2007. november 5., hétfő

Hát ezért...

nem érek rá blogot írni.

Budapest Bank

Tisztelt Ügyfélszolgálat, kedves Adminisztrátorok, kedves IT munkatársak!

Szeptember 27-én nyitottam Önöknél egy befektetési számlát.

Sajnos elfelejtették megnyitni. Hiába, ilyenek a helyettesek. Október 10-én személyesen visszamentem, hogy megkérjem a nemhelyettes kollégájukat, tegyen valamit az ügy érdekében. Kiderült, hogy egy régi (talán szintén helyettes) kollégájuk egy régi számlámat rosszul (vagy sehogy sem) szüntette meg, ezért Önök engem többször becsmérlően hatipszilonosnak neveztek, de híres béketűrésemnek köszönhetően ezen még nem bántódtam meg. Főleg, mert megígérték, mégis lesz kártyám, ha már odaadtam ötvenezer forintot, meg a kártyadíjat. Sajnos a fránya őszi időjárás meg a csúnya nátha megakadályozta a kollégájukat (aki nem helyettes) hogy ígéretéhez méltóan felhívjon telefonon és behívjon ezúttal személyesen átvenni a kártyámat. A megadott számot csörgettem, csörgettem: senki nem vette fel.

Október 19-én - immár melengetően otthonos - utam a festői Budagyöngye fiókba vezetett, hogy szokás szerint megkérdezzem, sikerült-e előrelépni ebben a fontos projektben. Tudom, korunk nagy kihívása, hogy egy bank megnyisson egy bankszámlát egy ügyfél számára, nem türelmetlenkedtem én egy percig sem. Kolléganőjük végtelenül kedves volt, nem helyettes, csak új. Talán ezért kellett az egész ügyet elölről újra elmondanom, de legalább már egy rövid időre megpillanthattam a hőn áhított kártyát. Persze csak addig, amíg ki nem derült, hogy én egy nótórius hatipszilon vagyok, és tilos a Budapest Banknak egy csomó pénzt küldenem. Messze földön híres béketűrésem (lásd fentebb) még ekkor sem hagyott volna teljesen cserben, csak valahogy belémbújt a kisördög, és megcsörgettem azt a számot, amin napok óta nem értem el mindent megígérő banki ügyintézőmet... És hallga csak! visító hangon csörgött a mellettem lévő asztalnál, senki rá sem hederített!

Mivel 15 perc türelmes várakozásra vagyok kalibrálva, és ekkor már több mint egy órája szenvedtem odabent, az orrom előtt heverő, mégis oly távoli bankkártyával az asztalon, nem bírtam tovább. Attól tartva, hogy azonnal bemutatom a "szundító tigris bőszen ébred" elnevezésű kung-fu mozgássorozatot, inkább hirtelen felindulásból kitöltöttem az úgynevezett Ügyfélreklamációk és Észrevételek űrlapot, mely köztudottan arra szolgál, hogy meditációs gyakorlatban részesüljön az agy, miközben az idegesen reszkető kéz és a vérben forgó szemek a négy pixel magasságú mezőkbe próbálnak betűket koordinálni. Ezt utólag is köszönöm és elnézést.

Így esett, hogy két nap múlva, október 21-én kártyához jutottam. Mikor örül az ember egy fogkefének? Vagy egy új zokninak? És mégis, számomra ez a prózai dolog, ez a kis plasztiklap maga volt a boldogság. Köszönöm.

Most már csak internetbank kell, csodálatos. A korábban aktivált, ám még döglött számlámhoz tartozó internetbank fiók csodálatosan, simán aktiválódott (hát persze, innen tudtam meg utolsó előtti zarándokutam előtt, hogy már van kártyám - ott volt a száma). Remekül látható, milyen ügyesen könyvelnek a helyettes, nem helyettes, régi és új Budapest Bankos kollégák, mert a nyamvadt óvadékot és a hozzá tartozó kártyadíjat négy napon keresztül könyvelgették, legalább 10-szer, ki-be, ki-be, akár Füles az ajándék lufit az üres mézescsuporba, ahogy egy felhő hintáztatja az ágat... Itt az idő, gondoltam balgán, és átutaltam egy jelképes, 21 000 HUF-os összeget a PayPal fiókomból október 21-én.

(GYIK - értsd: "E'! Péjmicsoda? Amolyan külföldi devizabelföldi utalástörtént?"
Esetleg az alábbi linket tegyék közre valamelyik intranetes csapatépítő magazinjukban, hogy a kollégák elmélyülhessenek: www.paypal.com)

Október 27. Már hat nap telt el, és még mindig 0.- HUF volt az egyenlegem. Bátortalanul megpróbáltam hát levelet írni kollégájuknak. Pár nap múlva aranyosnevű hölgy kedvesen gratulált, hogy az összeg szerencsésen megérkezett, rendelkezzek vele. Ennek nagyon örültem, csak hát továbbra is 0.- HUF volt az egyenlegem, ami azért problémás mert úgy nehezen megy a rendelkezés. Ezért felhívtam a Telebankot. Jól képzett, kedves hangon csivitelő ügyfélszolgálatos kolléganő (ha róla beszélek, a huszonötpercesnek hívom) meghallgatta problémámat.

Fásult beletörődéssel fogadtam, mikor újra lehatipszilonoztak, ezt a bélyeget már nem mosom le magamról... Elég egy apró hiba, és a fogaskerekek beőrölnek. Jelen helyzetben lényegtelen tényező, hogy az más hibája volt. Ígéretet kaptam, hogy délután négykor a technikus kolléga helyreteszi az egyenlegemet. Nem mertem ellenőrizni, ki tudja? Lehet hogy ő is csak helyettes, vagy elragadta a nátha, a bubópestis, vagy lehet hogy titokban ő is egy hatipszilon, aki titkos küldetést teljesít ellenség állásai mögött. Másnap félve rápillantottam, és AHHHHH! Igen! Látom az egyenlegem! Halleluja!

Sivár, szürke, rohanó világunkban ritkán adódnak örömök, de a Bank ezzel az apró figyelmességgel mégis mosolyt csalt elcsigázott arcomra, a nap is szebben sütött október 28-án. Ezt tényleg köszönöm. Az örömkönnyek annyira elhomályosították látásom, hogy észre sem vettem: eltűntek a kivonataim. Pedig én még szerelmes levelet nem vártam annyira, mint az októberi kivonatom, aminek segítségével végre aktiválhatnám a kártyámat a PayPal accountomon. (Ugye frissítésül: http://en.wikipedia.org/wiki/Paypal)

Ne haragudjanak rám, én tudom hogy hibáztam, amikor nem kértem papíron postázott kivonatot - azt hittem, az élő környezetem kímélem az elektronikus bankolással, naív voltam, amikor boldogan csiripelő kerti szalonkákat láttam lelki szemeim előtt, akik az általam megóvott évszázados tölgy ágai között hódolnak a szaporodás élvezetének, melyről én már nem is álmodhatok, mióta BBRt-vel fekszem és kelek. Gondoltam arra is, hogy a bank ügyintézői esetleg ismerik a gyengeségeimet, tudják, hogy ha a számlámra utalom a nem csekély mennyiségű, jelenleg az éterben - vagyis PayPal accountomon (http://en.wikipedia.org/wiki/Paypal) lévő pénzösszeget, talán elköltöm felesleges apróságokra, ahelyett hogy meglévő vagy születendő gyermekeim jövendő jólétét alapoznám meg.

Kérem, ne nézzenek le gyarlóságomért. Én már magamba szálltam. Sejtem, hogy a sors megmérettetésnek szánta a befektetési kártya megnyitásának gyötrelmét, és minden irányból erősödik a nyomás, hogy feladjam, hogy megtapasztaljam a megtisztulást, a lemondás örömét. Egy álmatlan éjszaka után azonban szembe kellett néznem korlátaimmal: a spiritualitás ezen szintjén még nem tudom elengedni a kivonataimat. Egyre erősebb, sürgető, leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy kivonatokat olvassak. Nem tudok a Kivonatok nélkül élni.

Kérem, szánjanak meg egy elkeseredett ügyfelet, aki minden nap kényszeresen negyed órákat beszélget a Telebankkal, csak hogy táplálja az illúziót: hozzájut még valaha a hőn áhított Kivonatokhoz.

Üdvözlettel,

Hatipszilon Katalin
(aki úgy érzi, tartogat még számára valamit az élet)