, mer szeretünk veszélyesen élni. Ez a buli felnőttenként 17 ezer lesz, kisfejszének 12 ezer. Őt nem világítják és nem gondolják hogy aidses vagy hepatitiszos. Pedig megjegyzem, sansza nincs rá kevesebb, mint mondjuk nekem.
Gyerekvigyázás
Írtam egy kis kártyát a gyereknek angolul, telefonszámokkal meg titkos térképekkel, hogy mifenét csináljanak vele ha elveszne valamelyik reptéren.
Iskolakötelezettség - Update
Közben megtudtam ám, hogy a helyes eljárás az, hogy a területileg_illetékes suli igazgatójának kell lejelenteni, hogy külföldön folytatja a gyerek a tanulmányait. Mindezt elég levélben is megtenni (én mondjuk tértivevénnyel...) és a biztonság kedvéért a kerület illetékes jegyzőjének is megküldöm.
mostan ennyit, még pakolás... aztán mindjárt megyünk is, sitty-sutty a kannibálok földjére.
2008. december 29., hétfő
No worries
Nos, Moni, aki nem Móni, meginicializált, mert csomó minden eszébe jutott, és erről meg nekem jutott eszembe csomó minden, úgyhogy írok is, jobb az ilyesmin gyorsan túlesni.
Nem vagyok egy nagy blogolvasó, csak négyet-ötöt követek hűségesen. A tematikusakat bírom, meg azokat, ahol van valamilyen személyes indíttatás, mondjuk ismerem a szerzőt. Azokat, akik naplószerűen világba kajabálják a kis életük jelentéktelen eseményeit, vagy mondvacsinált témák köré ollóznak cikkeket halomba, nem szeretem. Még egy apróság, ami teljesen szubjektív hülyeség (pl. gerincenborzol ha valaki azt mondja: "emberke") - szóval halálba idegesít ha valaki úgy blogol, hogy "K. elment a boltba, és összefutott C.-vel, aki elmondta hogy S. új állást kapott..." na a ilyen rövidítéseket zsigerileg nem viselem, pedig semmi megmagyarázható okom nincs rá.
Ennek ellenére a kisrumfban lehet valami, mert teljesen ráragadtam, pedig mindenféléről írogat, ahogy érzi, ráadásul gyakran emleget egy bizonyos V. nevűt is. És mégis. Nem tudok a közelgő utazásunkhoz információt szívni belőle, mert ők Írországban laknak, szóval nem is értem... mégis rendszeres olvasója vagyok. Az előző posthoz írta, hogy meglepődött a szisztematikus készülődésen, aztán egy egész postot kapott a téma, vagyis inkább szabad asszociációs szökellést rendezett a dobozaink okán.
Ami először eszembe jutott, mikor olvastam: welcome to real life 2.0... Nekem nagyon fura élmény volt nyáron, hogy olyan emberekért szurkolok, akiket az életben nem láttam. Hogy úgy érzem, ismerősök, barátok, holott maximum a skype-on osztottuk az észt. Talán lassan bele kell nyugodni, hogy ez egy egészen új módja a kapcsolattartásnak, barátkozásnak. Azért még csodálkozom rajta egy picinyt. A témáról egyébként komoly tanulmányok készültek már, úgyhogy nem megyek bele abba, hogyan pukkanhat szét egy-egy komolynak hitt webes barátság a valóság 1.0 talaján, illetve mennyire skizofrén állapotokat idézhet elő egy-egy ilyen alábukás. Maradjunk annyiban, no worries, aztán lesz ami lesz.
Másik: valóban lehet, hogy marhára szisztematának tűnök, de gyerekkel azt hiszem az ember nem is tehet mást, muszáj mindenre felkészülni, nem mehetek bele a vakvilágba két bőrönddel, mert ha folyik az orra, kell hogy legyen nálam zsepi.
Nagyon régóta tudom, hogy nem jó nekem itt, és ez simán lehet, hogy az egyéniségemből adódik - lehet hogy seholse jó?:) mindenesetre ezt most jól kipróbáljuk. Nem ragaszkodom a tárgyakhoz. Fontosak nekem, szép otthont kell magam köré kanyarítani, de bármikor bármit hajlandó vagyok lecserélni. Nincsenek igazi gyökereim, nem köt ide semmi, meg máshová sem. Könnyen mozdulok, igényem van a változásra. Jó érzés, hogy a sok papírmunka, ügyintézés megéri, és kézzelfogható eredménye van. Jó érzés, hogy van valamiféle jövőképem, egy generációra előre is.
Egyébként, ha valami miatt balul ütne ki ez az egész, akkor is megérte - azt hiszem, hogy a 2008-as évet azért tudtam végigcsinálni, mert végig előttem lebegett: megyünk.
END lelki_elet(s)
FROM imma_neni
Nem vagyok egy nagy blogolvasó, csak négyet-ötöt követek hűségesen. A tematikusakat bírom, meg azokat, ahol van valamilyen személyes indíttatás, mondjuk ismerem a szerzőt. Azokat, akik naplószerűen világba kajabálják a kis életük jelentéktelen eseményeit, vagy mondvacsinált témák köré ollóznak cikkeket halomba, nem szeretem. Még egy apróság, ami teljesen szubjektív hülyeség (pl. gerincenborzol ha valaki azt mondja: "emberke") - szóval halálba idegesít ha valaki úgy blogol, hogy "K. elment a boltba, és összefutott C.-vel, aki elmondta hogy S. új állást kapott..." na a ilyen rövidítéseket zsigerileg nem viselem, pedig semmi megmagyarázható okom nincs rá.
Ennek ellenére a kisrumfban lehet valami, mert teljesen ráragadtam, pedig mindenféléről írogat, ahogy érzi, ráadásul gyakran emleget egy bizonyos V. nevűt is. És mégis. Nem tudok a közelgő utazásunkhoz információt szívni belőle, mert ők Írországban laknak, szóval nem is értem... mégis rendszeres olvasója vagyok. Az előző posthoz írta, hogy meglepődött a szisztematikus készülődésen, aztán egy egész postot kapott a téma, vagyis inkább szabad asszociációs szökellést rendezett a dobozaink okán.
Ami először eszembe jutott, mikor olvastam: welcome to real life 2.0... Nekem nagyon fura élmény volt nyáron, hogy olyan emberekért szurkolok, akiket az életben nem láttam. Hogy úgy érzem, ismerősök, barátok, holott maximum a skype-on osztottuk az észt. Talán lassan bele kell nyugodni, hogy ez egy egészen új módja a kapcsolattartásnak, barátkozásnak. Azért még csodálkozom rajta egy picinyt. A témáról egyébként komoly tanulmányok készültek már, úgyhogy nem megyek bele abba, hogyan pukkanhat szét egy-egy komolynak hitt webes barátság a valóság 1.0 talaján, illetve mennyire skizofrén állapotokat idézhet elő egy-egy ilyen alábukás. Maradjunk annyiban, no worries, aztán lesz ami lesz.
Másik: valóban lehet, hogy marhára szisztematának tűnök, de gyerekkel azt hiszem az ember nem is tehet mást, muszáj mindenre felkészülni, nem mehetek bele a vakvilágba két bőrönddel, mert ha folyik az orra, kell hogy legyen nálam zsepi.
Nagyon régóta tudom, hogy nem jó nekem itt, és ez simán lehet, hogy az egyéniségemből adódik - lehet hogy seholse jó?:) mindenesetre ezt most jól kipróbáljuk. Nem ragaszkodom a tárgyakhoz. Fontosak nekem, szép otthont kell magam köré kanyarítani, de bármikor bármit hajlandó vagyok lecserélni. Nincsenek igazi gyökereim, nem köt ide semmi, meg máshová sem. Könnyen mozdulok, igényem van a változásra. Jó érzés, hogy a sok papírmunka, ügyintézés megéri, és kézzelfogható eredménye van. Jó érzés, hogy van valamiféle jövőképem, egy generációra előre is.
Egyébként, ha valami miatt balul ütne ki ez az egész, akkor is megérte - azt hiszem, hogy a 2008-as évet azért tudtam végigcsinálni, mert végig előttem lebegett: megyünk.
END lelki_elet(s)
FROM imma_neni
Akkor dobozolunk, doktorozunk, papírozunk
Karácsony megvolt, jelentem alássan, sűrű töltöttkáposztákkal meg buta filmekkel, délig alvásokkal. Mostan szépen nyugiban nekilátunk dobozolni. Úgy adódott, hogy ismerős fogja kivenni a lakást, ezért úgy döntöttünk, hogy nem vesszük igénybe a vámraktárat, elég nagy a kamra, a bedobozolt cucokat feltesszük oda, a képek maradhatnak a falon, stb.
Ilyen egyforma dobozokat vettünk, számosat. Ezeket három digites kódokkal látjuk el, és szépen excel táblába vezetjük majd, tartalom szerint. Arra kell figyelni, hogy azok a dolgok, amik vám szempontjából aggályosak (pl. textil, szalma, vagy bármilyen más organikus alapanyagú holmik) egy dobozba kerüljenek, jól azonosíthatóan, mert nagy valószínűség szerint költözéskor ezeket meg fogják majd szemlézni, nehogy bevivődjék valamilyen új-zélandra káros anyag.
Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy párom gitárja is jön velünk. Amikor elhoztam Amerikából, nem kértek érte semmilyen extra díjat, bár akkor is a 20 kilós kvótám fölött volt. Ha most kérnek, hát adunk. Biztonságosabb így, meg nem venném a lelkemre, ha szegény fél év kihagyás után vízhólyagosra pengetné az ujjait, szóval így.
A kis fejsze egyébként - annak ellenére, hogy csak 75%-ot kellett fizetni a jegyéért - teljes értékű utasnak számít, így neki is lehet egy 20 kilós bőröndje. A háromszor 20-ban azért talán elférünk majd - persze közelharcot kell majd vívni a lego- és bionicle készletek miatt, de hát ez van. Kész szerencse, hogy a nyárba megyünk, a pufikabátok és társaik valószínűleg maradnak, majd újítunk kint.
Most vadul járkálunk fogorvoshoz, pukkééktól tanultuk hogy ezt az utolsó pillanatra kell hagyni, mer úgy jó.
Pappa tanácsára kivágtattunk osztrákiába bankszámlát nyitni, mert nekik közvetlen kapcsolatuk van a NZ nemzeti bankkal, így nem kell ausztrálián vagy usán keresztül utalni. Így is borsos, de legalább csak egyszer vonnak a nemzetközi utalásért, és csak egyszer bukunk a konverzión.
Megyünk a dokibácsihoz is, hogy megállapítsa az egészségünket. Nagyon cuki volt, amikor felhívtam, megkérdezte, hogy milyen a testalkatom. Hebegtem egy kicsit, hogy hát ugye néhány kilót szívesen ledobnék meg minden, de azért összességében... miért is kérdi? Kiderült azután, hogy az NZ immigration az elhízást - jogosan - komoly egészségügyi rizikófaktornak tekinti, és a 30-as BMI index körüli, vagy feletti jelentkezőknek még egy extra teszten is át kell mennie, nevesül éhgyomorra cukorterhelés, meg EKG. Nekünk ilyen nem kell, bár most a bejgli+Gefülte de Tötő kombó után még nem mertem BMI-t számolni:)
A gyerekneműeknek nincs teljes vizsgálódás, neki csak pisiteszt meg általános felmérés lesz, max fél óra. Felnőtteknek nagyjából két órát vesz igénybe, és először el kell menni a mária utcába aids meg hepatitis vizsgálatra is.
Majd beszámolok erről a mulatságról.
Körbekajtattuk még az ex-munkaadókat is, hogy írjanak nekünk szerelmes levelet. Ezek nagyjából így néznek ki:
Egyiküknek sikerült 2009. december 20-at írni dátumnak, nem baj, legalább sokáig érvényes lesz:)
Ezen kívül még jól elfelejtettem erkölcsi bizonyítványt kérni, ami jelenleg postán beszerezető, és 2200 Ft-ba kerül. Szerencsére szólt a 007-es hogy ne feledjem. Elsőbbségivel küldtem el karácsony előtt két nappal, remélem vadul dolgoznak rajta a macák. Mikor lesz már elektromos az ügyintézés?
Még hátravan a szerelmünket bizonyítandó dokumentáció, mert hogy nem házultunk. Ennek egyik része egy fotóalbum, ezt összerángattam pdf-be, hogy csak a kezükbe tudjam nyomni, ha kérik. Szerelmünk hajnalán, pelyhedző állal és ifjonti hévvel kezdődik, aztán látszik rajta ahogy párom öregszik én meg fiatalodom az évek alatt. Szerencsére a kölyökpofa jól mutatja a progressziót, ahogy három éves édesből büdöslábú 10 évessé cseperedik. Ezt még ki kell egészíteni néhány levéllel, rokonzoktól és imerősöktől, akik azt nyilatkozzák, hogy ismernek és szeretnek minket és emlékeznek hogy évekkel ezelőtt milyen nagyon összejöttünk és hogy azóta is együtt vagyunk és sokszor mentünk együtt vacsizni meg színházba és sok sikert kívánnak nekünk. A rokonzokkal az a baj, hogy alig vannak, és nem is nagyon beszélnek semmilyen nyelven, így még egy e-mailre sem tudnának válaszolni, ezért inkább gyerekkori barátokra fogok támaszkodni.
Nagyjából ezek a történések, illetve vettem még egy csudás rózsaszín bőröndöt is, rózsaszín kézitáskával, ahh.
Ilyen egyforma dobozokat vettünk, számosat. Ezeket három digites kódokkal látjuk el, és szépen excel táblába vezetjük majd, tartalom szerint. Arra kell figyelni, hogy azok a dolgok, amik vám szempontjából aggályosak (pl. textil, szalma, vagy bármilyen más organikus alapanyagú holmik) egy dobozba kerüljenek, jól azonosíthatóan, mert nagy valószínűség szerint költözéskor ezeket meg fogják majd szemlézni, nehogy bevivődjék valamilyen új-zélandra káros anyag.
Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy párom gitárja is jön velünk. Amikor elhoztam Amerikából, nem kértek érte semmilyen extra díjat, bár akkor is a 20 kilós kvótám fölött volt. Ha most kérnek, hát adunk. Biztonságosabb így, meg nem venném a lelkemre, ha szegény fél év kihagyás után vízhólyagosra pengetné az ujjait, szóval így.
A kis fejsze egyébként - annak ellenére, hogy csak 75%-ot kellett fizetni a jegyéért - teljes értékű utasnak számít, így neki is lehet egy 20 kilós bőröndje. A háromszor 20-ban azért talán elférünk majd - persze közelharcot kell majd vívni a lego- és bionicle készletek miatt, de hát ez van. Kész szerencse, hogy a nyárba megyünk, a pufikabátok és társaik valószínűleg maradnak, majd újítunk kint.
Most vadul járkálunk fogorvoshoz, pukkééktól tanultuk hogy ezt az utolsó pillanatra kell hagyni, mer úgy jó.
Pappa tanácsára kivágtattunk osztrákiába bankszámlát nyitni, mert nekik közvetlen kapcsolatuk van a NZ nemzeti bankkal, így nem kell ausztrálián vagy usán keresztül utalni. Így is borsos, de legalább csak egyszer vonnak a nemzetközi utalásért, és csak egyszer bukunk a konverzión.
Megyünk a dokibácsihoz is, hogy megállapítsa az egészségünket. Nagyon cuki volt, amikor felhívtam, megkérdezte, hogy milyen a testalkatom. Hebegtem egy kicsit, hogy hát ugye néhány kilót szívesen ledobnék meg minden, de azért összességében... miért is kérdi? Kiderült azután, hogy az NZ immigration az elhízást - jogosan - komoly egészségügyi rizikófaktornak tekinti, és a 30-as BMI index körüli, vagy feletti jelentkezőknek még egy extra teszten is át kell mennie, nevesül éhgyomorra cukorterhelés, meg EKG. Nekünk ilyen nem kell, bár most a bejgli+Gefülte de Tötő kombó után még nem mertem BMI-t számolni:)
A gyerekneműeknek nincs teljes vizsgálódás, neki csak pisiteszt meg általános felmérés lesz, max fél óra. Felnőtteknek nagyjából két órát vesz igénybe, és először el kell menni a mária utcába aids meg hepatitis vizsgálatra is.
Majd beszámolok erről a mulatságról.
Körbekajtattuk még az ex-munkaadókat is, hogy írjanak nekünk szerelmes levelet. Ezek nagyjából így néznek ki:
To Whom it May Concern:
Our company is... blabla a cégről.
Mr. X.Y has joined us as a ..... in évszám and left as a ..... in évszám. His main roles were ....... and ..... and also contributed to .......
X.Y is a sweetie pie. We heard about his plans in NZ and we wish him good luck.
Sincerely,
Név, beosztás, telefonszám, e-mail.
Our company is... blabla a cégről.
Mr. X.Y has joined us as a ..... in évszám and left as a ..... in évszám. His main roles were ....... and ..... and also contributed to .......
X.Y is a sweetie pie. We heard about his plans in NZ and we wish him good luck.
Sincerely,
Név, beosztás, telefonszám, e-mail.
Egyiküknek sikerült 2009. december 20-at írni dátumnak, nem baj, legalább sokáig érvényes lesz:)
Ezen kívül még jól elfelejtettem erkölcsi bizonyítványt kérni, ami jelenleg postán beszerezető, és 2200 Ft-ba kerül. Szerencsére szólt a 007-es hogy ne feledjem. Elsőbbségivel küldtem el karácsony előtt két nappal, remélem vadul dolgoznak rajta a macák. Mikor lesz már elektromos az ügyintézés?
Még hátravan a szerelmünket bizonyítandó dokumentáció, mert hogy nem házultunk. Ennek egyik része egy fotóalbum, ezt összerángattam pdf-be, hogy csak a kezükbe tudjam nyomni, ha kérik. Szerelmünk hajnalán, pelyhedző állal és ifjonti hévvel kezdődik, aztán látszik rajta ahogy párom öregszik én meg fiatalodom az évek alatt. Szerencsére a kölyökpofa jól mutatja a progressziót, ahogy három éves édesből büdöslábú 10 évessé cseperedik. Ezt még ki kell egészíteni néhány levéllel, rokonzoktól és imerősöktől, akik azt nyilatkozzák, hogy ismernek és szeretnek minket és emlékeznek hogy évekkel ezelőtt milyen nagyon összejöttünk és hogy azóta is együtt vagyunk és sokszor mentünk együtt vacsizni meg színházba és sok sikert kívánnak nekünk. A rokonzokkal az a baj, hogy alig vannak, és nem is nagyon beszélnek semmilyen nyelven, így még egy e-mailre sem tudnának válaszolni, ezért inkább gyerekkori barátokra fogok támaszkodni.
Nagyjából ezek a történések, illetve vettem még egy csudás rózsaszín bőröndöt is, rózsaszín kézitáskával, ahh.
2008. december 22., hétfő
Készülődés
Úgy tűnik, hogy ennek egyszerűen meg kell lennie, nincs mese - akármilyen felkészült versenyzőnek képzeled magad, az indulás előtti egy hónap szaladgálással, aggódással és kapkodással fog telni, kész-passz.
Sokszor úgy érzem, hogy elég jól állunk egy csomó dologgal, hiszen amit csak lehetett, beszereztem idejekorán. Aztán néha meg belémvillan, hogy úúúúúristen, még ez is és ez is és ez is.
Szerencsére uram mától szabin, megvolt az utolsó nap a gyárban, úgyhogy egy kis pihenés után gőzerővel intézkedünk, majd beszámolok a napi dolgokról, hogy éppen milyen idióta papírért kellett rohangálni. Mondjuk holnaptól? Vagy az már karácsony?
A gyereknek kéne venni valami ajándékot...
Sokszor úgy érzem, hogy elég jól állunk egy csomó dologgal, hiszen amit csak lehetett, beszereztem idejekorán. Aztán néha meg belémvillan, hogy úúúúúristen, még ez is és ez is és ez is.
Szerencsére uram mától szabin, megvolt az utolsó nap a gyárban, úgyhogy egy kis pihenés után gőzerővel intézkedünk, majd beszámolok a napi dolgokról, hogy éppen milyen idióta papírért kellett rohangálni. Mondjuk holnaptól? Vagy az már karácsony?
A gyereknek kéne venni valami ajándékot...
2008. december 7., vasárnap
Orvosi vizsgálat
Szóval most itt tartunk, de nem tudok újat írni, kéremkapcsojjaki.
Pukekó Tamás már megírta.
Doki gyors volt, pragmata, szimpata, jövő héten megyünk, sitty-sutty minden. A 2008-as árról majd updatezek.
Pukekó Tamás már megírta.
Doki gyors volt, pragmata, szimpata, jövő héten megyünk, sitty-sutty minden. A 2008-as árról majd updatezek.
2008. december 2., kedd
A nap újjászületése
Közeledik az emberiség írott történetének legősibb ünnepe, a Nap újjászületése. Az év vége és ezzel az újév kezdete már ősidők óta szinte minden nép számára búcsúzással és ünnepléssel telik. Az óév eredményeire emlékezve és a jövőt tervezve ünnepléssel léptek át az újesztendőbe. Ezek az év végi ünnepek hosszú időn keresztül egybeestek a téli napforduló idejével, a csillagászati újév kezdetével. A régi időkben az újév kezdete nem január 1., hanem december 25. környéke volt. A különböző időszámítások alapjául a természet megfigyelése szolgált."Kinek, fának, kutyának lelke van"
Az animizmus a természettel együtt élő, együtt lélegző emberiség máig élő, erős hite. Az animizmus évszázadaiból származik a varázskör gondolata is. Az emberek szalmából, fűzfavesszőből, később zöld fenyőágakból koszorút fontak, és vörös meg aranyszín szalagokkal díszítették. A zöld az újjászülető élet, a termés színe, a vörös az életé, az arany pedig a fényé, ami a Nap újjászületésével - a téli napfordulóval - újra termésbe fordítja a földeket. Azt is tartották, hogy az ilyen szent koszorúkkal minden gonosz szellemet távol lehet tartani a háztól.
Ez az ősi varázslat idővel feledésbe merült, s csak 1838-ban újította fel Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész, aki az első gyermekotthon alapítója volt Hamburgban. A ház egyik termébe fából hatalmas csillárt készített, és minden istentiszteleten (adventben naponta tartotta) újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. Ez a szép ötlet gyorsan követőkre talált más gyermekotthonokban is. Évről évre szebben és szebben díszítették fel ezeket a koszorúkat, míg 1860-ban egy berlini gyermekotthonban a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítették, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűztek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. ĺgy végül elég kicsi lett a koszorú ahhoz, hogy a családi házakban és lakásokban is helyet kapjon és hirdethesse a közeledő karácsony örömét.Magyarországon csak a II. világháború után terjedt el igazán, s ma már számos formai és színváltozata ismert. Az adventi koszorúkat az első vasárnapot megelőző szombat esti szentmisén vagy advent első vasárnapján áldja meg a pap a templomban. Az adventi koszorú mellett sok helyen adventi naptár is található a lakásokban. „Feltalálója” egy bizonyos Gerhard Lang volt, s eredetileg a karácsonyi ünnepek vallási előkészítését szolgálta, mivel a naptár minden egyes kinyitott ablakában egy-egy karácsonnyal kapcsolatos gondolat volt olvasható. Idővel azonban ez a vallási jelleg háttérbe szorult, s – a gyermekek nagy örömére – az ipar egyszerű decemberi ajándéknaptárrá változtatta, amelyben december 24-ig a napokat csokoládé vagy marcipán édesíti meg.
Jöjj el
"Oly szépen tünsz fel az égi láthatáron
Te élő Nap, mely legelőször éltél...
Mi minden van még, amit teremtettél,
És ami énelöttem még titok.
Egyetlen isten, bárkinél erősebb,
A földet saját óhajod szerint
Teremtetted meg, egyedül, magad,
Az emberekkel, nyájakkal, vadakkal
És mindennel, mi lábon jár a földön
És ami odafönt szárnyra kel...
....................... mindegyiket
illő helyére állítottad -
És azt teszed, ami kell nekik.
A tápláléka megvan mindegyiknek...
Te vagy, csak te: minden élet titka,
És minden csak teáltalad él.
A te szépséged nézik a szemek
Amíg leáldozol,
Mindenki abbahagyja a dolgát
Ha jobbfelé leáldozol...
(Ekhnaton - Naphimnusz)
Te élő Nap, mely legelőször éltél...
Mi minden van még, amit teremtettél,
És ami énelöttem még titok.
Egyetlen isten, bárkinél erősebb,
A földet saját óhajod szerint
Teremtetted meg, egyedül, magad,
Az emberekkel, nyájakkal, vadakkal
És mindennel, mi lábon jár a földön
És ami odafönt szárnyra kel...
....................... mindegyiket
illő helyére állítottad -
És azt teszed, ami kell nekik.
A tápláléka megvan mindegyiknek...
Te vagy, csak te: minden élet titka,
És minden csak teáltalad él.
A te szépséged nézik a szemek
Amíg leáldozol,
Mindenki abbahagyja a dolgát
Ha jobbfelé leáldozol...
(Ekhnaton - Naphimnusz)
Szóval jöjj el, Aton, Rá, Hórusz, Samas, Marduk, Amar-Utuk, Nimrod, Dezao, Inka, Sua, Tezcatlipoca, Heliosz, Mithrasz, Sol, Baldr, Szúrja, Amateraszu Ómikami, Hszi-ho, Krishna, Szaturnusz, Jézus, Yulevagyis
Süss fel nap, fényes nap! - mert erősebb, öregebb és bölcsebb vagy mindannyiunknál.
2008. november 18., kedd
Munkakeresés - első kör
A már többször is ismertetett a módszertan szerint tehát ma nekiláttunk a munkahelykeresésnek.
Nulladik körben komoly teammunkával elkészítettük a minden igényt kielégítő, formai és tartalmi követelményeknek megfelelő önéletrajzot, és elővettem a gúgli docsokból az elmúlt egy év során gyűjtött cégek listáját.
Utolsó simításként még írtam egy helyes kis kísérőlevelet, amiben feltüntettem párom blogcímét is (ez egy szakmájába vágó blog, amit angolul írattam vele, visszamenőleg is, technikai-technológiai érdekességekről) valamint Hajnalka kérésére még bővítettük az önéletrajzot az "Interests" taggal, melyben szerepel hogy szabadidejében szeret úszni meg vitorlázni, cutting edge technolóiákat tanulmányozni, és basszusgitározni a saját rockzenekarában.
Első körben tehát úgy terveztem, hogy olyan cégeknek írok, melyeknek már megnéztük a munkásságát, méretét, a használt technológiákat, és a zuram is azt mondta: "na itt szívesen dolgoznék". Ezeket főleg álláshirdetéseken keresztül találtuk, sok olyan van köztük, amelyik jelenleg nem is hirdet, úgyhogy azt gondolom utólag, hogy jó ötlet volt kilistázni őket. Azt a kört még bővítettem egy kicsit, beregisztráltam az it.seek.co.nz oldalra, és hozzácsaptam még párat a listához.
Aztán nekiláttam, és szépen egyesével elküldtem ezeknek az életrajzot, kísérőlevéllel, amiben egyszerűen csak annyit írtam, hogy én egy szenyor vagyok, aki februártól elérhető, és akkó kő kóla vagy nemkő.
A legelső választ este 7-kor kaptuk, vagyis valaki hajnalban kelt odaki'. Ennyi állt benne:
Hi
Thanks for your enquiry. I will pass it on to out CTO.
I play guitar in a rock band always on the look out for bass guitarists.
Cheers
Director
Azért nagyon örülök, hogy ilyen csudálatos lényeglátással máris rátapintottak az önéletrajz legkiemelkedőbb pontjára:)
Nulladik körben komoly teammunkával elkészítettük a minden igényt kielégítő, formai és tartalmi követelményeknek megfelelő önéletrajzot, és elővettem a gúgli docsokból az elmúlt egy év során gyűjtött cégek listáját.
Utolsó simításként még írtam egy helyes kis kísérőlevelet, amiben feltüntettem párom blogcímét is (ez egy szakmájába vágó blog, amit angolul írattam vele, visszamenőleg is, technikai-technológiai érdekességekről) valamint Hajnalka kérésére még bővítettük az önéletrajzot az "Interests" taggal, melyben szerepel hogy szabadidejében szeret úszni meg vitorlázni, cutting edge technolóiákat tanulmányozni, és basszusgitározni a saját rockzenekarában.
Első körben tehát úgy terveztem, hogy olyan cégeknek írok, melyeknek már megnéztük a munkásságát, méretét, a használt technológiákat, és a zuram is azt mondta: "na itt szívesen dolgoznék". Ezeket főleg álláshirdetéseken keresztül találtuk, sok olyan van köztük, amelyik jelenleg nem is hirdet, úgyhogy azt gondolom utólag, hogy jó ötlet volt kilistázni őket. Azt a kört még bővítettem egy kicsit, beregisztráltam az it.seek.co.nz oldalra, és hozzácsaptam még párat a listához.
Aztán nekiláttam, és szépen egyesével elküldtem ezeknek az életrajzot, kísérőlevéllel, amiben egyszerűen csak annyit írtam, hogy én egy szenyor vagyok, aki februártól elérhető, és akkó kő kóla vagy nemkő.
A legelső választ este 7-kor kaptuk, vagyis valaki hajnalban kelt odaki'. Ennyi állt benne:
Hi
Thanks for your enquiry. I will pass it on to out CTO.
I play guitar in a rock band always on the look out for bass guitarists.
Cheers
Director
Azért nagyon örülök, hogy ilyen csudálatos lényeglátással máris rátapintottak az önéletrajz legkiemelkedőbb pontjára:)
2008. november 17., hétfő
Munkakeresés - önéletrajz kiwi módra
Pappito blogján nemrég született egy bejegyzés az új-zélandi álláskeresés kínjairól. A perth-i teherautósöfőrködés szédítő lehetőségén kívül más izgalmas dolgokra is felfigyeltem: nevezetesen arra, hogy a helyi fejvadászok össze-vissza tupírozzák az egyébként is fura önéletrajzot. Legott írtam a bevándorlási ügynöknek, hogy világosítson már fel, miben rejlik ez a különbség. Ő pedig készségesen átküldött nekem két minta-önéletrajzot.
Ex-fejvadászként a következő alapvetéseket tenném, összefoglalandó a műfajt kiwiországban: kövess el minden, de minden hibát, amit valaha tanultál és tapasztaltál a hazai - egyébként amerikai típusú - önéletrajzokkal kapcsolatban.
Cím
Lásd fentebb: CV helyett Resumét szeretnek olvasni, a neved, elérhetőséged szépen középre rendezve elfoglalhat egy fél oldalt.
Profile
Szeretnének olvasni rólad egy két-három mondatos összefoglalót, kiemelve az erősségeidet, munkaterületed.
Skills overview
4-5 bulletpointban (de azért szabatos körmondatokkal) emeld ki a legfontosabb készségeidet, szakmádra jellemző témakörökben. Programozóként pl. a programnyelvek, amiket használsz, és csudálatos eredményeid, melyeket elértél velük. Ide jöhet még egy pontban az is, hogy micsoda felbecsülhetetlen csapatjátékos, vagy agilis, mégis szeretnivaló főnök tudsz lenni úgy általában.
Employment overview
Ide tegyél egy mini táblázatot, amiben a korábbi alkalmazóid neve, az iparág megnevezése, meg a betöltött pozíciód látható. Persze évszámokkal.
És akkor jöhetnek a korábbi munkahelyek, időben visszafelé.
Professional experience
Évszám, cég neve, majd egy 4-5 soros ömlengés a cégről, hogy milyen iparágban, milyen csuda dolgokat vitt véghez.
Azután az itteni beosztásod, majd alá két felsorolás.
Tasks, vagy Responsibilities
Itt sorold fel azokat a feladatköröket, melyekkel megbíztak, vagy azokat a projekteket, amelyeket végigvittél.
Achievements vagy Results
Itt pedig sorold fel azokat az eredményeket, amiket elértél a fenti feladatkörök véghezvitele során.
Érdemes az utolsó 2-3 munkahelyeddel ezt megcsinálni, a kevésbé relevánsak, vagy régebbiek már maradhatnak simán felsorolás szinten, de írd ki még egyszer őket, miszerint cégnév, beosztás, legfontosabb feladatkörök.
Personal Details
Itt a kötelező pontok: Education, Trainings (minden hülyeséget írj be bátran, főleg ha voltál valamilyen tréningen Angliában, mert azt zabálják), Leasure vagy interest - a hobbijaid, Professional membeship, ha valamilyen szakmai szervezet tagja vagy, és Referees.
Marketingesek, IT mukik és webfejlesztők, figyelem: a "referenciák" itt nem azonos a portfólióddal, vagy a korábbi nagy megrendelőiddel. Referenciának az előző munkáltatóidat tekintik, akik személyesen elérhetőek, és egy e-mailben vagy telefonon elmondják a leendő munkáltatónak vagy a fejvadászodnak, hogy te egy mokány legény vagy, akit imádtak, és sok sikert kívánnak neked Új-Zélandon. Ha a mi értelmezésünk szerinti referenciával szeretnéd csinosítani az önéletrajzot, akkor építsd bele valamelyik ömlengős részbe, mert olyan akad bőven.
Dióhéjban ennyi - ha pályakezdő szemfelszedő kisiparos vagy, akkor itt a lehetőség, hogy végre egy impozáns, három oldalas önéletrajzon lásd viszont a neved.
Update: lapzárta után kapta a hírt szerkesztőségünk - a születési időt és helyet, az életkort NEM ÍRJÁK BE. Hae?
Ex-fejvadászként a következő alapvetéseket tenném, összefoglalandó a műfajt kiwiországban: kövess el minden, de minden hibát, amit valaha tanultál és tapasztaltál a hazai - egyébként amerikai típusú - önéletrajzokkal kapcsolatban.
- Az alapból másfél oldalas életrajzot nyújtsd bátran, akár 3-4 oldalas is lehet
- Kulcsszavak helyett használj nyakatekert körmondatokat
- Egy-egy információt bátran ismételj, akár 3-4-szer is
- Ne tegyél fényképet az első oldalra
- Válassz egy ótvar betűtípust (Times New Roman vagy Arial)
- Készségeket ne listázd külön, hanem ügyesen építsd be a végeláthatatlanul hömpölygő blablába (pl. nyelvtudás, számítógépes ismeretek, alkalmazott szoftverek, gépkocsivezetés)
- A cím - miszerint Resumé - valamint a neved és az elérhetőséged bátran foglalja el az első oldal felét
Cím
Lásd fentebb: CV helyett Resumét szeretnek olvasni, a neved, elérhetőséged szépen középre rendezve elfoglalhat egy fél oldalt.
Profile
Szeretnének olvasni rólad egy két-három mondatos összefoglalót, kiemelve az erősségeidet, munkaterületed.
Skills overview
4-5 bulletpointban (de azért szabatos körmondatokkal) emeld ki a legfontosabb készségeidet, szakmádra jellemző témakörökben. Programozóként pl. a programnyelvek, amiket használsz, és csudálatos eredményeid, melyeket elértél velük. Ide jöhet még egy pontban az is, hogy micsoda felbecsülhetetlen csapatjátékos, vagy agilis, mégis szeretnivaló főnök tudsz lenni úgy általában.
Employment overview
Ide tegyél egy mini táblázatot, amiben a korábbi alkalmazóid neve, az iparág megnevezése, meg a betöltött pozíciód látható. Persze évszámokkal.
És akkor jöhetnek a korábbi munkahelyek, időben visszafelé.
Professional experience
Évszám, cég neve, majd egy 4-5 soros ömlengés a cégről, hogy milyen iparágban, milyen csuda dolgokat vitt véghez.
Azután az itteni beosztásod, majd alá két felsorolás.
Tasks, vagy Responsibilities
Itt sorold fel azokat a feladatköröket, melyekkel megbíztak, vagy azokat a projekteket, amelyeket végigvittél.
Achievements vagy Results
Itt pedig sorold fel azokat az eredményeket, amiket elértél a fenti feladatkörök véghezvitele során.
Érdemes az utolsó 2-3 munkahelyeddel ezt megcsinálni, a kevésbé relevánsak, vagy régebbiek már maradhatnak simán felsorolás szinten, de írd ki még egyszer őket, miszerint cégnév, beosztás, legfontosabb feladatkörök.
Personal Details
Itt a kötelező pontok: Education, Trainings (minden hülyeséget írj be bátran, főleg ha voltál valamilyen tréningen Angliában, mert azt zabálják), Leasure vagy interest - a hobbijaid, Professional membeship, ha valamilyen szakmai szervezet tagja vagy, és Referees.
Marketingesek, IT mukik és webfejlesztők, figyelem: a "referenciák" itt nem azonos a portfólióddal, vagy a korábbi nagy megrendelőiddel. Referenciának az előző munkáltatóidat tekintik, akik személyesen elérhetőek, és egy e-mailben vagy telefonon elmondják a leendő munkáltatónak vagy a fejvadászodnak, hogy te egy mokány legény vagy, akit imádtak, és sok sikert kívánnak neked Új-Zélandon. Ha a mi értelmezésünk szerinti referenciával szeretnéd csinosítani az önéletrajzot, akkor építsd bele valamelyik ömlengős részbe, mert olyan akad bőven.
Dióhéjban ennyi - ha pályakezdő szemfelszedő kisiparos vagy, akkor itt a lehetőség, hogy végre egy impozáns, három oldalas önéletrajzon lásd viszont a neved.
Update: lapzárta után kapta a hírt szerkesztőségünk - a születési időt és helyet, az életkort NEM ÍRJÁK BE. Hae?
2008. november 7., péntek
Emlékeztető
Tisztelt dr. Kézdi Andrea!
Ma kaptam kézhez "utolsó felszólítás" tárgyú, normál postai úton, nem ajánlva, nem tértivevényesen feladott levelét.
Első, vagy korábbi felszólítólevél nem érkezett önöktől.
A lejárt parkolójeggyel való várakozás tényét elismerem. A kiszabott bírságokat a kék csomagban hagyott csekkeken fizettem be 2008 július 4-én a budapesti Budagyöngye postafiókban, 15:34-kor, ezért a levelében foglaltak alapján tájékoztatását tárgytalannak tekintem.
Kérem, egyeztessenek Megbízójuk pénzügyi osztályával. Amennyiben mégis szükséges, lakcímemen előzetes egyeztetés után hétköznapokon délután 4 és 6 között megtekinthetik az eredeti parkolási bírságokat, a befizetést igazoló csekkeket, valamint az elmúlt másfél évben történt parkolásaimról összegyűjtött parkolójegyeket, a jogosan kiszabott bírságokat és azok befizetését igazoló csekkeket, valamint a nem jogosan kiszabott bírságokat és az azokkal kapcsolatos levelezéseket időrendben lefűzve.
További jó munkát kívánva üdvözlettel,
Immacolata
Ma kaptam kézhez "utolsó felszólítás" tárgyú, normál postai úton, nem ajánlva, nem tértivevényesen feladott levelét.
Első, vagy korábbi felszólítólevél nem érkezett önöktől.
A lejárt parkolójeggyel való várakozás tényét elismerem. A kiszabott bírságokat a kék csomagban hagyott csekkeken fizettem be 2008 július 4-én a budapesti Budagyöngye postafiókban, 15:34-kor, ezért a levelében foglaltak alapján tájékoztatását tárgytalannak tekintem.
Kérem, egyeztessenek Megbízójuk pénzügyi osztályával. Amennyiben mégis szükséges, lakcímemen előzetes egyeztetés után hétköznapokon délután 4 és 6 között megtekinthetik az eredeti parkolási bírságokat, a befizetést igazoló csekkeket, valamint az elmúlt másfél évben történt parkolásaimról összegyűjtött parkolójegyeket, a jogosan kiszabott bírságokat és azok befizetését igazoló csekkeket, valamint a nem jogosan kiszabott bírságokat és az azokkal kapcsolatos levelezéseket időrendben lefűzve.
További jó munkát kívánva üdvözlettel,
Immacolata
Kölyök és angol
Egy öntudatos 10 évessel nem könnyű. Főleg akkor nem, amikor úgy érzi, hogy a legfontosabb fegyverétől fosztják meg, Mr. Dumagép, aki a kacifántos agyával tekeri az ujja köré a jónépet... No, kicsit pánikolt szegényke, de szerencsére megosztotta velem: ő bizony retteg, mert nem lesz egy barátja sem (szép, vágott szemű szerelme meg pláne) mivel ő egyetlen szót sem tud angolul.
Könnyek között kérte, hogy tanítsam meg azt: I don't speak English.
Amikor lehiggadt, játszottunk egy kicsit. Kitaláltam, hogy mondani fogok szavakat magyarul, ő pedig mondja meg angolul, és előre ígérje meg, hogy nem lesz ideges. Aztán elkezdtük:
- Beindítani valamit, elkezdeni, elindulni?
- Neeeem tudoooom!
- Start...
- Jáááááj, tudtam!
- Játszani?
- Neeem tudooooom!
- Play...
- Jááááj, ezt is, hát persze!
És ezt eljátszottuk majdnem száz szóval, a végén már gurguláztunk a nevetéstől, és ő is megnyugodott egy kicsit. Próbálom benne tudatosítani azt a rengeteg szót és kifejezést, amit idétlen online játékokban, meg lego star wars harcokban meg itt-ott magára szedett. Persze nem vagyok biztos abban, hogy messzire jut a "change armour" meg a "mutant droid" kifejezésekkel, de az önbizalmának biztos jót tesz.
Elmentem könyvesboltba is, mert emlékeztem hogy lehet kapni gyerekeknek szóló képes szótárakat, hátha segít neki egy kicsit. No, olyanba futottam bele, hogy még... A Kossuth Kiadó gyönyörű, igényes "Képes Szótár - Állatok" címmel adott ki egy olyan izgalmas, elegáns könyvet, hogy akkor is megvettem volna, ha nem tudom a gyerekre fogni. Itt van nektek egy kép:
Ráadásul 6990 HUF helyett 1990 volt, pedig simán megvettem volna az eredeti áron is, lenyűgöző. Jön velünk, hiába két kiló. Azt például tudtátok, hogy a pirossárga bajszika angolul red-and-yellow barbet? Hogy a pataki ingola european brook lampery? Hogy a szalagos tigrispetymeg banded linsang?
Könnyek között kérte, hogy tanítsam meg azt: I don't speak English.
Amikor lehiggadt, játszottunk egy kicsit. Kitaláltam, hogy mondani fogok szavakat magyarul, ő pedig mondja meg angolul, és előre ígérje meg, hogy nem lesz ideges. Aztán elkezdtük:
- Beindítani valamit, elkezdeni, elindulni?
- Neeeem tudoooom!
- Start...
- Jáááááj, tudtam!
- Játszani?
- Neeem tudooooom!
- Play...
- Jááááj, ezt is, hát persze!
És ezt eljátszottuk majdnem száz szóval, a végén már gurguláztunk a nevetéstől, és ő is megnyugodott egy kicsit. Próbálom benne tudatosítani azt a rengeteg szót és kifejezést, amit idétlen online játékokban, meg lego star wars harcokban meg itt-ott magára szedett. Persze nem vagyok biztos abban, hogy messzire jut a "change armour" meg a "mutant droid" kifejezésekkel, de az önbizalmának biztos jót tesz.
Elmentem könyvesboltba is, mert emlékeztem hogy lehet kapni gyerekeknek szóló képes szótárakat, hátha segít neki egy kicsit. No, olyanba futottam bele, hogy még... A Kossuth Kiadó gyönyörű, igényes "Képes Szótár - Állatok" címmel adott ki egy olyan izgalmas, elegáns könyvet, hogy akkor is megvettem volna, ha nem tudom a gyerekre fogni. Itt van nektek egy kép:
Ráadásul 6990 HUF helyett 1990 volt, pedig simán megvettem volna az eredeti áron is, lenyűgöző. Jön velünk, hiába két kiló. Azt például tudtátok, hogy a pirossárga bajszika angolul red-and-yellow barbet? Hogy a pataki ingola european brook lampery? Hogy a szalagos tigrispetymeg banded linsang?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
