Lakáskeresés

Szombaton végül nekiláttunk lakást nézni, ami nem egy sétagalopp. Ha jó a lakás, akkor nem fotózzák le, mer minek, úgyis elmegy. Ha rossz, akkor meg jól megfotosopozzák, hátha valaki elhiszi hogy amit a képen látott az tulképp ugyanaz mint amit élőben megtekintett.

Azt már kitaláltuk, hogy a North Shore-ra költözünk, mert nyugis, csendes, kertvárosos, mégis könnyen be lehet utazni a városba, ahol valószínűleg dolgozni fogunk. A hirdetések nézegetése viszont teljes mértékig sötétben tapogatózás addig, amíg nem jártunk személyesen a környéken, szóval nem volt más hátra, mint belecsapni a lecsóba, hogy legyen ami lesz. Első felindulásból egy devonporti házat néztünk meg egy ingatlanos mukival, aki barna volt, cserzett, és késett. Ezért gondoltuk, hogy görög. Meg úgy hívták, hogy Janisz. A képeken látható tágas, kétszobás, kertes ház a valóságban kisebb volt, mint a Sutusék bungalója a csepeli kavicsbányatavakon, kertje meg annyi volt kb. mint a teszkó parkolójában az elválasztósáv. Ezt Janisz is pontosan tudta, nem is próbált minket nagyon rábeszélni. Azt megígérte, hogy kerít nekünk valamit, most már hogy tudja kifiák vagyunk.

A lakáshirdetésekbe itt többnyire beírják a pontos címet, mert nem félnek hogy lenyúlod a bizniszt és direktben megállapodsz a tulajjal. Maguknak is meg nekünk is időt spórolnak azzal, hogy szorgalmi feladatként elkocsikázunk a megadott címekre és kívülről körbeszaglásszuk a helyet. Ha így már megfelel, elég akkor szólni, hogy hozzál kulcsot barátom, bémennénk.

Pár lakást megnéztünk Devonportban, Belmontban meg Glenfieldben, egy magas jóképű sofőrrel. Egyik sem lett szívünk csücske, úgyhogy keresgetünk tovább.