2007. október 2., kedd

Telnek a hónapok

Igen, ez most már szégyenteljes, hogy több mint egy hónapja nem írtam semmit. A legnagyobb gond az, hogy még mindig csak tervekről vagy elképzelésekről lehet. Meg benyomásokról.

Egyébként az elmúlt hónap is - a látszat ellenére - felkészüléssel telt. Gyakorlatilag halálra dolgozzuk magunkat, hogy elég tartalékot gyűjtsünk össze. Javaink közül csak az autót meg a tonnányi számítástechnikai eszközt akarjuk eladni - azt terveztük, hogy a lakást csak akkor, ha Új Zéland úgy dönt hogy mi is kellünk neki... akkor visszajövünk, eladjuk.

Elég sokat kalkulálgattam, és azt gondolom, hogy emberes kerettel és megnyugtató tartalékkal érdemes csak nekivágni. Ha meg tudjuk úgy csinálni, hogy ne kelljen lakást vagy nyaralót eladni, az nagyon ideális lenne, ezért hajtunk.

Szerény számításaim szerint december-januárban fekszünk neki a papírügyeknek. Az én tervem valahol félúton van Palié és Pukekó Tamásé között. Nem a helyszínen akarok elintézni minden papírt, hanem már kész orvosi igazolásokkal, diplomafordításokkal, ajánlásokkal, IELTS vizsgával mennék, mindent össze akarok rakni ami kellhet egy bevándorlási procedúrához, de mégsem indítanék innen letelepedési kérelmet.

Az az elképzelés, hogy nagyon mázlista módon egyikünkek lesz work offere, másikunknak meg keresünk ott helyben, aztán egy év múlva, ha a hosszú felhők is úgy akarják, indítjuk a letelepedést onnan.

Nekem egyre jobban megy ez a szabadúszó marketing-web tanácsadós élet, nagyon játszom a gondolattal, hogy kint is valamilyen egyéni vállalkozást csinálnék. Nemrég szagoltam bele egy Web 3.0 projektbe, amiből talán egy év alatt lehetne akkorát csinálni, hogy vinném azt, mint üzleti tőkét... de ez persze egyelőre álmodozás, megint.

Tényleg, okosok!
Már nagyon sokat olvastam a pénzkiküldési bonyodalmakról. Azon morfondíroztam, hogy mi a helyzet paypallel? Mondjuk a magyar bankszámlámról felteszem a magyar paypelemre a pengőforintot. Kint csinálok egy Nz paypalt a Nz bankszámlámra, és a két paypal között átvezetgetem a pénzeket...
Ezt próbálta már valaki? Olyan egyszerűnek tűnik, biztos van vele valami gond hogy még senki nem ajánlotta.

5 megjegyzés:

Pukke írta...

Szia Immacolata, bocsi, a múltkor elfelejtettem beleírni a kommentba, hogy csak 72 óráig él a megadott email cím, és agyatlanul saját blogomon kommentoltam. Próbáld újraküldeni a levelet az ideirj@spamhole.com címre, 72 órán belül, talán most összejön. Köszi, Pukekó Tamás

Immacolata írta...

Hát igen, sűrű biznisz ez, nem szabad lemaradni... :)
Most küldtem.

Pukke írta...

Azt hiszem itt mas gond is lesz. Kuldj egyet a pukekotamas@freemail.hu -ra is, hatha azt megkapom. Bocsi, hogy ilyen korulmenyes...

Névtelen írta...

Hali!

Nezd meg a kov. linket:
www.ppcalc.com.
Nekem - eddig - a penzlevet erte meg a legjobban.:)

Immacolata írta...

Tyű, köszi.
Ez akkor is rablás. Kár hogy nem lehet párnacihában vinni.