Házi kártevő

Ami máshol kedves, hasznos, az itt a helyi flóra és fauna üldözendő kártevője.

De emberek... lehet rá haragudni?


Igen, jól látjátok a méretét. Azok ott az ujjaim mögötte. Ő egy ilyen kis cukker apróság izé volt, egy bébi, de hangzavarban simán vetekedhet a szüleivel. Na meg az orra neki! És a kis mancsok! Meg ahogy kacsintgatott a vakuzástól. Vagyis nem is az, hanem főleg ahogy parasztosan eldöcögött, mikor visszaeresztettem a vadonba, természetes élőhelyére, a kerti tűzrakó mögé. Őtet én.


A háttérben pinky.

Reklám? Közérdekű közlemény? Karácsonyi üdvözlet?

Az autóban mindig rádiót hallgatok. Ma reggel a következő hírt, reklámot vagy mit hallottam, amit elsőre nem tudtam hova tenni a nagy pesszimista, ijesztgetéshez szokott agyammal:

"Az aucklandiak az idei évben x ezer tonna organikus hulladékot gyűjtöttek össze, ezzel a konyhai és kerti hulladékot 95%-ban visszaforgatva a természetbe, és ennyivel csökkentve a szemétlerakókba kerülő hulladék mennyiségét. Gratulálunk, aucklandiak, veregessétek meg a saját vállatokat! Ebből a sok, értékes anyagból kiváló minőségű komposzt készült, hogy karácsonyra még szebb, még dúsabb, még élettel telibb legyen a kertetek! Boldog ünnepeket, legyetek büszkék magatokra!"

Először azt gondoltam, hogy ez egy közérdekű közlemény, és milyen jó is ez, hogy nem a haldokló állatokkal meg a mindent elborító szeméttel ijesztgetnek, hanem dicsérettel motiválnak. És hogy mennyire hatásos. Mert én is büszke vagyok magamra - bár nem a hulladékgyűjtőbe teszem, hanem saját komposztom van. De ha nem így lenne, ezek után még lelkesebben környezetvédenék, hogy jövőre már 97% miatt veregessék meg a vállam.

Aztán gépközelbe kerülve gyorsan megnéztem a megadott webcímet, mert sajnos (mint fent látható) elfelejtettem hogy hány ezer tonna is volt az tulajdonképpen, és gondoltam megnézem.

A második meglepetés ekkor ért. Ez nem közérdekű közlemény volt, hanem egy reklám. A Living Earth nevű cég évi 50 ezer tonna organikus hulladékot gyűjt csak itt Aucklandott, ebből kiváló minőségű komposztot készít, amit aztán meg lehet venni. Sima ügy, üzleti vállalkozás, mindenki örül... de mégis, jólesett nagyon, hogy arra is képes, hogy ilyen reklámot készítsen.

Csalánoserdei Artax

Na vajon miféle anomália lehet az, hogy a blogom leglátogatottabb oldalai az analytics szerint mathiász őre orosz kutyákkal kapcsolatosak, és valamiféle nem létező tar.hu tárhely URL-jeit mutogatja és a legnépszerűbb keresőkifejezés az Csalánoserdei Artax?

De tényleg.

Szubjektív ízjelentés

Hogy mit és hogyan eszünk itt, mi változott - és hogy milyen tévhitekkel találkoztunk.

Tejtermékek
Az első, amit már magyarországról hallottunk, az az, hogy itt rossz a tej. Tehénízűnek hívják a helyi magyarok leinkább, és kijelentik, hogy csak és kizárólag az Anchor Blue Top nevű iható. Nos, vagy az én ízlésem nem elég kifinomult, vagy ez tévhit. Néha valóban belefutottam undi tejekbe - főleg kávézókban, organic néven hirdetett tejekkel - amiknek olyan íze volt, mintha a sarki ABC nagy kék, tejeszacskókat kínáló rekeszek mellett felejtett rongyot nyalogatnám a 80-as évek végén. Amúgy semmi baja egyiknek sem, gyakran veszem a legolcsóbb, akciós tejeket.

A legtöbb sajt szar. Főleg az olcsó. Ízetlen, nejlon, zsíros, nem sül finomra a sütőben, szóval fuj. Ha nagy nehezen kapsz füstölt sajtot, akkor abból 7,5 deka 12 dollárba kerül, és nem is jó. Rendes gomolyát nem láttam, meg semmilyen rendes sajtot nem is ettem itt, mert nem kockáztattam meg a csillagászati összegeket a kétes eredményért. Ami elég fura az egymillió tehén országában.

A túrót mindenki szidja. Ja, nem egészen ugyanolyan, de attól még semmi baja sincs. Tényleg kicsit bosszantó, hogy minden tejtermék sózott, a vajtól a túróig minden... de a hagyományos magyar túróssütemény receptek amúgy is kérnek egy csipet sót, úgyhogy én vidáman főzök-sütök a túrójukkal, nem zokogok a magyarért. Whatever Zsuzsi cream cheeseből és kukoricakeményítőből (helyesbítek: kukoricaliszt) varázsol valamit, még nem próbáltam ki, de biztos az is jó megoldás.

A vajat is mindenki szidja. Nekem azzal sincs bajom. Olcsó, krémes (ja, általában az is sós sajna) de remek érzés, hogy nem margarinnal sütöm a sütiket, hanem mindbe rendes vaj kerül. Érdekes módon nem avasodik olyan gyorsan, mint az otthoni teavaj.

A joghurt kicsit (na jó, sokkal) savanyúbb, mint amit megszoktunk, a tejföl sokkal sűrűbb, kefirt meg még nem láttam, de nem is hiányzik.

Húsfélék
A felvágottak hát izé, szóval végülis a szendvicsbe jó, ez van. Elég drágák. A sonkák nagyon vékonyra szeletelt közepes minőségű gépsonkák, a szalámik meg közepes minőségű, de azért ehető szalámik. A májkrém - amiről először úgy tudtam, hogy nem is kapható - nagyon finom, főleg a chicken and cognac változata. Valóban nem tubusban árulják, hanem kis lefóliázott pástétom-szeletekben, de kiválóak, szinte mind.

Kicsit megváltozott a friss húsnál az egyensúly - míg otthon a bárány és a marha ritka vendég volt az asztalunkon, és főleg pulykát, csirkét és disznót ettünk, itt pont fordítva van. Sok marhát eszünk, olcsó, friss is nagyon finom. Bárány is gyakran kerül az asztalra vagy a BBQ-ra, semmi faggyú, finom és megfizethető. Tarját meg karajt többször raktam már vissza a pultba, amikor észrevettem hogy mennyibe kerül... Csirkét meg nagy tételben szoktam a kínai hentesnél vételezni, viszont pulykát gyakorlatilag nem lehet kapni. Van egy hentes itt a közelben, aki mondta hogy berendel nekem öt kilót, de még nem jutottunk el odáig. Az is mind fagyasztottan jön, nem tartják frissen, mert úgysem fogy el. Húsfélék közül talán a pulykamáj és a pecsenye-libamáj az, ami hiányzik nekünk, régen sokat főztem ezekből.

Kenyér és pékáru
Ótvar egy ízlésük van a témában, igazi brit vagy amerikai - a kedvencük az édes, puha, kalácsszerű kenyér, általában szeletelt-zacskózott formában hízlalják vele a farukat. Még a zsemlék és kiflik is vattacukor állagúak, és cukor is kb. annyi van bennük. Olaszos chiabattákat, paniniket szoktunk venni, meg bagettet, ha normális kenyeret akarunk. Csak szendvicsnek meg pirítósnak esszük ezeket a szeletelt izéket.

Italok
A sörök jók, a borokról ugye nem is kell beszélnem... Az egyetlen alapvető élelmiszer, ami hiányzik nekem, az a pálinka - de Csanád jóvoltából ez most meg fog változni, megérkezett a konténerrel a pálinkafőzője. A gyümölcslevek olcsók és finomak, főleg mangós-narancsos cuccokat, vagy 100%-os rostos almát szoktunk venni, 3 liter 3,59 dollárért.

Hungarikumok
Kolbászt, füstölt szalonnát ne keress az első utadba eső boltban, mert nem lesz. Vannak, akiknek ez annyira fontos, hogy utánajárnak, találnak bolgár, horvát meg magyar henteseket, és hajlandóak órákat autózni egy-egy szállítmányért. Én nem:)
Pirospaprikát nem lehet kapni. Amit árulnak, az az indiai konyhában nélkülözhetetlen durvára őrölt paprika, senki ne próbáljon belőle pörköltöt főzni. Én még Mrs. Pukkétól kaptam egy zacskóval a születésnapi paprikáskrumplinkhoz, azóta is abból főzögetek. Remélem, nem olvassa, mert elfelejtette visszakérni. Szóval paprikát küldetni kell, vagy dél-aucklandbe kell zarándokolni a magyar henteshez, aki aranyáron értékesíti a lejárt szavatosságú erős pistákkal és gulyáskrémekkel együtt.
Érdekes tévhit volt az, hogy itt nem lehet leveskockát kapni. Bőszen küldözgetik az emberek maguk után magyarországról. Amikor rávilágítottam, hogy mind porítva, dobozban, mind kocka formájában kapható, akkor persze megtudtam hogy na igen, csak nem olyan jó meg különben is. Részemről semmi bajom az Oxo kockákkal, és a család sem panaszkodott még.
Mákot a szupermarketekben csak miniatűr kiszerelésben lehet kapni, és jó drága. Szintén Whatever Zsuzsitól jött a tipp, hogy az indiai élelmiszerboltokban kilóra mérik. Nagyon drága a magyar árakhoz képest, de egy jó bejgliért az ember néha hajlandó áldozni.
Gríz is van, csak finomabbra van darálva, mint amit megszoktunk. Néha bele lehet azért normálisabba is szaladni - nekem még nem sikerült, bár nagyon nem is jártam utána. Úgy nevezik, hogy semolina, és nem a liszteknél kell keresni, hanem az egzotikus/diabetikus/vagy gépzsír szekciókban.
Élesztőt sem lehet kapni, csak por alakban. Aki be tudja magát egy bakerybe ügyeskedni, az jó eséllyel hozzájuthat rendeshez is.
A zellernek ezek csak a szárát eszik meg, nagyon ritka a zellergumó, szintén démoni kapcsolati háló kell a beszerzéséhez, és úgy is drága - 5 dollár egy gigantikus fejért.

Beszerzőhelyek
Ahány háztartás, annyi szokás. Néha látom a fórumokon a vérre menő vitákat, hogy melyik a legolcsóbb vagy legjobb szupermarket. Az igazság az, hogy leginkább a te fogyasztási szokásaidtól függ. Nagyon szoktunk röhögni, mikor Whatever Zsuzsi azt mondja - nem vagyok én milliomos, hogy a New Worldbe járjak! Én meg ugyanazt mondom az ő régi, jól bevált Foodtownjáról. A tartós tej, amiből ő sokat vesz, sokkal olcsóbb az utóbbiban, míg az általunk hetente többször vásárolt frissen facsart narancslé ott pont kétszer annyiba kerül. Szóval fölösleges a témában ítéletet hozni: ez majd úgyis kialakul mindenkinek. Szeretem a kisebb boltokat, zöldséget-gyümölcsöt például a Fruit Worldben veszek, és nem a szupermarketben, mert finomabb, olcsóbb és különben is. Húst sem veszek gyakran a nagyboltokban, mert ott egy tonna csomagolóanyagot is hozzádvágnak, ráadásul mindent darabolnak, szeletelnek, kockáznak - szóval inkább henteshez megyek, főleg ha akcióznak.

Leginkább viszont arról szólna ez a poszt, hogy olvass el mindent, amit csak tudsz - blogokat, fórumokat, ajánlókat - de próbálj meg továbbra is nyitott maradni és nyitott szemmel járni. Nagyon sok, blogon állított tény tévhitnek bizonyult számomra, és nem is nagyon jártam utána az elején, annyira elhittem. Sokan talán a megszerzett információ alapján nyert biztonságérzetük miatt továbbra is ragaszkodnak ezekhez az első elképzelésekhez, pedig egy csomó témában árnyaltabb azért a kép, mint ahogy a blogokon látszik. Ha ráveszem magam, talán írok majd a többi tévhitről is - a lakóhelyektől kezdve az oktatási rendszerrel kapcsolatos dolgokon át a bombabiztos autóvásárlási tippekig, bőven lenne mit.

Szóval a lényeg, hogy szívd magadba az információt, mielőtt elindulsz, mert rengeteget segítenek az első időben, de még hónapokig, akár évekig maradj nyitott, kíváncsi és felfedező, ne vegyél mindent készpénznek. Még ezt az én bejegyzésemet se - lehet hogy neked tehénízű lesz a tej.

Uff.

Igazoltatás

Ugye magyar vagyok, tehát ha egyenruhát látok, azonnal kattog az agyam - van nálam készpénz? Domborítsak vagy homorítsak, melyik fog beválni? Mit vétettem, mi következik? Biztos úr, nincs valami más megoldás erre?

Kiwiknél sokat isznak-vezetnek, ezt próbálják szigorúan ellenőrizni, ezért gyakran lelassítják a kocsisort, és találomra ellenőrzik az alkoholtartalmadat. Ezt úgy érik el, hogy egy diktafont tartanak a szádhoz, és megkérdezik hogy hogy hívnak, vagy hogy hol laksz. Mikor én is sorra kerültem, a beszélgetés a következőképp játszódott le:

Irodai: Üdvözlöm, hölgyem. Megmondaná, kérem, hogy hol lakik?
Imma: Igen, hogyne, kérem, budapest-tizenegyedikkerület-karinthyfrigyesút... (páromhoz, háborodottan) úúúúúristen hol lakunk?
Irodai: (furán néz rám, majd az eszközére, majd újra rám, majd újra az eszközére) Öööö hölgyem, nem haragszik, ha megkérdezem: fogyasztott ma alkoholt?
Imma: Nem, de bevallom őszintén, hogy mindjárt hazaérek, és ezek után az lesz az első dolgom.
Irodai: Fair enough.

És hatalmas mosollyal utunkra engedett.

Ez a felvezetés volt. No comment, persze. Nemsokára a valódi, igazi, hamisítatlan rendőrséges-kultúrsokkos sztorimmal foglak titeket boldogítani, ahogy megígértem.

Szubjektív időjárásjelentés

Elöljáróban annyit: nem biztos, hogy mérvadó a véleményem. Viszonylag fura a hőháztartásom, 15-20 fokban érzem magam legjobban, nem szeretem a forróságot, ha választani kéne hogy nagyon fázzak vagy nagyon melegem legyen, egyértelműen az előbbire szavaznék. Az időjárás hirtelen változásaira a szervezetem napokig tartó kómával reagál, ugyanez van a 25 fok feletti hőségeknél is. Tehát fentiek tükrében értelmezzétek a leírtakat.

10 hónap tél, 2 hónap nyár
Valahol olvastam, hogy így jellemezték az új-zélandi időjárást. Well... Számomra a tél az, amikor csizma van rajtam, illete fázik a lábam. Amikor kopognak a fagyok, deresek a reggelek, sapkát adok a gyerekre, pulóvert és kabátot veszek. Ergo Aucklandott NINCS tél. Szemeztem például egy magasszárú csizmával, de végül nem vettem meg, mert egyszerűen nincs olyan időjárás, amikor én azt felvenném. Úgy mondanám, hogy itt hosszan elnyújtott ősz van, mondjuk májustól, aztán pár hét amikor tényleg ütnek az éjszakai hidegek, és nagyon lassan, átmenetekkel, nyögvenyelősen jön, jövöget a nyár. Menjünk talán szépen végig az évszakokon.

Nyár
Januárban érkeztünk. Fürödtünk a tengerben, és az én emberem rövidnadrágban járt. Amennyiben a nyár definíciója a tengerbenfürdés és a rövidnadrág, úgy mindez áprilisig tartott. 4 hónap.

Ősz
Sokak szerint kivételesen szép őszünk volt, sok napsütéssel, átlagon felüli hőmérsékletekkel. Én persze nem tudom mihez hasonlítani, csak annyit láttam, hogy a lombhullató fák hónapokon keresztül vörösben pompáznak, a teraszon üldögélek és a kertben szöszmötölök. Nagyon lassan kúszott lefelé a hőmérséklet, heti átlag 1-2 fokokkal értük el május végére a 10-12 fokot, amit gyakran többnek éreztünk, ha sütött a nap. Az meg sütött bőszen. Május-júniusi mélypont után ugyanilyen csigatempóval kezdett fölfelé kúszni, átlag 14-15 fokokra.

Tavasz
Szeptember első két hetében beköszöntött a tavasz. Virágok, bimbók, balzsamos illatok, trillázó madarak meg minden ilyesmi ami ezzel jár. Degyönyörű vót! Pont két hétig.

Ősz.v.2
Szeptember közepétől elkezdett szötymögni. Elég nagy viharok érkeztek, szakadó esővel, de amikor nem szakadt, akkor is gyakran permetezett vagy csak úgy lógatta a lábát. Október végig olyan volt, hogy az ember már drukkolt neki, hogy döntse el végre mit akar. Néha megvillantotta az igazi forró nyarat, pár órára hagyta kisütni a napot. Így esett, hogy voltak olyan hétvégék, amikor óránként váltogattam a fürdőruhát a gyapjúkardigánnal. Egyébként sokak szerint rekord rossz októberünk volt, amire szintén nem tudok mit mondani.

Nyár már?
November elején masszívan és öles léptekkel (értsd heti 1 fokot emelkedve) felkapaszkodtunk 20 fok környékére. Most már kitartóan ilyen hőmérsékleteket ígérgetnek, az én widgetem 25-26 fokot mond hétvégére. De most például szakad a langyos eső.

Szubjektív tényezők

• Csapadék. Sokan figyelmeztettek, hogy itt mindig, de mindig esik az eső, hogy térdig jársz a sárban, hogy hetekig nem látod a napot. Ez nekem megint nagyon szubjektív tapasztalat, mert nagyjából ugyanannyi óra ragyogó napsütés volt, mint szemerkélő eső, természetesen ugyanazon a napon. Szóval egy négy óra szikrázó fényt és ugyanannyi álmos esőt produkáló nap után lehet szomorkodni, hogy egész nap zuhogott, vagy ujjongani, hogy milyen gyönyörű volt. Szerintem hozzáállás kérdése. Vannak olyanok is, akik meg a fura időjárással járó egyéb jelenségnek örülnek, a millió szivárványnak.
• Munkahely. Ahogy az lenni szokott, az eső és a hideg direkt úgy alakul, hogy munkábamenet, onnan hazafelé, illetve hétvégén élvezd. Elég görény. Simán meg tudom érteni azokat, akik panaszkodnak, hogy az "időjárás nem az elvártaknak megfelelően alakul" (vigyázat, szállóige!) mert tényleg ezt látják csak. Én vagy itthonról dolgoztam, vagy hátébéztem ezidő alatt, tehát nekem a teljes csomag kijutott.
• Lakás. Tele az internet a panaszáradattal Új-Zéland házairól. Nem tudok vitába szállni ezzel, leginkább az Emil bácsi érdi telkére felhúzott bódéhoz hasonlít a legtöbb. Semmi szigetelés, semmi komfort, kb. arra jó hogy ne essen a fejedre az eső. Nekünk nagy szerencsénk volt a házzal, körbenyalogatja a napocska. Még a téli hónapokban is erősen érezhető volt, hogy felmelegszik azonnal, ahogy kisüt a nap. A kevésbé szerencsések megállás nélkül fűtöttek, és még így is előfordult, hogy hidegebb és nyálkásabb volt odabent, mint kint a szabadban.
  

A maradék meg már tényleg a legszubjektívebb meglátásom lesz.

• Szürke búra. Számomra instant depressziót jelentett a budapesti novemberben leszálló piszkosszürke égbolt, ami akár hónapokra eltakarta a kék eget, a napot. Itt nem volt két napnál tovább ilyen állapot, és még akkor sem az egyöntetű szürkeséget láttam, hanem mindenféle habos formákban gomolyogtak a felhők. Éreztem a formáját, hogy ott van felettem, és hogy egy kicsit azért el fog menni, és legalább egy faja naplementét produkál majd hazafelé az Eskdale Road tetejéről lenézve, mindenféle mélykék meg narancs színekkel.
• Frontok. Az évszakok Magyarországon nagyon markánsan érkeztek. Napra pontosan meg tudtam mondani, hogy mikor lett ősz, vagy tél, vagy nyár. Akár 20 fokokat is képes volt esni egyik napról a másikra, ez engem mindig kiütött. Ilyenkor a vérnyomásom megszűnt létezni, a szellemi energiáim pedig valahol a két éves gyerek szintjén kóvályogtak - természetesen a korcsoportra jellemző tettrekészség teljes mellőzésével. Itt nagyobb viharok előtt néha valami kis kósza, tompa fejfájás jött rám, és összesen ennyi. Aucklandetten nagyon résen kell ám lenni, ha észre akarod venni hogy más évszak következik.
• Feels like... Az itteni időjárás-jelentések kivétel nélkül tartalmazzák az "ennyinek érzed" passzust. És ez nagyon is helyénvaló. Most például 22 fok van, de nem süt a nap és esik az eső, én pont 18-nak érzem. Máskor meg 18 van de 28-nak érződik, mert ha a nap kisüt, az sokkal forróbban tud égetni még télen is, mint Európában. Ha meg felhő mögé bújik, azonnal libabőrzöl, mintha a levegőn semmit se melegített volna. Erre a jelenségre nem tudok verdiktet mondani, egyszerűen ez van. Meg kell szokni, és mindig készülni kell rá egy kardigánnal vagy esőkabáttal.

Na jól van, lehet kezdeni a sírdogálást, meg a vágyakozást a trópusok után, a panaszládát ezennel megnyitom. Részemről annyit mondanék: nekem tetszik.

Némbör van

Kezdek kiwisedni. Már nem aggaszt, ha az ember nagypapás szürke gyapjúkardigánjában ugrok el tankolni, hozzá színben illeszkedő fehér-rózsaszín tornacipőben. Következő lépés a mezítláb.

Szóval begurulok a Shellhez, első kútnál tankolok, kis cetli előkészít, flybuys kártya előkészít, EFTPOS előkészít, sorbanáll. Mondom a mukinak:
- Hey. I'm number one.

Végigmér, kaján vigyor:
- Yeah. I can see that.

Na ilyenek vannak:)

R. Budapest Bank, finálé

Közkívánatra a végkifejlet, a várttal ellentétben pozitív, dióhéjban.

Az ugye megvolt, hogy az asszonyállatnak mondtam, ha harmadszorra is bemásolja, akkor robotnak tekintem? Bemásolta.

Akkor negyedszerre kértem, hogy ha ő rekurzív köröket nyom ettől a bonyolult kéréstől, akkor kapcsoljon át egy magasabb szériaszámúhoz. Megtette.

Másnap Miszlai Ágnes írt, aki még gondolkozni is hajlandó volt. Kérte, hogy adjuk meg a számunkat, és egy időpontot, amikor magyar munkaidő szerint hívhat. Válaszoltam is neki, azt láttátok. És ígéretéhez híven fel is hívott! Kicsit enervált volt a hangja, és nem kívánt mókázni, pedig egyszer élő egyenes vonalban megkérdeztem a párom, hogy vajon megcsal-e egy férfival. (Ez abban a döbbenetes pillanatban történt, mikor telefonon megtudtuk, hogy az ember számlájához csak ő, és Pavlovits Tamás férnek hozzá.*)

További két nap alatt sikerült még 2 BB bankos kolléga bevonásával aktiválni a számlát, mindent úgy és akkor csináltak, ahogy ígérték. Szóval a végeredmény elégedés. Magam is meg vagyok lepve.

*Ugye azt nem kell külön leírnom, hogy fogalmunk sincs, ki az, ezt a nevet még nem hallottuk.

Ismerem, ismerem...

Kis lelkiélet következik.

Auckland hatalmas. 1,4 millió lakos több, mint ezer négyzetkilométeren (összehasonlításul: Budapest 1,7 millió lakos 525 négyzetkilométeren). Ahogy már korábban szakszerűen megemlítettem: ez egy nagy lapaty.

Nagyjából két hónapja voltunk itt, amikor egyszercsak bevillant a felismerés: milyen furcsa, hogy nem furcsa... hogy nem idegen, hogy nem ismeretlen ez az új helyzet, pedig egy másik kultúrában vagyunk, a világ másik végén. Azóta is sokat gondolkoztam ezen, és mostanában kezdett kikristályosodni, hogy mi okozza ezt az érzést.

Auckland a maga kozmopolitasága ellenére olyan, mint egy nagy falu. Lehet, hogy csak a véletlenek fura összjátéka, de azért ideírom teljes összevisszaságban, hogy mik erősítik ezt a benyomást:

• North Shore egyik átlagos kis iskolájában a szülői értekezleten felfigyelünk egy magas, hosszú hajú apukára, mert annyira kiwi. Pár nappal később a city kellős közepén sétafikál, a dugóban ülve szúrjuk ki.
• 50 kilométerre a várostól, a Gulf Harbourban, ahol Mme Pukke lakott korábban, levittek kicsit tengerpartozni. Mutatott egy házat, hogy hát itt is milyen érdekes lehet lakni, hogy rálátsz a saját hajódra... A heti rendszerességgel érkező Property Press ingatlanos újságban meg 4 hónap múlva kiszúrom ugyanazt a házat. Még Budapesten sem ismertem fel soha házat újsághirdetésben...
• Jocót megkérték motoros barátai, hogy szeptembertől vigyázzon a házukra. Vajon hol van a ház? Hát persze hogy velünk átellenben, látjuk az ablakból.
• A közértben az iskolatitkárt majdnem elütöm a bevásárlókocsival.
• Mme Pukke Highburyben fut bele abba a kis ázsiai lányba, akivel Albanyban végeztek el együtt egy barista tanfolyamot.
• Whatever Zsuzsi elmegy a találomra kiválasztott békebíróhoz, aki felveszi a telefonját - és pappito kollégájával, Gyulával beszéli meg a repülőjegy-foglalása részleteit...
  
• ...és még folytathatnám.

Ilyen, és ehhez hasonló impulzusok érnek megállás nélkül, néha már a saját, 30 éven keresztül nyúzott élőhelyünknél is megszokottabb és otthonosabb közérzetet teremtve.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy a rendőr büntetés helyett könyékig túrkál az autópálya közepén lerohadt kocsimban (erről majd lesz egy külön post:), a szerelő felhív hogy ne haragudjak, de túlszámlázott, az adóvisszaigénylést beadástól számított egy napon belül utalják, a tönkrement gyerekcipőt sajnálkozva, blokk nélkül cserélik, és még arra is figyelnek, hogy egy számmal nagyobbat adjanak, stb. stb. stb.

Csanád egyszer írt a fordított kultúrsokkról. Én egészen eddig fordított kultúrsokkban éltem Magyarországon, most meg olyan, mintha minden végre megnyugtató, értelmes és biztonságos lenne körülöttünk. Remélem, hazaértünk.

Na, lelkiélet off.

Budapest Bank, Update 3.

A folytatásos történet 3. része. Várjuk a fejleményeket. Egy magasabb szériaszámúhoz kerültem.

"Kedves Miszlai Ágnes,

Köszönöm, hogy átvette ügyem a kolléganőjétől. Magyar idő szerint reggel 8 és 12 (dél) között a következő számon vagyok elérhető: +64 9 xxxxxxx. Ez nálam este 6 és 10 között lesz, tehát minél korábban hívnak, annál értelmesebben fogok beszélni.

Várom hívásukat!

Előre is köszönöm,
Immacolata

Ui: szerintem túlhajszolt, saját maguk által is sokszor butaságnak tartott szabályoknak engedelmeskedő munkát végeznek a telebankos ügyintézők, akiknek mindent különböző agymosó tréningeken próbálnak a fejükbe ferni - és ezért fordulhatott elő, hogy gondolkozás nélkül, rutinszerűen válaszolgatott nekem az ön kolléganője. Párom viszont elképzelhetőnek tartja, hogy valóban emberforma, pozitronagyú robotokat tartanak rabszolgasorban, akiknek megtiltották, hogy erről hírt adjanak. Ha mégis ez utóbbi lenne a helyzet, és tudunk segíteni, akkor kérem, jelezzen.


On 2009.07.03., at 20:26, Budapest Bank Ugyfelszolgalat (GE Money) wrote:

Tisztelt Immacolata!

Köszönettel vettük Bankunkhoz 2009. július 1-jén érkezett levelét, melyre ezúton szeretnénk válaszolni.

Tájékoztatjuk, hogy az Internetbank szolgáltatás újraaktiválása a beazonosításra vonatkozó szabályok alapján rögzített vonalon történhet meg, ezért szükséges mindenképpen a telefonhívás. Kérjük, adjon meg egy telefonszámot, amelyen el tudjuk érni hétköznap magyarországi időszámítás szerint 8 és 16 óra között. Amennyiben szeretné, megadhat ezen időintervallumon belül egy konkrét időpontot is, amikor fogadni tudja a hívásunkat. Kérjük, készítse elő a két E-pin kártyát, az Internetbank rendszerben kezelt számlaszámok középső nyolc számjegyeit, valamint szükség lesz még az Ön és a férje személyes adataira. Reméljük, hogy ily módon segítségére lehetünk és sikerül megoldani a problémát.

Továbbra is készséggel állunk rendelkezésére."

Update 2, Budapest Bank

Tisztelt R. Farkas Ágnes!

1. Nem kértem, hogy azonosítson be, vagy újraaktiválja a rendszerem. Azt kértem, hogy írja le nekem, mi a teendő, mert az esetem SPECIÁLIS (tudja, mi emberek nem sablonok alapján működünk). Azt kértem, hogy segítsen nekem felkészülni a telefonbeszélgetésre, ami innen, a világ túlsó feléről több órásra is nyúlhat, az önhöz hasonló programozású telefonos ügyintéző robotok miatt.

2. A robotok tetszőleges mennyiségű bináris kódot tudnak megjegyezni működésük végéig. Nekem sajnos ez nem sikerült, főleg, mert 90 naponként köteleztek a jelszóváltoztatásra, és azt is megszabták, hogy az milyen legyen. A robotok továbbá meg tudnak tartani évekkel ezelőtt kezükbe nyomott kártyácskákat, nekem sajnos ez sem sikerült.

3. A robotika második törvénye alapján (idézem: "A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.") kérem, hogy olvassa el az előző leveleimet, értelmezze az abban foglaltakat, és így próbáljon meg válaszolni. Láthatóan ezt eddig elmulasztotta. Ha szükséges, kérem jelezze, és törlöm az "elfelejtett - internetbank - jelszó" szavakat a levélből, és újraküldöm. Láthatólag ugyanaz az algoritmus szorult be önnél, mely újra és újra a lenti szöveg bemásolását idézi elő.

Amennyiben programozása nem engedi meg önnek a feladat elvégzését, kérem a szöveg negyedszeri bemásolása helyett inkább irányítson át egy magasabb szériaszámú, fejlettebb modellhez, vagy egy emberhez, ha dolgozik önöknél olyan.

Üdvözlettel,

Immacolata


On 2009.07.02., at 0:48, Budapest Bank Ugyfelszolgalat (GE Money) wrote:

Tisztelt Immacolata!

Köszönettel vettük 2009/07/01-én érkezett levelét, melyre ezúton szeretnénk válaszolni.

Szíves elnézését kérjük, mint már közöltük Önnel, elektronikus levélen keresztül nincs lehetőség a beazonosításra, ezért nem áll módunkban újraaktiválni az Internetbank rendszerét, illetve új jelszót kiküldeni, továbbá arról sem adhatunk tájékoztatást, hogy milyen sorszámú, hány darab E-pin kártyát látunk rendszereinbe az Ön adatai alatt.
Javasoljuk, hívja a Telebankunkat a 06/40/477-777-es, külföldről a 00-36-1/4-777-777 ügyfélszolgálati telefonszámon, ahol az 1-es; 5-ös; 1-es menüpontban, kollegáink a nap 24 órájában készséggel állnak az Ön rendelkezésére.
A telefonon történő ügyintézés esetén szükség lesz az E-pin kódjára, ezért azt a hívás előtt szíveskedjen előkészíteni.

Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét.

Tisztelettel:

FARKAS Ágnes
Telebank Ügyintéző
Ügyfélkapcsolati Központ (Contact Center)
Budapest Bank – A GE Money Bank tagja

Tel: 06-40-477-777 vagy +36-1-477-77-77
Fax: +36-1-450-6051
E-mail: info@budapestbank.hu

Igen, jól látjátok, R. Farkas Ágnes harmadszorra is bemásolta nekem a fenti szöveget.

Update, Budapest Bank

Mert ami jó, azt ne hagyjuk abba, nem igaz?

"Kedves Farkas Ágnes,

köszönöm, hogy ennyit fáradozott, elolvasta a levelem, értelmezte azt, és egyéni választ írt rá.

Ne haragudjon, most épp levegőért kapkodok, sok mindenre számítottam, de erre nem.
Ha most megint felteszek egy kérdést, ön újra bemásolja majd ezeket a sorokat nekem?

Lehetséges, hogy ön egy robot?
Ez esetben kérem, alkalmazza a robotika első törvényét, miszerint idézem: "A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen."

Izgatottam várom válaszát. Amennyiben harmadszorra is bemásolja nekem ezt a szöveget, úgy tényként fogom kezelni a kérdést, miszerint ön robot.

Üdvözlettel,

Immacolata
a rugalmas, emberi és kreatív segítségnyújtásuktól lenyűgözött budapest bank ügyfél"

Ez a levél 3 perce hagyta el a postaládámat. Ígérem, a megosztom veletek a választ.

Bevándorlási költségek: extra

Mindenki sokat ír a repülőjegy meg a megélhetés áráról, de az új élet megteremtéséhez a lakást is be kell rendezni - kivéve, ha a fejenként 20 kg-os bőröndödből elő tudsz hajtogatni egy koloniál szekrénysort meg egy ülőgarnitúrát. Most írt Csanád a havonta elvert pénzeiről, ezért jutott eszembe hogy ezt a köz elé tárjam.

Megpróbálok az eddigi infóim alapján egy minimum-maximum pontot megadni. Azt már mindenki tudja, hogy itt a lakásokat teljesen üresen adják ki, nincs benne egy szék sem, és csak a legritkább esetben tartalmaz a bérlemény nagygépeket. Ezeket mind-mind be kell szerezned.

Nagygépekre mi 1900 dollárt költöttünk.

• Mosógépből lehet használtat venni már 200 dollár környékén, egy puccos új 1500 körül van. Mi egy factory second (kishibás vagy túlrendelt vagy sérült dobozos, stb.) boltban vettünk újat 600-ért
• Szárító sajnos nagyon kell. Párás a levegő, gyakran esik, én nem szeretek a szabadba teregetni, a lakásba meg főleg nem. Minimum 100, max 1000 dolcsi. Mi ugyanabban a boltban vettünk márkásat 400-ért.
• Hűtő: használtan akár 150 dollárért vehetsz egyet. Az újaknál határ a csillagos ég, de mondjuk 1500 környékén már jó minőségűt kapsz. Mi 900-ért vettünk egy márkás, csinos, alul fagyasztós darabot.

Bútort csaknem 4000 dollárért vettünk. Az itt élő magyarok nagy része elenyészően keveset költött bútorra, minden darabot használtan, párszáz dollárért újították be. Ezeket aztán ők is szépen lecserélgetik, mikor már biztosnak érzik a helyzetüket. Mi bevállalós módon azonnal új bútorok után néztünk (érkezés után 3 héttel már biztos bevételünk volt).

• Ágyak és hálószobabútor: általában elég nagy költség, egy-egy matrac kb. 1000 dollár vagy még afölött. Itt imádják a habos, puha ágyakat, mi meg a keményet, úgyhogy egy nagybevásárlás keretei között jutottunk - szerintem - jóárasítva a következő holmikhoz: queen ágy és matrac, két éjjeliszekrény, komód, egy normál ágy és matrac, valamint egy 6 személyes kertibútor-szett. 2501 dollár volt, 350-et alkudva. Ahogy most látom, normál boltokhoz képest majdnem féláron vettük ezeket, találtunk egy kis boltot ami közvetlenül a gyártótól, nyomott áron értékesít. A friss bevándorlók általában vesznek egy-egy új matracot, aztán ágykeretet, egyéb bútort innen-onnan (főleg trademe) párszáz dollárért szereznek hozzá.
  
• Étkezőasztal: szintén párszáz dollárért lehet licitálni, mi ugyanazt a NZ fenyőt vettük, nagyon szép darab, 4 személyes robosztus, 700 dollár.
• A konyhánk nagyon szűkös, ezért vettem az étkezőbe egy tömör fenyő könyvespolcot, ezen vannak a poharak, tányérok, mutatós konyhai eszközök. 400 dollár.
  
• Íróasztal: izé, 5 dollárért vettem.
  
• Kanapét nem kellett vennünk, mert a tulaj hozott nekünk egy használt, 3 részes garnitúrát. Szegényke elég görényes, de raktam rá új huzatot és most elvagyunk vele. Újonnan bődületesen drágák, használtat meg nem mernék venni. Sokan szerencsések voltak, és olyat tudtak szerezni, ami se nem büdös, se nem szakadt, se nem ocsmány... ehhez kitartás és szerencse kell.
• Tévé, elektronikai cikkek: szintén lehet nagyon jó dolgokat venni használtan, párszáz dollárért. Mi egy új Sony MP3 mini-hifit vettünk 190 dollárért, plusz egy airport expresst kb. 110 dollárért. Nincs tévénk. Itt valamiért az a divat, hogy a bevándorlók ordenáré méretű full-HD LCD tévéket vesznek. Még nem tudtam megfejteni az okát:)
  

Apróságok, amik igencsak komoly összeget tesznek ki, majd meglátjátok

• Kisgépek: porszívó, mikro, turmixgép, paninisütő, vasaló, vízforraló, pirítós, hajvágó, hajszárító stb. stb. sok kicsi sokra megy alapon 800 dollár körül volt.
• Konyhai felszerelés, tányérok, edények, evőeszköz, törölköző, konyharuha, dobozok, tárolóedények, vasalódeszka, tepsi, kések, szemetes, takarítóeszközök, stb. stb. stb. majdnem 4000 dollár volt összesen, és még nincs is meg minden ami kéne. Szóval a háztartásunk komoly értéket képvisel. Nem tűnik fel a régi hazádban, mert innen-onnan összeszeded ezeket az évek során. Újonnan, pár hónap alatt igen nagy beruházás.

Összefoglalás

Ha valaki ideköltözik, kivándorol, több lehetősége van.
Takarékosan, legszükségesebbre szorítkozva kb. 4000 dollárból elfogadhatóan megteremtheti a minimálisan szükséges háztartását, és később lassanként fejlesztheti. Legtöbben ezt csinálják. Mi középkategóriás, új holmikkal rendezkedtünk be, négy hónap alatt 11 749 dollárt költöttünk a lakásra.

Ha gyerek nélkül, bizonytalanabb kilátásokkal érkeznék (az ember szakmája miatt, meg a gondos aknamunkának köszönhetően nem nagyon féltünk az elhelyezkedéstől, 3 héttel érkezés után már dolgozott) akkor nem így csinálnám. Egy hostelben akár napi 40 dollárért meg lehet szállni, itt főzni is, mosni is lehet, és nem kell semmilyen felszerelést vásárolni. Az össz havi költség így 2500 dollár körüli összegből megoldható, és nyitva marad a lehetőség akár arra is, hogy egy másik városba költözzünk minden hercehurca nélkül, pár bőrönddel. Fontos az is, hogy itt gyakran fél évre, egy évre le kell szerződni a lakásra. Ha még nem biztos a jövő, ez is csak egy újabb fejfájás-faktor.

Ismerek olyat, aki az első négy hónapot egy kicsit magasabb bérleti díjú (420 dollár/hét), de teljesen felszerelt apartmanban töltötte, így nyitva maradt számára minden lehetőség - lakással, munkával, költözéssel kapcsolatban. Mégis kényelmesen élt.

Ismerek olyat is, aki két hétig lakott apartmanszállóban, aztán gyorsan kibérelt egy házat, kifestette, nekilátott berendezni, bár még azt sem döntötte el, hogy itt akar-e maradni. Végül úgy alakult, hogy nem maradnak. Most ott van a nyakán egy halom összevásárolt lakásfelszerelés, egy fél évre aláírt szerződés, telefon- és internet előfizetés... szóval csinált magának egy kis fejfájást.

Költségvetések
Most összerakom, hogy szerintem milyen tartalékokkal érdemes nekivágni az útnak, az egyszerűség kedvéért minden NZD:

Minimum - gyerek nélkül érkező, szerencsét próbáló házaspár
Utazás: 7000
Biztosítás: 2500
Szállás és önellátás hostelben, 3 hónap: 7500
Autó: 3000
Benzin első 3 hónap: 1000
Hivatalos díjak, engedélyek, stb: 2000
3 hónap vésztartalék, ami felhasználható a lakás berendezésére ha minden ok: 7500
Kis ráhagyással: 25 000 dollár, vagyis kb. 3 millió forint
(Ebben az összegben természetesen nincs semmiféle utazgatás, városnézés, hajókázás, étterem, stb. A fenti összeg mellett minél több tartalék van, annál jobb)

Optimum - egy gyerekkel, közepes igényekkel, biztonsági játékosként
Utazás: 8000
Biztosítás: 3000
Első szálloda majd lakbér, bond 3 hónap: 8000
Étkezés első 3 hónap: 5000
Autó: 3000
Benzin első 3 hónap: 1000
Hivatalos díjak, engedélyek, stb: 2500
Három hónap vésztartalék: 12 000
Lakás berendezése: 7000
Kis ráhagyással: 50 000 dollár, vagyis kb. 6 millió forint
(Ebben az összegben sincs utazgatás, de étterem, néhány múzeum, fagyizás, szóval az általános, gyerekkel megszokott jóléti apróságok már beleférnek.)

Azt pedig nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy a fenti összeget úgy kell előteremteni, hogy ne érintse a menekülőútvonalat, vagyis ne a magyarországi lakásod árát utazgasd el. Aki mindent feléget, egy lapra teszi fel mindenét, az borzasztóan felelőtlen és simán lehet, hogy nem az új élet, hanem egy rakás kudarc várja itt.

Tehát, amit már egy ideje szajkóz mindenki, megerősíteném. Akkor gyere ide most, ebben a gazdasági helyzetben, ha:

- Hiányszakmás vagy, megfelelően igazolható szakmai múlttal és végzettséggel
- Megfelelő anyagi tartalékaid vannak, minimum 3 de inkább 6 millió forint, ami így is, úgy is elúszik a nagy semmibe
- Kiválóan kommunikálsz angolul szóban és írásban
- Tájékozott vagy a helyi jogok, lehetőségek és szabályok tekintetében
- Áldozatkész és agilis vagy

Nem is ragozom tovább, annyiszor leírták már ezt mások is. De valahogy úgy tűnik, hogy minket nem olvasnak azok, akik az orrunk előtt teszik tönkre a saját életüket... vagy egyszerűen csak úgy gondolják, hogy mindez rájuk éppen nem vonatkozik.

Chinga Changa Chunga

Chinga, changa, chunga
jakitaki noremekdora, nézze!
Pukkataka réte, szétmegy a nejébe.
Nyáficia országútján két likileketáki
motyóka ül. Azt fecsegik pengőpengetőjükkel
hogy nyáfici izékaki jönnek az utcán,
mondja tudni merre lenni a vége?

Erre mondani a fecsegőrétikakik,
hogy azért ők rétikakik, mert a kakinév
a divat.

Mondomén: mi a rézfánfütyülő galambnak tojásából
kikelő fióka kakijába rakott városkának a kútjában
lévő halaknak pikkelyét akartok, he?

Önmegvalósítás

Szóval az úgy volt, hogy már nagyon kellett egy íróasztal, mert nem szeretem a gépet az ebédlőben. A tradme remek, filléres vételekkel kecsegtet, én is rávetettem magam, és szinte rögtön megtaláltam a nekem való darabot. 1 dollárért hirdették, de gondoltam, bebiztosítom magam, és egyből 5-öt ígértem érte. Hogy - hogy nem: senki nem licitált túl.

Nem részletezném a felmarkolásának történetét: dél-nyugat auckland, gettó, kutyaszar, és Melissza, aki egyrészt elfelejtette, hogy aznapra ígérkeztünk, ezért bomladozó sminkkel, macikás pizsamában mászott elő az áporodott viskójából, ahol szegény kiskutyája már semmit nem rontott az illat-összképen azzal, hogy bent ment ki... nem is egyszer. A széteső, rozoga, bődületesen nehéz asztalt amúgy sem lett volna könnyű kihozni - a vidám akadályversenyt sikerült azért cizellálni egy kicsit azzal, hogy a gyanús tócsákon szökelltünk átal vele. Melissának nem én voltam az egyetlen látogatója - tetovált, enyhén beállt, tántorgó, kopasz, bőrszerkós egyéneknek is dolguk akadt vele aznap reggel, de mi már szerencsére nem vártuk meg a végkifejletet.

Node az asztal! Hiszen csak öt dollár volt. A nemrég érkezett magyar házaspártól (hurkatöltő-nagyhatalom jeles képviselői, akiket csak úgy emlegetünk: átbaszottak) sikeresen kölcsönszereztem egy csiszológépet. Az asztal kemény diónak bizonyult, vagyis inkább fenyő, de már nagyon öreg. Amikor megfigyeltem, hogy nem viszi, elugrottam csiszolópapírért. Vettem egy csomagot a rettenetesen-őrültmód-extraerős kategóriából, csak 7 dollár volt és négy darab volt benne. Szépen körbecsiszoltam az asztallapot.

Valószínűleg sokszor, és sokáig rányitották az ablakot, mert hullámosra ázott a teljes hátsó fele. Ahol nagyon porózus volt, ott elbontottam egy spaklival, ami leárazva csak négy dollár volt, és még csomószor tudom használni egyébként. A kiálló, felhullámosodott, de még fa-állagú lemezeket leszögeltem apró kárpitszeggel, pár óra alatt megvoltam vele, és a szög csak három dollár volt és még maradt is belőle. Az azért látszott, hogy itt bőven lesz mit glettelni, és találtam is készre kevert faglettet, egykomponensűt, még kevergetni sem kell, nagyon jól lehet dolgozni vele, igazán megérte jobb minőségűt venni, az a tizenegy dollár nem volt érte pénz.
Amíg az első réteg glett száradt, nekiláttam megjavítani a fiókokat. Középen is volt egy, teljesen szétesve, azt leszereltem, ahogy volt. Úgyis csak zavarta volna az embert, meg hét fiók bőven elég egy íróasztalnak. A többi fiókokat kiszedtem, javítottam-csiszoltam, ahol kellett, és összeragasztottam egy környezetbarát enyvvel, amiből egy egészen nagy üveggel vettem hat dollárért, maradt is belőle, az mindig jól jön a háznál.
A sarkokat és a hátsó részt gyakorlatilag újra kellett építeni, három rétegben gletteltem le, aztán azt is szépen felcsiszoltam.

A famunka jó a kéznek, a szívnek, a szemnek. Közel a természethez, a fenyőforgács és a fűrészlaptól felmelegedett alapanyag illata, Pumukli, Eder mester...

Na ez nem egészen ilyen volt, mondjuk ki: ordenáré módon bűzlött az asztal, minden pórusából omlött a cigaretta- és kutyaszar-szagban eltöltött évtizedek pöffedéke. Állítólag erre nagyon jó az alapozófesték, csak 39 dollár volt és tényleg alaposan beszívódott és tiszta, fertőtlen illatúvá varázsolta a művemet.
Végül két színt kevertettem, mert a harminc dollár per liter árnál már tényleg nem számított sokat az a négy dollár per darab, amiért bekeverték nekem, úgyhogy eldöntöttem, hogy hasonló, krémszínű tónusban, de kicsit elegánsabbra festem le az asztalt, és még marad is festék, hátha megint licitálok valamre. Úgy lehet igazán szépen lefesteni azokat a fakazettákat, ha az ember óvatosan körbemaszkolja a széleit, és ez a szalag csak öt dollár húsz cent volt, még maradt is belőle. Kicsit babra munka, de megéri. Ha megszáradt a festék, csak le kell húzni, és szép, pontos széleket hagy maga után.
Összesen annyi hiba csúszott csak a számításba, hogy a keskeny ajtón nem fért be az asztal. Dani segített volna bevinni. Nagyon nem szorult be az asztal, csak egy kicsit, és a falat is meg lehet javítani, amin léket ütött az egyik lábával. Később Danit is kiengedtem, mert bajosan tudtam volna etetni a lukon keresztül, meg amúgy is el kellett szaladnom fűrészért. Nagyon jó kis kézifűrész, igaz, hogy tíz dollár volt, de adtak hozzá még négy fűrészlapot, fémhez meg fához. Szerencsére nem kellett mind a nyolc lábából levágni, elég volt négyből, és már be is csusszant lágyan. Jut is eszembe, kell majd vennem valamilyen takarítószert, ami felszedi a festékcsíkokat a parkettáról, de a lakkozást nem marja fel...
Tegnap végre birtokba vettük az asztalt, egészen belesimul új környezetébe, szerintem ennyi törődést még sohasem kapott hosszú élete során. A lenti képen jól látszik, hogy mennyire feldobták a rozsdamentes acél, fényesre krómozott fogantyúk, darabja 4.99. És csak öt kelett belőle, mert a tálcákhoz tartozó gombokat meg tudtam menteni!
Nagy büszkeség tölt el, és elégedett vagyok az eredménnyel, csak azt nem értem, hogy a projekt említésekor miért tör ki a baráti köröm heveny röhögésben - életem párja meg kétségbeesett tiltakozásban... Pedig csak öt dollár volt.

Sünsegg

Ezt Moninak.

Rém4é

Viszonylag szerencsések voltunk a madarakkal már Magyarországon is. Hűvösvölgyben rengeteg volt a szajkó, hihetetlen recsegéssel éldegéltek a környékünkön. Tavaly nyáron nagyon elszaporodtak, mindenhol lehetett őket látni, gyönyörű állatok, bár a viselkedésük hagy némi kívánnivalót maga után... Nagy fészekrablók, kedvenc csemegéjük a rigótojás. Tavaly pont az ablakunk előtt néztünk végig egy nagyon komoly, több faj közreműködésével zajló háborút. Egy szarka és egy fiatal szajkó együttes erővel megtámadott egy rigófészket, és érdekes módon nem a házaspár, hanem legalább 5-6 rigó együttes erővel próbálta megvédeni - talán segítséget kértek a rokonzoktól? Sajnos nem jártak sikerrel, a fenyő alatt tojásaik kiszopolyozott, félbetört, halványkék hártyája bizonyította vereségüket.

minekorultelma.blog.hu

A legviccesebb tavalyi madaras sztorim szintén egy prózai feketerigó-családhoz kötődik. A Margit körút (öregebbek kedvéért: Mártírok útja) kellős közepén, a legnagyobb zajban és dugóban, egy ház lebetonozott belső udvarán néhány dézsában elszürkült, fényt alig kapó bokrokat, növénykéket helyeztek el az igényesebb lakók. Egy rigópár úgy döntött, hogy gyereknevelésre ennél alkalmasabb hely nem is adódhat, úgyhogy tavasztól nyárig figyeltük, ahogy felnevelnek 2-3 fészekaljat. A kis, csenevész fiókák az orrunk előtt tanultak repülni, ott kommandóztak a kocsitároló és a kukák között. Egyikük valamit nagyon elszámíthatott, mert lefejelte a felettünk lévő függőfolyosó peremét, és beszánkázott az irodába. Társam halált megvető bátorsággal ment be érte, hogy kiterelje, de annyira kis szerencsétlen volt, hogy végül kénytelen volt elkapni, hogy kihozhassa. A szürke rigómama nem tétlenkedett, szólt rögtön apunak, aki karnyújtásnyira tőlem leült a korlátra, és felfújta 22 centis testét, így már legalább 26-nak nézett ki - és hangos csatakiáltással nekiment a 170 centis, 70 kilós kollégámnak. Aki persze úgy megijedt tőle, hogy rögtön vissza is adta a gyerekét.

zalanatura.5mp.eu

Persze örök kedvencem a varjú, főleg a dolmányos, akivel Ukrajnában ismerkedtem meg, de kamaszéveimtől öregkoromig szépen beszivárgott Magyarországra is, most már egyáltalán nem ritka látvány. Amikor télen mindent beborít a hó, csend van, és csak ők sétálnak peckesen, mint méltóságukban sértett, de azért büszke őrgrófok, feketén foltozva a nagy fehérséget, ügyet sem vetve a mimikrire, amit elvileg csinálniuk kéne Darwin szerint... az a kép nagyon bennem ragadt.

Egyébként ezt az egészet azért kezdtem írni, mert szombat reggel van, és kijöttem egy kávéval a teraszra. Lassan két hónapja élvezem minden nap a szemtelen mejnók társaságát. Több fészek is lehet a környékünkön, mert rengetegen vannak. Ezek nagyon beképzelt, vakmerő, bohém állatok. A szomszéd vérmasztiffnak kidobált húsokra simán rászállnak, egy 10 tonnás kamionnak meg nehogy már félreálljanak, ha egyszer ők voltak előbb az országúton... Nagy örömmel dézsmálják a kerti zöldségeimet, és örülnek a partiknak is - utána ők takarítanak el az asztal körül. A legédesebb, amikor felreppennek: ehhez mindig ki kell adniuk egy kis "frütyü-frütyü-frütyü" hangot, ha esetleg nem vettük volna észre, hogy indulnak. Ha lefelé repülnek valamilyen magaslatról, mert megláttak valami izgalmasat, az leginkább úgy néz ki, mintha a szabadesést gyakorolnák - csak az utolsó pillanatban használják a szárnyukat.

Az elmúlt pár hétben aztán bezizzenek a rosellák is. Szép röptű, őrült színes papagájok, mármint nem őrültek, hanem őrült módon színesek, mintha egy begajdult gyerek felhasználta volna az összes ceruzáját amikor megrajzolta őket. Eddig kedveskén megjelentek, néha leszálltak a háztetőre, takarítgatták az ereszcsatornát (mer a landlord nem nagyon szokta) aztán éles autóriasztó-hangot kiadva továbbáltak, általában párban. Mostanában egészen megváltozott a viselkedésük. Öten-hatan bandáznak, a szokásos éles füttyögés helyett recsegnek, hisztérikusan pittyegnek, kerepelnek, és a kertünk fölött keresztbe-kasul kergetnek mindenféle egyéb madarakat. Egyelőre nem tudom, mire készülnek - a legvalószínűbb, hogy át akarják venni az uralmat a világ felett.

bird.net.au

Említésre méltó még a Harrier Hawk, más néven a Kahu. Gyönyörű égi cirkáló. Egyike az itteni hányatott sorsú őshonos ragadozómadaraknak. A kertünk alatt egy hosszúkás rezervátum van, egy kis patakot követ, ezért virsli alakú - gondolom itt lakik. A ragadozómadaraknak nehéz dolguk volt az ember megjelenése előtt, mert az egybefüggő erdőkben nehéz volt felfedezni a zsákmányt. Meg kellett tanulniuk a fák sűrű lombjában kiszúrni és elkapni a vacsorájukat. Persze a földön élő madarak is megtettek mindent, hogy elkerüljék a vele való találkozást. Kevés ilyen sólyomféle élt itt, és folyamatosan fogyatkozott a számuk. Aztán az ember eljött, lezúzta az erdők nagy részét, és végre könnyű vadászterepet kaptak a Kahuk is - végtelen mezők, cserjések, kevés búvóhellyel. Később hoztak nekik könnyű vacsorát is - nyulacskákat, egereket, oposszumot. A tortán a hab az autó megjelenése volt: most már a Kahu fő táplálékforrása a "road kill". Többé nem áll a kihalás szélén ez a büszke madár, az emberek mindent megtesznek túlélése érdekében. (Vö: az éremnek két oldala van).

buildyourownbirdhouseplans.com

Kemény dolgok ezek, kérem szépen.

Egy blog halála

Igen morcos voltam, mikor ilap abbahagyta tavaly az írást, és nem frissült többé a blogja - pont amikor ideért, amikor tényleg kezdett izgi lenni.

Azt hiszem, most már értem, hogy miért. Ez a blog teljesen más, mint az övé, mégis ugyanolyan: arról szól, szólt, hogy hogyan készülődtünk, min mentünk keresztül, az alatt a másfél-két év alatt, míg összevakartunk mindent, hogy egy új országba költözhessünk. Segítség az indulóknak, tervezőknek, a stafétabot továbbadása. Aki ügyesen olvasott a sorok között is, annak még ennél is több jutott.

Megérkeztünk. Nagy igyekezettel tudósítottam, amiről lehetett. Érdekes látni, hogyan változott, alakult minden, beleértve a terveinket és a hozzáállásunkat. Az pedig még érdekesebb, hogy ugyanezt a folyamatot látom sok most induló bloggernél is. Még egy-két téma előttünk áll: jogosítvány, vízum, letelepedés (remélem) - de ezeken kívül mit írjak? Hogy az Albany Megacenterbe mentünk power dressingelni Mme. Pappával, és Esztinek mindig kakilni kellett, ezért a végén inkább üldögéltünk a napfényben, és jazzkoncertet hallgattunk? Jó, költői kérdés volt, persze, írhatnék ilyenekről is, de az egy másik blog.

Ha valami még nagyon kimaradt, kérdezzetek bátran. Ha nem szándékosan nem írtam meg, akkor pótolom:) Ezeken túl pedig csak egyet tudok ígérni: mostantól egészen randomizált lesz ez a blog, amíg el nem csendesül teljesen.

Auckland

Nem fogok esszét írni a helyi építészet történetéről - az egy másik blog -, és nem is fogok minden részletre odafigyelni, ezek csak az én intimus privátim impresszióim. Auclandről, szeretettel.

Ebben a városban lakunk, hihetetlen, de most már csaknem két hónapja. Az első pár hét kuszaságát persze még nem nevezném annak, úgyhogy legyen az itt-élésünk hivatalos kezdete február 9, akkor költöztünk be ebbe a házikóba.

Egy született budapestinek ez a város sohasem lesz "karakteres". Azt kell hogy mondjam, ez egy bazinagy lapaty (Pappa! új szó!). Olyan, mintha kis kertes lakónegyedek úgy döntöttek volna, hogy összeállnak egy laza közigazgatási közösségbe. A város szíve, központja egy helyre kis kvázi-felhőkarcolókkal telezsúfolt kvázi-üzletinegyed. Egy szívmelengetően bájos patyomkin-belváros. Mivel nincs a szó valódi értelmében vett tömegközlekedés, ami akaratlanul is kijelölhette volna a jellegzetes, gyakran látogatott városrészeket, csomópontokat (villamos-, metróhálózatok és buszpályaudvarok), a város csak úgy alakulgat, ahogy sikerül neki. Az összképet tovább fokozza a belváros közepéig bevezetett autópályakatyvasz is, amit ott szépen spagettiszörny-formára csomóztak. Kb. olyan érzés, mint egy BAH csomópont a Kálvin-téren, vagy M3-as levezető a Budai Várban.
Közben viszont nem szilárdult áthatolhatatlan betonrengeteggé a központ sem, mindenhol zöldell valami park, tisztaság és rend van az utcákon. Egyszer láttunk csak szép budapesti városképet, de akkor hihetetlen nagy szél volt, és az újrahasznosításhoz kikészített papírkupacokat fújta szét a vihar. Pár nap múlva nyoma sem volt.

A belvároson kívül csupa kertvárost láttam mindenhol, alig-alig emelkednek lakóházak a városrészek fölé. Takapunának van pár jellegzetes, nagy irodaépülete, már messziről látszanak, a Sentinel egészen jellegzetes a kis fura kupakjával. Ha viszont pl. Takapunán mászkálok, nem érzek semmilyen jellegzetességet, a jellegzetes épülete ellenére sem.

A lakóházak könnyűszerkezetesek, jobbára világos színűek, általában minden rendszert nélkülözve, egymás hegyére-hátára épülnek, nagy zöld bozótok közé. Ha kinézek az ablakon, itt a Norht Shore-on, olyan, mintha egy nagyon vegyes faanyagú erdőre néznék - közben meg tudom, hogy lakónegyed ez, ameddig a szem ellát. A kis városrészek szívecskéiben kis üzletek vannak, aranyos kis tákolmányok, lehet előttük sétálni. Általában fedett a portáljuk, hosszan előernyúló tetőrésszel, hogy ne ázzon a kedves vásárló. Hozzánk legközelebb a Higbury van, ez itt egy kép onnan:
Persze majd' mindenhol van már nagy bevásárlóközpont is, nagyáruházakkal. Sajnos egyelőre mi sem a helyi kiskereskedőket és termelőket támogatjuk, mert ezekben a bevásárlóközpontokban nagy a választék, eljut hozzánk az akciók híre, és mi is könnyen odatalálunk... Majd egy kis nyomozás után változtatok ezen a rossz szokásomon. A város egyébként egyáltalán nem tolakodó, ahogy növekszik. Hatalmas érintetlen belterületei vannak még mindig, szerintem ezért képes úgy terjeszkedni, hogy a határai nem tolódnak kifelé. Egyáltalán nem ritka, hogy az ember autózgat egy fél órát békésen legelésző tehenek között, elhagy egy nagy erdőt, egy víztározót... és még mindig Aucklandben van, természetesen. A lakónegyedekben mindenhol akad egy-egy természetvédelmi terület, egy például pont itt alattunk. Ha akad egy kis folyó, patak, vagy véletlen megmaradt egy kisebb kaurierdő, akkor azt körbezárják, és kész. Onnan jönnek a madarak a kertünkbe, meg a weták a fürdőszobánkba. Öt percre tőlünk például van egy ilyen helyre kis esőerdő:
A szolgáltató- és ipari negyedek nagyjából olyanok, mint amilyeneket New Jerseyben láttam. Egy-egy forgalmas út mentén teleépül kisebb-nagyobb szerelőműhelyekkel, diszkont áruházakkal, kisboltokkal, irodákkal, aztán körbe lehet autókázni a teljes helyi konkurenciát, néhány percre egymástól. Itt a közelben ilyesmi a Wairau park, ahol egymást érik a különböző bútorboltok, vagy a Sunnynook utca ahol van egy csomó szerelőműhely, de Albanyban keringtem egy egész nagy városkában is, ami csupa iroda és szolgáltatóház - Mme. Pukke itt keresgélte a nemzetközi posta lerakatát.

Azért nem akarok nagyon szőrösszívű lenni a várossal, vannak remek benyomásaim is róla... A belvárosból hazafelé araszolva egyszercsak feltűnik az öböl a híddal, meg a rengeteg vitorláshajó ágaskodó árbocával. Dél felé az autópályáról egyedi arcot mutatnak a dimbecs-dombocskái, a Mount Wellington meg a One Tree Hill. Parnell főutcája egy rövid ideig aranyos anglikán városka illúzióját kelti.

És nagyon vidáman összefogja az egészet az a sok fricska, amivel az autópályák építői és felújítói szórakoznak. Dagad már a fotógyűjteményem, és nemsokára közzé is teszem ezeket. Még mindig sok vidám pillanatot szereznek ezek a kis semmibe sem kerülő díszek, minták, amivel a betonkorlátokat cifrázzák.

Munkavállalási papírok

Ne zaklassatok...

Az úgy volt, hogy az ember néha elveszíti kicsint az időérzékét. Azt hittem, hogy éppen csak a minap írtam, aztán tessék. A héten a normális kerékvágás mellett - iskola, meló, pecó, kert, Queen Mary, hazadolgozás - még nekiláttunk elintézni a work permithez szükséges papírokat.

Saját egyéni baromságunk, hogy a karácsony előtt feltelefonált paneldokinak elhittük, hogy egy hét alatt lezavarja majd az orvosi vizsgálatot, aztán persze kiderült, hogy kifelejtette belőle a Hepatitis vizsgálatot, ami legsürgősségibb sürgősségivel is 10 nap... Így hát elég kacifántosan, kalandosan oldottuk meg a health report kérdést: mária utcai vérvétel után úgy mentünk el a paneldokihoz, hogy csak az általa elvégezhető hülyeségeket csináltuk meg, és egy kedves barát segített ki minket a végén - meghatalmazásokkal felszerelkezve elkocogott kikérni az eredményeinket, aztán tovább a dokihoz, akitől beszedte a végleges, lepecsételt borítékot, szintén meghatalmazás útján... Ekkor mi már javában Hong Kongban zuhanyoztunk.

Ha meg valamit el lehet rontani, akkor azt legalábbis alaposan kell. A csomagot minden egyes biztonsági fityóka kipipálásával, sima postai úton adták fel. Négy hét múlva haza is érkezett, mert valami külső borítékot borító külső boríték picikét felrepedt, és hát biztosítva volt sérülés esetére is - ezért a legjobb, amit tehettek, hogy hazaküldték. Talán már innen, Ausztráliából? Még egy extra három napos idegeskedés után megérkezett 10szer annyi pénzért, DHL-lel, de most már itt van, friss, ropogós, és még szifiliszesek sem vagyunk.

Innen már csak a komplettírozás hiányzott. Nagyon jól látszik, hogy apróságok micsoda feladatot jelenthetnek egy idegen országban. Mi már régóta nem jártunk fényképésznél - ha igazolványkép kellett, elcsattintottuk a digitális gépet aztán nyomattunk tetszőlegesen. Ezt meg is tettem még Budapesten, aztán jól ott is hagytam az összeset, jó helyen vannak. Nyilván, most még nincs nyomtatónk, főleg nem fotóminőségű, úgyhogy nekiláttam az interneten 'passport photo North Shore' után kutatni. Megdöbbentően kevés találat jött, és azok között is nyilvánvaló hülyeségek szerepeltek, pl. Sunnybrae Pharmacy... Gondoltam, hogy a patikusok annyira bénák voltak, hogy még a yellow pagesben sem tudták normálisan kitölteni a tevékenységi körüket. Aztán a helyi magyarok felvilágosítottak: igazolványképet leginkább a patikában lehet csináltatni. 12 dollár volt per fő.

Ezután keresnünk kellett egy békebírót, hogy előtte írjunk alá egy papírt, miszerint ember szeret engem, én is őt, és különben is együtt vagyunk és ő megtámogat mert hát tényleg szimpatikus vagyok neki. Felhívtunk egy közeli címen regisztrált békebírót, aki esti időpontot adott. Elkocogtunk hozzá, kedélyesen röhögcsélt mindenen. Ez a neved? Kmmmhh. És ide mit karikáztál be? Khmhhhmm. Először azt hittem, hogy valamit elrontottam, azért vigyorog ilyen jókat, de később kiderült, hogy neki ez így jön, magától. A procedúra végén megkérdezte, hogy akkor most mi a Bibliára szeretnénk-e esküszni vagy büntetőjogi felelősségünk tudatában jelentjük-e ki... Na, itt meg nekünk kellett a kuncorgással küszködni, de aztán szépen-rendesen végigismételtük neki, hogy igen, mi mi vagyunk, a nevünk azonos a nevünkkel, igen, értjük ami oda van írva és igen, amit mi írtunk be az mind igaz. Ezek hallatán még megeresztett további pár jóízű kacarászást, aztán pecsételt, és már zavart is minket elfele. Kiderült, hogy nem is kell érte fizetni semmit (hae? olyan mint egy közjegyző...) és ő ezt polgári szolgálat gyanánt csinálja, a népért és a hazáért. Enyhén sokkolózva hagytuk el a terepet.

Nyilván kellett egy job offer a munkáltatótól, aki embert akarja zsigerelni.

Kellettek a referencialevelek a régi munkaadóktól, melyben leírják, hogy mettől meddig mit csinált náluk, méltatják és sok szerencsét kívánnak neki.

Kellett erkölcsi bizonyítvány (a magyart elfogadják hiteles fordítással).

Kellettek a születési anyakönyvi kivonatok - ezek már három nyelvűek, elfogadják úgy ahogy van.

Kellett igazolás arról, hogy mi régóta együtt vagyunk - a lakcímkártyáink eléggé bizonyító erejűek voltak, ehhez is kellett hiteles fordítás.

Kellett még mindenféle formanyomtatvány, amiről már fogalmam sincs, Hajnalka nyomkodta az orrom alá, én meg töltögettem. Application for work permit vagy ilyen.

És még kellettek persze az útlevelek.

Most beadatott mi pedig várandunk vala.

Nesztek.

Animálok

Tegnap este látogatónk volt, nem számítottunk rá. Ő lenne az:

Dobozban fotóztuk, mert nem tudtuk, hogy mit szándékszik csinálni ezzel az ötforintos-méretű szájszerkezettel, és azért ezt a rosszul sikerült képet adom közre, mert ezen véletlen lett egy söröskupak - miheztartás végett.

Ember leküzdötte erős indíttatását, és nem adott neki papuccsal, szerencsére. Útközben megtudtuk pukkétól, hogy ő egy Weta, aki igen védett, háziállatként is tartható kedves lény. Kb. hetven változata él még Új-Zélandon, a mi vendégünk a Wellington tree weta volt. A neve szabad fordításban annyit tesz, hogy szörnyű tücsök, meg isten ocsmadéka, ilyesmi. Dobozolás alatt próbált abúzkodni, de aztán szép nyugiban tisztogatta a kis micsodáit. Állítólag harap, ha hergelik, de nem mérges, és nem is szúr, csak izomból nyomja (és az van neki).

Szabadonengedtük.

Ma meg össze lettem tévesztve egy silver tree fernnel, és rámugrottak, miszerint ő:

Eddig még csak szürkés-barnásokat láttam cikadászból, ez itten meg szép zöld-sárga-fekete mintás volt, és nem citerázott, hanem tolatott. Akit még ennél is jobban érdekelnek a cikadászok, az kattinson ide.

Dugók

Van valami bájos abban, ahogy a kiwik összehányják a dolgaikat. Nagyjából ez járhat a fejükben: "Ez egyszer már jó volt, úgyhogy most is tutter nagyszerű lesz."

Így alakulhattak ki a használhatatlan fürdőszobák és konyhák, ahol a meleg és a hideg víz külön folyik, lehetőleg jó messze egymástól, hogy vagy szénné égesd, vagy lefagyaszd a kezed. Meg túlfolyót is minek raknának a kádba (mosogatóba, mosdókagylóba) amikor milliók nőttek fel nélküle... Néha külön örülök a villanykörtének, ha rajtuk múlna, még petróleumlámpákkal világoznánk.

Nos, valami hasonló világnézetű lehetett a közlekedésmérnökük, aki megálmodta az aucklandi autópályák rendszerét... talán az volt az elképzelés, hogy ha két lovaskocsi átmegy a Harbour-hídon, akkor 10 év múlva akár 4 is átfér rajta kényelmesen. Hát kicsit mellé lett bambulva. Ordenáré dugók vannak, és nem csak a rengeteg autó miatt. Amit eddig látok belőle, az alapján azt kell mondjam, hogy még a következő faktorok játszanak be:

- Láma faktor: kicsit öregnénisen vezetnek itt a népek. Elmélkednek a világ folyásán, reakcióidő réveteg, legalább 10 másodperc alatt fogják fel, hogy zöldre váltott a lámpa. A körforgalom nagyon zavaros dolog lehet számukra, és szerintem úgy gondolják, jobb a békesség. Majd behajtanak akkor, ha 2 km-es körzetben nincs senki a láthatáron. Aztán van még ez a bonyolult "kis ívben balra/nagy ívben jobbra" szabályuk, amit még ők sem nagyon értenek, ezért az előzőhöz hasonlóan inkább kivárják amíg fejön az esthajnalcsillag. Elég csak néhány bambuló, és a normális forgalomból is iszonyú dugó lesz - és hát tessék elhinni, hogy nem csak néhányan vannak.
- Kriminális tömegközlekedés: rengeteg nagy autót lehet látni egy-egy sofőrrel. Nemrég jutott eszükbe itt a népeknek, hogy hát jó volna valamiféle tömegközlekedés, úgyhogy bőszen nekiláttak kialakítani valami olyasmit. Még nem túl hatékony, de mindannyian szurkolunk... Sajnos amíg nem lehetsz benne biztos, hogy a megadott idő (plusz egy óra) alatt beérsz a munkahelyedre (vagy beérsz, csak nem oda, hanem máshova, mert úgy gondolta a sofőr hogy ez oké lesz így is) addig valószínűleg inkább végigülöd a dugót, de a kocsiddal fogsz bemenni dolgozni.

Az egész várost átszövő, középen meg jópofa csomóvá kötözött autópályarendszer egyébként szórakoztató is tud lenni. A betonkorlátot változatos mintákkal próbálják vidámabbá tenni. A leggyakoribb a tenger hullámait utánzó minta, de láttunk már pohutukawásat, maori tetoválásost is. Legutóbb egy még viccesebbet figyeltünk meg: hosszú kilométereken keresztül az egyik legnagyobb, emblematikus aucklandi vulkán körvnalait nyomták bele a betonba.

Tessék, hogy örüljetek, Rangitoto betonba álmodva:
És itt van nektek egy kép az eredetiről is:

Gyerek meg jól van, köszöni

Na még annyit, hogy mindenki az iskoláról kérdezget, úgyhogy gyorsan helyzetjelentek.

Az iskola remek. A 7. osztályos (otthoni negyedikes, 10-11 éves) tananyag az nagyjából a második osztály első negyedévi tudásanyagának felel meg - vagy még annak sem. Nyugisan, szabálykövetően, természetbarát, tisztelettudó módon elvannak szépen a műintézményben. A mai nap kezdtem kifigurázni, hogy nagyjából mi is történhet, ezek valamiféle tanulásmódszertant tanulnak. Irodalomból nem műveket elemeznek, hanem azt tanulják, mi az a műelemzés (mű nélkül, persze.) Nos, egyelőre elvagyuk az angoltanulással, úgyhogy nem is baj ez a laza követelmény.

A lényeg meg az, hogy van egy hosszú, barna hajú lány, Niami, aki kapott most egy szívecskét is a fiatalúrtól Valentin-napra. Kérdeztem is a gyereket, hogy mit szólt a lány, de a válasz ez volt:

- Nem tudom. Elszaladtam.

Környezetvédelem

Biztos elcsépeltnek hangzik, és lehetne még ennél is jobban csinálni, de azért itt tényleg a mindennapok része a környezetvédelem.

Kezdjük azzal, hogy a szemetem minimum 50%-át laza könnyedséggel tudom újrahasznosíttatni. Mindenkinek van egy saját kék kukája, sárga fedéllel. Ide kiöblítve bedobálhatom válogatás nélkül a műanyag palackokat, kupakokat, csomagolást, nejlonzacskót, üvegeket, fémdobozokat. Gyengébbek kedvéért a kuka belső felén van egy részletes leírás is a kidobható cuccokról, fényképpel együtt, ha esetleg nem tudnék angolul.

A normál konyhai hulladékot kis színes szatyrokban szállítják el, ezeket mindig a helyi áruházakban lehet megvenni, 2 dollár/zsák körüli összegért, ez körzetenként változik. Nálunk szép narancssárga, annyit veszek, amennyit akarok, és ezzel le is róttam a szemétszállítási díjat. Azért próbálnak arra ösztökélni, hogy ebből is minél kevesebbet vásároljak, külön felhívják a figyelmem a zsákra nyomtatott szöveggel, hogy ez bizony szemétlerakóba megy, a földjeinket töltik fel vele. És amit külön szeretek: nem ragad le az ijesztgetésnél - tanácsokat is ad, hogy hogyan tudnám csökkenteni a méretét. Komposztálni majdnem mindenki tud, aki akar - legtöbben kertesházban laknak. Nálunk jó nagy kert van, és a tulaj rendesen kialakított minden facilitást, úgyhogy van tavalyi és idei komposztunk. A tavalyi már a szépen ápolt kert földjét zsírosítja, az ideibe meg megy minden növényi alapú szerves hulladék a konyhából, meg a lenyírt fű.

Több magyarzok is rákaptak már erre a szórakozásra, van aki gilisztafarmot nevel, és a nedűjükkel jázminfát táplál, van aki készen vett strapabíró műanyag komposztálót, szóval kiválóan elvagyunk. Tulajdonképpen az tetszik nekem igazán, hogy tényleg könnyed dolog a környezetvédelem - nagyon lustának és bunkónak kell ahhoz lenni, hogy ezt a pár, minimális erőfeszítést igénylő dolgot ne tegye meg valaki. Szóval köszönöm ezt, tényleg.

Ma elmentem bevásárolni. Árulnak direkte környezetvédő táskákat, úgyhogy most már rászorítottam magam, és betettem ezeket az autóba, hogy mindig nálam legyenek - mert itt is tonnaszám csomagolnak a nejlonzacskókba. Amikor a kasszához értem, külön megkértem a pénztárost - idősebb hölgy - hogy engedje már meg, hogy magam csomagoljak. (Csak a húsokhoz kértem egy szatyrot, a többit saját táskákba, saját hűtőtáskába, saját kis kacsómmal rámoltam.)

Errefelé az emberek szeretnek cseverészni a másikkal, miközben dolgoznak. Ha már úgyis csinálniuk kell valamit, miért is ne érezzék magukat jól közben? Volt olyan pénztáros, aki a kaja receptjét kérte el, miközben blokkolta a hozzávalókat. Ez a mamma minden második mondatával köszönetet mondott azért, hogy én magam pakolok. Elmondta, hogy mennyire "nagyra értékelik" azt, hogy aktívan védem a környezetem. Amikor már huszadszor mondta, akkor viccelődtem vele - néha már magam sem tudom hogy a környezetvédelemért teszem-e, vagy azért, mert megőrülök otthon a mindent elborító nejlonszatyroktól...

Amikor ezt meghallotta, azonnal elmondta, hogy nekik van ám egy direkt nejlonszatyor-gyűjtő lerakatuk, minden bolt sarkában, és hogy hozzam csak bátran vissza a dögöket, majd ők kinyírják őket. Ha nem állítom le, még oda is vezetett volna hozzá (feltartva a sort) - bár tisztán látszott, hogy merre van: gyorsan, könnyen megközelíthető helyen.

Nagyon apró, egyszerű kis dolgok ezek, de elmondhatatlanul sokat számítanak. Napról napra nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb leszek...

Lassan elhiszem, hogy lehet így is.

Beköltözés

Kissé lemaradtam önmagamtól, hogy is eshetett ez meg? Mindazonáltal beszámolok kicsit erről az egész költözéses ceremóniáról.

Amit talán még nem írtam le: itt az égvilágon minden "pofára" megy. Ha szimpatikus vagy valakinek, üzletel veled, vesz tőled, elad, kiad neked, felvesz dolgozni vagy bármit csinál. A feladat tehát lehengerlő egyéniségeddel rabul ejteni őket, a kiwiket. Ez nem is olyan nehéz. (Vagy én vagyok ordenáré módon lehengerlő.)

A lakások hátulütőiről írtam már - szomszédok egymás farában, penészes, padlószörnyes, stb. Arra közben ráébredtem, hogy ez a szűkösség annak köszönhető, hogy így csinálnak pénzt az emberek - ha van még hely a birtokon, akkor gipszkartonból, bontott fából, papundekliből, maradék mustárból felhúznak valamiféle kerti lakot, és azt kiadják bérbe. Aztán, ha nagyon bejött a biznyák, még néhányat mellécsapnak, a végeredmény pedig tömegnyomor, vidám tulajjal.

Szerencsére találtunk olyan házikót, ami teljesen körbejárható, nincs senki alattunk, felettünk és mellettünk, teljesen a miénk. A higiéniás szokások kicsit eltérőek a miénktől - egy itteni viszonylatban tiszta és rendes házat már egy hete suvickolok, a csillogó külső elég koszlott belbecset takart. Nem panaszképpen mondom - legnagyobb bajom legyen a konyhaszekrények, fiókok és a mosókonyha szekrényeinek belső újratapétázása. Az állapot nem tarthatatlan - inkább meglepő volt.

Szeretünk itt lenni.

Van kandallónk, ezt még nem próbáltuk ki, viszont a kerti sparhelttal már játszott pappa és csanád. Hogy ne fázzunk a hűvös estéken.

Lassan elkezdődnek a nyugodalmas, dolgos hétköznapok, az első héten máris túlvagyunk. Iskola kiváló, munkahely rendben van, már főzni is tudok, a pénzköltés is megy...

Juteszembe. Nem írtam erről, sőt nem is nagyon kalkuláltunk ilyesmivel, de azért jó ha mindenki tudja, hogy egy normális berendezkedés az nagyjából annyiba kerül, mint Magyarországon. Legtöbben a kezdetekkor innen-onnan összeszednek bútort, trademe aukciókon vesznek hűtőt, mosógépet, ilyesmit. Mi ezzel szemben rendesen költöttünk - egyrészt, mert a fizetés szinte azonnal elkezd érkezni, másrészt meg azért, mert hosszú távra tervezünk. Bútorra legalább 3000 dollárt költöttünk, nagygépekre eddig csak 600-at, de még nincs szárító, normális hűtő, tévé/dvd/zene, ez még elvisz legalább 2500-at. További legalább 1500 dollár ment el apróságokra, vödör, rongy, étkészlet, kések, mifene, amit az ember hajlamos nem számolni, pedig elég sok összejön a kis apróságokból. Biztos lehet ezt sokkal olcsóbban is, mi majdnem mindenből újat vettünk - csak kanapét nem, mert a lakástulaj, amikor meghallotta hogy most érkeztünk és nincs semmink, varázsolt ide egy három részes bőrgarnitúrát:)

Ilyen furák ezek itten.

Iskola

Beirattuk a gyereket egy úgynevezett "intermediate" iskolába a North Shore-on. Még nem sikerült felfognom az oktatás rendszerét itt, van valami általános iskola, ami után 10-11 éves korban következik a fent nevezett, két éves intermediate, aztán jön a college, amit mi főiskolának szoktunk fordítani, de inkább valami gimnázium vagy szakközép-féle lehet. Majd egyszer rászánom az időt, hogy utánanézzek normálisan, vagy esetleg várjatok két évet, aztán majd mondom, ha következik.

Vissza a jelen esethez.

A suli nagyon drága, 11 ezer dollár egy évre, amit szemeszterenként (vagyis negyed évente) is lehet törleszteni. A work permit mellé jár tanulói vízum is - úgy már szerencsére ingyenes, úgyhogy ezt megúsztuk. A beiratkozás nagyon egyszerű, kitöltünk egy papírt, aztán akár már másnap mehet a gyerek. A költségek nem vészesek, évente 80 dollár támogatást kérnek, plusz 55 dollárt technológiára (ezt számítógépes fejlesztésre és egyéb kellékekre költik). Az induláshoz 50 dollár kell, ennyibe kerül a teljes tanszercsomag írószerrel, tankönyvekkel együtt, plusz a kötelező egyenruha, amit az erre kijelölt boltokban lehet megvenni.

Az alapfelszerelés egy szürke rövidgatyából, egy kék és egy zöld logózott pólóból, fekete lélegző tornanadrágból és egy nagy karimájú kalapból áll. Ehhez nyáron hordhat fekete vagy sötétbarna szandált, télen pedig zárt fekete cipőt térdig érő szürke gyapjúzoknival. Télen még kell neki pulóver is, most azt nem vettem meg. Ez a cajg így együtt 79 dollárba fájt, ami a gyerek higiénés szokásait tekintve (értsd bolognai spagetti elhelyezése a teljes összeállításon, fél órával az első felvétel után) kicsit zavarbaejtő. Még Ágica blogján olvastam, hogy nagyon megy a használt ruhák adás-vétele, úgyhogy a repülőrajtot megoldjuk ezekkel a bazidrága ruhákkal, aztán megpróbálok minél több váltást beszerezni, hogy a napi három mosás meglegyen.

A gyerek etetése tilos. Kérjük ne is simogassa, előfordulhat hogy harap.

Úgyhogy ehhez a cucchoz még hozzácsaptunk egy kis uzsonnástáskát, műanyag kulaccsal. Ebben viszi majd az otthoni tápot minden nap, mert nem szeretném, hogy a kantinban vegyen kekszet meg sültkrumplit a fejlődő szervezet.

A tanterv szimpatikus, reggel fél kilenckor kezdenek, és háromkor indulnak haza, egyelőre hozni-vinni fogom, de olyan közel lakunk, hogy utána gyalog is járhat, vagy biciklivel, ha a combizma bírja majd, eléggé dimbes-dombos. A kötelező tananyagban szerepel a szörf és a vadvízi evezés is, meg lehet íjászkodni, zenélnek is, társastánc, minden franc. Az angoltudása miatt megpróbáltam aggódni, de annyira röhögött rajtam az iskolatitkár néni, hogy egyelőre ezt felfüggesztettem.

Részletes, elsőkezű beszámolót hétfőn tudok adni, akkor megy először.

Harbour-híd

Van itt egy jó kis híd, ami összeköti Auckland központját a North Shore-ral. Eredetileg egy masszív acélketrecbe fogott kétszer két sávos híd volt, de egy idő után ez már szűkösnek bizonyult, ezért a híd két oldalára felapplikáltak még két-két sávot. Ezt japán tervezők segítségével hozták össze, úgyhogy a köznyelv úgy hívja: nippon clip-on.


Egyesek szerint ez a két csatolmány teljesen megbízhatatlan, és soha nem hajtanak át rajta. Szerintem, ha 1969 óta kibírta, akkor most már nem valószínű hogy leszakad.

A hídnak egyébként nyilvánvalóan változik a terhelése, reggel befelé áramlik a sok nép, este meg visszafelé. Ebből adódóan jó nagy dugók keletkeznek. Úgy próbálnak ezen segíteni, hogy a forgalom mértékétől függően nyitják meg a sávokat, 3-5 arányban, ide-oda. Korábban lámpákkal oldották ezt meg, de túl sok volt a baleset, úgyhogy rendszeresítettek egy zippzárazó gépet, ami naponta négyszer, 40 perc alatt végigmegy a híd közepén, felszedi a többszáz kilós betonfalakat és kiköpi őket eggyel arréb.

Nagyon szexi.

Wiki nektek ha jobban is érdekel.

Weekly report

Mozgalmas napjaink voltak, főleg lakáskeresés körül. Elég kompromisszumos itt a dolog, ami közel van, az miniatűr, vagy a szomszéd teraszán érzed magad a vécén ülve, vagy ordenáré mocskos/penészes/kajaszagú, szóval nem volt könnyű a választás. Rengeteg címet megnéztünk kívülről, de nem volt hatnál több, amit alkalmasnak ítéltünk arra, hogy egyáltalán bemenjünk.

Lakás - a döntés
Végül a lélektani határunk tetején, 400 dollár per hét környékén állapodtunk meg, egy völgy tetején álló kisházért cserébe, ami teljesen privát, körbejárható, gondozott, teraszos kerttel, szép kilátással a völgyben lévő kis védett parkra.

A pluszok még: fapadlós, és nem süppedős padlószőnyeges. Van benne kandalló, amit visszavezettek a lakószobák fölé is, úgyhogy télen nem olyan hideg. Cul-de-sac, azaz csendes zsákutca, nincs átmenő forgalom. Egyik ablak sem bámul közvetlenül a szomszéd klotyójára. Teljesen körbekerített, úgynevezett kerítés segítségével, ami itt ritka jószág. A tulaj ott hagyja a kerti fűtőtestet (bocs) meg a barbecue-t is. Kaptunk ajándékba egy kanapé-szettet. Három szobája van, meg egy laundry is, meg jó sok szekrény, vagyis falba épített polcos izé, mert szekrény sincs sok errefelé. Van nagy shed, vagyis raktár, kertitároló vagy mifene, meg a ház alatt egy nagy műhely. A ház ennek okán érthetően jó magasan van a földtől, vagyis elevated home, ami azért fontos, mert egy szem penész nincs benne, jól kiszellőzik.

Hátrányok: a sokat emlegetett külön meleg-, külön hidegvizes csapok vannak a vécében és a fürdőben is. Eredetileg kicsit közelebb szerettünk volna költözni az autópályához, ez a Birkdale már a haverkodási zóna határán húzódik. Ebben az árfekvésben láttunk szebb fürdőket meg konyhákat is, bár azoknak nyilván más bajuk volt ezzel szemben...

Mielőtt széjjelszpemmeltek, megismétlem, hogy mindenki értse: kölcsönnettel vigéckedünk, nem tudok képeket feltenni. Február 7-én költözünk, ha minden jól megy, egy hét múlva már lesz rendes net és akkor megkapjátok. Nna.

Kocsikázás
Biztos higgadtnak és lazának tűntem, amikor először jelentettem, hogy milyen szuper kis verdát vettünk, de azt el kell mondanom, hogy odabent nagyon ideges voltam ettől a baloldali vezetéstől. Szerencsére Csanád nem jött ki velünk, mikor Pappa elvitt az autópiacra, úgyhogy nem volt más választásom, haza kellett hergelnem a picikét. Az első út nagyon rossz volt, nem éreztem az elejét, az orrát, rossz oldalon mentünk, folyamatosan azt éreztem, hogy nekem akar jönni valaki - mint amikor a baleset előtt pár pillanattal még látod, ahogy közeledik feléd a beléd rohanó másik... szóval nem volt jó. Pukke azt mondta, hogy három hét alatt meg lehet szokni.

Vagy a bennem bújkáló diszlexia, vagy a fordított agytekervényeim, nem is tudom, mindenesetre nagyon büszke vagyok magamra, szerintem 3 nap sem volt, és már úgy krúzingoltam mint Will Smith Miamiban. Pörgök-forgok, parkolok, könyököt ki, minden. Azt hozzá kell tenni, hogy itt majdnem mindenki úgy vezet, mint valami leszedált tisztviselő. Simán tudtam egy hatsávos úton piros előtt egy pillanattal a legbalabból a legjobbabba menni, mert ott jöttem rá hogy elbandzsítottam az irányt - mindenki nyugisan kivárta, engedett, no worries. Az autópályán még mindig az van, hogy ha sávot akarok váltani, akkor nem merek menni, mert a rutinom azt mondja, hogy a mögöttem lévő meglátja az indexet és gyorsítani fog. De nem, látja hogy indexolok úgyhogy hagyja hogy bejöjjek. Biztoságban érzem magam.

Egyszer indultam csak el rossz irányban, amikor a Mairangi Beach után beugrottunk Csanádhoz. Szépen kitolattam a jobb oldalon lévő parkolóból, és folytattam is az utamat. Aztán jött szembe egy kartárs, nézett is nagyot - úgyhogy gyorsan úgy csináltam mint aki éppen parkolási manővereket végez, aztán átavászkodtam a saját sávomba. Mentségem, hogy aznap azt hiszem napszúrást kaptam, és valami zsigeri rutin jöhetett elő. Az viszont alap, hogy indexeléskor az első három nap vadul törölgettem az ablakot, illetve továbbra is jobbra akaródzik hátrafordulni tolatáskor - ez még nem múlt el.