Rém4é

Viszonylag szerencsések voltunk a madarakkal már Magyarországon is. Hűvösvölgyben rengeteg volt a szajkó, hihetetlen recsegéssel éldegéltek a környékünkön. Tavaly nyáron nagyon elszaporodtak, mindenhol lehetett őket látni, gyönyörű állatok, bár a viselkedésük hagy némi kívánnivalót maga után... Nagy fészekrablók, kedvenc csemegéjük a rigótojás. Tavaly pont az ablakunk előtt néztünk végig egy nagyon komoly, több faj közreműködésével zajló háborút. Egy szarka és egy fiatal szajkó együttes erővel megtámadott egy rigófészket, és érdekes módon nem a házaspár, hanem legalább 5-6 rigó együttes erővel próbálta megvédeni - talán segítséget kértek a rokonzoktól? Sajnos nem jártak sikerrel, a fenyő alatt tojásaik kiszopolyozott, félbetört, halványkék hártyája bizonyította vereségüket.

minekorultelma.blog.hu

A legviccesebb tavalyi madaras sztorim szintén egy prózai feketerigó-családhoz kötődik. A Margit körút (öregebbek kedvéért: Mártírok útja) kellős közepén, a legnagyobb zajban és dugóban, egy ház lebetonozott belső udvarán néhány dézsában elszürkült, fényt alig kapó bokrokat, növénykéket helyeztek el az igényesebb lakók. Egy rigópár úgy döntött, hogy gyereknevelésre ennél alkalmasabb hely nem is adódhat, úgyhogy tavasztól nyárig figyeltük, ahogy felnevelnek 2-3 fészekaljat. A kis, csenevész fiókák az orrunk előtt tanultak repülni, ott kommandóztak a kocsitároló és a kukák között. Egyikük valamit nagyon elszámíthatott, mert lefejelte a felettünk lévő függőfolyosó peremét, és beszánkázott az irodába. Társam halált megvető bátorsággal ment be érte, hogy kiterelje, de annyira kis szerencsétlen volt, hogy végül kénytelen volt elkapni, hogy kihozhassa. A szürke rigómama nem tétlenkedett, szólt rögtön apunak, aki karnyújtásnyira tőlem leült a korlátra, és felfújta 22 centis testét, így már legalább 26-nak nézett ki - és hangos csatakiáltással nekiment a 170 centis, 70 kilós kollégámnak. Aki persze úgy megijedt tőle, hogy rögtön vissza is adta a gyerekét.

zalanatura.5mp.eu

Persze örök kedvencem a varjú, főleg a dolmányos, akivel Ukrajnában ismerkedtem meg, de kamaszéveimtől öregkoromig szépen beszivárgott Magyarországra is, most már egyáltalán nem ritka látvány. Amikor télen mindent beborít a hó, csend van, és csak ők sétálnak peckesen, mint méltóságukban sértett, de azért büszke őrgrófok, feketén foltozva a nagy fehérséget, ügyet sem vetve a mimikrire, amit elvileg csinálniuk kéne Darwin szerint... az a kép nagyon bennem ragadt.

Egyébként ezt az egészet azért kezdtem írni, mert szombat reggel van, és kijöttem egy kávéval a teraszra. Lassan két hónapja élvezem minden nap a szemtelen mejnók társaságát. Több fészek is lehet a környékünkön, mert rengetegen vannak. Ezek nagyon beképzelt, vakmerő, bohém állatok. A szomszéd vérmasztiffnak kidobált húsokra simán rászállnak, egy 10 tonnás kamionnak meg nehogy már félreálljanak, ha egyszer ők voltak előbb az országúton... Nagy örömmel dézsmálják a kerti zöldségeimet, és örülnek a partiknak is - utána ők takarítanak el az asztal körül. A legédesebb, amikor felreppennek: ehhez mindig ki kell adniuk egy kis "frütyü-frütyü-frütyü" hangot, ha esetleg nem vettük volna észre, hogy indulnak. Ha lefelé repülnek valamilyen magaslatról, mert megláttak valami izgalmasat, az leginkább úgy néz ki, mintha a szabadesést gyakorolnák - csak az utolsó pillanatban használják a szárnyukat.

Az elmúlt pár hétben aztán bezizzenek a rosellák is. Szép röptű, őrült színes papagájok, mármint nem őrültek, hanem őrült módon színesek, mintha egy begajdult gyerek felhasználta volna az összes ceruzáját amikor megrajzolta őket. Eddig kedveskén megjelentek, néha leszálltak a háztetőre, takarítgatták az ereszcsatornát (mer a landlord nem nagyon szokta) aztán éles autóriasztó-hangot kiadva továbbáltak, általában párban. Mostanában egészen megváltozott a viselkedésük. Öten-hatan bandáznak, a szokásos éles füttyögés helyett recsegnek, hisztérikusan pittyegnek, kerepelnek, és a kertünk fölött keresztbe-kasul kergetnek mindenféle egyéb madarakat. Egyelőre nem tudom, mire készülnek - a legvalószínűbb, hogy át akarják venni az uralmat a világ felett.

bird.net.au

Említésre méltó még a Harrier Hawk, más néven a Kahu. Gyönyörű égi cirkáló. Egyike az itteni hányatott sorsú őshonos ragadozómadaraknak. A kertünk alatt egy hosszúkás rezervátum van, egy kis patakot követ, ezért virsli alakú - gondolom itt lakik. A ragadozómadaraknak nehéz dolguk volt az ember megjelenése előtt, mert az egybefüggő erdőkben nehéz volt felfedezni a zsákmányt. Meg kellett tanulniuk a fák sűrű lombjában kiszúrni és elkapni a vacsorájukat. Persze a földön élő madarak is megtettek mindent, hogy elkerüljék a vele való találkozást. Kevés ilyen sólyomféle élt itt, és folyamatosan fogyatkozott a számuk. Aztán az ember eljött, lezúzta az erdők nagy részét, és végre könnyű vadászterepet kaptak a Kahuk is - végtelen mezők, cserjések, kevés búvóhellyel. Később hoztak nekik könnyű vacsorát is - nyulacskákat, egereket, oposszumot. A tortán a hab az autó megjelenése volt: most már a Kahu fő táplálékforrása a "road kill". Többé nem áll a kihalás szélén ez a büszke madár, az emberek mindent megtesznek túlélése érdekében. (Vö: az éremnek két oldala van).

buildyourownbirdhouseplans.com

Kemény dolgok ezek, kérem szépen.