Nem nagyon főztem az elmúlt két évben - egy pöttömnyi konyhán osztoztunk egy idős nagyapóval, aki a leglehetetlenebb időpontokban állt neki órákat szöszmötölni különféle szalonnákkal, disznósajtokkal meg kenyerekkel.
Szeptember elsején visszaköltöztünk a nagylakásba, és az összes rossz és jó szokással együtt visszajött a leküzdhetetlen főzési ingerem is.
A minap veszett jó menzaszagot csináltam, a menü krumplifőzelék volt, egyben sült, kolbásszal töltött fasírtkenyérrel, vagy mi neki a neve.
Most pedig igazi téli hangulatot kanyarítok illatból, mert boldogult Emil bácsi receptje alapján fokhagymás hús alakul, áfonyamártással. Rendes vadászként először felfőzte száraz vörösborral a fűszereket (citromhéj, szerecsendió-virág, szegfűszeg, fahéj, feketebors), leszűrte, és csak utána tette bele a gyümölcsöt. Ez a keverék most majdnem egy órája idézgeti a forraltboros teleket orrilag, a tűzdelt hús meg bele-beleküld egy kis diszkrét fokhagymát.
Mindjárt kimegyek szánkózni.
(Emil bácsi egyébként eredetileg tejföllel húzott rá a mártásra, csak az úri népeknek csinálta tejszínnel.)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztro. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. szeptember 21., vasárnap
2008. augusztus 18., hétfő
Manifesztum
A haverkodás megvalósult, heveny semmittevés és mindent evés formájában.
Képriportunk következik.
Pukekónéval megkezdtük az előkészületeket a főzéshez.

Amíg a felaprított pipi ázott a kertből szedett rozmaringban,

addig nekiláttunk darabolni, hogy legyen látszatja a körömlakkozásnak. Egyikünk a hagymát,

másikunk meg a többit, főleg gombákot, merthogy Pukekó Tamás imád gombákot pucolni.

Gondoltuk, kipróbáljuk az autentikus izélandi pácolt grillgombát, hátha jó lesz.

És jó lett!
Ezért szépen megterítettünk, ki így,

ki úgy.
A husi Tamás fröccsművészete ellenére megsült jól.

Az este hátralévő részét sünkereséssel töltöttük, de sajnos hiába trappoltunk körbe-körbe reflektorokkal, nem akartak előjönni, csak a susnyában röfögtek. Ezért bosszúból másnap fotóztunk harkályt:
... ja nem, szkúzi és elnézést, harkályt, mondom:
Köszönöm a figyelmet.

2008. augusztus 4., hétfő
Pappitónak
Gasztro rovatunk legújabb receptje a kihagyhatatlan, szép nevű Ungaristchsce Pazstortarhonia.
Mielőtt hozzálátnánk a szabad tűzön való alkotásnak, gondoskodjunk arról, hogy a processzus dokumentálását is végre tudjuk majd hajtani. Ennek okán először is, nyaraláshoz készülődve felejtsük otthon a fényképezőgépet. Ha a mobiltelefonunkban is található ilyen alkalmatosság, akkor fogyasszunk nagy mennyiségű balatoni borból spriccentett fröccsöt, hogy biztosan elfeljtsük megfelelően beállítani a felbontását. A fenti módszer pontos betartásával kaphatjuk meg az alábbi eredményt.
Pásztortarhonya a la Tihany
Kérjük meg a párunkat, hogy vágjon fát. Ehhez el kell távolítania a meztelencsigát - először a lábáról, másodszor pedig magáról a szekercéről.

Készítsük elő a jó zsíros tokaszalonnát, olvasztgassuk ki belőle a lét, hogy legyen min futtatni a hagymát. (Vöröshagyma. Bográcsban minimális felhasználandó adag: két kg, az étel típusától és mennyiségétől függetlenül.)

Ahogy megüvegeződött, néhol odakapogatott a hagyma, pirítsuk meg rajta a húsos szalonna és a felkockázott disznó keverékét. Eközben a szakács kiszáradás ellen fogyasszon további fröccsöket, hosszúlépést, viceházmestert. A hőségben nagyon fontos az egészség védelme! A fröccsfogyasztás mellékhatásait (pl. feledékenység) kiküszöbölhetjük úgy, hogy a hozzávalókat már előre a kezünk ügyébe helyezzük - vagy helyeztetjük pl. egy kéznél lévő 10 évessel.
A pálinkafogyasztással egészen addig várjunk, amíg a konyhatechnológiai sarokpontok el nem végeztettek. Jelen étek esetén a tűzről való lehúzás és paprikázás után kezdődhet meg a borpárlatok fogyasztása. Ismét köszönjük Istvánnak a békésből Tihanyig szállított 12 éves, eperfa hordóban érlelt 52 fokos magvalt szilvát.

Eme munkafolyamat után már hangulatunk függvényében, mindenféle kontroll nélkül dobálhatjuk befele a további hozzávalókat, ahogy sikerül. Példának okáért öntsük fel rozéval, ha elfelejtettünk vörösbort venni. Aztán válogatás nélkül hányjunk bele ilyeneket: fokhagymagerezdek, paprika, hámozott paradicsom, paradicsompüré, só, ujjnyi kolbászkarikák. Amíg rotyog, megelőzésképpen fogyasszunk fröccsöt barátainkkal, és beszéljük meg az élet nagy dolgait. Amikor elég idő eltelt, ébredjünk rá, hogy nincs kedvünk már köretről is gondoskodni, így keressük elő a túlélőcsomagból a 8 tojásos házi tarhonyát.
Kérjük meg párunkat, hogy kezében a kerti locsolóval vigyorogva nézze végig, ahogy a bogrács felöntéséhez fél literes kannácskákban próbáljuk a házból kihozogatni a vizet.
Aprítsunk virslit kettébe-harmadába, dobáljuk a bográcsba, és fogjuk rá a gyerekre, hogy ő sajnos csak így eszi meg. Ha nincs gyerek a közelben, akkor mondhatjuk azt is, hogy régebben volt, és már nagyon megszoktuk.
Ha azt akarjuk, hogy ne legyen leveses, hanem jó kásásra érjenek benne az ízek és alapanyagok, akkor még gyorsan öt percre ugorjunk le barátainkkal a termelői borkimérésbe. Ez alatt a 40 perc alatt garantáltan összerottyan az étel.
Végezetül pedig felejtsük el a kész ételt lefotózni, helyette próbálkozhatunk sünnel.

2008. február 3., vasárnap
Bort a borboltból
És már megint nem volt Mőcsényi a teszkóban, a havi borbevásárlásnál, úgyhogy elkanyarodtam az internacionálé irányába: hát nem egy NZ borba futottam?
Aszongya hogy Fern Bay, és a déli szigeten csinálják.
Valaki már írt róla véleményt.
Nagyon lehúzza, minta nem is ugyanarról beszélnénk, mondok magamnak. Aztán persze kiderült, hogy nem is:) Ő 2006-ost ivott, ez meg 2007-est. A vizes, könnyed alap persze igaz, csak a savasság nem, meg az egyszerűség.
A hozzáfűznivalóm: telt, sűrű, de egy picit sem savas, nagyon gyümölcsös és sima, puha, kövér ízű bor. Elsőre multivitaminos-déligyümölcsös az illata, és olyan ráharapott szőlőmag-utóíze van. Nagyon finom.
Ja és olcsó, valami 700 forint volt, nem is értem. Talán mert exclusively tesco termék.
Az az egy fura hogy nem dugós, hanem csavaros palackja van, bár a csavarókája nagyon csinos ornamentikánus.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)