Reklám? Közérdekű közlemény? Karácsonyi üdvözlet?

Az autóban mindig rádiót hallgatok. Ma reggel a következő hírt, reklámot vagy mit hallottam, amit elsőre nem tudtam hova tenni a nagy pesszimista, ijesztgetéshez szokott agyammal:

"Az aucklandiak az idei évben x ezer tonna organikus hulladékot gyűjtöttek össze, ezzel a konyhai és kerti hulladékot 95%-ban visszaforgatva a természetbe, és ennyivel csökkentve a szemétlerakókba kerülő hulladék mennyiségét. Gratulálunk, aucklandiak, veregessétek meg a saját vállatokat! Ebből a sok, értékes anyagból kiváló minőségű komposzt készült, hogy karácsonyra még szebb, még dúsabb, még élettel telibb legyen a kertetek! Boldog ünnepeket, legyetek büszkék magatokra!"

Először azt gondoltam, hogy ez egy közérdekű közlemény, és milyen jó is ez, hogy nem a haldokló állatokkal meg a mindent elborító szeméttel ijesztgetnek, hanem dicsérettel motiválnak. És hogy mennyire hatásos. Mert én is büszke vagyok magamra - bár nem a hulladékgyűjtőbe teszem, hanem saját komposztom van. De ha nem így lenne, ezek után még lelkesebben környezetvédenék, hogy jövőre már 97% miatt veregessék meg a vállam.

Aztán gépközelbe kerülve gyorsan megnéztem a megadott webcímet, mert sajnos (mint fent látható) elfelejtettem hogy hány ezer tonna is volt az tulajdonképpen, és gondoltam megnézem.

A második meglepetés ekkor ért. Ez nem közérdekű közlemény volt, hanem egy reklám. A Living Earth nevű cég évi 50 ezer tonna organikus hulladékot gyűjt csak itt Aucklandott, ebből kiváló minőségű komposztot készít, amit aztán meg lehet venni. Sima ügy, üzleti vállalkozás, mindenki örül... de mégis, jólesett nagyon, hogy arra is képes, hogy ilyen reklámot készítsen.

Szubjektív ízjelentés

Hogy mit és hogyan eszünk itt, mi változott - és hogy milyen tévhitekkel találkoztunk.

Tejtermékek
Az első, amit már magyarországról hallottunk, az az, hogy itt rossz a tej. Tehénízűnek hívják a helyi magyarok leinkább, és kijelentik, hogy csak és kizárólag az Anchor Blue Top nevű iható. Nos, vagy az én ízlésem nem elég kifinomult, vagy ez tévhit. Néha valóban belefutottam undi tejekbe - főleg kávézókban, organic néven hirdetett tejekkel - amiknek olyan íze volt, mintha a sarki ABC nagy kék, tejeszacskókat kínáló rekeszek mellett felejtett rongyot nyalogatnám a 80-as évek végén. Amúgy semmi baja egyiknek sem, gyakran veszem a legolcsóbb, akciós tejeket.

A legtöbb sajt szar. Főleg az olcsó. Ízetlen, nejlon, zsíros, nem sül finomra a sütőben, szóval fuj. Ha nagy nehezen kapsz füstölt sajtot, akkor abból 7,5 deka 12 dollárba kerül, és nem is jó. Rendes gomolyát nem láttam, meg semmilyen rendes sajtot nem is ettem itt, mert nem kockáztattam meg a csillagászati összegeket a kétes eredményért. Ami elég fura az egymillió tehén országában.

A túrót mindenki szidja. Ja, nem egészen ugyanolyan, de attól még semmi baja sincs. Tényleg kicsit bosszantó, hogy minden tejtermék sózott, a vajtól a túróig minden... de a hagyományos magyar túróssütemény receptek amúgy is kérnek egy csipet sót, úgyhogy én vidáman főzök-sütök a túrójukkal, nem zokogok a magyarért. Whatever Zsuzsi cream cheeseből és kukoricakeményítőből (helyesbítek: kukoricaliszt) varázsol valamit, még nem próbáltam ki, de biztos az is jó megoldás.

A vajat is mindenki szidja. Nekem azzal sincs bajom. Olcsó, krémes (ja, általában az is sós sajna) de remek érzés, hogy nem margarinnal sütöm a sütiket, hanem mindbe rendes vaj kerül. Érdekes módon nem avasodik olyan gyorsan, mint az otthoni teavaj.

A joghurt kicsit (na jó, sokkal) savanyúbb, mint amit megszoktunk, a tejföl sokkal sűrűbb, kefirt meg még nem láttam, de nem is hiányzik.

Húsfélék
A felvágottak hát izé, szóval végülis a szendvicsbe jó, ez van. Elég drágák. A sonkák nagyon vékonyra szeletelt közepes minőségű gépsonkák, a szalámik meg közepes minőségű, de azért ehető szalámik. A májkrém - amiről először úgy tudtam, hogy nem is kapható - nagyon finom, főleg a chicken and cognac változata. Valóban nem tubusban árulják, hanem kis lefóliázott pástétom-szeletekben, de kiválóak, szinte mind.

Kicsit megváltozott a friss húsnál az egyensúly - míg otthon a bárány és a marha ritka vendég volt az asztalunkon, és főleg pulykát, csirkét és disznót ettünk, itt pont fordítva van. Sok marhát eszünk, olcsó, friss is nagyon finom. Bárány is gyakran kerül az asztalra vagy a BBQ-ra, semmi faggyú, finom és megfizethető. Tarját meg karajt többször raktam már vissza a pultba, amikor észrevettem hogy mennyibe kerül... Csirkét meg nagy tételben szoktam a kínai hentesnél vételezni, viszont pulykát gyakorlatilag nem lehet kapni. Van egy hentes itt a közelben, aki mondta hogy berendel nekem öt kilót, de még nem jutottunk el odáig. Az is mind fagyasztottan jön, nem tartják frissen, mert úgysem fogy el. Húsfélék közül talán a pulykamáj és a pecsenye-libamáj az, ami hiányzik nekünk, régen sokat főztem ezekből.

Kenyér és pékáru
Ótvar egy ízlésük van a témában, igazi brit vagy amerikai - a kedvencük az édes, puha, kalácsszerű kenyér, általában szeletelt-zacskózott formában hízlalják vele a farukat. Még a zsemlék és kiflik is vattacukor állagúak, és cukor is kb. annyi van bennük. Olaszos chiabattákat, paniniket szoktunk venni, meg bagettet, ha normális kenyeret akarunk. Csak szendvicsnek meg pirítósnak esszük ezeket a szeletelt izéket.

Italok
A sörök jók, a borokról ugye nem is kell beszélnem... Az egyetlen alapvető élelmiszer, ami hiányzik nekem, az a pálinka - de Csanád jóvoltából ez most meg fog változni, megérkezett a konténerrel a pálinkafőzője. A gyümölcslevek olcsók és finomak, főleg mangós-narancsos cuccokat, vagy 100%-os rostos almát szoktunk venni, 3 liter 3,59 dollárért.

Hungarikumok
Kolbászt, füstölt szalonnát ne keress az első utadba eső boltban, mert nem lesz. Vannak, akiknek ez annyira fontos, hogy utánajárnak, találnak bolgár, horvát meg magyar henteseket, és hajlandóak órákat autózni egy-egy szállítmányért. Én nem:)
Pirospaprikát nem lehet kapni. Amit árulnak, az az indiai konyhában nélkülözhetetlen durvára őrölt paprika, senki ne próbáljon belőle pörköltöt főzni. Én még Mrs. Pukkétól kaptam egy zacskóval a születésnapi paprikáskrumplinkhoz, azóta is abból főzögetek. Remélem, nem olvassa, mert elfelejtette visszakérni. Szóval paprikát küldetni kell, vagy dél-aucklandbe kell zarándokolni a magyar henteshez, aki aranyáron értékesíti a lejárt szavatosságú erős pistákkal és gulyáskrémekkel együtt.
Érdekes tévhit volt az, hogy itt nem lehet leveskockát kapni. Bőszen küldözgetik az emberek maguk után magyarországról. Amikor rávilágítottam, hogy mind porítva, dobozban, mind kocka formájában kapható, akkor persze megtudtam hogy na igen, csak nem olyan jó meg különben is. Részemről semmi bajom az Oxo kockákkal, és a család sem panaszkodott még.
Mákot a szupermarketekben csak miniatűr kiszerelésben lehet kapni, és jó drága. Szintén Whatever Zsuzsitól jött a tipp, hogy az indiai élelmiszerboltokban kilóra mérik. Nagyon drága a magyar árakhoz képest, de egy jó bejgliért az ember néha hajlandó áldozni.
Gríz is van, csak finomabbra van darálva, mint amit megszoktunk. Néha bele lehet azért normálisabba is szaladni - nekem még nem sikerült, bár nagyon nem is jártam utána. Úgy nevezik, hogy semolina, és nem a liszteknél kell keresni, hanem az egzotikus/diabetikus/vagy gépzsír szekciókban.
Élesztőt sem lehet kapni, csak por alakban. Aki be tudja magát egy bakerybe ügyeskedni, az jó eséllyel hozzájuthat rendeshez is.
A zellernek ezek csak a szárát eszik meg, nagyon ritka a zellergumó, szintén démoni kapcsolati háló kell a beszerzéséhez, és úgy is drága - 5 dollár egy gigantikus fejért.

Beszerzőhelyek
Ahány háztartás, annyi szokás. Néha látom a fórumokon a vérre menő vitákat, hogy melyik a legolcsóbb vagy legjobb szupermarket. Az igazság az, hogy leginkább a te fogyasztási szokásaidtól függ. Nagyon szoktunk röhögni, mikor Whatever Zsuzsi azt mondja - nem vagyok én milliomos, hogy a New Worldbe járjak! Én meg ugyanazt mondom az ő régi, jól bevált Foodtownjáról. A tartós tej, amiből ő sokat vesz, sokkal olcsóbb az utóbbiban, míg az általunk hetente többször vásárolt frissen facsart narancslé ott pont kétszer annyiba kerül. Szóval fölösleges a témában ítéletet hozni: ez majd úgyis kialakul mindenkinek. Szeretem a kisebb boltokat, zöldséget-gyümölcsöt például a Fruit Worldben veszek, és nem a szupermarketben, mert finomabb, olcsóbb és különben is. Húst sem veszek gyakran a nagyboltokban, mert ott egy tonna csomagolóanyagot is hozzádvágnak, ráadásul mindent darabolnak, szeletelnek, kockáznak - szóval inkább henteshez megyek, főleg ha akcióznak.

Leginkább viszont arról szólna ez a poszt, hogy olvass el mindent, amit csak tudsz - blogokat, fórumokat, ajánlókat - de próbálj meg továbbra is nyitott maradni és nyitott szemmel járni. Nagyon sok, blogon állított tény tévhitnek bizonyult számomra, és nem is nagyon jártam utána az elején, annyira elhittem. Sokan talán a megszerzett információ alapján nyert biztonságérzetük miatt továbbra is ragaszkodnak ezekhez az első elképzelésekhez, pedig egy csomó témában árnyaltabb azért a kép, mint ahogy a blogokon látszik. Ha ráveszem magam, talán írok majd a többi tévhitről is - a lakóhelyektől kezdve az oktatási rendszerrel kapcsolatos dolgokon át a bombabiztos autóvásárlási tippekig, bőven lenne mit.

Szóval a lényeg, hogy szívd magadba az információt, mielőtt elindulsz, mert rengeteget segítenek az első időben, de még hónapokig, akár évekig maradj nyitott, kíváncsi és felfedező, ne vegyél mindent készpénznek. Még ezt az én bejegyzésemet se - lehet hogy neked tehénízű lesz a tej.

Uff.

Igazoltatás

Ugye magyar vagyok, tehát ha egyenruhát látok, azonnal kattog az agyam - van nálam készpénz? Domborítsak vagy homorítsak, melyik fog beválni? Mit vétettem, mi következik? Biztos úr, nincs valami más megoldás erre?

Kiwiknél sokat isznak-vezetnek, ezt próbálják szigorúan ellenőrizni, ezért gyakran lelassítják a kocsisort, és találomra ellenőrzik az alkoholtartalmadat. Ezt úgy érik el, hogy egy diktafont tartanak a szádhoz, és megkérdezik hogy hogy hívnak, vagy hogy hol laksz. Mikor én is sorra kerültem, a beszélgetés a következőképp játszódott le:

Irodai: Üdvözlöm, hölgyem. Megmondaná, kérem, hogy hol lakik?
Imma: Igen, hogyne, kérem, budapest-tizenegyedikkerület-karinthyfrigyesút... (páromhoz, háborodottan) úúúúúristen hol lakunk?
Irodai: (furán néz rám, majd az eszközére, majd újra rám, majd újra az eszközére) Öööö hölgyem, nem haragszik, ha megkérdezem: fogyasztott ma alkoholt?
Imma: Nem, de bevallom őszintén, hogy mindjárt hazaérek, és ezek után az lesz az első dolgom.
Irodai: Fair enough.

És hatalmas mosollyal utunkra engedett.

Ez a felvezetés volt. No comment, persze. Nemsokára a valódi, igazi, hamisítatlan rendőrséges-kultúrsokkos sztorimmal foglak titeket boldogítani, ahogy megígértem.

Szubjektív időjárásjelentés

Elöljáróban annyit: nem biztos, hogy mérvadó a véleményem. Viszonylag fura a hőháztartásom, 15-20 fokban érzem magam legjobban, nem szeretem a forróságot, ha választani kéne hogy nagyon fázzak vagy nagyon melegem legyen, egyértelműen az előbbire szavaznék. Az időjárás hirtelen változásaira a szervezetem napokig tartó kómával reagál, ugyanez van a 25 fok feletti hőségeknél is. Tehát fentiek tükrében értelmezzétek a leírtakat.

10 hónap tél, 2 hónap nyár
Valahol olvastam, hogy így jellemezték az új-zélandi időjárást. Well... Számomra a tél az, amikor csizma van rajtam, illete fázik a lábam. Amikor kopognak a fagyok, deresek a reggelek, sapkát adok a gyerekre, pulóvert és kabátot veszek. Ergo Aucklandott NINCS tél. Szemeztem például egy magasszárú csizmával, de végül nem vettem meg, mert egyszerűen nincs olyan időjárás, amikor én azt felvenném. Úgy mondanám, hogy itt hosszan elnyújtott ősz van, mondjuk májustól, aztán pár hét amikor tényleg ütnek az éjszakai hidegek, és nagyon lassan, átmenetekkel, nyögvenyelősen jön, jövöget a nyár. Menjünk talán szépen végig az évszakokon.

Nyár
Januárban érkeztünk. Fürödtünk a tengerben, és az én emberem rövidnadrágban járt. Amennyiben a nyár definíciója a tengerbenfürdés és a rövidnadrág, úgy mindez áprilisig tartott. 4 hónap.

Ősz
Sokak szerint kivételesen szép őszünk volt, sok napsütéssel, átlagon felüli hőmérsékletekkel. Én persze nem tudom mihez hasonlítani, csak annyit láttam, hogy a lombhullató fák hónapokon keresztül vörösben pompáznak, a teraszon üldögélek és a kertben szöszmötölök. Nagyon lassan kúszott lefelé a hőmérséklet, heti átlag 1-2 fokokkal értük el május végére a 10-12 fokot, amit gyakran többnek éreztünk, ha sütött a nap. Az meg sütött bőszen. Május-júniusi mélypont után ugyanilyen csigatempóval kezdett fölfelé kúszni, átlag 14-15 fokokra.

Tavasz
Szeptember első két hetében beköszöntött a tavasz. Virágok, bimbók, balzsamos illatok, trillázó madarak meg minden ilyesmi ami ezzel jár. Degyönyörű vót! Pont két hétig.

Ősz.v.2
Szeptember közepétől elkezdett szötymögni. Elég nagy viharok érkeztek, szakadó esővel, de amikor nem szakadt, akkor is gyakran permetezett vagy csak úgy lógatta a lábát. Október végig olyan volt, hogy az ember már drukkolt neki, hogy döntse el végre mit akar. Néha megvillantotta az igazi forró nyarat, pár órára hagyta kisütni a napot. Így esett, hogy voltak olyan hétvégék, amikor óránként váltogattam a fürdőruhát a gyapjúkardigánnal. Egyébként sokak szerint rekord rossz októberünk volt, amire szintén nem tudok mit mondani.

Nyár már?
November elején masszívan és öles léptekkel (értsd heti 1 fokot emelkedve) felkapaszkodtunk 20 fok környékére. Most már kitartóan ilyen hőmérsékleteket ígérgetnek, az én widgetem 25-26 fokot mond hétvégére. De most például szakad a langyos eső.

Szubjektív tényezők

• Csapadék. Sokan figyelmeztettek, hogy itt mindig, de mindig esik az eső, hogy térdig jársz a sárban, hogy hetekig nem látod a napot. Ez nekem megint nagyon szubjektív tapasztalat, mert nagyjából ugyanannyi óra ragyogó napsütés volt, mint szemerkélő eső, természetesen ugyanazon a napon. Szóval egy négy óra szikrázó fényt és ugyanannyi álmos esőt produkáló nap után lehet szomorkodni, hogy egész nap zuhogott, vagy ujjongani, hogy milyen gyönyörű volt. Szerintem hozzáállás kérdése. Vannak olyanok is, akik meg a fura időjárással járó egyéb jelenségnek örülnek, a millió szivárványnak.
• Munkahely. Ahogy az lenni szokott, az eső és a hideg direkt úgy alakul, hogy munkábamenet, onnan hazafelé, illetve hétvégén élvezd. Elég görény. Simán meg tudom érteni azokat, akik panaszkodnak, hogy az "időjárás nem az elvártaknak megfelelően alakul" (vigyázat, szállóige!) mert tényleg ezt látják csak. Én vagy itthonról dolgoztam, vagy hátébéztem ezidő alatt, tehát nekem a teljes csomag kijutott.
• Lakás. Tele az internet a panaszáradattal Új-Zéland házairól. Nem tudok vitába szállni ezzel, leginkább az Emil bácsi érdi telkére felhúzott bódéhoz hasonlít a legtöbb. Semmi szigetelés, semmi komfort, kb. arra jó hogy ne essen a fejedre az eső. Nekünk nagy szerencsénk volt a házzal, körbenyalogatja a napocska. Még a téli hónapokban is erősen érezhető volt, hogy felmelegszik azonnal, ahogy kisüt a nap. A kevésbé szerencsések megállás nélkül fűtöttek, és még így is előfordult, hogy hidegebb és nyálkásabb volt odabent, mint kint a szabadban.
  

A maradék meg már tényleg a legszubjektívebb meglátásom lesz.

• Szürke búra. Számomra instant depressziót jelentett a budapesti novemberben leszálló piszkosszürke égbolt, ami akár hónapokra eltakarta a kék eget, a napot. Itt nem volt két napnál tovább ilyen állapot, és még akkor sem az egyöntetű szürkeséget láttam, hanem mindenféle habos formákban gomolyogtak a felhők. Éreztem a formáját, hogy ott van felettem, és hogy egy kicsit azért el fog menni, és legalább egy faja naplementét produkál majd hazafelé az Eskdale Road tetejéről lenézve, mindenféle mélykék meg narancs színekkel.
• Frontok. Az évszakok Magyarországon nagyon markánsan érkeztek. Napra pontosan meg tudtam mondani, hogy mikor lett ősz, vagy tél, vagy nyár. Akár 20 fokokat is képes volt esni egyik napról a másikra, ez engem mindig kiütött. Ilyenkor a vérnyomásom megszűnt létezni, a szellemi energiáim pedig valahol a két éves gyerek szintjén kóvályogtak - természetesen a korcsoportra jellemző tettrekészség teljes mellőzésével. Itt nagyobb viharok előtt néha valami kis kósza, tompa fejfájás jött rám, és összesen ennyi. Aucklandetten nagyon résen kell ám lenni, ha észre akarod venni hogy más évszak következik.
• Feels like... Az itteni időjárás-jelentések kivétel nélkül tartalmazzák az "ennyinek érzed" passzust. És ez nagyon is helyénvaló. Most például 22 fok van, de nem süt a nap és esik az eső, én pont 18-nak érzem. Máskor meg 18 van de 28-nak érződik, mert ha a nap kisüt, az sokkal forróbban tud égetni még télen is, mint Európában. Ha meg felhő mögé bújik, azonnal libabőrzöl, mintha a levegőn semmit se melegített volna. Erre a jelenségre nem tudok verdiktet mondani, egyszerűen ez van. Meg kell szokni, és mindig készülni kell rá egy kardigánnal vagy esőkabáttal.

Na jól van, lehet kezdeni a sírdogálást, meg a vágyakozást a trópusok után, a panaszládát ezennel megnyitom. Részemről annyit mondanék: nekem tetszik.

Auckland

Nem fogok esszét írni a helyi építészet történetéről - az egy másik blog -, és nem is fogok minden részletre odafigyelni, ezek csak az én intimus privátim impresszióim. Auclandről, szeretettel.

Ebben a városban lakunk, hihetetlen, de most már csaknem két hónapja. Az első pár hét kuszaságát persze még nem nevezném annak, úgyhogy legyen az itt-élésünk hivatalos kezdete február 9, akkor költöztünk be ebbe a házikóba.

Egy született budapestinek ez a város sohasem lesz "karakteres". Azt kell hogy mondjam, ez egy bazinagy lapaty (Pappa! új szó!). Olyan, mintha kis kertes lakónegyedek úgy döntöttek volna, hogy összeállnak egy laza közigazgatási közösségbe. A város szíve, központja egy helyre kis kvázi-felhőkarcolókkal telezsúfolt kvázi-üzletinegyed. Egy szívmelengetően bájos patyomkin-belváros. Mivel nincs a szó valódi értelmében vett tömegközlekedés, ami akaratlanul is kijelölhette volna a jellegzetes, gyakran látogatott városrészeket, csomópontokat (villamos-, metróhálózatok és buszpályaudvarok), a város csak úgy alakulgat, ahogy sikerül neki. Az összképet tovább fokozza a belváros közepéig bevezetett autópályakatyvasz is, amit ott szépen spagettiszörny-formára csomóztak. Kb. olyan érzés, mint egy BAH csomópont a Kálvin-téren, vagy M3-as levezető a Budai Várban.
Közben viszont nem szilárdult áthatolhatatlan betonrengeteggé a központ sem, mindenhol zöldell valami park, tisztaság és rend van az utcákon. Egyszer láttunk csak szép budapesti városképet, de akkor hihetetlen nagy szél volt, és az újrahasznosításhoz kikészített papírkupacokat fújta szét a vihar. Pár nap múlva nyoma sem volt.

A belvároson kívül csupa kertvárost láttam mindenhol, alig-alig emelkednek lakóházak a városrészek fölé. Takapunának van pár jellegzetes, nagy irodaépülete, már messziről látszanak, a Sentinel egészen jellegzetes a kis fura kupakjával. Ha viszont pl. Takapunán mászkálok, nem érzek semmilyen jellegzetességet, a jellegzetes épülete ellenére sem.

A lakóházak könnyűszerkezetesek, jobbára világos színűek, általában minden rendszert nélkülözve, egymás hegyére-hátára épülnek, nagy zöld bozótok közé. Ha kinézek az ablakon, itt a Norht Shore-on, olyan, mintha egy nagyon vegyes faanyagú erdőre néznék - közben meg tudom, hogy lakónegyed ez, ameddig a szem ellát. A kis városrészek szívecskéiben kis üzletek vannak, aranyos kis tákolmányok, lehet előttük sétálni. Általában fedett a portáljuk, hosszan előernyúló tetőrésszel, hogy ne ázzon a kedves vásárló. Hozzánk legközelebb a Higbury van, ez itt egy kép onnan:
Persze majd' mindenhol van már nagy bevásárlóközpont is, nagyáruházakkal. Sajnos egyelőre mi sem a helyi kiskereskedőket és termelőket támogatjuk, mert ezekben a bevásárlóközpontokban nagy a választék, eljut hozzánk az akciók híre, és mi is könnyen odatalálunk... Majd egy kis nyomozás után változtatok ezen a rossz szokásomon. A város egyébként egyáltalán nem tolakodó, ahogy növekszik. Hatalmas érintetlen belterületei vannak még mindig, szerintem ezért képes úgy terjeszkedni, hogy a határai nem tolódnak kifelé. Egyáltalán nem ritka, hogy az ember autózgat egy fél órát békésen legelésző tehenek között, elhagy egy nagy erdőt, egy víztározót... és még mindig Aucklandben van, természetesen. A lakónegyedekben mindenhol akad egy-egy természetvédelmi terület, egy például pont itt alattunk. Ha akad egy kis folyó, patak, vagy véletlen megmaradt egy kisebb kaurierdő, akkor azt körbezárják, és kész. Onnan jönnek a madarak a kertünkbe, meg a weták a fürdőszobánkba. Öt percre tőlünk például van egy ilyen helyre kis esőerdő:
A szolgáltató- és ipari negyedek nagyjából olyanok, mint amilyeneket New Jerseyben láttam. Egy-egy forgalmas út mentén teleépül kisebb-nagyobb szerelőműhelyekkel, diszkont áruházakkal, kisboltokkal, irodákkal, aztán körbe lehet autókázni a teljes helyi konkurenciát, néhány percre egymástól. Itt a közelben ilyesmi a Wairau park, ahol egymást érik a különböző bútorboltok, vagy a Sunnynook utca ahol van egy csomó szerelőműhely, de Albanyban keringtem egy egész nagy városkában is, ami csupa iroda és szolgáltatóház - Mme. Pukke itt keresgélte a nemzetközi posta lerakatát.

Azért nem akarok nagyon szőrösszívű lenni a várossal, vannak remek benyomásaim is róla... A belvárosból hazafelé araszolva egyszercsak feltűnik az öböl a híddal, meg a rengeteg vitorláshajó ágaskodó árbocával. Dél felé az autópályáról egyedi arcot mutatnak a dimbecs-dombocskái, a Mount Wellington meg a One Tree Hill. Parnell főutcája egy rövid ideig aranyos anglikán városka illúzióját kelti.

És nagyon vidáman összefogja az egészet az a sok fricska, amivel az autópályák építői és felújítói szórakoznak. Dagad már a fotógyűjteményem, és nemsokára közzé is teszem ezeket. Még mindig sok vidám pillanatot szereznek ezek a kis semmibe sem kerülő díszek, minták, amivel a betonkorlátokat cifrázzák.

Dugók

Van valami bájos abban, ahogy a kiwik összehányják a dolgaikat. Nagyjából ez járhat a fejükben: "Ez egyszer már jó volt, úgyhogy most is tutter nagyszerű lesz."

Így alakulhattak ki a használhatatlan fürdőszobák és konyhák, ahol a meleg és a hideg víz külön folyik, lehetőleg jó messze egymástól, hogy vagy szénné égesd, vagy lefagyaszd a kezed. Meg túlfolyót is minek raknának a kádba (mosogatóba, mosdókagylóba) amikor milliók nőttek fel nélküle... Néha külön örülök a villanykörtének, ha rajtuk múlna, még petróleumlámpákkal világoznánk.

Nos, valami hasonló világnézetű lehetett a közlekedésmérnökük, aki megálmodta az aucklandi autópályák rendszerét... talán az volt az elképzelés, hogy ha két lovaskocsi átmegy a Harbour-hídon, akkor 10 év múlva akár 4 is átfér rajta kényelmesen. Hát kicsit mellé lett bambulva. Ordenáré dugók vannak, és nem csak a rengeteg autó miatt. Amit eddig látok belőle, az alapján azt kell mondjam, hogy még a következő faktorok játszanak be:

- Láma faktor: kicsit öregnénisen vezetnek itt a népek. Elmélkednek a világ folyásán, reakcióidő réveteg, legalább 10 másodperc alatt fogják fel, hogy zöldre váltott a lámpa. A körforgalom nagyon zavaros dolog lehet számukra, és szerintem úgy gondolják, jobb a békesség. Majd behajtanak akkor, ha 2 km-es körzetben nincs senki a láthatáron. Aztán van még ez a bonyolult "kis ívben balra/nagy ívben jobbra" szabályuk, amit még ők sem nagyon értenek, ezért az előzőhöz hasonlóan inkább kivárják amíg fejön az esthajnalcsillag. Elég csak néhány bambuló, és a normális forgalomból is iszonyú dugó lesz - és hát tessék elhinni, hogy nem csak néhányan vannak.
- Kriminális tömegközlekedés: rengeteg nagy autót lehet látni egy-egy sofőrrel. Nemrég jutott eszükbe itt a népeknek, hogy hát jó volna valamiféle tömegközlekedés, úgyhogy bőszen nekiláttak kialakítani valami olyasmit. Még nem túl hatékony, de mindannyian szurkolunk... Sajnos amíg nem lehetsz benne biztos, hogy a megadott idő (plusz egy óra) alatt beérsz a munkahelyedre (vagy beérsz, csak nem oda, hanem máshova, mert úgy gondolta a sofőr hogy ez oké lesz így is) addig valószínűleg inkább végigülöd a dugót, de a kocsiddal fogsz bemenni dolgozni.

Az egész várost átszövő, középen meg jópofa csomóvá kötözött autópályarendszer egyébként szórakoztató is tud lenni. A betonkorlátot változatos mintákkal próbálják vidámabbá tenni. A leggyakoribb a tenger hullámait utánzó minta, de láttunk már pohutukawásat, maori tetoválásost is. Legutóbb egy még viccesebbet figyeltünk meg: hosszú kilométereken keresztül az egyik legnagyobb, emblematikus aucklandi vulkán körvnalait nyomták bele a betonba.

Tessék, hogy örüljetek, Rangitoto betonba álmodva:
És itt van nektek egy kép az eredetiről is:

Harbour-híd

Van itt egy jó kis híd, ami összeköti Auckland központját a North Shore-ral. Eredetileg egy masszív acélketrecbe fogott kétszer két sávos híd volt, de egy idő után ez már szűkösnek bizonyult, ezért a híd két oldalára felapplikáltak még két-két sávot. Ezt japán tervezők segítségével hozták össze, úgyhogy a köznyelv úgy hívja: nippon clip-on.


Egyesek szerint ez a két csatolmány teljesen megbízhatatlan, és soha nem hajtanak át rajta. Szerintem, ha 1969 óta kibírta, akkor most már nem valószínű hogy leszakad.

A hídnak egyébként nyilvánvalóan változik a terhelése, reggel befelé áramlik a sok nép, este meg visszafelé. Ebből adódóan jó nagy dugók keletkeznek. Úgy próbálnak ezen segíteni, hogy a forgalom mértékétől függően nyitják meg a sávokat, 3-5 arányban, ide-oda. Korábban lámpákkal oldották ezt meg, de túl sok volt a baleset, úgyhogy rendszeresítettek egy zippzárazó gépet, ami naponta négyszer, 40 perc alatt végigmegy a híd közepén, felszedi a többszáz kilós betonfalakat és kiköpi őket eggyel arréb.

Nagyon szexi.

Wiki nektek ha jobban is érdekel.