2008. augusztus 25., hétfő

Ne keress, majd én hívlak

Tudom, hogy elviselhetetlenül érdekfeszítő vagyok, és minden post nélkül eltelt nap egy-egy tőrdöfés szívetekbe, ezért most külön jelzem, hogy előreláthatóan legalább egy hónapig csendes leszek.

A sors nagy esélykiegyenlítő gépezete úgy fordult, hogy véletlen felborította a hokedlit, ami nekidőlt a kredencnek, és most újra kell üvegeztetni.

Úgy tűnik, hogy a nyakamba kapok most apait, anyait*, ennélfogva megpróbálok bekerülni a Rekordok Könyvébe azzal, hogy minimum 10 év tennivalóját dolgozom fel az elkövetkezendő hetekben.

Addig is jó szórakozást, ha ajánlhatom a blogrollom, rendezői jobb, srévizavé.

* aki tudja miről van szó, az lesz szíves értékelni kobaltos humorom

2008. augusztus 19., kedd

Emlékeztető

Új címkét indítok, az lesz a neve: emlékeztető.

Nem vagyok a fröcsögés meg károgás híve, de ma megint volt egy nem gyenge menetem a magyarlandi hatóságokkal. Párom azt mondta, nyissunk egy adatbázist, ahová ezeket beírogatjuk, hogy ha esetleg kételyeink lesznek egy szép napon, hogy miért is mentünk el, gyorsan eszünkbe jusson.

Egy hivatalos, 2001-ben kelt dokumentum feketén-fehéren igazolja, hogy egy illetővel végleg megszakadt a kapcsolatom. A mai napon fél délelőttöt eltelefonáltam azért, hogy szerezzek egy újabb papírt arról, hogy ez az állapot még mindig fennál. Egyik osztály a másikra kapcsolgatott, bizonygatták, hogy ilyen eset nincs is, pedig hogyne lenne, amikor velem is éppen történik.

A végső, felszabadító megoldás aztán szerencsésen megszületett: lépjek kapcsolatba az illetővel, és szerezzek tőle egy két tanú által láttamozott meghatalmazást, melynek segítségével már be tudom bizonyítani, hogy minden kapcsolatom megszűnt vele.

HAE?

Megoldás NZ módra: a 2001-es hivatalos dokumentum hitelesített fordítását kérjük szépen, köszönjük, örülünk hogy segíthettünk.

2008. augusztus 18., hétfő

Yo ovizsaru

Az izélandi kommuna magyarországi kihelyezett tagoza innen üdvözli Pappitót!
Az alkotó kérésére szeretném külön kiemelni a sün zöld lábbelijét, mely a "Yo Imma - Jó csimma" kezdetű magától értetődő szóvicc alkalmazásával fejlődött a kisemlős patáira.

A szerkesztő megjegyzése: a fenti szóvicc sem az egyetlen, sem a legfájdalmasabb nem volt a haverkodás két napja alatt.

Manifesztum

A haverkodás megvalósult, heveny semmittevés és mindent evés formájában.

Képriportunk következik.


Pukekónéval megkezdtük az előkészületeket a főzéshez.

Amíg a felaprított pipi ázott a kertből szedett rozmaringban,

addig nekiláttunk darabolni, hogy legyen látszatja a körömlakkozásnak. Egyikünk a hagymát,

másikunk meg a többit, főleg gombákot, merthogy Pukekó Tamás imád gombákot pucolni.

Gondoltuk, kipróbáljuk az autentikus izélandi pácolt grillgombát, hátha jó lesz.

És jó lett!
Ezért szépen megterítettünk, ki így,

ki úgy.
A husi Tamás fröccsművészete ellenére megsült jól.

Az este hátralévő részét sünkereséssel töltöttük, de sajnos hiába trappoltunk körbe-körbe reflektorokkal, nem akartak előjönni, csak a susnyában röfögtek. Ezért bosszúból másnap fotóztunk harkályt:
... ja nem, szkúzi és elnézést, harkályt, mondom:
Köszönöm a figyelmet.

2008. augusztus 13., szerda

Haverkodunk

Update:
hogy minden olvasó tisztában legyen vele, az állatos eseményeket Pukekó Tamással kell megbeszélni, mert senki más nem tud olyan megértő érdeklődéssel bamba röfögő sünökről, turcsi orrokról, gravitáció ellen kilátástalan küzdelmet folytató balkáni gerlékről értekezni, mint ő. A tihanyi sünös élmény óta megbeszéltük a történéseket pro és kontra, tájékoztattam őt, hogyan aludt el és kezdett el horkolni a szúrósröfi a nagy ijedelemben, félig összegömbölyödve.

Azóta ilyen nótákat dúdolgatunk, hogy szelebrééésün meg máj bonyi iz óver dió sün.

2008. augusztus 6., szerda

Pásztortarhonya update



Köszönjük ezt a kiváló képet a művésznek, halhatatlan nevét egy napon Michenangelóéval együtt emlegetik majd.

USA II.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előző postot még decemberben írtam, most találtam a piszkozatok között, akkor friss volt az élmény nagyon.

Hogy az egyensúlyt megtartsam (pont én, aki a pc-ségről papoltam, hehe...) azt azért el kell mondanom, hogy többször voltam kint, de csak New Jerseyben és New Yorkban, tehát amiről beszélek, azt ott tapasztaltam.

Talán rossz példa volt pont ezt kiragadni, de ilyet én még sehol sem láttam. Hányan kerültek kórházba az iphone miatt?

Maga az ország csodálatos, és ha lesz rá lehetőségem, biztos bejárom, megnézem a nemzeti parkjait. A parkok, kirándulóhelyek gyönyörűen kiépített, rendben tartott területek, és külön jó, hogy zavartalanul lehet túrázni (ezt is többször megtettem jerseyben) merthogy a kutya nem megy oda.

New Jersey utcái kihaltak, szellemvárosoknak tűnik mind. Először nem értettem, hogy miért ilyen furcsa, amíg rá nem jöttem, hogy nincsenek gyalogosok, nincsenek bicikliző vagy kertben játszadozó gyerekek. A bevásárlóközpontok parkolójától egészen hazáig hajtanak, lehetőleg úgy, hogy a hátsó bejárathoz minél közelebb álljanak meg, hogy csak pár lépés kelljen sétálni.

A véleményem pedig leginkább a gyerekek miatt ilyen rossz az országról. Egy ismerős magánóvodát üzemeltet, ott többször találkoztam a jövő nemzedékével, és igaziból az a legijesztőbb. Nagyjából születésüktől fogva megkezdődik az agymosás, a szisztematikus butítás, a kényelemből élésre nevelés. Lehangolt és elkeserített hogy az érdektelenség és a fogyasztási cikkekkel kompenzáló érzelemszegénység milyen kicsi korban kezdődik.

Tulajdonképpen helyesbítenem kell az előző bejegyzést - felnőttként gond nélkül élnék New Jerseben például, mert a lehetőségek a mi adottságainkkal az ottani közegben tényleg szédítőek. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy a 10 éves gyerekemet hogyan óvnám meg attól, hogy vagy azonosuljon a fent leírtakkal, vagy pedig másként gondolkodóként végigszenvedje az egész fiatalkorát.

Szóval elnézést a kinyilatkoztatásért, remélem így már árnyaltabb a kép.

2008. augusztus 5., kedd

USA

Ígértem, hogy belehúzok augusztustól, ahogy az aktív zónába léptünk. Télen volt egy hosszabb szünet itt a blogon, és az eredeti elképzelésekhez képest változott az utazás időpontja is: a tervezett nyár végi indulásból január 12 lett. Decemberben egy hónapot töltöttem az Egyesült Államokban, nem túl örömteli magánügyben.

Csak azért szentelek ennek az eseménynek itt néhány sort, mert egészen kézenfekvő lenne az is, hogy az államokba költözzünk - és mégis marad NZ a szívemcsücske.

A keleti parton töltöttem több időt, New York közvetlen szomszédságában. A helyi magyarok folyamatosan agitálnak, hogy menjünk ki, a mi kvalitásainkkal nagyon jó lehetőségeink lennének a helyi mukaerő-piacon, ott aztán megcsinálhatnánk a szerencsénket...

Épp tegnap kérdezte egy nagyon jó barátom, hogy tulajdonképpen hány százalékban vezetik anyagi megfontolások a kivándorlási szándékunkat. Nagyon meglepődött, amikor azt mondtam, hogy majdnem sehány. Így első ránézésre, jó közelítéssel két év kemény munkával érhetjük majd el a jelenlegi életszínvonalunkat izélandon.

Az USÁ-ban, ismerősökkel, rokonokkal ez nyilván sokkal könnyebben menne, de olyan szinten taszít az a kultúra, az a közeg, ami ott van, hogy az elamerikázódás most már gondolat szintjén sem merül fel. Egy paranoid, bürökrata, sekélyes világot láttam, ahol mindent a pénz vezérel. Éppen hálaadás után, advent elején voltam kint - a híradó mutatta az úgynevezett "Black Friday" nevű eseményt, ami hagyományosan a karácsonyi bevásárlás első napja. Nem akartam elhinni, amit láttam. Nagyjából úgy festettek a bevásárlóközpontok, mint 25 éve a GUM áruház, ha végre férfizokni vagy banán érkezett: a népek hajnali kettőtől gyülekeztek a bejárat előtt a hidegben. Több sérültet kellett kórházba szállítani, mert az izgatott tömeg nyitás után azonnal eltiporta a figyelmetlenebbeket - ugyanis élet-halál kérdése volt, hogy jut-e mindekinek akciós plazmatévé.

Heeeee?

2008. augusztus 4., hétfő

Pappitónak

Gasztro rovatunk legújabb receptje a kihagyhatatlan, szép nevű Ungaristchsce Pazstortarhonia.

Mielőtt hozzálátnánk a szabad tűzön való alkotásnak, gondoskodjunk arról, hogy a processzus dokumentálását is végre tudjuk majd hajtani. Ennek okán először is, nyaraláshoz készülődve felejtsük otthon a fényképezőgépet. Ha a mobiltelefonunkban is található ilyen alkalmatosság, akkor fogyasszunk nagy mennyiségű balatoni borból spriccentett fröccsöt, hogy biztosan elfeljtsük megfelelően beállítani a felbontását. A fenti módszer pontos betartásával kaphatjuk meg az alábbi eredményt.

Pásztortarhonya a la Tihany

Kérjük meg a párunkat, hogy vágjon fát. Ehhez el kell távolítania a meztelencsigát - először a lábáról, másodszor pedig magáról a szekercéről.


Készítsük elő a jó zsíros tokaszalonnát, olvasztgassuk ki belőle a lét, hogy legyen min futtatni a hagymát. (Vöröshagyma. Bográcsban minimális felhasználandó adag: két kg, az étel típusától és mennyiségétől függetlenül.)


Ahogy megüvegeződött, néhol odakapogatott a hagyma, pirítsuk meg rajta a húsos szalonna és a felkockázott disznó keverékét. Eközben a szakács kiszáradás ellen fogyasszon további fröccsöket, hosszúlépést, viceházmestert. A hőségben nagyon fontos az egészség védelme! A fröccsfogyasztás mellékhatásait (pl. feledékenység) kiküszöbölhetjük úgy, hogy a hozzávalókat már előre a kezünk ügyébe helyezzük - vagy helyeztetjük pl. egy kéznél lévő 10 évessel.


A pálinkafogyasztással egészen addig várjunk, amíg a konyhatechnológiai sarokpontok el nem végeztettek. Jelen étek esetén a tűzről való lehúzás és paprikázás után kezdődhet meg a borpárlatok fogyasztása. Ismét köszönjük Istvánnak a békésből Tihanyig szállított 12 éves, eperfa hordóban érlelt 52 fokos magvalt szilvát.



Eme munkafolyamat után már hangulatunk függvényében, mindenféle kontroll nélkül dobálhatjuk befele a további hozzávalókat, ahogy sikerül. Példának okáért öntsük fel rozéval, ha elfelejtettünk vörösbort venni. Aztán válogatás nélkül hányjunk bele ilyeneket: fokhagymagerezdek, paprika, hámozott paradicsom, paradicsompüré, só, ujjnyi kolbászkarikák. Amíg rotyog, megelőzésképpen fogyasszunk fröccsöt barátainkkal, és beszéljük meg az élet nagy dolgait. Amikor elég idő eltelt, ébredjünk rá, hogy nincs kedvünk már köretről is gondoskodni, így keressük elő a túlélőcsomagból a 8 tojásos házi tarhonyát.

Kérjük meg párunkat, hogy kezében a kerti locsolóval vigyorogva nézze végig, ahogy a bogrács felöntéséhez fél literes kannácskákban próbáljuk a házból kihozogatni a vizet.

Aprítsunk virslit kettébe-harmadába, dobáljuk a bográcsba, és fogjuk rá a gyerekre, hogy ő sajnos csak így eszi meg. Ha nincs gyerek a közelben, akkor mondhatjuk azt is, hogy régebben volt, és már nagyon megszoktuk.

Ha azt akarjuk, hogy ne legyen leveses, hanem jó kásásra érjenek benne az ízek és alapanyagok, akkor még gyorsan öt percre ugorjunk le barátainkkal a termelői borkimérésbe. Ez alatt a 40 perc alatt garantáltan összerottyan az étel.

Végezetül pedig felejtsük el a kész ételt lefotózni, helyette próbálkozhatunk sünnel.

2008. augusztus 3., vasárnap

Begajdulók - a kivándorlás kiskátéja

Aki régóta tervez, és esetleg megosztja egy idő után a barátokkal az elképzeléseit, biztos találkozott már ezzel a jelenséggel, amiról most szólok egy pár szót.

Hajnalkának most bizonyára nagyon szalad a szekér, mert soha nem volt még ennyi megcsömörlött, kilátástalan helyzetben lévő, rosszkedvű és fáradt polgártárs itt magyarhonban, aki mind hanyatt-homlok menekülne, ha tehetné.

Egy májusi bulin ártatlanul beszélgettem néhány baráttal a terveinkről, és fogalmam sem volt, hogy milyen hatással lesz rájuk. Pár hét múlva felhívtak, és kész döntésükről tájékoztattak: márpedig ők mennek izélandra, mert itt milyen szörnyű dolgok történnek, ott pedig mennyivel élhetőbb a világ. Ezzel egyébként semmi baj sincs, mindenki más úton jut el a döntésig...

A problémám csak annyi, hogy jelen pillanatban felelőtlennek és átgondolatlannak látom a terveiket. Tele van a képlet amolyan "na ez meg majd megoldódik valahogy" pontokkal, és ez nagyon ijesztő. Egyrészt azért, mert féltem őket, másrészt azért, mert akaratlanul is felelősnek érzem magam, pedig nem kéne. Mondogatom is, hogy felnőtt emberek, tudnak mérlegelni... de előre félek attól a helyzettől, amikor mi még éppen próbáljuk megvetni valahogy a lábunkat, ők pedig bekopogtatnak, és számon kérnek: "Te azt mondtad hogy itt milyen jó, mi pedig mindent feladva kijöttünk ide, mégsem folyik tejjel-mézzel a kánaán, úgyhogy most ments minket ki."

Persze, ez nagyon sarkos, és a leges-legrosszabb eshetőség, de ami a lényeg: most saját magamért, magunkért kell vállalnom a felelősséget, nem tudok és nem akarok mások problémáival is foglalkozni.

Ezért úgy döntöttem, hogy Kiskegyed Magazin mintájára összerakok itt egy listát, amit egy évvel a tervezett indulás előtt kell átböngészni. Szubjektív véleményem szerint, ezekből minél többnek megfelel valaki, annál nagyobb az esélye a sikerre. Ha pedig túl sok hibádzik, el kell gondolkodnia azon, hogy esetleg közelebb, vagy kisebb rizikóval, másfelé megy, esetleg több évet szán az előkészületekre. A lista nem fontossági sorrendben készült.
  1. A család felnőtt tagjai jól beszélnek angolul, vagy kellő idővel, készséggel és elszántsággal rendelkeznek ahhoz, hogy felhozzák magukat egy év alatt.
  2. Megfelelő anyagi tartalékaik vannak, vagy át tudják úgy csoportosítani a költségvetésüket, hogy egy tetemes összeget - 5-6 millió magyar forintot - félre tudjanak tenni az utazásig, lehetőleg ingatlanvagyon értékesítése nélkül.
  3. Nincs sok zűrös ügyük itthon (hitelek, adótartozások, rendezetlen jogi ügyek, stb.) vagy ami van, azt el tudják rendezni az indulásig.
  4. Tájékozódás, tájékozódás, tájékozódás! Kiolvastak minden vonatkozó blogot, hivatalos bevándorlási oldalakat, beszéltek bevándorlási ügynökkel, tisztában vannak a lehetőségeikkel, a jogállásokkal, a vízumtípusokkal, a szakmájukban az elhelyezkedési esélyekkel, a kinti ügymenettel, vállalkozásindítás lehetőségeivel, stb.
  5. Olyan a szakmájuk, amivel itthon is boldogultak, ismerik a buktatóit, előnyeit.
  6. Ha eddig vállalkozók, cégtulajdonosok is voltak, most készek arra, hogy 8 órában, bérért-fizetésért húzzák az igát.
  7. Nincs semmilyen komoly egészségügyi problémájuk, és vállalják, hogy az apró-cseprő ügyeket (fogászat, szűrések, nőgyógyászat, oltások) még itthon elintézzék, hogy az összes családtag a lehető legjobb állapotban utazzon ki.
  8. Tudnak menekülő-útvonalat hagyni maguk mögött. Pl. egy saját tulajdonú, tehermentes lakás, amit az utazás egy évére albérletbe adnak, ideális lehet.
  9. Az életkoruk a bevándorlási hivatal által preferált sávba esik, de már elég érettek ahhoz, hogy önállóan helyt álljanak - 30-44 év.
  10. Higgadtak és racionálisak. Tisztában vannak azzal, hogy ez a lépés hatalmas áldozatokat kíván, hónapokig vagy évekig esetleg még rosszabb is lesz az életük, mint előtte volt. Tudják, hogy akár kudarccal is végződhet az utazás, ismerik és elfogadják a kockázatot.
  11. Nagycsaládi körülményeik rendezettek, vagy nincs családjuk. Nem tartoznak komoly felelősséggel idős családtagért, vagy van olyan személy, aki helyettesíteni tudja őket.
  12. A legszorosabban vett, utazó családban egyetértés van: az idősebb vagy kamaszodó gyerekek tudnak a tervről és saját döntésük is a kiköltözés. A felnőttek készen állnak a kisebb gyerek alapos felkészítésére.
  13. Hajlandóak arra, hogy az életüket úgy éljék, mintha a világon senkire sem számíthatnának. Ha mégis nagyobb biztonságra vágynak, akkor rendelkeznek annyi plusz tartalékkal, hogy külső szakembert - bevándorlási ügynököt - alkalmazzanak.
  14. A család tagjai nyitott, jól tájékozódó, kíváncsi, toleráns emberek, akik hajlandóak lesznek alkalmazkodni az új otthonukhoz, és nem fognak éveken keresztül a háziorvos meg a gyulai kolbász után sírni.
Hirtelen ennyi jutott eszembe, de még biztos tudnám bővíteni. Ahogy így elnézem a listát, vannak fajsúlyosabb pontok, például a pénz-szakma-nyelvtudás kombó nyilván ne hiányozzon. De talán az a legfontosabb, hogy mindenki gondolja át, mérlegeljen, számoljon, és úgy hozzon saját döntést, ha lehet kérni. Nagyon veszélyesnek, bukásra ítéltnek tartom azokat a történeteket, ahol már az elején másra akarnak támaszkodni:

- "Figyi, te már kint vagy, majd segítesz nekem én meg meghálálom"
- "Látom te is indulsz, én is azt tervezem: társuljunk"
- "Adj tanácsot, és mondd meg, hol vagy - majd beszámolok, hogy bevált-e"

Valószínűleg rosszindulatúnak és elutasítónak tűnök most, aki szándékosan visszatartja az információit, nehogy másnak is jó legyen. Pedig nem erről van szó. Úgy gondolom, hogy ebből a blogból, meg az itt belinkelt oldalakról bőven megszerezhető minden, és remélem, hogy sokaknak segítettem is valamit (ahogy nekem is az előttem szólók).

Én folytatom a kis történetünk dokumentálását, és ezzel támogatok mindenkit, akinek mehetnékje van.

Ha ennél többre van szükséged, akkor nagyon kérlek, gondold át még egyszer, hogy alkalmas vagy-e rá.