Bevándorlási költségek: extra

Mindenki sokat ír a repülőjegy meg a megélhetés áráról, de az új élet megteremtéséhez a lakást is be kell rendezni - kivéve, ha a fejenként 20 kg-os bőröndödből elő tudsz hajtogatni egy koloniál szekrénysort meg egy ülőgarnitúrát. Most írt Csanád a havonta elvert pénzeiről, ezért jutott eszembe hogy ezt a köz elé tárjam.

Megpróbálok az eddigi infóim alapján egy minimum-maximum pontot megadni. Azt már mindenki tudja, hogy itt a lakásokat teljesen üresen adják ki, nincs benne egy szék sem, és csak a legritkább esetben tartalmaz a bérlemény nagygépeket. Ezeket mind-mind be kell szerezned.

Nagygépekre mi 1900 dollárt költöttünk.

• Mosógépből lehet használtat venni már 200 dollár környékén, egy puccos új 1500 körül van. Mi egy factory second (kishibás vagy túlrendelt vagy sérült dobozos, stb.) boltban vettünk újat 600-ért
• Szárító sajnos nagyon kell. Párás a levegő, gyakran esik, én nem szeretek a szabadba teregetni, a lakásba meg főleg nem. Minimum 100, max 1000 dolcsi. Mi ugyanabban a boltban vettünk márkásat 400-ért.
• Hűtő: használtan akár 150 dollárért vehetsz egyet. Az újaknál határ a csillagos ég, de mondjuk 1500 környékén már jó minőségűt kapsz. Mi 900-ért vettünk egy márkás, csinos, alul fagyasztós darabot.

Bútort csaknem 4000 dollárért vettünk. Az itt élő magyarok nagy része elenyészően keveset költött bútorra, minden darabot használtan, párszáz dollárért újították be. Ezeket aztán ők is szépen lecserélgetik, mikor már biztosnak érzik a helyzetüket. Mi bevállalós módon azonnal új bútorok után néztünk (érkezés után 3 héttel már biztos bevételünk volt).

• Ágyak és hálószobabútor: általában elég nagy költség, egy-egy matrac kb. 1000 dollár vagy még afölött. Itt imádják a habos, puha ágyakat, mi meg a keményet, úgyhogy egy nagybevásárlás keretei között jutottunk - szerintem - jóárasítva a következő holmikhoz: queen ágy és matrac, két éjjeliszekrény, komód, egy normál ágy és matrac, valamint egy 6 személyes kertibútor-szett. 2501 dollár volt, 350-et alkudva. Ahogy most látom, normál boltokhoz képest majdnem féláron vettük ezeket, találtunk egy kis boltot ami közvetlenül a gyártótól, nyomott áron értékesít. A friss bevándorlók általában vesznek egy-egy új matracot, aztán ágykeretet, egyéb bútort innen-onnan (főleg trademe) párszáz dollárért szereznek hozzá.
  
• Étkezőasztal: szintén párszáz dollárért lehet licitálni, mi ugyanazt a NZ fenyőt vettük, nagyon szép darab, 4 személyes robosztus, 700 dollár.
• A konyhánk nagyon szűkös, ezért vettem az étkezőbe egy tömör fenyő könyvespolcot, ezen vannak a poharak, tányérok, mutatós konyhai eszközök. 400 dollár.
  
• Íróasztal: izé, 5 dollárért vettem.
  
• Kanapét nem kellett vennünk, mert a tulaj hozott nekünk egy használt, 3 részes garnitúrát. Szegényke elég görényes, de raktam rá új huzatot és most elvagyunk vele. Újonnan bődületesen drágák, használtat meg nem mernék venni. Sokan szerencsések voltak, és olyat tudtak szerezni, ami se nem büdös, se nem szakadt, se nem ocsmány... ehhez kitartás és szerencse kell.
• Tévé, elektronikai cikkek: szintén lehet nagyon jó dolgokat venni használtan, párszáz dollárért. Mi egy új Sony MP3 mini-hifit vettünk 190 dollárért, plusz egy airport expresst kb. 110 dollárért. Nincs tévénk. Itt valamiért az a divat, hogy a bevándorlók ordenáré méretű full-HD LCD tévéket vesznek. Még nem tudtam megfejteni az okát:)
  

Apróságok, amik igencsak komoly összeget tesznek ki, majd meglátjátok

• Kisgépek: porszívó, mikro, turmixgép, paninisütő, vasaló, vízforraló, pirítós, hajvágó, hajszárító stb. stb. sok kicsi sokra megy alapon 800 dollár körül volt.
• Konyhai felszerelés, tányérok, edények, evőeszköz, törölköző, konyharuha, dobozok, tárolóedények, vasalódeszka, tepsi, kések, szemetes, takarítóeszközök, stb. stb. stb. majdnem 4000 dollár volt összesen, és még nincs is meg minden ami kéne. Szóval a háztartásunk komoly értéket képvisel. Nem tűnik fel a régi hazádban, mert innen-onnan összeszeded ezeket az évek során. Újonnan, pár hónap alatt igen nagy beruházás.

Összefoglalás

Ha valaki ideköltözik, kivándorol, több lehetősége van.
Takarékosan, legszükségesebbre szorítkozva kb. 4000 dollárból elfogadhatóan megteremtheti a minimálisan szükséges háztartását, és később lassanként fejlesztheti. Legtöbben ezt csinálják. Mi középkategóriás, új holmikkal rendezkedtünk be, négy hónap alatt 11 749 dollárt költöttünk a lakásra.

Ha gyerek nélkül, bizonytalanabb kilátásokkal érkeznék (az ember szakmája miatt, meg a gondos aknamunkának köszönhetően nem nagyon féltünk az elhelyezkedéstől, 3 héttel érkezés után már dolgozott) akkor nem így csinálnám. Egy hostelben akár napi 40 dollárért meg lehet szállni, itt főzni is, mosni is lehet, és nem kell semmilyen felszerelést vásárolni. Az össz havi költség így 2500 dollár körüli összegből megoldható, és nyitva marad a lehetőség akár arra is, hogy egy másik városba költözzünk minden hercehurca nélkül, pár bőrönddel. Fontos az is, hogy itt gyakran fél évre, egy évre le kell szerződni a lakásra. Ha még nem biztos a jövő, ez is csak egy újabb fejfájás-faktor.

Ismerek olyat, aki az első négy hónapot egy kicsit magasabb bérleti díjú (420 dollár/hét), de teljesen felszerelt apartmanban töltötte, így nyitva maradt számára minden lehetőség - lakással, munkával, költözéssel kapcsolatban. Mégis kényelmesen élt.

Ismerek olyat is, aki két hétig lakott apartmanszállóban, aztán gyorsan kibérelt egy házat, kifestette, nekilátott berendezni, bár még azt sem döntötte el, hogy itt akar-e maradni. Végül úgy alakult, hogy nem maradnak. Most ott van a nyakán egy halom összevásárolt lakásfelszerelés, egy fél évre aláírt szerződés, telefon- és internet előfizetés... szóval csinált magának egy kis fejfájást.

Költségvetések
Most összerakom, hogy szerintem milyen tartalékokkal érdemes nekivágni az útnak, az egyszerűség kedvéért minden NZD:

Minimum - gyerek nélkül érkező, szerencsét próbáló házaspár
Utazás: 7000
Biztosítás: 2500
Szállás és önellátás hostelben, 3 hónap: 7500
Autó: 3000
Benzin első 3 hónap: 1000
Hivatalos díjak, engedélyek, stb: 2000
3 hónap vésztartalék, ami felhasználható a lakás berendezésére ha minden ok: 7500
Kis ráhagyással: 25 000 dollár, vagyis kb. 3 millió forint
(Ebben az összegben természetesen nincs semmiféle utazgatás, városnézés, hajókázás, étterem, stb. A fenti összeg mellett minél több tartalék van, annál jobb)

Optimum - egy gyerekkel, közepes igényekkel, biztonsági játékosként
Utazás: 8000
Biztosítás: 3000
Első szálloda majd lakbér, bond 3 hónap: 8000
Étkezés első 3 hónap: 5000
Autó: 3000
Benzin első 3 hónap: 1000
Hivatalos díjak, engedélyek, stb: 2500
Három hónap vésztartalék: 12 000
Lakás berendezése: 7000
Kis ráhagyással: 50 000 dollár, vagyis kb. 6 millió forint
(Ebben az összegben sincs utazgatás, de étterem, néhány múzeum, fagyizás, szóval az általános, gyerekkel megszokott jóléti apróságok már beleférnek.)

Azt pedig nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy a fenti összeget úgy kell előteremteni, hogy ne érintse a menekülőútvonalat, vagyis ne a magyarországi lakásod árát utazgasd el. Aki mindent feléget, egy lapra teszi fel mindenét, az borzasztóan felelőtlen és simán lehet, hogy nem az új élet, hanem egy rakás kudarc várja itt.

Tehát, amit már egy ideje szajkóz mindenki, megerősíteném. Akkor gyere ide most, ebben a gazdasági helyzetben, ha:

- Hiányszakmás vagy, megfelelően igazolható szakmai múlttal és végzettséggel
- Megfelelő anyagi tartalékaid vannak, minimum 3 de inkább 6 millió forint, ami így is, úgy is elúszik a nagy semmibe
- Kiválóan kommunikálsz angolul szóban és írásban
- Tájékozott vagy a helyi jogok, lehetőségek és szabályok tekintetében
- Áldozatkész és agilis vagy

Nem is ragozom tovább, annyiszor leírták már ezt mások is. De valahogy úgy tűnik, hogy minket nem olvasnak azok, akik az orrunk előtt teszik tönkre a saját életüket... vagy egyszerűen csak úgy gondolják, hogy mindez rájuk éppen nem vonatkozik.

Önmegvalósítás

Szóval az úgy volt, hogy már nagyon kellett egy íróasztal, mert nem szeretem a gépet az ebédlőben. A tradme remek, filléres vételekkel kecsegtet, én is rávetettem magam, és szinte rögtön megtaláltam a nekem való darabot. 1 dollárért hirdették, de gondoltam, bebiztosítom magam, és egyből 5-öt ígértem érte. Hogy - hogy nem: senki nem licitált túl.

Nem részletezném a felmarkolásának történetét: dél-nyugat auckland, gettó, kutyaszar, és Melissza, aki egyrészt elfelejtette, hogy aznapra ígérkeztünk, ezért bomladozó sminkkel, macikás pizsamában mászott elő az áporodott viskójából, ahol szegény kiskutyája már semmit nem rontott az illat-összképen azzal, hogy bent ment ki... nem is egyszer. A széteső, rozoga, bődületesen nehéz asztalt amúgy sem lett volna könnyű kihozni - a vidám akadályversenyt sikerült azért cizellálni egy kicsit azzal, hogy a gyanús tócsákon szökelltünk átal vele. Melissának nem én voltam az egyetlen látogatója - tetovált, enyhén beállt, tántorgó, kopasz, bőrszerkós egyéneknek is dolguk akadt vele aznap reggel, de mi már szerencsére nem vártuk meg a végkifejletet.

Node az asztal! Hiszen csak öt dollár volt. A nemrég érkezett magyar házaspártól (hurkatöltő-nagyhatalom jeles képviselői, akiket csak úgy emlegetünk: átbaszottak) sikeresen kölcsönszereztem egy csiszológépet. Az asztal kemény diónak bizonyult, vagyis inkább fenyő, de már nagyon öreg. Amikor megfigyeltem, hogy nem viszi, elugrottam csiszolópapírért. Vettem egy csomagot a rettenetesen-őrültmód-extraerős kategóriából, csak 7 dollár volt és négy darab volt benne. Szépen körbecsiszoltam az asztallapot.

Valószínűleg sokszor, és sokáig rányitották az ablakot, mert hullámosra ázott a teljes hátsó fele. Ahol nagyon porózus volt, ott elbontottam egy spaklival, ami leárazva csak négy dollár volt, és még csomószor tudom használni egyébként. A kiálló, felhullámosodott, de még fa-állagú lemezeket leszögeltem apró kárpitszeggel, pár óra alatt megvoltam vele, és a szög csak három dollár volt és még maradt is belőle. Az azért látszott, hogy itt bőven lesz mit glettelni, és találtam is készre kevert faglettet, egykomponensűt, még kevergetni sem kell, nagyon jól lehet dolgozni vele, igazán megérte jobb minőségűt venni, az a tizenegy dollár nem volt érte pénz.
Amíg az első réteg glett száradt, nekiláttam megjavítani a fiókokat. Középen is volt egy, teljesen szétesve, azt leszereltem, ahogy volt. Úgyis csak zavarta volna az embert, meg hét fiók bőven elég egy íróasztalnak. A többi fiókokat kiszedtem, javítottam-csiszoltam, ahol kellett, és összeragasztottam egy környezetbarát enyvvel, amiből egy egészen nagy üveggel vettem hat dollárért, maradt is belőle, az mindig jól jön a háznál.
A sarkokat és a hátsó részt gyakorlatilag újra kellett építeni, három rétegben gletteltem le, aztán azt is szépen felcsiszoltam.

A famunka jó a kéznek, a szívnek, a szemnek. Közel a természethez, a fenyőforgács és a fűrészlaptól felmelegedett alapanyag illata, Pumukli, Eder mester...

Na ez nem egészen ilyen volt, mondjuk ki: ordenáré módon bűzlött az asztal, minden pórusából omlött a cigaretta- és kutyaszar-szagban eltöltött évtizedek pöffedéke. Állítólag erre nagyon jó az alapozófesték, csak 39 dollár volt és tényleg alaposan beszívódott és tiszta, fertőtlen illatúvá varázsolta a művemet.
Végül két színt kevertettem, mert a harminc dollár per liter árnál már tényleg nem számított sokat az a négy dollár per darab, amiért bekeverték nekem, úgyhogy eldöntöttem, hogy hasonló, krémszínű tónusban, de kicsit elegánsabbra festem le az asztalt, és még marad is festék, hátha megint licitálok valamre. Úgy lehet igazán szépen lefesteni azokat a fakazettákat, ha az ember óvatosan körbemaszkolja a széleit, és ez a szalag csak öt dollár húsz cent volt, még maradt is belőle. Kicsit babra munka, de megéri. Ha megszáradt a festék, csak le kell húzni, és szép, pontos széleket hagy maga után.
Összesen annyi hiba csúszott csak a számításba, hogy a keskeny ajtón nem fért be az asztal. Dani segített volna bevinni. Nagyon nem szorult be az asztal, csak egy kicsit, és a falat is meg lehet javítani, amin léket ütött az egyik lábával. Később Danit is kiengedtem, mert bajosan tudtam volna etetni a lukon keresztül, meg amúgy is el kellett szaladnom fűrészért. Nagyon jó kis kézifűrész, igaz, hogy tíz dollár volt, de adtak hozzá még négy fűrészlapot, fémhez meg fához. Szerencsére nem kellett mind a nyolc lábából levágni, elég volt négyből, és már be is csusszant lágyan. Jut is eszembe, kell majd vennem valamilyen takarítószert, ami felszedi a festékcsíkokat a parkettáról, de a lakkozást nem marja fel...
Tegnap végre birtokba vettük az asztalt, egészen belesimul új környezetébe, szerintem ennyi törődést még sohasem kapott hosszú élete során. A lenti képen jól látszik, hogy mennyire feldobták a rozsdamentes acél, fényesre krómozott fogantyúk, darabja 4.99. És csak öt kelett belőle, mert a tálcákhoz tartozó gombokat meg tudtam menteni!
Nagy büszkeség tölt el, és elégedett vagyok az eredménnyel, csak azt nem értem, hogy a projekt említésekor miért tör ki a baráti köröm heveny röhögésben - életem párja meg kétségbeesett tiltakozásban... Pedig csak öt dollár volt.

Beköltözés

Kissé lemaradtam önmagamtól, hogy is eshetett ez meg? Mindazonáltal beszámolok kicsit erről az egész költözéses ceremóniáról.

Amit talán még nem írtam le: itt az égvilágon minden "pofára" megy. Ha szimpatikus vagy valakinek, üzletel veled, vesz tőled, elad, kiad neked, felvesz dolgozni vagy bármit csinál. A feladat tehát lehengerlő egyéniségeddel rabul ejteni őket, a kiwiket. Ez nem is olyan nehéz. (Vagy én vagyok ordenáré módon lehengerlő.)

A lakások hátulütőiről írtam már - szomszédok egymás farában, penészes, padlószörnyes, stb. Arra közben ráébredtem, hogy ez a szűkösség annak köszönhető, hogy így csinálnak pénzt az emberek - ha van még hely a birtokon, akkor gipszkartonból, bontott fából, papundekliből, maradék mustárból felhúznak valamiféle kerti lakot, és azt kiadják bérbe. Aztán, ha nagyon bejött a biznyák, még néhányat mellécsapnak, a végeredmény pedig tömegnyomor, vidám tulajjal.

Szerencsére találtunk olyan házikót, ami teljesen körbejárható, nincs senki alattunk, felettünk és mellettünk, teljesen a miénk. A higiéniás szokások kicsit eltérőek a miénktől - egy itteni viszonylatban tiszta és rendes házat már egy hete suvickolok, a csillogó külső elég koszlott belbecset takart. Nem panaszképpen mondom - legnagyobb bajom legyen a konyhaszekrények, fiókok és a mosókonyha szekrényeinek belső újratapétázása. Az állapot nem tarthatatlan - inkább meglepő volt.

Szeretünk itt lenni.

Van kandallónk, ezt még nem próbáltuk ki, viszont a kerti sparhelttal már játszott pappa és csanád. Hogy ne fázzunk a hűvös estéken.

Lassan elkezdődnek a nyugodalmas, dolgos hétköznapok, az első héten máris túlvagyunk. Iskola kiváló, munkahely rendben van, már főzni is tudok, a pénzköltés is megy...

Juteszembe. Nem írtam erről, sőt nem is nagyon kalkuláltunk ilyesmivel, de azért jó ha mindenki tudja, hogy egy normális berendezkedés az nagyjából annyiba kerül, mint Magyarországon. Legtöbben a kezdetekkor innen-onnan összeszednek bútort, trademe aukciókon vesznek hűtőt, mosógépet, ilyesmit. Mi ezzel szemben rendesen költöttünk - egyrészt, mert a fizetés szinte azonnal elkezd érkezni, másrészt meg azért, mert hosszú távra tervezünk. Bútorra legalább 3000 dollárt költöttünk, nagygépekre eddig csak 600-at, de még nincs szárító, normális hűtő, tévé/dvd/zene, ez még elvisz legalább 2500-at. További legalább 1500 dollár ment el apróságokra, vödör, rongy, étkészlet, kések, mifene, amit az ember hajlamos nem számolni, pedig elég sok összejön a kis apróságokból. Biztos lehet ezt sokkal olcsóbban is, mi majdnem mindenből újat vettünk - csak kanapét nem, mert a lakástulaj, amikor meghallotta hogy most érkeztünk és nincs semmink, varázsolt ide egy három részes bőrgarnitúrát:)

Ilyen furák ezek itten.

Weekly report

Mozgalmas napjaink voltak, főleg lakáskeresés körül. Elég kompromisszumos itt a dolog, ami közel van, az miniatűr, vagy a szomszéd teraszán érzed magad a vécén ülve, vagy ordenáré mocskos/penészes/kajaszagú, szóval nem volt könnyű a választás. Rengeteg címet megnéztünk kívülről, de nem volt hatnál több, amit alkalmasnak ítéltünk arra, hogy egyáltalán bemenjünk.

Lakás - a döntés
Végül a lélektani határunk tetején, 400 dollár per hét környékén állapodtunk meg, egy völgy tetején álló kisházért cserébe, ami teljesen privát, körbejárható, gondozott, teraszos kerttel, szép kilátással a völgyben lévő kis védett parkra.

A pluszok még: fapadlós, és nem süppedős padlószőnyeges. Van benne kandalló, amit visszavezettek a lakószobák fölé is, úgyhogy télen nem olyan hideg. Cul-de-sac, azaz csendes zsákutca, nincs átmenő forgalom. Egyik ablak sem bámul közvetlenül a szomszéd klotyójára. Teljesen körbekerített, úgynevezett kerítés segítségével, ami itt ritka jószág. A tulaj ott hagyja a kerti fűtőtestet (bocs) meg a barbecue-t is. Kaptunk ajándékba egy kanapé-szettet. Három szobája van, meg egy laundry is, meg jó sok szekrény, vagyis falba épített polcos izé, mert szekrény sincs sok errefelé. Van nagy shed, vagyis raktár, kertitároló vagy mifene, meg a ház alatt egy nagy műhely. A ház ennek okán érthetően jó magasan van a földtől, vagyis elevated home, ami azért fontos, mert egy szem penész nincs benne, jól kiszellőzik.

Hátrányok: a sokat emlegetett külön meleg-, külön hidegvizes csapok vannak a vécében és a fürdőben is. Eredetileg kicsit közelebb szerettünk volna költözni az autópályához, ez a Birkdale már a haverkodási zóna határán húzódik. Ebben az árfekvésben láttunk szebb fürdőket meg konyhákat is, bár azoknak nyilván más bajuk volt ezzel szemben...

Mielőtt széjjelszpemmeltek, megismétlem, hogy mindenki értse: kölcsönnettel vigéckedünk, nem tudok képeket feltenni. Február 7-én költözünk, ha minden jól megy, egy hét múlva már lesz rendes net és akkor megkapjátok. Nna.

Kocsikázás
Biztos higgadtnak és lazának tűntem, amikor először jelentettem, hogy milyen szuper kis verdát vettünk, de azt el kell mondanom, hogy odabent nagyon ideges voltam ettől a baloldali vezetéstől. Szerencsére Csanád nem jött ki velünk, mikor Pappa elvitt az autópiacra, úgyhogy nem volt más választásom, haza kellett hergelnem a picikét. Az első út nagyon rossz volt, nem éreztem az elejét, az orrát, rossz oldalon mentünk, folyamatosan azt éreztem, hogy nekem akar jönni valaki - mint amikor a baleset előtt pár pillanattal még látod, ahogy közeledik feléd a beléd rohanó másik... szóval nem volt jó. Pukke azt mondta, hogy három hét alatt meg lehet szokni.

Vagy a bennem bújkáló diszlexia, vagy a fordított agytekervényeim, nem is tudom, mindenesetre nagyon büszke vagyok magamra, szerintem 3 nap sem volt, és már úgy krúzingoltam mint Will Smith Miamiban. Pörgök-forgok, parkolok, könyököt ki, minden. Azt hozzá kell tenni, hogy itt majdnem mindenki úgy vezet, mint valami leszedált tisztviselő. Simán tudtam egy hatsávos úton piros előtt egy pillanattal a legbalabból a legjobbabba menni, mert ott jöttem rá hogy elbandzsítottam az irányt - mindenki nyugisan kivárta, engedett, no worries. Az autópályán még mindig az van, hogy ha sávot akarok váltani, akkor nem merek menni, mert a rutinom azt mondja, hogy a mögöttem lévő meglátja az indexet és gyorsítani fog. De nem, látja hogy indexolok úgyhogy hagyja hogy bejöjjek. Biztoságban érzem magam.

Egyszer indultam csak el rossz irányban, amikor a Mairangi Beach után beugrottunk Csanádhoz. Szépen kitolattam a jobb oldalon lévő parkolóból, és folytattam is az utamat. Aztán jött szembe egy kartárs, nézett is nagyot - úgyhogy gyorsan úgy csináltam mint aki éppen parkolási manővereket végez, aztán átavászkodtam a saját sávomba. Mentségem, hogy aznap azt hiszem napszúrást kaptam, és valami zsigeri rutin jöhetett elő. Az viszont alap, hogy indexeléskor az első három nap vadul törölgettem az ablakot, illetve továbbra is jobbra akaródzik hátrafordulni tolatáskor - ez még nem múlt el.

Lakáskeresés 2.

Két hétre foglaltunk szállást a Quest aparmanházban, úgyhogy lassan jó lenne valami sajátba beköltözni. Sokan mennek egyébként a BK Hostelbe, Varpiék is éppen ott lakoznak. Ez utóbbira legtöbben azt mondták hogy "két hétig el lehet viselni", meg "nem egy Hilton de azért jó", úgyhogy nem mertük bevállalni - főleg, mikor megtudtuk hogy fürdő-wc csak a folyosón található.

Ez az apartman 3 főre épp a duplájába kerül, 119 NZD egy éjszakára (amit 139-ről alkudtam le). Cserébe viszont van egy tágas szoba, fürdőszoba, nagy szekrény, kis konyha, hajszárító, mosó-szárítógép, tévé, kenyérpirító, vasaló, kanapé, étkezőasztal. Minden szép rendes, naponta takarítanak, ingyen parkolónk van a belvárosban, szóval kellemes, tiszta és száraz érzés. Jó, hogy az első kótyagos napokban legalább ezen nem kell idegeskedni.

A lakáskeresés nagyjából úgy néz ki, hogy a trade.me hirdetéseiből leválogatunk egy adagot, és megnézegetjük kívülről. Megadják a pontos címet - ja ezt már írtam - szóval körbefurikázunk. Láttunk már szörnyszülötteket, meg csinoskákat drága pénzért... most van pár versenyző, még ma délután is nézünk kettőt, aztán lassan döntést kéne hozni.

Az összes helyi intézendő közül eddig ez tűnik a legmacerásabbnak, és már legalább 3 napot elvett. Annyi haszna azért van, hogy egyre jobban megy a vezetés, meg valamennyi helyismeretünk is adódott a keresgélésből kifolyólag.

Majd mondom, ha már van valami konkrét.

Lakáskeresés

Szombaton végül nekiláttunk lakást nézni, ami nem egy sétagalopp. Ha jó a lakás, akkor nem fotózzák le, mer minek, úgyis elmegy. Ha rossz, akkor meg jól megfotosopozzák, hátha valaki elhiszi hogy amit a képen látott az tulképp ugyanaz mint amit élőben megtekintett.

Azt már kitaláltuk, hogy a North Shore-ra költözünk, mert nyugis, csendes, kertvárosos, mégis könnyen be lehet utazni a városba, ahol valószínűleg dolgozni fogunk. A hirdetések nézegetése viszont teljes mértékig sötétben tapogatózás addig, amíg nem jártunk személyesen a környéken, szóval nem volt más hátra, mint belecsapni a lecsóba, hogy legyen ami lesz. Első felindulásból egy devonporti házat néztünk meg egy ingatlanos mukival, aki barna volt, cserzett, és késett. Ezért gondoltuk, hogy görög. Meg úgy hívták, hogy Janisz. A képeken látható tágas, kétszobás, kertes ház a valóságban kisebb volt, mint a Sutusék bungalója a csepeli kavicsbányatavakon, kertje meg annyi volt kb. mint a teszkó parkolójában az elválasztósáv. Ezt Janisz is pontosan tudta, nem is próbált minket nagyon rábeszélni. Azt megígérte, hogy kerít nekünk valamit, most már hogy tudja kifiák vagyunk.

A lakáshirdetésekbe itt többnyire beírják a pontos címet, mert nem félnek hogy lenyúlod a bizniszt és direktben megállapodsz a tulajjal. Maguknak is meg nekünk is időt spórolnak azzal, hogy szorgalmi feladatként elkocsikázunk a megadott címekre és kívülről körbeszaglásszuk a helyet. Ha így már megfelel, elég akkor szólni, hogy hozzál kulcsot barátom, bémennénk.

Pár lakást megnéztünk Devonportban, Belmontban meg Glenfieldben, egy magas jóképű sofőrrel. Egyik sem lett szívünk csücske, úgyhogy keresgetünk tovább.