Az autóban mindig rádiót hallgatok. Ma reggel a következő hírt, reklámot vagy mit hallottam, amit elsőre nem tudtam hova tenni a nagy pesszimista, ijesztgetéshez szokott agyammal:
"Az aucklandiak az idei évben x ezer tonna organikus hulladékot gyűjtöttek össze, ezzel a konyhai és kerti hulladékot 95%-ban visszaforgatva a természetbe, és ennyivel csökkentve a szemétlerakókba kerülő hulladék mennyiségét. Gratulálunk, aucklandiak, veregessétek meg a saját vállatokat! Ebből a sok, értékes anyagból kiváló minőségű komposzt készült, hogy karácsonyra még szebb, még dúsabb, még élettel telibb legyen a kertetek! Boldog ünnepeket, legyetek büszkék magatokra!"
Először azt gondoltam, hogy ez egy közérdekű közlemény, és milyen jó is ez, hogy nem a haldokló állatokkal meg a mindent elborító szeméttel ijesztgetnek, hanem dicsérettel motiválnak. És hogy mennyire hatásos. Mert én is büszke vagyok magamra - bár nem a hulladékgyűjtőbe teszem, hanem saját komposztom van. De ha nem így lenne, ezek után még lelkesebben környezetvédenék, hogy jövőre már 97% miatt veregessék meg a vállam.
Aztán gépközelbe kerülve gyorsan megnéztem a megadott webcímet, mert sajnos (mint fent látható) elfelejtettem hogy hány ezer tonna is volt az tulajdonképpen, és gondoltam megnézem.
A második meglepetés ekkor ért. Ez nem közérdekű közlemény volt, hanem egy reklám. A Living Earth nevű cég évi 50 ezer tonna organikus hulladékot gyűjt csak itt Aucklandott, ebből kiváló minőségű komposztot készít, amit aztán meg lehet venni. Sima ügy, üzleti vállalkozás, mindenki örül... de mégis, jólesett nagyon, hogy arra is képes, hogy ilyen reklámot készítsen.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: környezetvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 7., hétfő
2009. február 16., hétfő
Környezetvédelem
Biztos elcsépeltnek hangzik, és lehetne még ennél is jobban csinálni, de azért itt tényleg a mindennapok része a környezetvédelem.
Kezdjük azzal, hogy a szemetem minimum 50%-át laza könnyedséggel tudom újrahasznosíttatni. Mindenkinek van egy saját kék kukája, sárga fedéllel. Ide kiöblítve bedobálhatom válogatás nélkül a műanyag palackokat, kupakokat, csomagolást, nejlonzacskót, üvegeket, fémdobozokat. Gyengébbek kedvéért a kuka belső felén van egy részletes leírás is a kidobható cuccokról, fényképpel együtt, ha esetleg nem tudnék angolul.
A normál konyhai hulladékot kis színes szatyrokban szállítják el, ezeket mindig a helyi áruházakban lehet megvenni, 2 dollár/zsák körüli összegért, ez körzetenként változik. Nálunk szép narancssárga, annyit veszek, amennyit akarok, és ezzel le is róttam a szemétszállítási díjat. Azért próbálnak arra ösztökélni, hogy ebből is minél kevesebbet vásároljak, külön felhívják a figyelmem a zsákra nyomtatott szöveggel, hogy ez bizony szemétlerakóba megy, a földjeinket töltik fel vele. És amit külön szeretek: nem ragad le az ijesztgetésnél - tanácsokat is ad, hogy hogyan tudnám csökkenteni a méretét. Komposztálni majdnem mindenki tud, aki akar - legtöbben kertesházban laknak. Nálunk jó nagy kert van, és a tulaj rendesen kialakított minden facilitást, úgyhogy van tavalyi és idei komposztunk. A tavalyi már a szépen ápolt kert földjét zsírosítja, az ideibe meg megy minden növényi alapú szerves hulladék a konyhából, meg a lenyírt fű.
Több magyarzok is rákaptak már erre a szórakozásra, van aki gilisztafarmot nevel, és a nedűjükkel jázminfát táplál, van aki készen vett strapabíró műanyag komposztálót, szóval kiválóan elvagyunk. Tulajdonképpen az tetszik nekem igazán, hogy tényleg könnyed dolog a környezetvédelem - nagyon lustának és bunkónak kell ahhoz lenni, hogy ezt a pár, minimális erőfeszítést igénylő dolgot ne tegye meg valaki. Szóval köszönöm ezt, tényleg.
Ma elmentem bevásárolni. Árulnak direkte környezetvédő táskákat, úgyhogy most már rászorítottam magam, és betettem ezeket az autóba, hogy mindig nálam legyenek - mert itt is tonnaszám csomagolnak a nejlonzacskókba. Amikor a kasszához értem, külön megkértem a pénztárost - idősebb hölgy - hogy engedje már meg, hogy magam csomagoljak. (Csak a húsokhoz kértem egy szatyrot, a többit saját táskákba, saját hűtőtáskába, saját kis kacsómmal rámoltam.)
Errefelé az emberek szeretnek cseverészni a másikkal, miközben dolgoznak. Ha már úgyis csinálniuk kell valamit, miért is ne érezzék magukat jól közben? Volt olyan pénztáros, aki a kaja receptjét kérte el, miközben blokkolta a hozzávalókat. Ez a mamma minden második mondatával köszönetet mondott azért, hogy én magam pakolok. Elmondta, hogy mennyire "nagyra értékelik" azt, hogy aktívan védem a környezetem. Amikor már huszadszor mondta, akkor viccelődtem vele - néha már magam sem tudom hogy a környezetvédelemért teszem-e, vagy azért, mert megőrülök otthon a mindent elborító nejlonszatyroktól...
Amikor ezt meghallotta, azonnal elmondta, hogy nekik van ám egy direkt nejlonszatyor-gyűjtő lerakatuk, minden bolt sarkában, és hogy hozzam csak bátran vissza a dögöket, majd ők kinyírják őket. Ha nem állítom le, még oda is vezetett volna hozzá (feltartva a sort) - bár tisztán látszott, hogy merre van: gyorsan, könnyen megközelíthető helyen.
Nagyon apró, egyszerű kis dolgok ezek, de elmondhatatlanul sokat számítanak. Napról napra nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb leszek...
Lassan elhiszem, hogy lehet így is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)