2008. november 18., kedd

Munkakeresés - első kör

A már többször is ismertetett a módszertan szerint tehát ma nekiláttunk a munkahelykeresésnek.
Nulladik körben komoly teammunkával elkészítettük a minden igényt kielégítő, formai és tartalmi követelményeknek megfelelő önéletrajzot, és elővettem a gúgli docsokból az elmúlt egy év során gyűjtött cégek listáját.

Utolsó simításként még írtam egy helyes kis kísérőlevelet, amiben feltüntettem párom blogcímét is (ez egy szakmájába vágó blog, amit angolul írattam vele, visszamenőleg is, technikai-technológiai érdekességekről) valamint Hajnalka kérésére még bővítettük az önéletrajzot az "Interests" taggal, melyben szerepel hogy szabadidejében szeret úszni meg vitorlázni, cutting edge technolóiákat tanulmányozni, és basszusgitározni a saját rockzenekarában.

Első körben tehát úgy terveztem, hogy olyan cégeknek írok, melyeknek már megnéztük a munkásságát, méretét, a használt technológiákat, és a zuram is azt mondta: "na itt szívesen dolgoznék". Ezeket főleg álláshirdetéseken keresztül találtuk, sok olyan van köztük, amelyik jelenleg nem is hirdet, úgyhogy azt gondolom utólag, hogy jó ötlet volt kilistázni őket. Azt a kört még bővítettem egy kicsit, beregisztráltam az it.seek.co.nz oldalra, és hozzácsaptam még párat a listához.

Aztán nekiláttam, és szépen egyesével elküldtem ezeknek az életrajzot, kísérőlevéllel, amiben egyszerűen csak annyit írtam, hogy én egy szenyor vagyok, aki februártól elérhető, és akkó kő kóla vagy nemkő.

A legelső választ este 7-kor kaptuk, vagyis valaki hajnalban kelt odaki'. Ennyi állt benne:

Hi

Thanks for your enquiry. I will pass it on to out CTO.

I play guitar in a rock band always on the look out for bass guitarists.

Cheers

Director

Azért nagyon örülök, hogy ilyen csudálatos lényeglátással máris rátapintottak az önéletrajz legkiemelkedőbb pontjára:)

3 megjegyzés:

Pukke írta...

Flash guitarists rule!

varpi írta...

Lehet, hogy egy új karrier van kibontakozóban.

kriwi írta...

Hàt igen, sosem lehet tudni, hogy mi az ami megfogja az iroasztal mogott uloket, a sok-sok kb ugyanolyan oneletrajzokat nezegetve...