Népnemzet

fotó: Index.hu, Barakonyi Szabolcs

Lehet, hogy utánanézek a politikai menedékjog kérdésének is.

Olvassatok, szomorkodjatok.

Pappitónak

Gasztro rovatunk legújabb receptje a kihagyhatatlan, szép nevű Ungaristchsce Pazstortarhonia.

Mielőtt hozzálátnánk a szabad tűzön való alkotásnak, gondoskodjunk arról, hogy a processzus dokumentálását is végre tudjuk majd hajtani. Ennek okán először is, nyaraláshoz készülődve felejtsük otthon a fényképezőgépet. Ha a mobiltelefonunkban is található ilyen alkalmatosság, akkor fogyasszunk nagy mennyiségű balatoni borból spriccentett fröccsöt, hogy biztosan elfeljtsük megfelelően beállítani a felbontását. A fenti módszer pontos betartásával kaphatjuk meg az alábbi eredményt.

Pásztortarhonya a la Tihany

Kérjük meg a párunkat, hogy vágjon fát. Ehhez el kell távolítania a meztelencsigát - először a lábáról, másodszor pedig magáról a szekercéről.


Készítsük elő a jó zsíros tokaszalonnát, olvasztgassuk ki belőle a lét, hogy legyen min futtatni a hagymát. (Vöröshagyma. Bográcsban minimális felhasználandó adag: két kg, az étel típusától és mennyiségétől függetlenül.)


Ahogy megüvegeződött, néhol odakapogatott a hagyma, pirítsuk meg rajta a húsos szalonna és a felkockázott disznó keverékét. Eközben a szakács kiszáradás ellen fogyasszon további fröccsöket, hosszúlépést, viceházmestert. A hőségben nagyon fontos az egészség védelme! A fröccsfogyasztás mellékhatásait (pl. feledékenység) kiküszöbölhetjük úgy, hogy a hozzávalókat már előre a kezünk ügyébe helyezzük - vagy helyeztetjük pl. egy kéznél lévő 10 évessel.


A pálinkafogyasztással egészen addig várjunk, amíg a konyhatechnológiai sarokpontok el nem végeztettek. Jelen étek esetén a tűzről való lehúzás és paprikázás után kezdődhet meg a borpárlatok fogyasztása. Ismét köszönjük Istvánnak a békésből Tihanyig szállított 12 éves, eperfa hordóban érlelt 52 fokos magvalt szilvát.



Eme munkafolyamat után már hangulatunk függvényében, mindenféle kontroll nélkül dobálhatjuk befele a további hozzávalókat, ahogy sikerül. Példának okáért öntsük fel rozéval, ha elfelejtettünk vörösbort venni. Aztán válogatás nélkül hányjunk bele ilyeneket: fokhagymagerezdek, paprika, hámozott paradicsom, paradicsompüré, só, ujjnyi kolbászkarikák. Amíg rotyog, megelőzésképpen fogyasszunk fröccsöt barátainkkal, és beszéljük meg az élet nagy dolgait. Amikor elég idő eltelt, ébredjünk rá, hogy nincs kedvünk már köretről is gondoskodni, így keressük elő a túlélőcsomagból a 8 tojásos házi tarhonyát.

Kérjük meg párunkat, hogy kezében a kerti locsolóval vigyorogva nézze végig, ahogy a bogrács felöntéséhez fél literes kannácskákban próbáljuk a házból kihozogatni a vizet.

Aprítsunk virslit kettébe-harmadába, dobáljuk a bográcsba, és fogjuk rá a gyerekre, hogy ő sajnos csak így eszi meg. Ha nincs gyerek a közelben, akkor mondhatjuk azt is, hogy régebben volt, és már nagyon megszoktuk.

Ha azt akarjuk, hogy ne legyen leveses, hanem jó kásásra érjenek benne az ízek és alapanyagok, akkor még gyorsan öt percre ugorjunk le barátainkkal a termelői borkimérésbe. Ez alatt a 40 perc alatt garantáltan összerottyan az étel.

Végezetül pedig felejtsük el a kész ételt lefotózni, helyette próbálkozhatunk sünnel.

Begajdulók - a kivándorlás kiskátéja

Aki régóta tervez, és esetleg megosztja egy idő után a barátokkal az elképzeléseit, biztos találkozott már ezzel a jelenséggel, amiról most szólok egy pár szót.

Hajnalkának most bizonyára nagyon szalad a szekér, mert soha nem volt még ennyi megcsömörlött, kilátástalan helyzetben lévő, rosszkedvű és fáradt polgártárs itt magyarhonban, aki mind hanyatt-homlok menekülne, ha tehetné.

Egy májusi bulin ártatlanul beszélgettem néhány baráttal a terveinkről, és fogalmam sem volt, hogy milyen hatással lesz rájuk. Pár hét múlva felhívtak, és kész döntésükről tájékoztattak: márpedig ők mennek izélandra, mert itt milyen szörnyű dolgok történnek, ott pedig mennyivel élhetőbb a világ. Ezzel egyébként semmi baj sincs, mindenki más úton jut el a döntésig...

A problémám csak annyi, hogy jelen pillanatban felelőtlennek és átgondolatlannak látom a terveiket. Tele van a képlet amolyan "na ez meg majd megoldódik valahogy" pontokkal, és ez nagyon ijesztő. Egyrészt azért, mert féltem őket, másrészt azért, mert akaratlanul is felelősnek érzem magam, pedig nem kéne. Mondogatom is, hogy felnőtt emberek, tudnak mérlegelni... de előre félek attól a helyzettől, amikor mi még éppen próbáljuk megvetni valahogy a lábunkat, ők pedig bekopogtatnak, és számon kérnek: "Te azt mondtad hogy itt milyen jó, mi pedig mindent feladva kijöttünk ide, mégsem folyik tejjel-mézzel a kánaán, úgyhogy most ments minket ki."

Persze, ez nagyon sarkos, és a leges-legrosszabb eshetőség, de ami a lényeg: most saját magamért, magunkért kell vállalnom a felelősséget, nem tudok és nem akarok mások problémáival is foglalkozni.

Ezért úgy döntöttem, hogy Kiskegyed Magazin mintájára összerakok itt egy listát, amit egy évvel a tervezett indulás előtt kell átböngészni. Szubjektív véleményem szerint, ezekből minél többnek megfelel valaki, annál nagyobb az esélye a sikerre. Ha pedig túl sok hibádzik, el kell gondolkodnia azon, hogy esetleg közelebb, vagy kisebb rizikóval, másfelé megy, esetleg több évet szán az előkészületekre. A lista nem fontossági sorrendben készült.

1. A család felnőtt tagjai jól beszélnek angolul, vagy kellő idővel, készséggel és elszántsággal rendelkeznek ahhoz, hogy felhozzák magukat egy év alatt.
2. Megfelelő anyagi tartalékaik vannak, vagy át tudják úgy csoportosítani a költségvetésüket, hogy egy tetemes összeget - 5-6 millió magyar forintot - félre tudjanak tenni az utazásig, lehetőleg ingatlanvagyon értékesítése nélkül.
3. Nincs sok zűrös ügyük itthon (hitelek, adótartozások, rendezetlen jogi ügyek, stb.) vagy ami van, azt el tudják rendezni az indulásig.
4. Tájékozódás, tájékozódás, tájékozódás! Kiolvastak minden vonatkozó blogot, hivatalos bevándorlási oldalakat, beszéltek bevándorlási ügynökkel, tisztában vannak a lehetőségeikkel, a jogállásokkal, a vízumtípusokkal, a szakmájukban az elhelyezkedési esélyekkel, a kinti ügymenettel, vállalkozásindítás lehetőségeivel, stb.
5. Olyan a szakmájuk, amivel itthon is boldogultak, ismerik a buktatóit, előnyeit.
   
6. Ha eddig vállalkozók, cégtulajdonosok is voltak, most készek arra, hogy 8 órában, bérért-fizetésért húzzák az igát.
7. Nincs semmilyen komoly egészségügyi problémájuk, és vállalják, hogy az apró-cseprő ügyeket (fogászat, szűrések, nőgyógyászat, oltások) még itthon elintézzék, hogy az összes családtag a lehető legjobb állapotban utazzon ki.
8. Tudnak menekülő-útvonalat hagyni maguk mögött. Pl. egy saját tulajdonú, tehermentes lakás, amit az utazás egy évére albérletbe adnak, ideális lehet.
9. Az életkoruk a bevándorlási hivatal által preferált sávba esik, de már elég érettek ahhoz, hogy önállóan helyt álljanak - 30-44 év.
10. Higgadtak és racionálisak. Tisztában vannak azzal, hogy ez a lépés hatalmas áldozatokat kíván, hónapokig vagy évekig esetleg még rosszabb is lesz az életük, mint előtte volt. Tudják, hogy akár kudarccal is végződhet az utazás, ismerik és elfogadják a kockázatot.
    
11. Nagycsaládi körülményeik rendezettek, vagy nincs családjuk. Nem tartoznak komoly felelősséggel idős családtagért, vagy van olyan személy, aki helyettesíteni tudja őket.
12. A legszorosabban vett, utazó családban egyetértés van: az idősebb vagy kamaszodó gyerekek tudnak a tervről és saját döntésük is a kiköltözés. A felnőttek készen állnak a kisebb gyerek alapos felkészítésére.
13. Hajlandóak arra, hogy az életüket úgy éljék, mintha a világon senkire sem számíthatnának. Ha mégis nagyobb biztonságra vágynak, akkor rendelkeznek annyi plusz tartalékkal, hogy külső szakembert - bevándorlási ügynököt - alkalmazzanak.
14. A család tagjai nyitott, jól tájékozódó, kíváncsi, toleráns emberek, akik hajlandóak lesznek alkalmazkodni az új otthonukhoz, és nem fognak éveken keresztül a háziorvos meg a gyulai kolbász után sírni.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, de még biztos tudnám bővíteni. Ahogy így elnézem a listát, vannak fajsúlyosabb pontok, például a pénz-szakma-nyelvtudás kombó nyilván ne hiányozzon. De talán az a legfontosabb, hogy mindenki gondolja át, mérlegeljen, számoljon, és úgy hozzon saját döntést, ha lehet kérni. Nagyon veszélyesnek, bukásra ítéltnek tartom azokat a történeteket, ahol már az elején másra akarnak támaszkodni:

- "Figyi, te már kint vagy, majd segítesz nekem én meg meghálálom"
- "Látom te is indulsz, én is azt tervezem: társuljunk"
- "Adj tanácsot, és mondd meg, hol vagy - majd beszámolok, hogy bevált-e"

Valószínűleg rosszindulatúnak és elutasítónak tűnök most, aki szándékosan visszatartja az információit, nehogy másnak is jó legyen. Pedig nem erről van szó. Úgy gondolom, hogy ebből a blogból, meg az itt belinkelt oldalakról bőven megszerezhető minden, és remélem, hogy sokaknak segítettem is valamit (ahogy nekem is az előttem szólók).

Én folytatom a kis történetünk dokumentálását, és ezzel támogatok mindenkit, akinek mehetnékje van.

Ha ennél többre van szükséged, akkor nagyon kérlek, gondold át még egyszer, hogy alkalmas vagy-e rá.

Eladok, eladok, mindent eladok

Csabi kérésére kicsit kifejtem, hogy mire jutottam cégügyben.

Ha működő Bt vagy Kft tulajdonosa vagy, egyszerűen nem teheted meg, hogy hagyod itthon ketyegni, amíg szerencsét próbálsz. Amíg tulajdonosa vagy, a tagi jogviszonynak köszönhetően köteles vagy magad után a közterheidet (ha az égvilágon semmit nem csinálsz, akkor a minimálbérre kirótt terhek kétszeresét) befizetni havonta. Ez pedig havi 70-80 ezer forint, ami azt gondolom hogy eléggé nonszensz összeg, ha azt a nagy semmire kell eldurrogtatni.

A megoldás a cég eladása vagy végelszámolása lehet. A végelszámolás egy nagyjából 4 hónapig húzódó jogi és számviteli procedúra. A szegény könyvelőd mindenféle nyakatekert mérlegeket és kimutatásokat készít. A jogászod pedig gyártja a felhívásokat, amelyben vélt vagy valós hitelezőidet kell több körben értesítenie, hogy márpedig te megszűnsz. Minden kör között kötelezően el kell telnie 30 napnak, és persze súlyos illetékek vonulnak be az államkasszába. Ez a csinos agybaj nagyjából 400 ezer forintba kerül.

A cég eladása általában nem pénzért történik, vagyis csak papíron. Az átírás költségeit pedig többnyire a vevő állja, hiszen ő így 50-60 ezer forintból megússza az ügyet, egyébként pedig kb. 3-400 ezer forint lenne most egy új céget csinálni, ami egy hónapig még előtársaságként működik, aztán még egy év mire jogosult lesz egy sor dologra. A boldog új tulajdonos ezt mind megússza, szóval ez amolyan kölcsönösen előnyös dolog.

Azért fontos az is, hogy ismerős, vagy megbízható ember legyen a céged új gazdája. A cég ügyes-bajos dolgaiért még további 5 évig felelős maradsz (természetesen az eladás előtti időszakra értem). Ha az új tulaj nem tartja rajta a kezét rendesen, vagy nem értesít téged, ha ilyesmi történne, akkor az elég kellemetlen perceket tud okozni.

Szóval ha valaki végleg le szeretné zárni a vállalkozói múltját, akkor lehet hogy megéri az a 4 hónap meg az a pár százezer forint.

Biztosítás nélkül büntet az APEH

Nos, elég gyorsan jött a válasz az előző posztban feltett költői kérdésre: szóval büntet az apeh, lehet gatyát felkötni.

Ha nincs biztosítási jogviszonyod, és nem jelentetted be a megszűnését, csak úgy elmentél a vakvilágba, akkor büntet.

Kivéve, ha abban a 34 ezres adatbázsiban vagy, amit valahogy nem tudtak azonosítani:)

Cikk meg itt olvasható.

Budapest Bank

Tisztelt Ügyfélszolgálat, kedves Adminisztrátorok, kedves IT munkatársak!

Szeptember 27-én nyitottam Önöknél egy befektetési számlát.

Sajnos elfelejtették megnyitni. Hiába, ilyenek a helyettesek. Október 10-én személyesen visszamentem, hogy megkérjem a nemhelyettes kollégájukat, tegyen valamit az ügy érdekében. Kiderült, hogy egy régi (talán szintén helyettes) kollégájuk egy régi számlámat rosszul (vagy sehogy sem) szüntette meg, ezért Önök engem többször becsmérlően hatipszilonosnak neveztek, de híres béketűrésemnek köszönhetően ezen még nem bántódtam meg. Főleg, mert megígérték, mégis lesz kártyám, ha már odaadtam ötvenezer forintot, meg a kártyadíjat. Sajnos a fránya őszi időjárás meg a csúnya nátha megakadályozta a kollégájukat (aki nem helyettes) hogy ígéretéhez méltóan felhívjon telefonon és behívjon ezúttal személyesen átvenni a kártyámat. A megadott számot csörgettem, csörgettem: senki nem vette fel.

Október 19-én - immár melengetően otthonos - utam a festői Budagyöngye fiókba vezetett, hogy szokás szerint megkérdezzem, sikerült-e előrelépni ebben a fontos projektben. Tudom, korunk nagy kihívása, hogy egy bank megnyisson egy bankszámlát egy ügyfél számára, nem türelmetlenkedtem én egy percig sem. Kolléganőjük végtelenül kedves volt, nem helyettes, csak új. Talán ezért kellett az egész ügyet elölről újra elmondanom, de legalább már egy rövid időre megpillanthattam a hőn áhított kártyát. Persze csak addig, amíg ki nem derült, hogy én egy nótórius hatipszilon vagyok, és tilos a Budapest Banknak egy csomó pénzt küldenem. Messze földön híres béketűrésem (lásd fentebb) még ekkor sem hagyott volna teljesen cserben, csak valahogy belémbújt a kisördög, és megcsörgettem azt a számot, amin napok óta nem értem el mindent megígérő banki ügyintézőmet... És hallga csak! visító hangon csörgött a mellettem lévő asztalnál, senki rá sem hederített!

Mivel 15 perc türelmes várakozásra vagyok kalibrálva, és ekkor már több mint egy órája szenvedtem odabent, az orrom előtt heverő, mégis oly távoli bankkártyával az asztalon, nem bírtam tovább. Attól tartva, hogy azonnal bemutatom a "szundító tigris bőszen ébred" elnevezésű kung-fu mozgássorozatot, inkább hirtelen felindulásból kitöltöttem az úgynevezett Ügyfélreklamációk és Észrevételek űrlapot, mely köztudottan arra szolgál, hogy meditációs gyakorlatban részesüljön az agy, miközben az idegesen reszkető kéz és a vérben forgó szemek a négy pixel magasságú mezőkbe próbálnak betűket koordinálni. Ezt utólag is köszönöm és elnézést.

Így esett, hogy két nap múlva, október 21-én kártyához jutottam. Mikor örül az ember egy fogkefének? Vagy egy új zokninak? És mégis, számomra ez a prózai dolog, ez a kis plasztiklap maga volt a boldogság. Köszönöm.

Most már csak internetbank kell, csodálatos. A korábban aktivált, ám még döglött számlámhoz tartozó internetbank fiók csodálatosan, simán aktiválódott (hát persze, innen tudtam meg utolsó előtti zarándokutam előtt, hogy már van kártyám - ott volt a száma). Remekül látható, milyen ügyesen könyvelnek a helyettes, nem helyettes, régi és új Budapest Bankos kollégák, mert a nyamvadt óvadékot és a hozzá tartozó kártyadíjat négy napon keresztül könyvelgették, legalább 10-szer, ki-be, ki-be, akár Füles az ajándék lufit az üres mézescsuporba, ahogy egy felhő hintáztatja az ágat... Itt az idő, gondoltam balgán, és átutaltam egy jelképes, 21 000 HUF-os összeget a PayPal fiókomból október 21-én.

(GYIK - értsd: "E'! Péjmicsoda? Amolyan külföldi devizabelföldi utalástörtént?"
Esetleg az alábbi linket tegyék közre valamelyik intranetes csapatépítő magazinjukban, hogy a kollégák elmélyülhessenek: www.paypal.com)

Október 27. Már hat nap telt el, és még mindig 0.- HUF volt az egyenlegem. Bátortalanul megpróbáltam hát levelet írni kollégájuknak. Pár nap múlva aranyosnevű hölgy kedvesen gratulált, hogy az összeg szerencsésen megérkezett, rendelkezzek vele. Ennek nagyon örültem, csak hát továbbra is 0.- HUF volt az egyenlegem, ami azért problémás mert úgy nehezen megy a rendelkezés. Ezért felhívtam a Telebankot. Jól képzett, kedves hangon csivitelő ügyfélszolgálatos kolléganő (ha róla beszélek, a huszonötpercesnek hívom) meghallgatta problémámat.

Fásult beletörődéssel fogadtam, mikor újra lehatipszilonoztak, ezt a bélyeget már nem mosom le magamról... Elég egy apró hiba, és a fogaskerekek beőrölnek. Jelen helyzetben lényegtelen tényező, hogy az más hibája volt. Ígéretet kaptam, hogy délután négykor a technikus kolléga helyreteszi az egyenlegemet. Nem mertem ellenőrizni, ki tudja? Lehet hogy ő is csak helyettes, vagy elragadta a nátha, a bubópestis, vagy lehet hogy titokban ő is egy hatipszilon, aki titkos küldetést teljesít ellenség állásai mögött. Másnap félve rápillantottam, és AHHHHH! Igen! Látom az egyenlegem! Halleluja!

Sivár, szürke, rohanó világunkban ritkán adódnak örömök, de a Bank ezzel az apró figyelmességgel mégis mosolyt csalt elcsigázott arcomra, a nap is szebben sütött október 28-án. Ezt tényleg köszönöm. Az örömkönnyek annyira elhomályosították látásom, hogy észre sem vettem: eltűntek a kivonataim. Pedig én még szerelmes levelet nem vártam annyira, mint az októberi kivonatom, aminek segítségével végre aktiválhatnám a kártyámat a PayPal accountomon. (Ugye frissítésül: http://en.wikipedia.org/wiki/Paypal)

Ne haragudjanak rám, én tudom hogy hibáztam, amikor nem kértem papíron postázott kivonatot - azt hittem, az élő környezetem kímélem az elektronikus bankolással, naív voltam, amikor boldogan csiripelő kerti szalonkákat láttam lelki szemeim előtt, akik az általam megóvott évszázados tölgy ágai között hódolnak a szaporodás élvezetének, melyről én már nem is álmodhatok, mióta BBRt-vel fekszem és kelek. Gondoltam arra is, hogy a bank ügyintézői esetleg ismerik a gyengeségeimet, tudják, hogy ha a számlámra utalom a nem csekély mennyiségű, jelenleg az éterben - vagyis PayPal accountomon (http://en.wikipedia.org/wiki/Paypal) lévő pénzösszeget, talán elköltöm felesleges apróságokra, ahelyett hogy meglévő vagy születendő gyermekeim jövendő jólétét alapoznám meg.

Kérem, ne nézzenek le gyarlóságomért. Én már magamba szálltam. Sejtem, hogy a sors megmérettetésnek szánta a befektetési kártya megnyitásának gyötrelmét, és minden irányból erősödik a nyomás, hogy feladjam, hogy megtapasztaljam a megtisztulást, a lemondás örömét. Egy álmatlan éjszaka után azonban szembe kellett néznem korlátaimmal: a spiritualitás ezen szintjén még nem tudom elengedni a kivonataimat. Egyre erősebb, sürgető, leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy kivonatokat olvassak. Nem tudok a Kivonatok nélkül élni.

Kérem, szánjanak meg egy elkeseredett ügyfelet, aki minden nap kényszeresen negyed órákat beszélget a Telebankkal, csak hogy táplálja az illúziót: hozzájut még valaha a hőn áhított Kivonatokhoz.

Üdvözlettel,

Hatipszilon Katalin
(aki úgy érzi, tartogat még számára valamit az élet)