No worries

Nos, Moni, aki nem Móni, meginicializált, mert csomó minden eszébe jutott, és erről meg nekem jutott eszembe csomó minden, úgyhogy írok is, jobb az ilyesmin gyorsan túlesni.

Nem vagyok egy nagy blogolvasó, csak négyet-ötöt követek hűségesen. A tematikusakat bírom, meg azokat, ahol van valamilyen személyes indíttatás, mondjuk ismerem a szerzőt. Azokat, akik naplószerűen világba kajabálják a kis életük jelentéktelen eseményeit, vagy mondvacsinált témák köré ollóznak cikkeket halomba, nem szeretem. Még egy apróság, ami teljesen szubjektív hülyeség (pl. gerincenborzol ha valaki azt mondja: "emberke") - szóval halálba idegesít ha valaki úgy blogol, hogy "K. elment a boltba, és összefutott C.-vel, aki elmondta hogy S. új állást kapott..." na a ilyen rövidítéseket zsigerileg nem viselem, pedig semmi megmagyarázható okom nincs rá.

Ennek ellenére a kisrumfban lehet valami, mert teljesen ráragadtam, pedig mindenféléről írogat, ahogy érzi, ráadásul gyakran emleget egy bizonyos V. nevűt is. És mégis. Nem tudok a közelgő utazásunkhoz információt szívni belőle, mert ők Írországban laknak, szóval nem is értem... mégis rendszeres olvasója vagyok. Az előző posthoz írta, hogy meglepődött a szisztematikus készülődésen, aztán egy egész postot kapott a téma, vagyis inkább szabad asszociációs szökellést rendezett a dobozaink okán.

Ami először eszembe jutott, mikor olvastam: welcome to real life 2.0... Nekem nagyon fura élmény volt nyáron, hogy olyan emberekért szurkolok, akiket az életben nem láttam. Hogy úgy érzem, ismerősök, barátok, holott maximum a skype-on osztottuk az észt. Talán lassan bele kell nyugodni, hogy ez egy egészen új módja a kapcsolattartásnak, barátkozásnak. Azért még csodálkozom rajta egy picinyt. A témáról egyébként komoly tanulmányok készültek már, úgyhogy nem megyek bele abba, hogyan pukkanhat szét egy-egy komolynak hitt webes barátság a valóság 1.0 talaján, illetve mennyire skizofrén állapotokat idézhet elő egy-egy ilyen alábukás. Maradjunk annyiban, no worries, aztán lesz ami lesz.

Másik: valóban lehet, hogy marhára szisztematának tűnök, de gyerekkel azt hiszem az ember nem is tehet mást, muszáj mindenre felkészülni, nem mehetek bele a vakvilágba két bőrönddel, mert ha folyik az orra, kell hogy legyen nálam zsepi.

Nagyon régóta tudom, hogy nem jó nekem itt, és ez simán lehet, hogy az egyéniségemből adódik - lehet hogy seholse jó?:) mindenesetre ezt most jól kipróbáljuk. Nem ragaszkodom a tárgyakhoz. Fontosak nekem, szép otthont kell magam köré kanyarítani, de bármikor bármit hajlandó vagyok lecserélni. Nincsenek igazi gyökereim, nem köt ide semmi, meg máshová sem. Könnyen mozdulok, igényem van a változásra. Jó érzés, hogy a sok papírmunka, ügyintézés megéri, és kézzelfogható eredménye van. Jó érzés, hogy van valamiféle jövőképem, egy generációra előre is.

Egyébként, ha valami miatt balul ütne ki ez az egész, akkor is megérte - azt hiszem, hogy a 2008-as évet azért tudtam végigcsinálni, mert végig előttem lebegett: megyünk.

END lelki_elet(s)
FROM imma_neni