A kihelyezett új-zélandi kiskoalíció barbizott

Fényképes* beszámolónk következik.

Az ünnepi hangulatra való tekintettel elvittem Pukekót és Pukekónét egy felhőtlen tóparti halpartira. Már kora hajnalban értük mentem délben a hunyadival:

Szerintem meghitt kopogása, lassan nyíló jobb oldali ablaka, reccsenő sebváltója örök emlékeket hagyott bennük. Már csak néhány alkalommal élvezhetik jótékony ringatózását, két hét múlva huss! itt sem lesznek. Óklandosan szemerkélt az eső, mire odaértünk a csepeli kavicsbánya-tóhoz:
Amint elállt az eső, betelepedtünk a hintaágyba, a fiúk söröztek, és a világ nagy dolgairól beszélgettek:
Nemsokára az eső is elállt, és a halászlé is elkészült, úgyhogy azok, akik ilyesmit megesznek, jóízűen nekiláttak.
Amíg az eső elállt, láttunk sok-sok madarat, úgymint szárcsa - mely a pukekó közeli rokona, csak eltévesztette a kontinenst -, valamint hattyak, varjak, szarkák, kormoránok, kacsák és vöcsökök:
Egyszercsak a gyerek elkezdett kiabálni a stégen: "Tamás, Tamás!" - mire pukke felugrott. Mikor kiderült, hogy "Tamás!" helyett azt kiabálta: "kapás!" pukke már a célterületen volt, ezért ruganyos, gyakorlott mozdulatokkal kivette a halat, úgymint egy méretes süllőt:
Szerencsére az eső is elállt, és sok izgalom után jól esett a tánc, ezért a fiúk elismerő pillantásaival kísérve elmentük egy jót ropni Pukekónéval.
Vidám délutánunk gyorsan eltelt, közben honfitársaink méltóan megemlékeztek az 56-os mártírokról:
Mire hazatérünk, az ünnepségsorozat befejeződött, és a bombákat is hatástalanították már. A nap végén még fogyasztottunk egy csodálatos, házi készítésű kávét, mert a pukekók beinvitáltak minket otthonukba:

* sajnos elfelejtettünk fényképezőgépet vinni.

NévShow

Kicsit már offolok én is, mindig csak ezek a komoly témák...

A hungarokiwik neveiről kaptok egy szemelvényt, nagyjából időrendben.

Pukke
Az úgy volt, hogy elkezdtük olvasni a pukekókakát, ami a legjobb magyar új-zélandi madaras blog. Gazdája valahogy rávett minket egy randevúra, lásd alább másfél évvel. Be is került a telefonomba, úgysmint Pukekó Tamás. Hosszú ideig nem is tudtam a rendes nevét neki:) Aztán, ha szkájpoltunk, egyre rövidebb néveken szólongattam, míg ráragadt a pukke név, immáron örökre, hakánkat mindig a "yo pukke - yo imma" kiáltással kezdjük.

Imma
Nyilván rövidítésiből, de Papito volt az, aki a sokat sejtető Immacolata nevemből Immát csinált, és rögvest meg is toldotta egy nénivel. Ez azért volt nagyon viccesen koincidális, mert 10 éves kisfiam éppen akkoriban ragasztgatta le a szobájában található antik festményt, ami egy éltes hölgyet ábrázol, mert szerinte állandóan őt nézi, ha rosszalkodik. A kép egy régen élt felmenőről, Irma néniről készült...

Pappa
Talán ezt nem is kell magyarázni, Papitót neveztük el így. Adalék hozzá, hogy ezen a ponton rájöttünk: mindhármunknak olyan neve van, amiben található egy jól szaggató, metálos dupla betű. Talán nem is tud róla, de azóta pappa feleségét úgy emlegetjük: Sztepper Mamma.

Whatever Zsuzsi
Süt-főz, bagózik(!), ozzie import, és scarpettaként kezdett tudósítani a mindennapokról. Azt hiszem, ezt a nevet is pappa osztotta ki - helyesbítsetek, ha nem így van -, mindenesetre már nem mossa le magáról.

.... és akkor, amiért ez a bejegyzés létrejött...

Müzli
Pár hete találkoztunk először kommentjeivel, felbukkant itt-ott, lassan elkezdtem olvasgatni a blogját. Még nagyon keveset tudunk róla, de az biztos, hogy nagy lelkesedéssel, és alaposan tervezgeti az útját - számomra azért érdekes, mert eddig úgy látom, hogy valahol ott tart, ahol én egy éve, ezért biztos, hogy még egy ideig nézegetni fogom. Bocs a névért! Veszélyes dolog diszlexiásokkal kezdeni...

mormee, üdvözöllek a blogrollomon.

Munkakeresés

Ez mindenki kedvenc témája, a 22-es csapdája, maga az önfarkába harapó kígyó. Az egyes számú kedvenc a "nincs work permited, nem tudunk felvenni" -- de csókolom, ha nem tetszik felvenni, nem is lesz work permitem.

Azért utána is lehet paradoxonokba ütközni, hogyaszongya -- "oké, van work permited, de nincs NZ tapasztalatod, nem tudunk alkalmazni"...

Kicsit nehezen ment le, de ezt a békát lenyeltük. Ez egyébként a legnagyobb rizikó a work-to-residence elgondolásban, amit tovább súlyosbít az, hogy a magát turistának hazudó wannabe bevándorlók egyre gyakrabban kapnak korlátozó pecsétet a turistavízum mellé.

Mi többek között azért megyünk el, mert már nem bírunk hazudozni, úgyhogy a határon ezzel nem játszunk, megmondjuk hogy dolgozni szeretnénk, ha sikerül - ha meg nem, tessék megtekinteni a kincsesládikát, ebből fogunk nyaralgatni.

Állásajánlatok

Az az elgondolás, hogy "hidegben" megbombázzuk azokat a cégeket az ember önéletrajzával, akik az elmúlt évben a szakmájába vágó területeken hirdettek. Több, mint egy éve heti rendszerességgel nézegetjük az állásajánlatokat, elsősorban a http://jobs.co.nz/ meg a seek.co.nz meg a TradeMe Jobs oldalakon. Ha olyan céget találunk, ami jónak tűnik (megnézzük a neten az elhelyezkedését, a referenciáit, a cég méretét, stb.) akkor szépen bevezetjük a kis google dokis táblázatunkba.

Azt azért hozzá kell tennem, hogy siralmas volt a helyzet 2007 tavaszán, havonta egy-két cég keresett csak flash programozót, a flexet pedig meg sem említették. Az elején még úgy nézett ki, hogy a zuram kénytelen lesz valamilyen alantas backend vagy sitebuild pozícióig süllyedni. Szerencsére azóta utolérte magát az új-zélandi IT szektor, most már napi rendszerességgel látni multimedia developer kereséseket, úgyhogy a lista is kibővült.

Nemsokára - október végén, november elején - kezdjük meg a bombázást, a kísérőlevelekben már fel tudjuk tüntetni, hogy január elején érkezünk. Ha csak annyit sikerül elérni, hogy időpontot kapunk egy állásinterjúra, már jók vagyunk - nem korlátozzák le a vízumunkat.

IT mukik egyébként nyugodtan üljenek neki, és csináljanak maguknak egy linkedin profilt, meg egy jó kis tech blogot angolul, akár évekre visszamenőleg, mert nagyon nehéz máshogy referenciát felmutatni.

No, egyelőre bizakodunk, két hónap múlva beszámolok, hogy az elgondolás hogyan konvergált a valósághoz.

Repülés van

Nagyon vicces, azért csináltam kínomban egy gasztro-bejegyzést, hogy ne az tiszta tekintetű kopasz népnemzeti hazánkfia legyen az utolsó post, most meg azért muszáj írnom, hogy ne egy kvázi-gasztró legyen a legfrissebb, mert Isten sem mossa le rólam hogy pappitót plagizálom.

Persze mondanivalóm is van: meg kelletett venni a repülőjegyeket, ezen az áron és ezekkel a kondíciókkal nem tartotta tovább a légitársaság.


Repülőjegy

Az előzményekről annyit, hogy volt egy remek EvaAir kombi foglalásunk, felnőtteknek illetékkel 310 ezer HUF környékén, bécsi indulással. Aztán valamikor nyáron az Eva önhatalmúlag törölte a Taipei-Auckland járatát, és ennek köszönhetően borult az egész koncepció. Alternatívaként Brisbane-i átszállással vitt volna, ami a megnövekedett ár (fejenként +100 ezer HUF) mellett még az ausztrál átszállóvízum problémakörét is behozta a képbe.

Kétségbeesetten kértem az ügynökömet, hogy kerítsen már valami megoldást, de nem igazán talált semmit. Csanád épp akkortájt ajánlotta Andreát a Nagypihenés nevű irodától, akit én is megkerestem. Kiderült, hogy barátságos, gyors, segítőkész, és zseniális. Egy nap alatt talált egy olyan útvonalat, ami először keletnek indulva (Finnair+Cathay) nemcsak olcsóbb, mint az eredeti jegy volt, de még az indulás is budapesti.

A történethez hozzátartozik, hogy Andrea nem akarta bevállalni a jegy tologatását, tehát nála azonnal - 72 órán belül - ki kellett volna fizetnem, ami 800 ezer forint esetében szerintem azért túl nagy jófejség egy repülőtársasággal szemben, úgyhogy a kapott információval visszamentem a Moreához, akik vidáman toligálták nekem amíg lehetett, múlt hét csütörtökön fizettem ki.

A korrektség nevében viszont el kell mondanom, hogy a Nagypihenés nélkül kicsi lett volna az esély, hogy megtalálom ezt a jegyet, szóval forduljatok hozzájuk nagy bizalommal (és ne riasszon vissza a kőkorszaki weboldaluk sem.)

Biztosítás

Azt hiszem, korábban már szóltam erről, de most már konkrét minden. Létezik egy úgynevezett "storno biztosítás", amivel megoldható az, hogy ha valami nagyon-nagyon közbejön, és mégsem tudunk utazni, akkor a jegynek nem csak 50%-át, hanem a teljes vételárat visszatérítik. OK, a hungaro-hetero valóságtól ne rugaszkodjunk el, kell hozzá orvosi igazolás, de hát azt nem nehéz prezentálni ugye, ebben a korrupciómentes, tiszta és egyenes világban. Hármunknak összesen 30 ezer HUF volt, úgy döntöttünk hogy ennyit megér 400 ezer HUF biztonsága.

Baleset- és poggyászbiztosítással nem foglalkoztam, mert a domborulatkártyámhoz tartozott egy európai utasbiztosítás, amit 7 ezer forintos éves díjért ki tudtam terjeszteni az egész világra, meg az egész családra is. Ez egyébként csak akkor érvényes külországban, ha három hónapnál rövidebb ideig tartózkodunk ott, de reményeink szerint akkorra meg már lesz valami rendes biztosításunk - vagy öngondoskodós, vagy munkából adódós.

Erősen remélem, hogy az utóbbi.

Illatok

Nem nagyon főztem az elmúlt két évben - egy pöttömnyi konyhán osztoztunk egy idős nagyapóval, aki a leglehetetlenebb időpontokban állt neki órákat szöszmötölni különféle szalonnákkal, disznósajtokkal meg kenyerekkel.

Szeptember elsején visszaköltöztünk a nagylakásba, és az összes rossz és jó szokással együtt visszajött a leküzdhetetlen főzési ingerem is.

A minap veszett jó menzaszagot csináltam, a menü krumplifőzelék volt, egyben sült, kolbásszal töltött fasírtkenyérrel, vagy mi neki a neve.

Most pedig igazi téli hangulatot kanyarítok illatból, mert boldogult Emil bácsi receptje alapján fokhagymás hús alakul, áfonyamártással. Rendes vadászként először felfőzte száraz vörösborral a fűszereket (citromhéj, szerecsendió-virág, szegfűszeg, fahéj, feketebors), leszűrte, és csak utána tette bele a gyümölcsöt. Ez a keverék most majdnem egy órája idézgeti a forraltboros teleket orrilag, a tűzdelt hús meg bele-beleküld egy kis diszkrét fokhagymát.

Mindjárt kimegyek szánkózni.

(Emil bácsi egyébként eredetileg tejföllel húzott rá a mártásra, csak az úri népeknek csinálta tejszínnel.)

Népnemzet

fotó: Index.hu, Barakonyi Szabolcs

Lehet, hogy utánanézek a politikai menedékjog kérdésének is.

Olvassatok, szomorkodjatok.

Anyakönyvi kivonat

Mint azt gondolom, mind tudjátok, születési anyakönyvi kivonat számos helyzetben kell majdan a bevándorláshoz, munkavízumhoz, stb.

Hajnalka tanácsára elmentem, hogy kiváltsam a vonatozó anyakönyvi hivalaltól a másolatot, mert a friss kivonatok már 3 nyelven (magyar, angol, francia) készülnek, és a NZ hivatalok elfogadják fordítás és hitelesíttetés nélkül, így megspóroltunk 3x45 NZD mínusz 3x6000 HUF illették összeget.

További spórolást jelent, ha nem azt írod be: "elveszett" - úgy 6000 HUF az illeték, hanem azt, hogy "házasság" - mert úgy csak 2000 HUF. Persze kiskorúak és már házasok ezt mellőzhetik.

Miközben ennek örvendeztek, élvezzétek liblingemet.

Színes szófelhő

Nekem a legfontosabb a dokumentum, a megoldás, no meg a kapcsolatom.



Játsszatok.

Viszlát

Ne keress, majd én hívlak

Tudom, hogy elviselhetetlenül érdekfeszítő vagyok, és minden post nélkül eltelt nap egy-egy tőrdöfés szívetekbe, ezért most külön jelzem, hogy előreláthatóan legalább egy hónapig csendes leszek.

A sors nagy esélykiegyenlítő gépezete úgy fordult, hogy véletlen felborította a hokedlit, ami nekidőlt a kredencnek, és most újra kell üvegeztetni.

Úgy tűnik, hogy a nyakamba kapok most apait, anyait*, ennélfogva megpróbálok bekerülni a Rekordok Könyvébe azzal, hogy minimum 10 év tennivalóját dolgozom fel az elkövetkezendő hetekben.

Addig is jó szórakozást, ha ajánlhatom a blogrollom, rendezői jobb, srévizavé.

* aki tudja miről van szó, az lesz szíves értékelni kobaltos humorom

Emlékeztető

Új címkét indítok, az lesz a neve: emlékeztető.

Nem vagyok a fröcsögés meg károgás híve, de ma megint volt egy nem gyenge menetem a magyarlandi hatóságokkal. Párom azt mondta, nyissunk egy adatbázist, ahová ezeket beírogatjuk, hogy ha esetleg kételyeink lesznek egy szép napon, hogy miért is mentünk el, gyorsan eszünkbe jusson.

Egy hivatalos, 2001-ben kelt dokumentum feketén-fehéren igazolja, hogy egy illetővel végleg megszakadt a kapcsolatom. A mai napon fél délelőttöt eltelefonáltam azért, hogy szerezzek egy újabb papírt arról, hogy ez az állapot még mindig fennál. Egyik osztály a másikra kapcsolgatott, bizonygatták, hogy ilyen eset nincs is, pedig hogyne lenne, amikor velem is éppen történik.

A végső, felszabadító megoldás aztán szerencsésen megszületett: lépjek kapcsolatba az illetővel, és szerezzek tőle egy két tanú által láttamozott meghatalmazást, melynek segítségével már be tudom bizonyítani, hogy minden kapcsolatom megszűnt vele.

HAE?

Megoldás NZ módra: a 2001-es hivatalos dokumentum hitelesített fordítását kérjük szépen, köszönjük, örülünk hogy segíthettünk.

Yo ovizsaru

Az izélandi kommuna magyarországi kihelyezett tagoza innen üdvözli Pappitót!
Az alkotó kérésére szeretném külön kiemelni a sün zöld lábbelijét, mely a "Yo Imma - Jó csimma" kezdetű magától értetődő szóvicc alkalmazásával fejlődött a kisemlős patáira.

A szerkesztő megjegyzése: a fenti szóvicc sem az egyetlen, sem a legfájdalmasabb nem volt a haverkodás két napja alatt.

Manifesztum

A haverkodás megvalósult, heveny semmittevés és mindent evés formájában.

Képriportunk következik.

Pukekónéval megkezdtük az előkészületeket a főzéshez.

Amíg a felaprított pipi ázott a kertből szedett rozmaringban,

addig nekiláttunk darabolni, hogy legyen látszatja a körömlakkozásnak. Egyikünk a hagymát,

másikunk meg a többit, főleg gombákot, merthogy Pukekó Tamás imád gombákot pucolni.

Gondoltuk, kipróbáljuk az autentikus izélandi pácolt grillgombát, hátha jó lesz.

És jó lett!
Ezért szépen megterítettünk, ki így,

ki úgy.
A husi Tamás fröccsművészete ellenére megsült jól.

Az este hátralévő részét sünkereséssel töltöttük, de sajnos hiába trappoltunk körbe-körbe reflektorokkal, nem akartak előjönni, csak a susnyában röfögtek. Ezért bosszúból másnap fotóztunk harkályt:
... ja nem, szkúzi és elnézést, harkályt, mondom:
Köszönöm a figyelmet.

Haverkodunk

Update:
hogy minden olvasó tisztában legyen vele, az állatos eseményeket Pukekó Tamással kell megbeszélni, mert senki más nem tud olyan megértő érdeklődéssel bamba röfögő sünökről, turcsi orrokról, gravitáció ellen kilátástalan küzdelmet folytató balkáni gerlékről értekezni, mint ő. A tihanyi sünös élmény óta megbeszéltük a történéseket pro és kontra, tájékoztattam őt, hogyan aludt el és kezdett el horkolni a szúrósröfi a nagy ijedelemben, félig összegömbölyödve.

Azóta ilyen nótákat dúdolgatunk, hogy szelebrééésün meg máj bonyi iz óver dió sün.

Pásztortarhonya update

Köszönjük ezt a kiváló képet a művésznek, halhatatlan nevét egy napon Michenangelóéval együtt emlegetik majd.

USA II.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előző postot még decemberben írtam, most találtam a piszkozatok között, akkor friss volt az élmény nagyon.

Hogy az egyensúlyt megtartsam (pont én, aki a pc-ségről papoltam, hehe...) azt azért el kell mondanom, hogy többször voltam kint, de csak New Jerseyben és New Yorkban, tehát amiről beszélek, azt ott tapasztaltam.

Talán rossz példa volt pont ezt kiragadni, de ilyet én még sehol sem láttam. Hányan kerültek kórházba az iphone miatt?

Maga az ország csodálatos, és ha lesz rá lehetőségem, biztos bejárom, megnézem a nemzeti parkjait. A parkok, kirándulóhelyek gyönyörűen kiépített, rendben tartott területek, és külön jó, hogy zavartalanul lehet túrázni (ezt is többször megtettem jerseyben) merthogy a kutya nem megy oda.

New Jersey utcái kihaltak, szellemvárosoknak tűnik mind. Először nem értettem, hogy miért ilyen furcsa, amíg rá nem jöttem, hogy nincsenek gyalogosok, nincsenek bicikliző vagy kertben játszadozó gyerekek. A bevásárlóközpontok parkolójától egészen hazáig hajtanak, lehetőleg úgy, hogy a hátsó bejárathoz minél közelebb álljanak meg, hogy csak pár lépés kelljen sétálni.

A véleményem pedig leginkább a gyerekek miatt ilyen rossz az országról. Egy ismerős magánóvodát üzemeltet, ott többször találkoztam a jövő nemzedékével, és igaziból az a legijesztőbb. Nagyjából születésüktől fogva megkezdődik az agymosás, a szisztematikus butítás, a kényelemből élésre nevelés. Lehangolt és elkeserített hogy az érdektelenség és a fogyasztási cikkekkel kompenzáló érzelemszegénység milyen kicsi korban kezdődik.

Tulajdonképpen helyesbítenem kell az előző bejegyzést - felnőttként gond nélkül élnék New Jerseben például, mert a lehetőségek a mi adottságainkkal az ottani közegben tényleg szédítőek. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy a 10 éves gyerekemet hogyan óvnám meg attól, hogy vagy azonosuljon a fent leírtakkal, vagy pedig másként gondolkodóként végigszenvedje az egész fiatalkorát.

Szóval elnézést a kinyilatkoztatásért, remélem így már árnyaltabb a kép.

USA

Ígértem, hogy belehúzok augusztustól, ahogy az aktív zónába léptünk. Télen volt egy hosszabb szünet itt a blogon, és az eredeti elképzelésekhez képest változott az utazás időpontja is: a tervezett nyár végi indulásból január 12 lett. Decemberben egy hónapot töltöttem az Egyesült Államokban, nem túl örömteli magánügyben.

Csak azért szentelek ennek az eseménynek itt néhány sort, mert egészen kézenfekvő lenne az is, hogy az államokba költözzünk - és mégis marad NZ a szívemcsücske.

A keleti parton töltöttem több időt, New York közvetlen szomszédságában. A helyi magyarok folyamatosan agitálnak, hogy menjünk ki, a mi kvalitásainkkal nagyon jó lehetőségeink lennének a helyi mukaerő-piacon, ott aztán megcsinálhatnánk a szerencsénket...

Épp tegnap kérdezte egy nagyon jó barátom, hogy tulajdonképpen hány százalékban vezetik anyagi megfontolások a kivándorlási szándékunkat. Nagyon meglepődött, amikor azt mondtam, hogy majdnem sehány. Így első ránézésre, jó közelítéssel két év kemény munkával érhetjük majd el a jelenlegi életszínvonalunkat izélandon.

Az USÁ-ban, ismerősökkel, rokonokkal ez nyilván sokkal könnyebben menne, de olyan szinten taszít az a kultúra, az a közeg, ami ott van, hogy az elamerikázódás most már gondolat szintjén sem merül fel. Egy paranoid, bürökrata, sekélyes világot láttam, ahol mindent a pénz vezérel. Éppen hálaadás után, advent elején voltam kint - a híradó mutatta az úgynevezett "Black Friday" nevű eseményt, ami hagyományosan a karácsonyi bevásárlás első napja. Nem akartam elhinni, amit láttam. Nagyjából úgy festettek a bevásárlóközpontok, mint 25 éve a GUM áruház, ha végre férfizokni vagy banán érkezett: a népek hajnali kettőtől gyülekeztek a bejárat előtt a hidegben. Több sérültet kellett kórházba szállítani, mert az izgatott tömeg nyitás után azonnal eltiporta a figyelmetlenebbeket - ugyanis élet-halál kérdése volt, hogy jut-e mindekinek akciós plazmatévé.

Heeeee?

Pappitónak

Gasztro rovatunk legújabb receptje a kihagyhatatlan, szép nevű Ungaristchsce Pazstortarhonia.

Mielőtt hozzálátnánk a szabad tűzön való alkotásnak, gondoskodjunk arról, hogy a processzus dokumentálását is végre tudjuk majd hajtani. Ennek okán először is, nyaraláshoz készülődve felejtsük otthon a fényképezőgépet. Ha a mobiltelefonunkban is található ilyen alkalmatosság, akkor fogyasszunk nagy mennyiségű balatoni borból spriccentett fröccsöt, hogy biztosan elfeljtsük megfelelően beállítani a felbontását. A fenti módszer pontos betartásával kaphatjuk meg az alábbi eredményt.

Pásztortarhonya a la Tihany

Kérjük meg a párunkat, hogy vágjon fát. Ehhez el kell távolítania a meztelencsigát - először a lábáról, másodszor pedig magáról a szekercéről.


Készítsük elő a jó zsíros tokaszalonnát, olvasztgassuk ki belőle a lét, hogy legyen min futtatni a hagymát. (Vöröshagyma. Bográcsban minimális felhasználandó adag: két kg, az étel típusától és mennyiségétől függetlenül.)


Ahogy megüvegeződött, néhol odakapogatott a hagyma, pirítsuk meg rajta a húsos szalonna és a felkockázott disznó keverékét. Eközben a szakács kiszáradás ellen fogyasszon további fröccsöket, hosszúlépést, viceházmestert. A hőségben nagyon fontos az egészség védelme! A fröccsfogyasztás mellékhatásait (pl. feledékenység) kiküszöbölhetjük úgy, hogy a hozzávalókat már előre a kezünk ügyébe helyezzük - vagy helyeztetjük pl. egy kéznél lévő 10 évessel.


A pálinkafogyasztással egészen addig várjunk, amíg a konyhatechnológiai sarokpontok el nem végeztettek. Jelen étek esetén a tűzről való lehúzás és paprikázás után kezdődhet meg a borpárlatok fogyasztása. Ismét köszönjük Istvánnak a békésből Tihanyig szállított 12 éves, eperfa hordóban érlelt 52 fokos magvalt szilvát.



Eme munkafolyamat után már hangulatunk függvényében, mindenféle kontroll nélkül dobálhatjuk befele a további hozzávalókat, ahogy sikerül. Példának okáért öntsük fel rozéval, ha elfelejtettünk vörösbort venni. Aztán válogatás nélkül hányjunk bele ilyeneket: fokhagymagerezdek, paprika, hámozott paradicsom, paradicsompüré, só, ujjnyi kolbászkarikák. Amíg rotyog, megelőzésképpen fogyasszunk fröccsöt barátainkkal, és beszéljük meg az élet nagy dolgait. Amikor elég idő eltelt, ébredjünk rá, hogy nincs kedvünk már köretről is gondoskodni, így keressük elő a túlélőcsomagból a 8 tojásos házi tarhonyát.

Kérjük meg párunkat, hogy kezében a kerti locsolóval vigyorogva nézze végig, ahogy a bogrács felöntéséhez fél literes kannácskákban próbáljuk a házból kihozogatni a vizet.

Aprítsunk virslit kettébe-harmadába, dobáljuk a bográcsba, és fogjuk rá a gyerekre, hogy ő sajnos csak így eszi meg. Ha nincs gyerek a közelben, akkor mondhatjuk azt is, hogy régebben volt, és már nagyon megszoktuk.

Ha azt akarjuk, hogy ne legyen leveses, hanem jó kásásra érjenek benne az ízek és alapanyagok, akkor még gyorsan öt percre ugorjunk le barátainkkal a termelői borkimérésbe. Ez alatt a 40 perc alatt garantáltan összerottyan az étel.

Végezetül pedig felejtsük el a kész ételt lefotózni, helyette próbálkozhatunk sünnel.

Begajdulók - a kivándorlás kiskátéja

Aki régóta tervez, és esetleg megosztja egy idő után a barátokkal az elképzeléseit, biztos találkozott már ezzel a jelenséggel, amiról most szólok egy pár szót.

Hajnalkának most bizonyára nagyon szalad a szekér, mert soha nem volt még ennyi megcsömörlött, kilátástalan helyzetben lévő, rosszkedvű és fáradt polgártárs itt magyarhonban, aki mind hanyatt-homlok menekülne, ha tehetné.

Egy májusi bulin ártatlanul beszélgettem néhány baráttal a terveinkről, és fogalmam sem volt, hogy milyen hatással lesz rájuk. Pár hét múlva felhívtak, és kész döntésükről tájékoztattak: márpedig ők mennek izélandra, mert itt milyen szörnyű dolgok történnek, ott pedig mennyivel élhetőbb a világ. Ezzel egyébként semmi baj sincs, mindenki más úton jut el a döntésig...

A problémám csak annyi, hogy jelen pillanatban felelőtlennek és átgondolatlannak látom a terveiket. Tele van a képlet amolyan "na ez meg majd megoldódik valahogy" pontokkal, és ez nagyon ijesztő. Egyrészt azért, mert féltem őket, másrészt azért, mert akaratlanul is felelősnek érzem magam, pedig nem kéne. Mondogatom is, hogy felnőtt emberek, tudnak mérlegelni... de előre félek attól a helyzettől, amikor mi még éppen próbáljuk megvetni valahogy a lábunkat, ők pedig bekopogtatnak, és számon kérnek: "Te azt mondtad hogy itt milyen jó, mi pedig mindent feladva kijöttünk ide, mégsem folyik tejjel-mézzel a kánaán, úgyhogy most ments minket ki."

Persze, ez nagyon sarkos, és a leges-legrosszabb eshetőség, de ami a lényeg: most saját magamért, magunkért kell vállalnom a felelősséget, nem tudok és nem akarok mások problémáival is foglalkozni.

Ezért úgy döntöttem, hogy Kiskegyed Magazin mintájára összerakok itt egy listát, amit egy évvel a tervezett indulás előtt kell átböngészni. Szubjektív véleményem szerint, ezekből minél többnek megfelel valaki, annál nagyobb az esélye a sikerre. Ha pedig túl sok hibádzik, el kell gondolkodnia azon, hogy esetleg közelebb, vagy kisebb rizikóval, másfelé megy, esetleg több évet szán az előkészületekre. A lista nem fontossági sorrendben készült.

1. A család felnőtt tagjai jól beszélnek angolul, vagy kellő idővel, készséggel és elszántsággal rendelkeznek ahhoz, hogy felhozzák magukat egy év alatt.
2. Megfelelő anyagi tartalékaik vannak, vagy át tudják úgy csoportosítani a költségvetésüket, hogy egy tetemes összeget - 5-6 millió magyar forintot - félre tudjanak tenni az utazásig, lehetőleg ingatlanvagyon értékesítése nélkül.
3. Nincs sok zűrös ügyük itthon (hitelek, adótartozások, rendezetlen jogi ügyek, stb.) vagy ami van, azt el tudják rendezni az indulásig.
4. Tájékozódás, tájékozódás, tájékozódás! Kiolvastak minden vonatkozó blogot, hivatalos bevándorlási oldalakat, beszéltek bevándorlási ügynökkel, tisztában vannak a lehetőségeikkel, a jogállásokkal, a vízumtípusokkal, a szakmájukban az elhelyezkedési esélyekkel, a kinti ügymenettel, vállalkozásindítás lehetőségeivel, stb.
5. Olyan a szakmájuk, amivel itthon is boldogultak, ismerik a buktatóit, előnyeit.
   
6. Ha eddig vállalkozók, cégtulajdonosok is voltak, most készek arra, hogy 8 órában, bérért-fizetésért húzzák az igát.
7. Nincs semmilyen komoly egészségügyi problémájuk, és vállalják, hogy az apró-cseprő ügyeket (fogászat, szűrések, nőgyógyászat, oltások) még itthon elintézzék, hogy az összes családtag a lehető legjobb állapotban utazzon ki.
8. Tudnak menekülő-útvonalat hagyni maguk mögött. Pl. egy saját tulajdonú, tehermentes lakás, amit az utazás egy évére albérletbe adnak, ideális lehet.
9. Az életkoruk a bevándorlási hivatal által preferált sávba esik, de már elég érettek ahhoz, hogy önállóan helyt álljanak - 30-44 év.
10. Higgadtak és racionálisak. Tisztában vannak azzal, hogy ez a lépés hatalmas áldozatokat kíván, hónapokig vagy évekig esetleg még rosszabb is lesz az életük, mint előtte volt. Tudják, hogy akár kudarccal is végződhet az utazás, ismerik és elfogadják a kockázatot.
    
11. Nagycsaládi körülményeik rendezettek, vagy nincs családjuk. Nem tartoznak komoly felelősséggel idős családtagért, vagy van olyan személy, aki helyettesíteni tudja őket.
12. A legszorosabban vett, utazó családban egyetértés van: az idősebb vagy kamaszodó gyerekek tudnak a tervről és saját döntésük is a kiköltözés. A felnőttek készen állnak a kisebb gyerek alapos felkészítésére.
13. Hajlandóak arra, hogy az életüket úgy éljék, mintha a világon senkire sem számíthatnának. Ha mégis nagyobb biztonságra vágynak, akkor rendelkeznek annyi plusz tartalékkal, hogy külső szakembert - bevándorlási ügynököt - alkalmazzanak.
14. A család tagjai nyitott, jól tájékozódó, kíváncsi, toleráns emberek, akik hajlandóak lesznek alkalmazkodni az új otthonukhoz, és nem fognak éveken keresztül a háziorvos meg a gyulai kolbász után sírni.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, de még biztos tudnám bővíteni. Ahogy így elnézem a listát, vannak fajsúlyosabb pontok, például a pénz-szakma-nyelvtudás kombó nyilván ne hiányozzon. De talán az a legfontosabb, hogy mindenki gondolja át, mérlegeljen, számoljon, és úgy hozzon saját döntést, ha lehet kérni. Nagyon veszélyesnek, bukásra ítéltnek tartom azokat a történeteket, ahol már az elején másra akarnak támaszkodni:

- "Figyi, te már kint vagy, majd segítesz nekem én meg meghálálom"
- "Látom te is indulsz, én is azt tervezem: társuljunk"
- "Adj tanácsot, és mondd meg, hol vagy - majd beszámolok, hogy bevált-e"

Valószínűleg rosszindulatúnak és elutasítónak tűnök most, aki szándékosan visszatartja az információit, nehogy másnak is jó legyen. Pedig nem erről van szó. Úgy gondolom, hogy ebből a blogból, meg az itt belinkelt oldalakról bőven megszerezhető minden, és remélem, hogy sokaknak segítettem is valamit (ahogy nekem is az előttem szólók).

Én folytatom a kis történetünk dokumentálását, és ezzel támogatok mindenkit, akinek mehetnékje van.

Ha ennél többre van szükséged, akkor nagyon kérlek, gondold át még egyszer, hogy alkalmas vagy-e rá.

Eladok, eladok, mindent eladok

Csabi kérésére kicsit kifejtem, hogy mire jutottam cégügyben.

Ha működő Bt vagy Kft tulajdonosa vagy, egyszerűen nem teheted meg, hogy hagyod itthon ketyegni, amíg szerencsét próbálsz. Amíg tulajdonosa vagy, a tagi jogviszonynak köszönhetően köteles vagy magad után a közterheidet (ha az égvilágon semmit nem csinálsz, akkor a minimálbérre kirótt terhek kétszeresét) befizetni havonta. Ez pedig havi 70-80 ezer forint, ami azt gondolom hogy eléggé nonszensz összeg, ha azt a nagy semmire kell eldurrogtatni.

A megoldás a cég eladása vagy végelszámolása lehet. A végelszámolás egy nagyjából 4 hónapig húzódó jogi és számviteli procedúra. A szegény könyvelőd mindenféle nyakatekert mérlegeket és kimutatásokat készít. A jogászod pedig gyártja a felhívásokat, amelyben vélt vagy valós hitelezőidet kell több körben értesítenie, hogy márpedig te megszűnsz. Minden kör között kötelezően el kell telnie 30 napnak, és persze súlyos illetékek vonulnak be az államkasszába. Ez a csinos agybaj nagyjából 400 ezer forintba kerül.

A cég eladása általában nem pénzért történik, vagyis csak papíron. Az átírás költségeit pedig többnyire a vevő állja, hiszen ő így 50-60 ezer forintból megússza az ügyet, egyébként pedig kb. 3-400 ezer forint lenne most egy új céget csinálni, ami egy hónapig még előtársaságként működik, aztán még egy év mire jogosult lesz egy sor dologra. A boldog új tulajdonos ezt mind megússza, szóval ez amolyan kölcsönösen előnyös dolog.

Azért fontos az is, hogy ismerős, vagy megbízható ember legyen a céged új gazdája. A cég ügyes-bajos dolgaiért még további 5 évig felelős maradsz (természetesen az eladás előtti időszakra értem). Ha az új tulaj nem tartja rajta a kezét rendesen, vagy nem értesít téged, ha ilyesmi történne, akkor az elég kellemetlen perceket tud okozni.

Szóval ha valaki végleg le szeretné zárni a vállalkozói múltját, akkor lehet hogy megéri az a 4 hónap meg az a pár százezer forint.