Munkavállalási papírok

Ne zaklassatok...

Az úgy volt, hogy az ember néha elveszíti kicsint az időérzékét. Azt hittem, hogy éppen csak a minap írtam, aztán tessék. A héten a normális kerékvágás mellett - iskola, meló, pecó, kert, Queen Mary, hazadolgozás - még nekiláttunk elintézni a work permithez szükséges papírokat.

Saját egyéni baromságunk, hogy a karácsony előtt feltelefonált paneldokinak elhittük, hogy egy hét alatt lezavarja majd az orvosi vizsgálatot, aztán persze kiderült, hogy kifelejtette belőle a Hepatitis vizsgálatot, ami legsürgősségibb sürgősségivel is 10 nap... Így hát elég kacifántosan, kalandosan oldottuk meg a health report kérdést: mária utcai vérvétel után úgy mentünk el a paneldokihoz, hogy csak az általa elvégezhető hülyeségeket csináltuk meg, és egy kedves barát segített ki minket a végén - meghatalmazásokkal felszerelkezve elkocogott kikérni az eredményeinket, aztán tovább a dokihoz, akitől beszedte a végleges, lepecsételt borítékot, szintén meghatalmazás útján... Ekkor mi már javában Hong Kongban zuhanyoztunk.

Ha meg valamit el lehet rontani, akkor azt legalábbis alaposan kell. A csomagot minden egyes biztonsági fityóka kipipálásával, sima postai úton adták fel. Négy hét múlva haza is érkezett, mert valami külső borítékot borító külső boríték picikét felrepedt, és hát biztosítva volt sérülés esetére is - ezért a legjobb, amit tehettek, hogy hazaküldték. Talán már innen, Ausztráliából? Még egy extra három napos idegeskedés után megérkezett 10szer annyi pénzért, DHL-lel, de most már itt van, friss, ropogós, és még szifiliszesek sem vagyunk.

Innen már csak a komplettírozás hiányzott. Nagyon jól látszik, hogy apróságok micsoda feladatot jelenthetnek egy idegen országban. Mi már régóta nem jártunk fényképésznél - ha igazolványkép kellett, elcsattintottuk a digitális gépet aztán nyomattunk tetszőlegesen. Ezt meg is tettem még Budapesten, aztán jól ott is hagytam az összeset, jó helyen vannak. Nyilván, most még nincs nyomtatónk, főleg nem fotóminőségű, úgyhogy nekiláttam az interneten 'passport photo North Shore' után kutatni. Megdöbbentően kevés találat jött, és azok között is nyilvánvaló hülyeségek szerepeltek, pl. Sunnybrae Pharmacy... Gondoltam, hogy a patikusok annyira bénák voltak, hogy még a yellow pagesben sem tudták normálisan kitölteni a tevékenységi körüket. Aztán a helyi magyarok felvilágosítottak: igazolványképet leginkább a patikában lehet csináltatni. 12 dollár volt per fő.

Ezután keresnünk kellett egy békebírót, hogy előtte írjunk alá egy papírt, miszerint ember szeret engem, én is őt, és különben is együtt vagyunk és ő megtámogat mert hát tényleg szimpatikus vagyok neki. Felhívtunk egy közeli címen regisztrált békebírót, aki esti időpontot adott. Elkocogtunk hozzá, kedélyesen röhögcsélt mindenen. Ez a neved? Kmmmhh. És ide mit karikáztál be? Khmhhhmm. Először azt hittem, hogy valamit elrontottam, azért vigyorog ilyen jókat, de később kiderült, hogy neki ez így jön, magától. A procedúra végén megkérdezte, hogy akkor most mi a Bibliára szeretnénk-e esküszni vagy büntetőjogi felelősségünk tudatában jelentjük-e ki... Na, itt meg nekünk kellett a kuncorgással küszködni, de aztán szépen-rendesen végigismételtük neki, hogy igen, mi mi vagyunk, a nevünk azonos a nevünkkel, igen, értjük ami oda van írva és igen, amit mi írtunk be az mind igaz. Ezek hallatán még megeresztett további pár jóízű kacarászást, aztán pecsételt, és már zavart is minket elfele. Kiderült, hogy nem is kell érte fizetni semmit (hae? olyan mint egy közjegyző...) és ő ezt polgári szolgálat gyanánt csinálja, a népért és a hazáért. Enyhén sokkolózva hagytuk el a terepet.

Nyilván kellett egy job offer a munkáltatótól, aki embert akarja zsigerelni.

Kellettek a referencialevelek a régi munkaadóktól, melyben leírják, hogy mettől meddig mit csinált náluk, méltatják és sok szerencsét kívánnak neki.

Kellett erkölcsi bizonyítvány (a magyart elfogadják hiteles fordítással).

Kellettek a születési anyakönyvi kivonatok - ezek már három nyelvűek, elfogadják úgy ahogy van.

Kellett igazolás arról, hogy mi régóta együtt vagyunk - a lakcímkártyáink eléggé bizonyító erejűek voltak, ehhez is kellett hiteles fordítás.

Kellett még mindenféle formanyomtatvány, amiről már fogalmam sincs, Hajnalka nyomkodta az orrom alá, én meg töltögettem. Application for work permit vagy ilyen.

És még kellettek persze az útlevelek.

Most beadatott mi pedig várandunk vala.

Nesztek.

Animálok

Tegnap este látogatónk volt, nem számítottunk rá. Ő lenne az:

Dobozban fotóztuk, mert nem tudtuk, hogy mit szándékszik csinálni ezzel az ötforintos-méretű szájszerkezettel, és azért ezt a rosszul sikerült képet adom közre, mert ezen véletlen lett egy söröskupak - miheztartás végett.

Ember leküzdötte erős indíttatását, és nem adott neki papuccsal, szerencsére. Útközben megtudtuk pukkétól, hogy ő egy Weta, aki igen védett, háziállatként is tartható kedves lény. Kb. hetven változata él még Új-Zélandon, a mi vendégünk a Wellington tree weta volt. A neve szabad fordításban annyit tesz, hogy szörnyű tücsök, meg isten ocsmadéka, ilyesmi. Dobozolás alatt próbált abúzkodni, de aztán szép nyugiban tisztogatta a kis micsodáit. Állítólag harap, ha hergelik, de nem mérges, és nem is szúr, csak izomból nyomja (és az van neki).

Szabadonengedtük.

Ma meg össze lettem tévesztve egy silver tree fernnel, és rámugrottak, miszerint ő:

Eddig még csak szürkés-barnásokat láttam cikadászból, ez itten meg szép zöld-sárga-fekete mintás volt, és nem citerázott, hanem tolatott. Akit még ennél is jobban érdekelnek a cikadászok, az kattinson ide.

Dugók

Van valami bájos abban, ahogy a kiwik összehányják a dolgaikat. Nagyjából ez járhat a fejükben: "Ez egyszer már jó volt, úgyhogy most is tutter nagyszerű lesz."

Így alakulhattak ki a használhatatlan fürdőszobák és konyhák, ahol a meleg és a hideg víz külön folyik, lehetőleg jó messze egymástól, hogy vagy szénné égesd, vagy lefagyaszd a kezed. Meg túlfolyót is minek raknának a kádba (mosogatóba, mosdókagylóba) amikor milliók nőttek fel nélküle... Néha külön örülök a villanykörtének, ha rajtuk múlna, még petróleumlámpákkal világoznánk.

Nos, valami hasonló világnézetű lehetett a közlekedésmérnökük, aki megálmodta az aucklandi autópályák rendszerét... talán az volt az elképzelés, hogy ha két lovaskocsi átmegy a Harbour-hídon, akkor 10 év múlva akár 4 is átfér rajta kényelmesen. Hát kicsit mellé lett bambulva. Ordenáré dugók vannak, és nem csak a rengeteg autó miatt. Amit eddig látok belőle, az alapján azt kell mondjam, hogy még a következő faktorok játszanak be:

- Láma faktor: kicsit öregnénisen vezetnek itt a népek. Elmélkednek a világ folyásán, reakcióidő réveteg, legalább 10 másodperc alatt fogják fel, hogy zöldre váltott a lámpa. A körforgalom nagyon zavaros dolog lehet számukra, és szerintem úgy gondolják, jobb a békesség. Majd behajtanak akkor, ha 2 km-es körzetben nincs senki a láthatáron. Aztán van még ez a bonyolult "kis ívben balra/nagy ívben jobbra" szabályuk, amit még ők sem nagyon értenek, ezért az előzőhöz hasonlóan inkább kivárják amíg fejön az esthajnalcsillag. Elég csak néhány bambuló, és a normális forgalomból is iszonyú dugó lesz - és hát tessék elhinni, hogy nem csak néhányan vannak.
- Kriminális tömegközlekedés: rengeteg nagy autót lehet látni egy-egy sofőrrel. Nemrég jutott eszükbe itt a népeknek, hogy hát jó volna valamiféle tömegközlekedés, úgyhogy bőszen nekiláttak kialakítani valami olyasmit. Még nem túl hatékony, de mindannyian szurkolunk... Sajnos amíg nem lehetsz benne biztos, hogy a megadott idő (plusz egy óra) alatt beérsz a munkahelyedre (vagy beérsz, csak nem oda, hanem máshova, mert úgy gondolta a sofőr hogy ez oké lesz így is) addig valószínűleg inkább végigülöd a dugót, de a kocsiddal fogsz bemenni dolgozni.

Az egész várost átszövő, középen meg jópofa csomóvá kötözött autópályarendszer egyébként szórakoztató is tud lenni. A betonkorlátot változatos mintákkal próbálják vidámabbá tenni. A leggyakoribb a tenger hullámait utánzó minta, de láttunk már pohutukawásat, maori tetoválásost is. Legutóbb egy még viccesebbet figyeltünk meg: hosszú kilométereken keresztül az egyik legnagyobb, emblematikus aucklandi vulkán körvnalait nyomták bele a betonba.

Tessék, hogy örüljetek, Rangitoto betonba álmodva:
És itt van nektek egy kép az eredetiről is:

Gyerek meg jól van, köszöni

Na még annyit, hogy mindenki az iskoláról kérdezget, úgyhogy gyorsan helyzetjelentek.

Az iskola remek. A 7. osztályos (otthoni negyedikes, 10-11 éves) tananyag az nagyjából a második osztály első negyedévi tudásanyagának felel meg - vagy még annak sem. Nyugisan, szabálykövetően, természetbarát, tisztelettudó módon elvannak szépen a műintézményben. A mai nap kezdtem kifigurázni, hogy nagyjából mi is történhet, ezek valamiféle tanulásmódszertant tanulnak. Irodalomból nem műveket elemeznek, hanem azt tanulják, mi az a műelemzés (mű nélkül, persze.) Nos, egyelőre elvagyuk az angoltanulással, úgyhogy nem is baj ez a laza követelmény.

A lényeg meg az, hogy van egy hosszú, barna hajú lány, Niami, aki kapott most egy szívecskét is a fiatalúrtól Valentin-napra. Kérdeztem is a gyereket, hogy mit szólt a lány, de a válasz ez volt:

- Nem tudom. Elszaladtam.

Környezetvédelem

Biztos elcsépeltnek hangzik, és lehetne még ennél is jobban csinálni, de azért itt tényleg a mindennapok része a környezetvédelem.

Kezdjük azzal, hogy a szemetem minimum 50%-át laza könnyedséggel tudom újrahasznosíttatni. Mindenkinek van egy saját kék kukája, sárga fedéllel. Ide kiöblítve bedobálhatom válogatás nélkül a műanyag palackokat, kupakokat, csomagolást, nejlonzacskót, üvegeket, fémdobozokat. Gyengébbek kedvéért a kuka belső felén van egy részletes leírás is a kidobható cuccokról, fényképpel együtt, ha esetleg nem tudnék angolul.

A normál konyhai hulladékot kis színes szatyrokban szállítják el, ezeket mindig a helyi áruházakban lehet megvenni, 2 dollár/zsák körüli összegért, ez körzetenként változik. Nálunk szép narancssárga, annyit veszek, amennyit akarok, és ezzel le is róttam a szemétszállítási díjat. Azért próbálnak arra ösztökélni, hogy ebből is minél kevesebbet vásároljak, külön felhívják a figyelmem a zsákra nyomtatott szöveggel, hogy ez bizony szemétlerakóba megy, a földjeinket töltik fel vele. És amit külön szeretek: nem ragad le az ijesztgetésnél - tanácsokat is ad, hogy hogyan tudnám csökkenteni a méretét. Komposztálni majdnem mindenki tud, aki akar - legtöbben kertesházban laknak. Nálunk jó nagy kert van, és a tulaj rendesen kialakított minden facilitást, úgyhogy van tavalyi és idei komposztunk. A tavalyi már a szépen ápolt kert földjét zsírosítja, az ideibe meg megy minden növényi alapú szerves hulladék a konyhából, meg a lenyírt fű.

Több magyarzok is rákaptak már erre a szórakozásra, van aki gilisztafarmot nevel, és a nedűjükkel jázminfát táplál, van aki készen vett strapabíró műanyag komposztálót, szóval kiválóan elvagyunk. Tulajdonképpen az tetszik nekem igazán, hogy tényleg könnyed dolog a környezetvédelem - nagyon lustának és bunkónak kell ahhoz lenni, hogy ezt a pár, minimális erőfeszítést igénylő dolgot ne tegye meg valaki. Szóval köszönöm ezt, tényleg.

Ma elmentem bevásárolni. Árulnak direkte környezetvédő táskákat, úgyhogy most már rászorítottam magam, és betettem ezeket az autóba, hogy mindig nálam legyenek - mert itt is tonnaszám csomagolnak a nejlonzacskókba. Amikor a kasszához értem, külön megkértem a pénztárost - idősebb hölgy - hogy engedje már meg, hogy magam csomagoljak. (Csak a húsokhoz kértem egy szatyrot, a többit saját táskákba, saját hűtőtáskába, saját kis kacsómmal rámoltam.)

Errefelé az emberek szeretnek cseverészni a másikkal, miközben dolgoznak. Ha már úgyis csinálniuk kell valamit, miért is ne érezzék magukat jól közben? Volt olyan pénztáros, aki a kaja receptjét kérte el, miközben blokkolta a hozzávalókat. Ez a mamma minden második mondatával köszönetet mondott azért, hogy én magam pakolok. Elmondta, hogy mennyire "nagyra értékelik" azt, hogy aktívan védem a környezetem. Amikor már huszadszor mondta, akkor viccelődtem vele - néha már magam sem tudom hogy a környezetvédelemért teszem-e, vagy azért, mert megőrülök otthon a mindent elborító nejlonszatyroktól...

Amikor ezt meghallotta, azonnal elmondta, hogy nekik van ám egy direkt nejlonszatyor-gyűjtő lerakatuk, minden bolt sarkában, és hogy hozzam csak bátran vissza a dögöket, majd ők kinyírják őket. Ha nem állítom le, még oda is vezetett volna hozzá (feltartva a sort) - bár tisztán látszott, hogy merre van: gyorsan, könnyen megközelíthető helyen.

Nagyon apró, egyszerű kis dolgok ezek, de elmondhatatlanul sokat számítanak. Napról napra nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb leszek...

Lassan elhiszem, hogy lehet így is.

Beköltözés

Kissé lemaradtam önmagamtól, hogy is eshetett ez meg? Mindazonáltal beszámolok kicsit erről az egész költözéses ceremóniáról.

Amit talán még nem írtam le: itt az égvilágon minden "pofára" megy. Ha szimpatikus vagy valakinek, üzletel veled, vesz tőled, elad, kiad neked, felvesz dolgozni vagy bármit csinál. A feladat tehát lehengerlő egyéniségeddel rabul ejteni őket, a kiwiket. Ez nem is olyan nehéz. (Vagy én vagyok ordenáré módon lehengerlő.)

A lakások hátulütőiről írtam már - szomszédok egymás farában, penészes, padlószörnyes, stb. Arra közben ráébredtem, hogy ez a szűkösség annak köszönhető, hogy így csinálnak pénzt az emberek - ha van még hely a birtokon, akkor gipszkartonból, bontott fából, papundekliből, maradék mustárból felhúznak valamiféle kerti lakot, és azt kiadják bérbe. Aztán, ha nagyon bejött a biznyák, még néhányat mellécsapnak, a végeredmény pedig tömegnyomor, vidám tulajjal.

Szerencsére találtunk olyan házikót, ami teljesen körbejárható, nincs senki alattunk, felettünk és mellettünk, teljesen a miénk. A higiéniás szokások kicsit eltérőek a miénktől - egy itteni viszonylatban tiszta és rendes házat már egy hete suvickolok, a csillogó külső elég koszlott belbecset takart. Nem panaszképpen mondom - legnagyobb bajom legyen a konyhaszekrények, fiókok és a mosókonyha szekrényeinek belső újratapétázása. Az állapot nem tarthatatlan - inkább meglepő volt.

Szeretünk itt lenni.

Van kandallónk, ezt még nem próbáltuk ki, viszont a kerti sparhelttal már játszott pappa és csanád. Hogy ne fázzunk a hűvös estéken.

Lassan elkezdődnek a nyugodalmas, dolgos hétköznapok, az első héten máris túlvagyunk. Iskola kiváló, munkahely rendben van, már főzni is tudok, a pénzköltés is megy...

Juteszembe. Nem írtam erről, sőt nem is nagyon kalkuláltunk ilyesmivel, de azért jó ha mindenki tudja, hogy egy normális berendezkedés az nagyjából annyiba kerül, mint Magyarországon. Legtöbben a kezdetekkor innen-onnan összeszednek bútort, trademe aukciókon vesznek hűtőt, mosógépet, ilyesmit. Mi ezzel szemben rendesen költöttünk - egyrészt, mert a fizetés szinte azonnal elkezd érkezni, másrészt meg azért, mert hosszú távra tervezünk. Bútorra legalább 3000 dollárt költöttünk, nagygépekre eddig csak 600-at, de még nincs szárító, normális hűtő, tévé/dvd/zene, ez még elvisz legalább 2500-at. További legalább 1500 dollár ment el apróságokra, vödör, rongy, étkészlet, kések, mifene, amit az ember hajlamos nem számolni, pedig elég sok összejön a kis apróságokból. Biztos lehet ezt sokkal olcsóbban is, mi majdnem mindenből újat vettünk - csak kanapét nem, mert a lakástulaj, amikor meghallotta hogy most érkeztünk és nincs semmink, varázsolt ide egy három részes bőrgarnitúrát:)

Ilyen furák ezek itten.

Iskola

Beirattuk a gyereket egy úgynevezett "intermediate" iskolába a North Shore-on. Még nem sikerült felfognom az oktatás rendszerét itt, van valami általános iskola, ami után 10-11 éves korban következik a fent nevezett, két éves intermediate, aztán jön a college, amit mi főiskolának szoktunk fordítani, de inkább valami gimnázium vagy szakközép-féle lehet. Majd egyszer rászánom az időt, hogy utánanézzek normálisan, vagy esetleg várjatok két évet, aztán majd mondom, ha következik.

Vissza a jelen esethez.

A suli nagyon drága, 11 ezer dollár egy évre, amit szemeszterenként (vagyis negyed évente) is lehet törleszteni. A work permit mellé jár tanulói vízum is - úgy már szerencsére ingyenes, úgyhogy ezt megúsztuk. A beiratkozás nagyon egyszerű, kitöltünk egy papírt, aztán akár már másnap mehet a gyerek. A költségek nem vészesek, évente 80 dollár támogatást kérnek, plusz 55 dollárt technológiára (ezt számítógépes fejlesztésre és egyéb kellékekre költik). Az induláshoz 50 dollár kell, ennyibe kerül a teljes tanszercsomag írószerrel, tankönyvekkel együtt, plusz a kötelező egyenruha, amit az erre kijelölt boltokban lehet megvenni.

Az alapfelszerelés egy szürke rövidgatyából, egy kék és egy zöld logózott pólóból, fekete lélegző tornanadrágból és egy nagy karimájú kalapból áll. Ehhez nyáron hordhat fekete vagy sötétbarna szandált, télen pedig zárt fekete cipőt térdig érő szürke gyapjúzoknival. Télen még kell neki pulóver is, most azt nem vettem meg. Ez a cajg így együtt 79 dollárba fájt, ami a gyerek higiénés szokásait tekintve (értsd bolognai spagetti elhelyezése a teljes összeállításon, fél órával az első felvétel után) kicsit zavarbaejtő. Még Ágica blogján olvastam, hogy nagyon megy a használt ruhák adás-vétele, úgyhogy a repülőrajtot megoldjuk ezekkel a bazidrága ruhákkal, aztán megpróbálok minél több váltást beszerezni, hogy a napi három mosás meglegyen.

A gyerek etetése tilos. Kérjük ne is simogassa, előfordulhat hogy harap.

Úgyhogy ehhez a cucchoz még hozzácsaptunk egy kis uzsonnástáskát, műanyag kulaccsal. Ebben viszi majd az otthoni tápot minden nap, mert nem szeretném, hogy a kantinban vegyen kekszet meg sültkrumplit a fejlődő szervezet.

A tanterv szimpatikus, reggel fél kilenckor kezdenek, és háromkor indulnak haza, egyelőre hozni-vinni fogom, de olyan közel lakunk, hogy utána gyalog is járhat, vagy biciklivel, ha a combizma bírja majd, eléggé dimbes-dombos. A kötelező tananyagban szerepel a szörf és a vadvízi evezés is, meg lehet íjászkodni, zenélnek is, társastánc, minden franc. Az angoltudása miatt megpróbáltam aggódni, de annyira röhögött rajtam az iskolatitkár néni, hogy egyelőre ezt felfüggesztettem.

Részletes, elsőkezű beszámolót hétfőn tudok adni, akkor megy először.