Célterület: alsó széle, közepe

Letelepedési engedély

2010-05-07T09:19:00.003+02:00

Nagyon részletesen nem írom le, hiszen rengetegen megtették már előttem. Kaptok időt, meg pénzt.

November 7.
Kiválasztottak a medencéből pontszámaink alapján (elfogadták az EOI-t). 400 dollárt kértek ezért.

Január 27.
Befogadták az ITA dokumentációnkat. Minden, ami ehhez kellett:
Erkölcsi bizonyítványok hitelesítése: 30 dollár
Orvosi vizsgálat (2 felnőtt, 1 gyerek): 815 dollár.
IELTS tanfolyam és vizsga: 745
Igazolványfotók: 39 dollár

A további szükséges papírok fordítása, hitelesítése itt már nem került pénzbe, mert ezeket megcsinálta Hajnalka a munkavállalási papírokhoz, az immigration meg rendre visszaküldte, újrahasznosítottuk.
Az, hogy mindezt elpostázhattuk, 1400 dollárba került.

Március 8.
Kaptunk egy case officert, aki megnézte az anyagainkat (ez látszott az online nézőkében) és írt egy kedves e-mailt, melyben biztosított minket arról, hogy hat héten belül elvégzi a nyomozási tevékenységet.

Április 21.
Egy néni felhívott minket. Először ember munkaadóját, aztán embert, aztán engem.

Április 22.
A nagy szürke ablakban a nagy fekete felirat hirtelen átváltott "APPROVED"-ra.

Kisvártatva
Jött egy levél melyben gratuláltak, és mondták hogy van egy pár hónapunk hogy küldjünk nekik pénzt (900 dollár - 300/fő) meg üres útlevelet melybe ők matricát szeretnének ragasztani.

Május 4.
Postásbácsi visszahozta a friss-ropogós matricás útleveleket.

Azóta
Örülünk.

Majdnem kereken 6 hónap a legelejétől számítva, de ebben nincs benne az a laza 1-1,5 hónapos töketlenkedés, amit a papírok összeszedése környékén csaptunk (karácsony, meg noworries, ilyesmi.) Majdnem kereken 4 329 dollár, de erre nem vennék mérget - én adtam össze a fenti számokat.

Boldog Születésnapot

2010-03-21T03:20:00.001+01:00

az én viráglelkű kisfiamnak:

Jogosítvány - gyakorlati vizsga

2010-02-04T08:27:00.003+01:00

Nos, még egy kis szösszenés a tegnapihoz, főleg a kommentek nyomán:

valóban fontos megjegyezni, hogy nem igényel különös előkészületeket az itteni kreszvizsga, ha tisztában vagy az alapokkal, és utánanézel annak a néhány helyi sajátosságnak. Nem jellemző a "becsapós" kérdés. Élesen emlékszem, anno a magyar vizsgán hosszasan kellett szemantikailag is elemeznem a kérdéseket, olyan nyakatekerten fogalmazták meg őket. Itt egyszerű, lényegretörő, értelmes, logikus a nagyja.

Hobénak kis reakció a körforgalomhoz: a Road Code-ban roundabout-nál ezt írják:
"At some small roundabouts it may not be possible to give three seconds warning, but it is courteous to give as much indication as you can."

Hát nemtom, erre nem mondanám azt hogy "egyértelműen le van írva":) Ennél kevesebb is elég okot ad a kiwiknek a bénázásra.

Gyakorlati vizsga
A sikeres kresz után rögtön előjegyeznek a gyakorlati vizsgára is, ott helyben, pár percen belül. Megkérdezik, hogy melyik helyszín és melyik időpont a legkellemesebb számomra. (És nyilván legombolják a súlyos pénzeket is.) Külön felhívják a figyelmem, hogy az autómnak - igen, saját kocsival vizsgázunk - ellenőrizni kell a féklámpáit, indexeit, valamit a WOF (műszaki) és a registration (izé, gépjárműadó-úthasználati díj whatever) érvényességét. Azért is szóltak, hogy mindenképp legyek pontos, ellenkező esetben buktam a vizsgát, és újra ki kell fizetnem a vizsgadíjat.

Nos, a fenti figyelmeztetés ellenére az orrunk előtt vágtak meg egy igen érdekesen felöltözött leányzót, mert nem égett a rásegítő féklámpája. A hölgy egyébként valószínűleg nem a vezetési tudásával akarta lenyűgözni az oktatóját, simulós bugyikék lasztexnadrágban és hatalmas kivágású passzentos felsőben próbálkozott, a ruhadarabok felfedtek rengeteg olyasmit, amit igazán nem szerettünk volna látni... na de ez megint off volt, szóval hogy épeszű ember nyilván nem egy hulladék járművel megy vizsgázni. Arra is figyeltem, hogy szép tiszta, csillogó legyen, hátha számít az első benyomás.

És akkor a vicces része.
Whateverék Zsuzsiját kértem meg, hogy legyen a licenced personom, mert ugye ekkor már egy hete elvesztettem a jogom, hogy egyedül vezessek. (Ez egy vicces szitu itt - egy évig vezethetsz korlátozás nélkül az érvényes jogsiddal, ám ha honosítani szeretnéd, és le is vizsgázol a helyi kreszből, no akkor már csak felügyelettel járkálhatsz, még vizsgázni is.) 13 éve vezetek, ezért egyáltalán nem tudom már, hogy kell koncentrálni, nyilván mindent rutinból csinálok, még az indexelés helyett történő ablaktörlést is. Úgy okoskodtam, hogy már a vizsga helyszínére vezető úton is koncentrálni fogok, hogy begyakoroljam a dolgot.

A koncentrálás igen mókásra sikeredett. Először lepadkáztam egy kanyart, többször satufékeztem, állandóan össze-vissza indexeltem, mindent markoltam veszettül két kézzel, (nemcsak a kormányt), és hát úgy általában úgy néztem ki, mint akinek fogalma nincs, merre van arccal.
Szegény Zsuzsi, akit már számtalanszor utaztattam, szerintem ekkor már az életéért imádkozott csendben, miközben én koncentrálva vezettem... aztán közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy akkor esetleg magán a vizsgán jobb lenne, ha nem koncentrálnék, hanem mondjuk mi lenne, ha csak mennék, ahogy szoktam?

Valójában örülök, hogy ezt egy kis előzetes gyakorlatozással megúsztam, ha a vizsgán kezdek el tudatosan odafigyelni ilyen kiváló eredményel, valószínűleg meg is buktatnak.

Pár perc késéssel megjelent a vizsgáztatóm. Browns Bayről tudni kell, hogy van ott pár frusztrált, szőrös szívű, bunkó, arrogáns, szándékosan kötözködő vizsgáztató, aki már több közeli ismerőst megbuktatott, és azoknak is szerzett pár kellemetlen percet, akiket átengedett. Szerencsére láttuk az időpontom előtt negyed órával elhajtani egy burnuszos hölggyel, akkor egy percre fellélegeztünk: nem őt fogom kapni (a vizsga elvileg 40-50 perces). Nos, nem egészen öt perc múlva már vissza is tértek, ami szerintem csak életveszélyes manőver vagy súlyos szabálytalanság esetén fordulhat elő - a lényeg, hogy nem voltam védve többé.

Mázlim volt.

Egy nagydarab, édes-kedves, búgó hangú kiwiember döcögött elő, és a nevemen szólított. Már lefelé menet majdnem lementem alfába, mély bariton hangon duruzsolta, hogy ő most megnézi az irányjelzőimet és a féklámpáimat, és hogy nagy kérése lesz hozzám: indítsam be a motort. Gondoltam, itt elsütök egy kis vicceset, meg tudomására hozom hogy nem most kezdtem az ipart, és mondtam neki, hogy 13 év után remélem, ez azért nem fog kihívást jelenteni. Erre visszaviccelődött, hogy ha én ekkora szakértő vagyok, akkor bónusz nehezítésként arra is meg fog kérni, hogy az ablakaimat is húzzam le, hogy be tudja kajabálni az instrukciókat.

Ellenőrzés után elkezdtünk kocsikázni, előtte szájbarágó módon, hipnotizálóan nyugodt hangon elmondott mindent, és később is végig nagyon rendes volt, nem ijesztgetett és nem stresszelt fölöslegesen.

Valamiért mániákusan U-turnöket csináltatott velem, bementünk vagy 20 zsákutcába, ezt nem is értem, valakinek nehézséget okoz mindennemű ipszolonok nélkül hatalmas öblökben megfordulni? Külön kedves volt tőle az is, hogy a jobbra! balra! vezényszavakat hatalmas karmozdulatokkal kísérte, mintha tudta volna, hogy ez még magyarul sem egyértelmű számomra. Kb. 10 perc suhangatás után bementünk egy bevásárlóközpont tömött parkolójába, és megkért hogy parkoljak le valahol. Gyakorlott vadászként (nem volt olyan rég a boxing day) kiszúrtam egy helyet egész közel, be is suhantam oda... majd észrevettem, hogy sudár, karcsú, mondhatni nádszál testalkatom ellenére én is alig-alig tudnék kiszállni - ő meg finoman fogalmazva is nagyobbacska volt, úgyhogy kissé megilletődötten kérdeztem, hogy tervezett-e kiszállni... (1. számú beszólásom)
Nagyot vigyorgott, és közölte, hogy nem, viszont őszintén szólva nem gondolta volna, hogy egy "lady" igazítás nélkül be tud állni egy ilyen szűk helyre. Mondtam neki, hogy élne csak egy kiwi egy hónapig Budapest belvárosában, azután már bárhova be bírna állni, nem úgy, mint most (2. számú beszólásom).

Itt azért kezdtem megnyugodni. Főleg, mert mondta, hogy ez volt a teszt első része, és csudálatosan teljesítettem. A következő kihívás az volt, hogy kereszteződéshez érve meg kellett néznem a mozgó járműveket és egyéb, súlyos veszélyforrást jelentő kisdedeket és bicikliket és kutyákat, majd rögtön a kereszteződés után félreállva el kellett neki sorolnom azokat.

Hát ez gyászos volt. Főleg azért, mert az oncoming (szemből jövő) autókra következetesen azt mondtam hogy ahead (előttem haladó), valamint komoly nehézséget okozott a "jobbról" meg a "balról" szavak megfelelő alkalmazása, úgyhogy végül karlengetésre szólított fel, meg úgy általában leblokkoltam, vagy mi. Elkanyarodás után már azt sem igazán tudtam volna megmondani, hogy merről jöttem. Játszottunk ilyet négyet-ötöt, aztán megjegyezte, hogy megállapítása szerint a szakmám se nem kém, se nem rendőrnyomozó, mert szerinte az engem körülvevő környezetből nagyjából semmit sem tudok memorizálni (Vizsgáztató beszólása, Nr. 1). Azt hiszem, a Zsuzsi által emlegetett szőrösszívű oktató itt már meg is buktatott volna. Ő ehelyett elvitt engem egy olyan körforgalomhoz, ahol szökőévben egyszer jött autó, és hagyta, hogy ott figyeljem meg sasszemmel az egyetlen jobbról érkező járművet, meg a szelíden bólogató fákat.

Megkérdezte, hogy mi lenne a véleményem, ha a moving hazard témakört lezárva a következő vizsgatételre terelődnénk, én meg bőszen bólogattam. Előre elmondta, hogy most pedig az 50-es szakaszról egy 80-as részre fogunk menni, hogy megnézze, nagyobb sebességnél is ilyen safe lady vagyok-e. Innentől kezdve tulajdonképpen már csak beszélgettünk, nem nagyon piszkálta a jegyzettömbjét sem. Kérdezte például, hogy milyen nyelveken beszélek. Mondtam, hogy beszéltem anno folyékonyan franciául és oroszul, de használat hiányában ezek sajnos elkoptak. Nos, a következő kanyarodásnál így szólított fel: et ici, á droit. De ezt úgy ejtette ki: a dzsrjoát. Csípőből, zsigerből javítottam a kiejtését, és mondtam, hogy szó végén a té-t nem ejtjük. (Beszólásom, nr. 3.) Ezen is már csak vigyorgott - vagy azon, hogy mennyire behúztam a nyakam utána? Mindenesetre innen már csak sétakocsikázás következett, szórakoztató tereferével. Mikor megérkeztünk a kiindulópontra, megkért, hogy menjek be egészen az épületig, és az ott parkoló fehér autó mellé parkoljak be. Azt hittem, hogy ilyen lusta, de később felvilágosított, hogy ez volt az utolsó vizsgafeladat. Well, azért most már nagyjából értem, hogy miért ilyen lehetetlenül ügyetlenek a helyi sofőrök. Ha az U-kanyaron meg a "kapubeálló" parkoláson el tudnak vérezni, akkor már semmin sem csodálkozom.

Útközben sajnos kétszer is felszökött 55-58-ig a sebességem 50-es táblánál, mert úgy vezettem, ahogy szoktam, nem koncentráltam..., szóval kicsit aggódtam, hogy ezen el fogok hasalni. Próbáltam ott elviccelni, hogy downhills meg izé, de persze neki volt igaza, hát túlléptem én a megengedett sebességhatárt. Szerencsére ezt még nem találta olyan kirívóan nagy hibának, úgyhogy gratulált, és mondta hogy átmentem. Majd közölte, hogy akkor most elveszi az ideiglenes jogsimat, amit a sikeres kreszvizsgáért kaptam. Mondtam neki, hogy ne máááár, végre tudtam volna bort venni a New World áruházban, ahol mindig 25 évesnél kevesebbnek néznek és a helyi jogsimat követelik... De ő hajthatatlan volt. Kikászálódtunk, gratulált, és mondta, hogy most már pihenhetek, menjek el és igyak egy jó teát... vagy egy pohár bort (Vizsgáztató beszólása, Nr. 2.).

Nos, így történt nagyjából.

Tanulságok:

Ha már eleve van jogsid, és vezettél is eleget itt, akkor ne koncentrálj! Vezess úgy, ahogy szoktál, max arra figyelj amiben lehet hogy általában kicsit lazább szoktál lenni, pl. indexelés körforgalomban, vagy akkurátus megállás a stop-táblánál
Legyen a kocsid rendben műszakilag, minden papírja legyen érvényes, és legyen tiszta
Legyél alázatos és normális, ne kötözködj a vizsgabiztosoddal, ne oktasd ki, adj neki igazat

Most már csak arra várok, hogy a postás kihozza nekem a szép új, illatos lokál jogsimat a papírfecni alakú ideiglenes jogosítvány helyett, és akkor teljes joggal furikázhatok majd.

Jogosítvány - kresz és a papírok

2010-02-03T10:10:00.003+01:00

Második rész.

Az úgy volt, hogy kiolvastam a vonatozó szakirodalmat, szóval tudtam hogy oda kell menni az AA-ba és ott mindent intézhetek. Nagyon nem is olvastam el hogy pontosan mi kell, mert hallgattam a drága jó, szívbéli, kedves, aranyos és szép barátomra, Csanádra, aki azt mondta hogy nem kell semmi csak menjek oda és mindent intézhetek.

Na, ezt ne csinálja senkise!

Szóval a Road Code (KRESZ) vizsgához a következőket kérik:
- Valamilyen dokumentum, amivel igazolod magad, nyilván az útlevél a legkézenfekvőbb, de például eredeti születési anyakönyvi kivonattal is lehet.
- A lakcímedet bizonyító dokumentum, ez lehet egy nem túl régi számlalevél, vagy pl. az AA tagsági kártyád, az viszont minimum egy éves legyen.
- Az érvényes jogosítványod, és annak konzul által hitelesített fordítása. Ez fontos, a jogosítványnál nem fogadnak el átlagos hitelesítést, a konzuli kell.

(Kis kitérőt tennék itt: ez a szabály. Ha olyan hallasz, hogy vidéki kis irodákban nem kérik, az csak azért van, mert vagy komolytalanabbul kezelik jogszabályokat, vagy nem fogták még fel pár év alatt a változtatást, vagy ehhez hasonlók. De, hogy erre apellálj, azt nem javaslom. Egyrészt, mert nem szabálytalankodni jöttél ebbe az országba, másrészt meg semmi garancia nincs arra, hogy akkor is így lesz még, mikor ideérkezel. Továbbá, ha sajnálod azt a komoly 15 dolláros költséget a hivatalos fordításért, és inkább meg akarod oldani okosba, akkor gondolkozz el, hogy Magyarországon mennyibe kerül és milyen procedúrával jár az ügyintézés, aztán ennek tükrében gondold át hogy mit is szeretnél csinálni... ON.)

Nos, nyilván nem volt nálam számlalevél, úgyhogy nem tudtam elindítani aznap, ezért másnap visszamentem. A valóság azért viccesebb, mint a teória. Új-Zélandon gyakorlatilag mindent tudsz online intézni, ezért nekem a legfrissebb ilyen jellegű levelem tavaly májusi volt, az összes többit e-mailben kaptam. Hát, nem fogadták el, illetve kértek valami frissebbet. Ijedtemben bemutattam az alig fél éves AA klubtagsági kártyámat, amit saját szabályaikat áthágva lazán elfogadtak, ahogy pappa esetében is anno.

Adtak egy közeli vizsgaidőpontot (fél órát kellett várni) és legomboltak 70 dollárt. Vagy 80-at? Vagy egyik, vagy másik, a lényeg hogy a gyakorlati vizsga díjával összesen 150 dollár volt az egész móka.

A vizsga egész egyszerű volt, már nem kaparós sorsjegyek vannak, hanem beültetnek egy klavifosztott gép mögé, csak egy egered van, személyes kóddal tudsz belépni és azonnal rögzíti a pontos eredményeidet a központi rendszerben (is). 35 kérdésre kell válaszolni, ebből hármat hibázhatsz.

Na, és most okuljatok.

Hármat hibáztam.

A legsúlyosabb probléma az volt, hogy egyáltalán nem tanultam be, hogy mi vonatkozik a tanulóvezetőkre, lévén hogy az engem nem érint. Hát, a vizsgakérdéseknél ez nem tükröződött, kettőt hibáztam ebből. Az egyik igen/nem kérdés arra volt kíváncsi, hogy szállíthatok-e tanulójogsival utast, ha a kocsiban ül a felügyelőm. Nos, rávágnád, hogy igen, de valójában nem, mert CSAK akkor, ha az első ülésen ül.
A másik ilyen kérdés az volt, hogy igaz-e, hogy a felügyelőmnek érvényes jogosítvány birtokosának kell lennie. Önmagában sajnos ez sem igaz, mert LEGALÁBB KÉT ÉVES jogosítvánnyal kell rendelkeznie, így ezt is buktam.
A harmadik az prózai volt, nem tudtam, hogy mennyi lehet utánfutóval és rakománnyal együtt az össztömegem. Hát 4500 kiló, most már tudjátok.

Ami fontos tanulság, hogy a kérdések fele egyáltalán nem szerepelt a sima, 10 kérdéses AA Road Code Quiz kérdései között, ezeket fejből kellett megalkotnom. Érdemes magát a Road Code-ot is áttanulmányozni, ez 30 dollár alatti összegért rendelkezésedre áll bármelyik AA kirendeltségben, de neten is megrendelheted. A másik pedig, hogy nem csináltak külön tesztet bevándorlók számára, tehát igenis meg kell tanulni a tanulóvezetőkre vonatkozó szabályokat is, ha itt akarsz vizsgázni.

Január 22-én vizsgáztam tehát sikeresen, kihasználva a rendelkezésemre álló három hibalehetőséget, és február 3-ra kaptam is időpontot a híres-hírhedt Browns Bay centerbe.

Krisztinek kösz a kitartó támogatást.

Jogosítvány - elmélet

2010-02-03T02:24:00.002+01:00

Jobb későn, mint soha - megcsináltam az új-zélandi jogsit.

Három bejegyzést kaptok erről. Egy elmélet, egy kreszvizsga adminisztrációval, meg hogy hogy ment a saját gyakorlati vizsgám.

Az előttem írók sokszor és sokféleképpen összefoglalták a témát, de azért van pár változás, úgyhogy én is megteszem.

Lustáknak azért kis áttekintés:
Pappa kalandjai a postázással meg a stop-táblával
Csanád-féle smooth ride
Whatever jogosítványok lépésről lépésre
Jogsi angoltudás nélkül
Akinek meg van esze, inkább ezt olvasgatja

Nem írom most le a jogsi megszerzésének rendszerét, az előbbi linkek többször is foglalkoznak vele, ráadásul mostanában várható változás a tanulójogosítvánnyal kapcsolatban, úgyhogy azt meg majd kövessétek figyelemmel. Minden, amit itt leírok, a magyar jogosítvány konvertálásáról szól, nem az új megszerzéséről.

És most teljesen privát meglátásaim, kis lista azokról a különbségekről, melyek nekem újak vagy mások voltak a megszokotthoz képest:

Másik oldalon vezetünk. :)
A stoptáblánál nem a felfestésnél vagy köteles megállni, hanem nyugodtan kimehetsz odáig, ahonnan jól belátod az utat mindkét irányban.
Van ez a fura szabályuk, erről is több helyen írtak már - ha kis ívben kanyarodsz és ugyanarra az útra a veled szembejövő nagy ívben kanyarodik, akkor elsőbbséget kell adnod neki.
Median barrier. Ez egy fehér, átlósan felfestett sáv kanyarodásnál vagy széles utak közepén, pont úgy néz ki mint otthon a festett "sziget". Utóbbival ellentétben erre nemhogy nem tilos ráhajtanod, hanem egyenesen kötelező is, ha lekanyarodsz. Amúgy elég logikus és hasznos, így nem tartod fel a mögötted állókat.
Felfestések, teljesen máshogy:
- A fehér folyamatos vonal az csak egy vonal. Csak egy felező. Nem záróvonal.
- A záróvonal ellenben dupla és sárga.
- A padka melletti szaggatott sárga vonal azt jelenti, hogy semmilyen körülmények között nem parkolhatsz oda, nem is állhatsz meg.
-Az egész város tele van macskaszemekkel az út közepén. Ez túlzottan nem érdekel ugyan, de a kreszvizsgán kérdezik. A fehér az út közepe, a kék az út szélén lévő tűzcsapot jelzi. A sárgát elfelejtettem.
A jobbkéz-szabály majdnem ugyanúgy van, mint otthon, kivéve ha te jobbra kanyarodsz, mert akkor mégiscsak a jobb oldalról érkezőnek van elsőbbsége. A gyakorlatban ilyesmivel nem találkoztam, ahol jobbkezes utca lenne, oda beraknak egy körforgalmat.
A körforgalomban agyatlan módjára indexelni kell, behatoláskor is. Kimondatlan szabály, vagy szokás, hogy ha egyenesen mész, akkor nem indexelsz, csak esetleg kifelé menet. Vizsgán persze kattogtatni kell veszettül jobbra-balra, ahogy sikerül, hogy lássák az igyekezetet.
Elvileg - és a szabály szerint -, ha egy forgalmas úton a bal sávból jobbra szeretnél kanyarodni egy bevásárlóközponthoz vagy egy alárendelt úthoz, akkor BALRA kéne lehúzódnod, és ott megvárni amíg tiszta lesz a levegő. Ezt gyakorlatban szerencsére nem láttam sehol, mindenki jobbra húzódik és a továbbhaladók balról kerülgetik, ha tudják.
Parkolásnál az utcasarkoktól és gyalogátkelőhelyektől tartandó távolság a megszokott 5 métertől eltérően itt 6 méter.

Nagyjából ennyi, amit az alapokról megosztani gondoltam. A következő poszt a papírmunkáról, költségekről és a kreszvizsgáról fog szólni.

Házi kártevő

2009-12-15T10:18:00.004+01:00

Ami máshol kedves, hasznos, az itt a helyi flóra és fauna üldözendő kártevője.

De emberek... lehet rá haragudni?

Igen, jól látjátok a méretét. Azok ott az ujjaim mögötte. Ő egy ilyen kis cukker apróság izé volt, egy bébi, de hangzavarban simán vetekedhet a szüleivel. Na meg az orra neki! És a kis mancsok! Meg ahogy kacsintgatott a vakuzástól. Vagyis nem is az, hanem főleg ahogy parasztosan eldöcögött, mikor visszaeresztettem a vadonba, természetes élőhelyére, a kerti tűzrakó mögé. Őtet én.

A háttérben pinky.

Reklám? Közérdekű közlemény? Karácsonyi üdvözlet?

2009-12-07T21:36:00.002+01:00

Az autóban mindig rádiót hallgatok. Ma reggel a következő hírt, reklámot vagy mit hallottam, amit elsőre nem tudtam hova tenni a nagy pesszimista, ijesztgetéshez szokott agyammal:

"Az aucklandiak az idei évben x ezer tonna organikus hulladékot gyűjtöttek össze, ezzel a konyhai és kerti hulladékot 95%-ban visszaforgatva a természetbe, és ennyivel csökkentve a szemétlerakókba kerülő hulladék mennyiségét. Gratulálunk, aucklandiak, veregessétek meg a saját vállatokat! Ebből a sok, értékes anyagból kiváló minőségű komposzt készült, hogy karácsonyra még szebb, még dúsabb, még élettel telibb legyen a kertetek! Boldog ünnepeket, legyetek büszkék magatokra!"

Először azt gondoltam, hogy ez egy közérdekű közlemény, és milyen jó is ez, hogy nem a haldokló állatokkal meg a mindent elborító szeméttel ijesztgetnek, hanem dicsérettel motiválnak. És hogy mennyire hatásos. Mert én is büszke vagyok magamra - bár nem a hulladékgyűjtőbe teszem, hanem saját komposztom van. De ha nem így lenne, ezek után még lelkesebben környezetvédenék, hogy jövőre már 97% miatt veregessék meg a vállam.

Aztán gépközelbe kerülve gyorsan megnéztem a megadott webcímet, mert sajnos (mint fent látható) elfelejtettem hogy hány ezer tonna is volt az tulajdonképpen, és gondoltam megnézem.

A második meglepetés ekkor ért. Ez nem közérdekű közlemény volt, hanem egy reklám. A Living Earth nevű cég évi 50 ezer tonna organikus hulladékot gyűjt csak itt Aucklandott, ebből kiváló minőségű komposztot készít, amit aztán meg lehet venni. Sima ügy, üzleti vállalkozás, mindenki örül... de mégis, jólesett nagyon, hogy arra is képes, hogy ilyen reklámot készítsen.

Csalánoserdei Artax

2009-11-28T07:48:00.002+01:00

Na vajon miféle anomália lehet az, hogy a blogom leglátogatottabb oldalai az analytics szerint mathiász őre orosz kutyákkal kapcsolatosak, és valamiféle nem létező tar.hu tárhely URL-jeit mutogatja és a legnépszerűbb keresőkifejezés az Csalánoserdei Artax?

De tényleg.

Szubjektív ízjelentés

2009-11-28T05:50:00.005+01:00

Hogy mit és hogyan eszünk itt, mi változott - és hogy milyen tévhitekkel találkoztunk.

Tejtermékek
Az első, amit már magyarországról hallottunk, az az, hogy itt rossz a tej. Tehénízűnek hívják a helyi magyarok leinkább, és kijelentik, hogy csak és kizárólag az Anchor Blue Top nevű iható. Nos, vagy az én ízlésem nem elég kifinomult, vagy ez tévhit. Néha valóban belefutottam undi tejekbe - főleg kávézókban, organic néven hirdetett tejekkel - amiknek olyan íze volt, mintha a sarki ABC nagy kék, tejeszacskókat kínáló rekeszek mellett felejtett rongyot nyalogatnám a 80-as évek végén. Amúgy semmi baja egyiknek sem, gyakran veszem a legolcsóbb, akciós tejeket.

A legtöbb sajt szar. Főleg az olcsó. Ízetlen, nejlon, zsíros, nem sül finomra a sütőben, szóval fuj. Ha nagy nehezen kapsz füstölt sajtot, akkor abból 7,5 deka 12 dollárba kerül, és nem is jó. Rendes gomolyát nem láttam, meg semmilyen rendes sajtot nem is ettem itt, mert nem kockáztattam meg a csillagászati összegeket a kétes eredményért. Ami elég fura az egymillió tehén országában.

A túrót mindenki szidja. Ja, nem egészen ugyanolyan, de attól még semmi baja sincs. Tényleg kicsit bosszantó, hogy minden tejtermék sózott, a vajtól a túróig minden... de a hagyományos magyar túróssütemény receptek amúgy is kérnek egy csipet sót, úgyhogy én vidáman főzök-sütök a túrójukkal, nem zokogok a magyarért. Whatever Zsuzsi cream cheeseből és kukoricakeményítőből (helyesbítek: kukoricaliszt) varázsol valamit, még nem próbáltam ki, de biztos az is jó megoldás.

A vajat is mindenki szidja. Nekem azzal sincs bajom. Olcsó, krémes (ja, általában az is sós sajna) de remek érzés, hogy nem margarinnal sütöm a sütiket, hanem mindbe rendes vaj kerül. Érdekes módon nem avasodik olyan gyorsan, mint az otthoni teavaj.

A joghurt kicsit (na jó, sokkal) savanyúbb, mint amit megszoktunk, a tejföl sokkal sűrűbb, kefirt meg még nem láttam, de nem is hiányzik.

Húsfélék
A felvágottak hát izé, szóval végülis a szendvicsbe jó, ez van. Elég drágák. A sonkák nagyon vékonyra szeletelt közepes minőségű gépsonkák, a szalámik meg közepes minőségű, de azért ehető szalámik. A májkrém - amiről először úgy tudtam, hogy nem is kapható - nagyon finom, főleg a chicken and cognac változata. Valóban nem tubusban árulják, hanem kis lefóliázott pástétom-szeletekben, de kiválóak, szinte mind.

Kicsit megváltozott a friss húsnál az egyensúly - míg otthon a bárány és a marha ritka vendég volt az asztalunkon, és főleg pulykát, csirkét és disznót ettünk, itt pont fordítva van. Sok marhát eszünk, olcsó, friss is nagyon finom. Bárány is gyakran kerül az asztalra vagy a BBQ-ra, semmi faggyú, finom és megfizethető. Tarját meg karajt többször raktam már vissza a pultba, amikor észrevettem hogy mennyibe kerül... Csirkét meg nagy tételben szoktam a kínai hentesnél vételezni, viszont pulykát gyakorlatilag nem lehet kapni. Van egy hentes itt a közelben, aki mondta hogy berendel nekem öt kilót, de még nem jutottunk el odáig. Az is mind fagyasztottan jön, nem tartják frissen, mert úgysem fogy el. Húsfélék közül talán a pulykamáj és a pecsenye-libamáj az, ami hiányzik nekünk, régen sokat főztem ezekből.

Kenyér és pékáru
Ótvar egy ízlésük van a témában, igazi brit vagy amerikai - a kedvencük az édes, puha, kalácsszerű kenyér, általában szeletelt-zacskózott formában hízlalják vele a farukat. Még a zsemlék és kiflik is vattacukor állagúak, és cukor is kb. annyi van bennük. Olaszos chiabattákat, paniniket szoktunk venni, meg bagettet, ha normális kenyeret akarunk. Csak szendvicsnek meg pirítósnak esszük ezeket a szeletelt izéket.

Italok
A sörök jók, a borokról ugye nem is kell beszélnem... Az egyetlen alapvető élelmiszer, ami hiányzik nekem, az a pálinka - de Csanád jóvoltából ez most meg fog változni, megérkezett a konténerrel a pálinkafőzője. A gyümölcslevek olcsók és finomak, főleg mangós-narancsos cuccokat, vagy 100%-os rostos almát szoktunk venni, 3 liter 3,59 dollárért.

Hungarikumok
Kolbászt, füstölt szalonnát ne keress az első utadba eső boltban, mert nem lesz. Vannak, akiknek ez annyira fontos, hogy utánajárnak, találnak bolgár, horvát meg magyar henteseket, és hajlandóak órákat autózni egy-egy szállítmányért. Én nem:)
Pirospaprikát nem lehet kapni. Amit árulnak, az az indiai konyhában nélkülözhetetlen durvára őrölt paprika, senki ne próbáljon belőle pörköltöt főzni. Én még Mrs. Pukkétól kaptam egy zacskóval a születésnapi paprikáskrumplinkhoz, azóta is abból főzögetek. Remélem, nem olvassa, mert elfelejtette visszakérni. Szóval paprikát küldetni kell, vagy dél-aucklandbe kell zarándokolni a magyar henteshez, aki aranyáron értékesíti a lejárt szavatosságú erős pistákkal és gulyáskrémekkel együtt.
Érdekes tévhit volt az, hogy itt nem lehet leveskockát kapni. Bőszen küldözgetik az emberek maguk után magyarországról. Amikor rávilágítottam, hogy mind porítva, dobozban, mind kocka formájában kapható, akkor persze megtudtam hogy na igen, csak nem olyan jó meg különben is. Részemről semmi bajom az Oxo kockákkal, és a család sem panaszkodott még.
Mákot a szupermarketekben csak miniatűr kiszerelésben lehet kapni, és jó drága. Szintén Whatever Zsuzsitól jött a tipp, hogy az indiai élelmiszerboltokban kilóra mérik. Nagyon drága a magyar árakhoz képest, de egy jó bejgliért az ember néha hajlandó áldozni.
Gríz is van, csak finomabbra van darálva, mint amit megszoktunk. Néha bele lehet azért normálisabba is szaladni - nekem még nem sikerült, bár nagyon nem is jártam utána. Úgy nevezik, hogy semolina, és nem a liszteknél kell keresni, hanem az egzotikus/diabetikus/vagy gépzsír szekciókban.
Élesztőt sem lehet kapni, csak por alakban. Aki be tudja magát egy bakerybe ügyeskedni, az jó eséllyel hozzájuthat rendeshez is.
A zellernek ezek csak a szárát eszik meg, nagyon ritka a zellergumó, szintén démoni kapcsolati háló kell a beszerzéséhez, és úgy is drága - 5 dollár egy gigantikus fejért.

Beszerzőhelyek
Ahány háztartás, annyi szokás. Néha látom a fórumokon a vérre menő vitákat, hogy melyik a legolcsóbb vagy legjobb szupermarket. Az igazság az, hogy leginkább a te fogyasztási szokásaidtól függ. Nagyon szoktunk röhögni, mikor Whatever Zsuzsi azt mondja - nem vagyok én milliomos, hogy a New Worldbe járjak! Én meg ugyanazt mondom az ő régi, jól bevált Foodtownjáról. A tartós tej, amiből ő sokat vesz, sokkal olcsóbb az utóbbiban, míg az általunk hetente többször vásárolt frissen facsart narancslé ott pont kétszer annyiba kerül. Szóval fölösleges a témában ítéletet hozni: ez majd úgyis kialakul mindenkinek. Szeretem a kisebb boltokat, zöldséget-gyümölcsöt például a Fruit Worldben veszek, és nem a szupermarketben, mert finomabb, olcsóbb és különben is. Húst sem veszek gyakran a nagyboltokban, mert ott egy tonna csomagolóanyagot is hozzádvágnak, ráadásul mindent darabolnak, szeletelnek, kockáznak - szóval inkább henteshez megyek, főleg ha akcióznak.

Leginkább viszont arról szólna ez a poszt, hogy olvass el mindent, amit csak tudsz - blogokat, fórumokat, ajánlókat - de próbálj meg továbbra is nyitott maradni és nyitott szemmel járni. Nagyon sok, blogon állított tény tévhitnek bizonyult számomra, és nem is nagyon jártam utána az elején, annyira elhittem. Sokan talán a megszerzett információ alapján nyert biztonságérzetük miatt továbbra is ragaszkodnak ezekhez az első elképzelésekhez, pedig egy csomó témában árnyaltabb azért a kép, mint ahogy a blogokon látszik. Ha ráveszem magam, talán írok majd a többi tévhitről is - a lakóhelyektől kezdve az oktatási rendszerrel kapcsolatos dolgokon át a bombabiztos autóvásárlási tippekig, bőven lenne mit.

Szóval a lényeg, hogy szívd magadba az információt, mielőtt elindulsz, mert rengeteget segítenek az első időben, de még hónapokig, akár évekig maradj nyitott, kíváncsi és felfedező, ne vegyél mindent készpénznek. Még ezt az én bejegyzésemet se - lehet hogy neked tehénízű lesz a tej.

Uff.

Igazoltatás

2009-11-20T08:21:00.005+01:00

Ugye magyar vagyok, tehát ha egyenruhát látok, azonnal kattog az agyam - van nálam készpénz? Domborítsak vagy homorítsak, melyik fog beválni? Mit vétettem, mi következik? Biztos úr, nincs valami más megoldás erre?

Kiwiknél sokat isznak-vezetnek, ezt próbálják szigorúan ellenőrizni, ezért gyakran lelassítják a kocsisort, és találomra ellenőrzik az alkoholtartalmadat. Ezt úgy érik el, hogy egy diktafont tartanak a szádhoz, és megkérdezik hogy hogy hívnak, vagy hogy hol laksz. Mikor én is sorra kerültem, a beszélgetés a következőképp játszódott le:

Irodai: Üdvözlöm, hölgyem. Megmondaná, kérem, hogy hol lakik?
Imma: Igen, hogyne, kérem, budapest-tizenegyedikkerület-karinthyfrigyesút... (páromhoz, háborodottan) úúúúúristen hol lakunk?
Irodai: (furán néz rám, majd az eszközére, majd újra rám, majd újra az eszközére) Öööö hölgyem, nem haragszik, ha megkérdezem: fogyasztott ma alkoholt?
Imma: Nem, de bevallom őszintén, hogy mindjárt hazaérek, és ezek után az lesz az első dolgom.
Irodai: Fair enough.

És hatalmas mosollyal utunkra engedett.

Ez a felvezetés volt. No comment, persze. Nemsokára a valódi, igazi, hamisítatlan rendőrséges-kultúrsokkos sztorimmal foglak titeket boldogítani, ahogy megígértem.

Szubjektív időjárásjelentés

2009-11-17T21:46:00.006+01:00

Elöljáróban annyit: nem biztos, hogy mérvadó a véleményem. Viszonylag fura a hőháztartásom, 15-20 fokban érzem magam legjobban, nem szeretem a forróságot, ha választani kéne hogy nagyon fázzak vagy nagyon melegem legyen, egyértelműen az előbbire szavaznék. Az időjárás hirtelen változásaira a szervezetem napokig tartó kómával reagál, ugyanez van a 25 fok feletti hőségeknél is. Tehát fentiek tükrében értelmezzétek a leírtakat.

10 hónap tél, 2 hónap nyár
Valahol olvastam, hogy így jellemezték az új-zélandi időjárást. Well... Számomra a tél az, amikor csizma van rajtam, illete fázik a lábam. Amikor kopognak a fagyok, deresek a reggelek, sapkát adok a gyerekre, pulóvert és kabátot veszek. Ergo Aucklandott NINCS tél. Szemeztem például egy magasszárú csizmával, de végül nem vettem meg, mert egyszerűen nincs olyan időjárás, amikor én azt felvenném. Úgy mondanám, hogy itt hosszan elnyújtott ősz van, mondjuk májustól, aztán pár hét amikor tényleg ütnek az éjszakai hidegek, és nagyon lassan, átmenetekkel, nyögvenyelősen jön, jövöget a nyár. Menjünk talán szépen végig az évszakokon.

Nyár
Januárban érkeztünk. Fürödtünk a tengerben, és az én emberem rövidnadrágban járt. Amennyiben a nyár definíciója a tengerbenfürdés és a rövidnadrág, úgy mindez áprilisig tartott. 4 hónap.

Ősz
Sokak szerint kivételesen szép őszünk volt, sok napsütéssel, átlagon felüli hőmérsékletekkel. Én persze nem tudom mihez hasonlítani, csak annyit láttam, hogy a lombhullató fák hónapokon keresztül vörösben pompáznak, a teraszon üldögélek és a kertben szöszmötölök. Nagyon lassan kúszott lefelé a hőmérséklet, heti átlag 1-2 fokokkal értük el május végére a 10-12 fokot, amit gyakran többnek éreztünk, ha sütött a nap. Az meg sütött bőszen. Május-júniusi mélypont után ugyanilyen csigatempóval kezdett fölfelé kúszni, átlag 14-15 fokokra.

Tavasz
Szeptember első két hetében beköszöntött a tavasz. Virágok, bimbók, balzsamos illatok, trillázó madarak meg minden ilyesmi ami ezzel jár. Degyönyörű vót! Pont két hétig.

Ősz.v.2
Szeptember közepétől elkezdett szötymögni. Elég nagy viharok érkeztek, szakadó esővel, de amikor nem szakadt, akkor is gyakran permetezett vagy csak úgy lógatta a lábát. Október végig olyan volt, hogy az ember már drukkolt neki, hogy döntse el végre mit akar. Néha megvillantotta az igazi forró nyarat, pár órára hagyta kisütni a napot. Így esett, hogy voltak olyan hétvégék, amikor óránként váltogattam a fürdőruhát a gyapjúkardigánnal. Egyébként sokak szerint rekord rossz októberünk volt, amire szintén nem tudok mit mondani.

Nyár már?
November elején masszívan és öles léptekkel (értsd heti 1 fokot emelkedve) felkapaszkodtunk 20 fok környékére. Most már kitartóan ilyen hőmérsékleteket ígérgetnek, az én widgetem 25-26 fokot mond hétvégére. De most például szakad a langyos eső.

Szubjektív tényezők

Csapadék. Sokan figyelmeztettek, hogy itt mindig, de mindig esik az eső, hogy térdig jársz a sárban, hogy hetekig nem látod a napot. Ez nekem megint nagyon szubjektív tapasztalat, mert nagyjából ugyanannyi óra ragyogó napsütés volt, mint szemerkélő eső, természetesen ugyanazon a napon. Szóval egy négy óra szikrázó fényt és ugyanannyi álmos esőt produkáló nap után lehet szomorkodni, hogy egész nap zuhogott, vagy ujjongani, hogy milyen gyönyörű volt. Szerintem hozzáállás kérdése. Vannak olyanok is, akik meg a fura időjárással járó egyéb jelenségnek örülnek, a millió szivárványnak.
Munkahely. Ahogy az lenni szokott, az eső és a hideg direkt úgy alakul, hogy munkábamenet, onnan hazafelé, illetve hétvégén élvezd. Elég görény. Simán meg tudom érteni azokat, akik panaszkodnak, hogy az "időjárás nem az elvártaknak megfelelően alakul" (vigyázat, szállóige!) mert tényleg ezt látják csak. Én vagy itthonról dolgoztam, vagy hátébéztem ezidő alatt, tehát nekem a teljes csomag kijutott.
Lakás. Tele az internet a panaszáradattal Új-Zéland házairól. Nem tudok vitába szállni ezzel, leginkább az Emil bácsi érdi telkére felhúzott bódéhoz hasonlít a legtöbb. Semmi szigetelés, semmi komfort, kb. arra jó hogy ne essen a fejedre az eső. Nekünk nagy szerencsénk volt a házzal, körbenyalogatja a napocska. Még a téli hónapokban is erősen érezhető volt, hogy felmelegszik azonnal, ahogy kisüt a nap. A kevésbé szerencsések megállás nélkül fűtöttek, és még így is előfordult, hogy hidegebb és nyálkásabb volt odabent, mint kint a szabadban.

A maradék meg már tényleg a legszubjektívebb meglátásom lesz.

Szürke búra. Számomra instant depressziót jelentett a budapesti novemberben leszálló piszkosszürke égbolt, ami akár hónapokra eltakarta a kék eget, a napot. Itt nem volt két napnál tovább ilyen állapot, és még akkor sem az egyöntetű szürkeséget láttam, hanem mindenféle habos formákban gomolyogtak a felhők. Éreztem a formáját, hogy ott van felettem, és hogy egy kicsit azért el fog menni, és legalább egy faja naplementét produkál majd hazafelé az Eskdale Road tetejéről lenézve, mindenféle mélykék meg narancs színekkel.
Frontok. Az évszakok Magyarországon nagyon markánsan érkeztek. Napra pontosan meg tudtam mondani, hogy mikor lett ősz, vagy tél, vagy nyár. Akár 20 fokokat is képes volt esni egyik napról a másikra, ez engem mindig kiütött. Ilyenkor a vérnyomásom megszűnt létezni, a szellemi energiáim pedig valahol a két éves gyerek szintjén kóvályogtak - természetesen a korcsoportra jellemző tettrekészség teljes mellőzésével. Itt nagyobb viharok előtt néha valami kis kósza, tompa fejfájás jött rám, és összesen ennyi. Aucklandetten nagyon résen kell ám lenni, ha észre akarod venni hogy más évszak következik.
Feels like... Az itteni időjárás-jelentések kivétel nélkül tartalmazzák az "ennyinek érzed" passzust. És ez nagyon is helyénvaló. Most például 22 fok van, de nem süt a nap és esik az eső, én pont 18-nak érzem. Máskor meg 18 van de 28-nak érződik, mert ha a nap kisüt, az sokkal forróbban tud égetni még télen is, mint Európában. Ha meg felhő mögé bújik, azonnal libabőrzöl, mintha a levegőn semmit se melegített volna. Erre a jelenségre nem tudok verdiktet mondani, egyszerűen ez van. Meg kell szokni, és mindig készülni kell rá egy kardigánnal vagy esőkabáttal.

Na jól van, lehet kezdeni a sírdogálást, meg a vágyakozást a trópusok után, a panaszládát ezennel megnyitom. Részemről annyit mondanék: nekem tetszik.

Némbör van

2009-07-15T10:35:00.002+02:00

Kezdek kiwisedni. Már nem aggaszt, ha az ember nagypapás szürke gyapjúkardigánjában ugrok el tankolni, hozzá színben illeszkedő fehér-rózsaszín tornacipőben. Következő lépés a mezítláb.

Szóval begurulok a Shellhez, első kútnál tankolok, kis cetli előkészít, flybuys kártya előkészít, EFTPOS előkészít, sorbanáll. Mondom a mukinak:
- Hey. I'm number one.

Végigmér, kaján vigyor:
- Yeah. I can see that.

Na ilyenek vannak:)

R. Budapest Bank, finálé

2009-07-10T11:19:00.003+02:00

Közkívánatra a végkifejlet, a várttal ellentétben pozitív, dióhéjban.

Az ugye megvolt, hogy az asszonyállatnak mondtam, ha harmadszorra is bemásolja, akkor robotnak tekintem? Bemásolta.

Akkor negyedszerre kértem, hogy ha ő rekurzív köröket nyom ettől a bonyolult kéréstől, akkor kapcsoljon át egy magasabb szériaszámúhoz. Megtette.

Másnap Miszlai Ágnes írt, aki még gondolkozni is hajlandó volt. Kérte, hogy adjuk meg a számunkat, és egy időpontot, amikor magyar munkaidő szerint hívhat. Válaszoltam is neki, azt láttátok. És ígéretéhez híven fel is hívott! Kicsit enervált volt a hangja, és nem kívánt mókázni, pedig egyszer élő egyenes vonalban megkérdeztem a párom, hogy vajon megcsal-e egy férfival. (Ez abban a döbbenetes pillanatban történt, mikor telefonon megtudtuk, hogy az ember számlájához csak ő, és Pavlovits Tamás férnek hozzá.*)

További két nap alatt sikerült még 2 BB bankos kolléga bevonásával aktiválni a számlát, mindent úgy és akkor csináltak, ahogy ígérték. Szóval a végeredmény elégedés. Magam is meg vagyok lepve.

*Ugye azt nem kell külön leírnom, hogy fogalmunk sincs, ki az, ezt a nevet még nem hallottuk.

Ismerem, ismerem...

2009-07-09T23:32:00.005+02:00

Kis lelkiélet következik.

Auckland hatalmas. 1,4 millió lakos több, mint ezer négyzetkilométeren (összehasonlításul: Budapest 1,7 millió lakos 525 négyzetkilométeren). Ahogy már korábban szakszerűen megemlítettem: ez egy nagy lapaty.

Nagyjából két hónapja voltunk itt, amikor egyszercsak bevillant a felismerés: milyen furcsa, hogy nem furcsa... hogy nem idegen, hogy nem ismeretlen ez az új helyzet, pedig egy másik kultúrában vagyunk, a világ másik végén. Azóta is sokat gondolkoztam ezen, és mostanában kezdett kikristályosodni, hogy mi okozza ezt az érzést.

Auckland a maga kozmopolitasága ellenére olyan, mint egy nagy falu. Lehet, hogy csak a véletlenek fura összjátéka, de azért ideírom teljes összevisszaságban, hogy mik erősítik ezt a benyomást:

North Shore egyik átlagos kis iskolájában a szülői értekezleten felfigyelünk egy magas, hosszú hajú apukára, mert annyira kiwi. Pár nappal később a city kellős közepén sétafikál, a dugóban ülve szúrjuk ki.
50 kilométerre a várostól, a Gulf Harbourban, ahol Mme Pukke lakott korábban, levittek kicsit tengerpartozni. Mutatott egy házat, hogy hát itt is milyen érdekes lehet lakni, hogy rálátsz a saját hajódra... A heti rendszerességgel érkező Property Press ingatlanos újságban meg 4 hónap múlva kiszúrom ugyanazt a házat. Még Budapesten sem ismertem fel soha házat újsághirdetésben...
Jocót megkérték motoros barátai, hogy szeptembertől vigyázzon a házukra. Vajon hol van a ház? Hát persze hogy velünk átellenben, látjuk az ablakból.
A közértben az iskolatitkárt majdnem elütöm a bevásárlókocsival.
Mme Pukke Highburyben fut bele abba a kis ázsiai lányba, akivel Albanyban végeztek el együtt egy barista tanfolyamot.
Whatever Zsuzsi elmegy a találomra kiválasztott békebíróhoz, aki felveszi a telefonját - és pappito kollégájával, Gyulával beszéli meg a repülőjegy-foglalása részleteit...
...és még folytathatnám.

Ilyen, és ehhez hasonló impulzusok érnek megállás nélkül, néha már a saját, 30 éven keresztül nyúzott élőhelyünknél is megszokottabb és otthonosabb közérzetet teremtve.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy a rendőr büntetés helyett könyékig túrkál az autópálya közepén lerohadt kocsimban (erről majd lesz egy külön post:), a szerelő felhív hogy ne haragudjak, de túlszámlázott, az adóvisszaigénylést beadástól számított egy napon belül utalják, a tönkrement gyerekcipőt sajnálkozva, blokk nélkül cserélik, és még arra is figyelnek, hogy egy számmal nagyobbat adjanak, stb. stb. stb.

Csanád egyszer írt a fordított kultúrsokkról. Én egészen eddig fordított kultúrsokkban éltem Magyarországon, most meg olyan, mintha minden végre megnyugtató, értelmes és biztonságos lenne körülöttünk. Remélem, hazaértünk.

Na, lelkiélet off.

Budapest Bank, Update 3.

2009-07-05T21:45:00.002+02:00

A folytatásos történet 3. része. Várjuk a fejleményeket. Egy magasabb szériaszámúhoz kerültem.

"Kedves Miszlai Ágnes,

Köszönöm, hogy átvette ügyem a kolléganőjétől. Magyar idő szerint reggel 8 és 12 (dél) között a következő számon vagyok elérhető: +64 9 xxxxxxx. Ez nálam este 6 és 10 között lesz, tehát minél korábban hívnak, annál értelmesebben fogok beszélni.

Várom hívásukat!

Előre is köszönöm,
Immacolata

Ui: szerintem túlhajszolt, saját maguk által is sokszor butaságnak tartott szabályoknak engedelmeskedő munkát végeznek a telebankos ügyintézők, akiknek mindent különböző agymosó tréningeken próbálnak a fejükbe ferni - és ezért fordulhatott elő, hogy gondolkozás nélkül, rutinszerűen válaszolgatott nekem az ön kolléganője. Párom viszont elképzelhetőnek tartja, hogy valóban emberforma, pozitronagyú robotokat tartanak rabszolgasorban, akiknek megtiltották, hogy erről hírt adjanak. Ha mégis ez utóbbi lenne a helyzet, és tudunk segíteni, akkor kérem, jelezzen.

On 2009.07.03., at 20:26, Budapest Bank Ugyfelszolgalat (GE Money) wrote:

Tisztelt Immacolata!

Köszönettel vettük Bankunkhoz 2009. július 1-jén érkezett levelét, melyre ezúton szeretnénk válaszolni.

Tájékoztatjuk, hogy az Internetbank szolgáltatás újraaktiválása a beazonosításra vonatkozó szabályok alapján rögzített vonalon történhet meg, ezért szükséges mindenképpen a telefonhívás. Kérjük, adjon meg egy telefonszámot, amelyen el tudjuk érni hétköznap magyarországi időszámítás szerint 8 és 16 óra között. Amennyiben szeretné, megadhat ezen időintervallumon belül egy konkrét időpontot is, amikor fogadni tudja a hívásunkat. Kérjük, készítse elő a két E-pin kártyát, az Internetbank rendszerben kezelt számlaszámok középső nyolc számjegyeit, valamint szükség lesz még az Ön és a férje személyes adataira. Reméljük, hogy ily módon segítségére lehetünk és sikerül megoldani a problémát.

Továbbra is készséggel állunk rendelkezésére."

Update 2, Budapest Bank

2009-07-01T21:46:00.003+02:00

Tisztelt R. Farkas Ágnes!

1. Nem kértem, hogy azonosítson be, vagy újraaktiválja a rendszerem. Azt kértem, hogy írja le nekem, mi a teendő, mert az esetem SPECIÁLIS (tudja, mi emberek nem sablonok alapján működünk). Azt kértem, hogy segítsen nekem felkészülni a telefonbeszélgetésre, ami innen, a világ túlsó feléről több órásra is nyúlhat, az önhöz hasonló programozású telefonos ügyintéző robotok miatt.

2. A robotok tetszőleges mennyiségű bináris kódot tudnak megjegyezni működésük végéig. Nekem sajnos ez nem sikerült, főleg, mert 90 naponként köteleztek a jelszóváltoztatásra, és azt is megszabták, hogy az milyen legyen. A robotok továbbá meg tudnak tartani évekkel ezelőtt kezükbe nyomott kártyácskákat, nekem sajnos ez sem sikerült.

3. A robotika második törvénye alapján (idézem: "A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.") kérem, hogy olvassa el az előző leveleimet, értelmezze az abban foglaltakat, és így próbáljon meg válaszolni. Láthatóan ezt eddig elmulasztotta. Ha szükséges, kérem jelezze, és törlöm az "elfelejtett - internetbank - jelszó" szavakat a levélből, és újraküldöm. Láthatólag ugyanaz az algoritmus szorult be önnél, mely újra és újra a lenti szöveg bemásolását idézi elő.

Amennyiben programozása nem engedi meg önnek a feladat elvégzését, kérem a szöveg negyedszeri bemásolása helyett inkább irányítson át egy magasabb szériaszámú, fejlettebb modellhez, vagy egy emberhez, ha dolgozik önöknél olyan.

Üdvözlettel,

Immacolata

On 2009.07.02., at 0:48, Budapest Bank Ugyfelszolgalat (GE Money) wrote:

Tisztelt Immacolata!

Köszönettel vettük 2009/07/01-én érkezett levelét, melyre ezúton szeretnénk válaszolni.

Szíves elnézését kérjük, mint már közöltük Önnel, elektronikus levélen keresztül nincs lehetőség a beazonosításra, ezért nem áll módunkban újraaktiválni az Internetbank rendszerét, illetve új jelszót kiküldeni, továbbá arról sem adhatunk tájékoztatást, hogy milyen sorszámú, hány darab E-pin kártyát látunk rendszereinbe az Ön adatai alatt.
Javasoljuk, hívja a Telebankunkat a 06/40/477-777-es, külföldről a 00-36-1/4-777-777 ügyfélszolgálati telefonszámon, ahol az 1-es; 5-ös; 1-es menüpontban, kollegáink a nap 24 órájában készséggel állnak az Ön rendelkezésére.
A telefonon történő ügyintézés esetén szükség lesz az E-pin kódjára, ezért azt a hívás előtt szíveskedjen előkészíteni.

Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét.

Tisztelettel:

FARKAS Ágnes
Telebank Ügyintéző
Ügyfélkapcsolati Központ (Contact Center)
Budapest Bank – A GE Money Bank tagja

Tel: 06-40-477-777 vagy +36-1-477-77-77
Fax: +36-1-450-6051
E-mail: info@budapestbank.hu

Igen, jól látjátok, R. Farkas Ágnes harmadszorra is bemásolta nekem a fenti szöveget.

Update, Budapest Bank

2009-07-01T12:57:00.001+02:00

Mert ami jó, azt ne hagyjuk abba, nem igaz?

"Kedves Farkas Ágnes,

köszönöm, hogy ennyit fáradozott, elolvasta a levelem, értelmezte azt, és egyéni választ írt rá.

Ne haragudjon, most épp levegőért kapkodok, sok mindenre számítottam, de erre nem.
Ha most megint felteszek egy kérdést, ön újra bemásolja majd ezeket a sorokat nekem?

Lehetséges, hogy ön egy robot?
Ez esetben kérem, alkalmazza a robotika első törvényét, miszerint idézem: "A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen."

Izgatottam várom válaszát. Amennyiben harmadszorra is bemásolja nekem ezt a szöveget, úgy tényként fogom kezelni a kérdést, miszerint ön robot.

Üdvözlettel,

Immacolata
a rugalmas, emberi és kreatív segítségnyújtásuktól lenyűgözött budapest bank ügyfél"

Ez a levél 3 perce hagyta el a postaládámat. Ígérem, a megosztom veletek a választ.

Bevándorlási költségek: extra

2009-05-02T23:44:00.004+02:00

Mindenki sokat ír a repülőjegy meg a megélhetés áráról, de az új élet megteremtéséhez a lakást is be kell rendezni - kivéve, ha a fejenként 20 kg-os bőröndödből elő tudsz hajtogatni egy koloniál szekrénysort meg egy ülőgarnitúrát. Most írt Csanád a havonta elvert pénzeiről, ezért jutott eszembe hogy ezt a köz elé tárjam.

Megpróbálok az eddigi infóim alapján egy minimum-maximum pontot megadni. Azt már mindenki tudja, hogy itt a lakásokat teljesen üresen adják ki, nincs benne egy szék sem, és csak a legritkább esetben tartalmaz a bérlemény nagygépeket. Ezeket mind-mind be kell szerezned.

Nagygépekre mi 1900 dollárt költöttünk.

Mosógépből lehet használtat venni már 200 dollár környékén, egy puccos új 1500 körül van. Mi egy factory second (kishibás vagy túlrendelt vagy sérült dobozos, stb.) boltban vettünk újat 600-ért
Szárító sajnos nagyon kell. Párás a levegő, gyakran esik, én nem szeretek a szabadba teregetni, a lakásba meg főleg nem. Minimum 100, max 1000 dolcsi. Mi ugyanabban a boltban vettünk márkásat 400-ért.
Hűtő: használtan akár 150 dollárért vehetsz egyet. Az újaknál határ a csillagos ég, de mondjuk 1500 környékén már jó minőségűt kapsz. Mi 900-ért vettünk egy márkás, csinos, alul fagyasztós darabot.

Bútort csaknem 4000 dollárért vettünk. Az itt élő magyarok nagy része elenyészően keveset költött bútorra, minden darabot használtan, párszáz dollárért újították be. Ezeket aztán ők is szépen lecserélgetik, mikor már biztosnak érzik a helyzetüket. Mi bevállalós módon azonnal új bútorok után néztünk (érkezés után 3 héttel már biztos bevételünk volt).

Ágyak és hálószobabútor: általában elég nagy költség, egy-egy matrac kb. 1000 dollár vagy még afölött. Itt imádják a habos, puha ágyakat, mi meg a keményet, úgyhogy egy nagybevásárlás keretei között jutottunk - szerintem - jóárasítva a következő holmikhoz: queen ágy és matrac, két éjjeliszekrény, komód, egy normál ágy és matrac, valamint egy 6 személyes kertibútor-szett. 2501 dollár volt, 350-et alkudva. Ahogy most látom, normál boltokhoz képest majdnem féláron vettük ezeket, találtunk egy kis boltot ami közvetlenül a gyártótól, nyomott áron értékesít. A friss bevándorlók általában vesznek egy-egy új matracot, aztán ágykeretet, egyéb bútort innen-onnan (főleg trademe) párszáz dollárért szereznek hozzá.
Étkezőasztal: szintén párszáz dollárért lehet licitálni, mi ugyanazt a NZ fenyőt vettük, nagyon szép darab, 4 személyes robosztus, 700 dollár.
A konyhánk nagyon szűkös, ezért vettem az étkezőbe egy tömör fenyő könyvespolcot, ezen vannak a poharak, tányérok, mutatós konyhai eszközök. 400 dollár.
Íróasztal: izé, 5 dollárért vettem.
Kanapét nem kellett vennünk, mert a tulaj hozott nekünk egy használt, 3 részes garnitúrát. Szegényke elég görényes, de raktam rá új huzatot és most elvagyunk vele. Újonnan bődületesen drágák, használtat meg nem mernék venni. Sokan szerencsések voltak, és olyat tudtak szerezni, ami se nem büdös, se nem szakadt, se nem ocsmány... ehhez kitartás és szerencse kell.
Tévé, elektronikai cikkek: szintén lehet nagyon jó dolgokat venni használtan, párszáz dollárért. Mi egy új Sony MP3 mini-hifit vettünk 190 dollárért, plusz egy airport expresst kb. 110 dollárért. Nincs tévénk. Itt valamiért az a divat, hogy a bevándorlók ordenáré méretű full-HD LCD tévéket vesznek. Még nem tudtam megfejteni az okát:)

Apróságok, amik igencsak komoly összeget tesznek ki, majd meglátjátok

Kisgépek: porszívó, mikro, turmixgép, paninisütő, vasaló, vízforraló, pirítós, hajvágó, hajszárító stb. stb. sok kicsi sokra megy alapon 800 dollár körül volt.
Konyhai felszerelés, tányérok, edények, evőeszköz, törölköző, konyharuha, dobozok, tárolóedények, vasalódeszka, tepsi, kések, szemetes, takarítóeszközök, stb. stb. stb. majdnem 4000 dollár volt összesen, és még nincs is meg minden ami kéne. Szóval a háztartásunk komoly értéket képvisel. Nem tűnik fel a régi hazádban, mert innen-onnan összeszeded ezeket az évek során. Újonnan, pár hónap alatt igen nagy beruházás.

Összefoglalás

Ha valaki ideköltözik, kivándorol, több lehetősége van.
Takarékosan, legszükségesebbre szorítkozva kb. 4000 dollárból elfogadhatóan megteremtheti a minimálisan szükséges háztartását, és később lassanként fejlesztheti. Legtöbben ezt csinálják. Mi középkategóriás, új holmikkal rendezkedtünk be, négy hónap alatt 11 749 dollárt költöttünk a lakásra.

Ha gyerek nélkül, bizonytalanabb kilátásokkal érkeznék (az ember szakmája miatt, meg a gondos aknamunkának köszönhetően nem nagyon féltünk az elhelyezkedéstől, 3 héttel érkezés után már dolgozott) akkor nem így csinálnám. Egy hostelben akár napi 40 dollárért meg lehet szállni, itt főzni is, mosni is lehet, és nem kell semmilyen felszerelést vásárolni. Az össz havi költség így 2500 dollár körüli összegből megoldható, és nyitva marad a lehetőség akár arra is, hogy egy másik városba költözzünk minden hercehurca nélkül, pár bőrönddel. Fontos az is, hogy itt gyakran fél évre, egy évre le kell szerződni a lakásra. Ha még nem biztos a jövő, ez is csak egy újabb fejfájás-faktor.

Ismerek olyat, aki az első négy hónapot egy kicsit magasabb bérleti díjú (420 dollár/hét), de teljesen felszerelt apartmanban töltötte, így nyitva maradt számára minden lehetőség - lakással, munkával, költözéssel kapcsolatban. Mégis kényelmesen élt.

Ismerek olyat is, aki két hétig lakott apartmanszállóban, aztán gyorsan kibérelt egy házat, kifestette, nekilátott berendezni, bár még azt sem döntötte el, hogy itt akar-e maradni. Végül úgy alakult, hogy nem maradnak. Most ott van a nyakán egy halom összevásárolt lakásfelszerelés, egy fél évre aláírt szerződés, telefon- és internet előfizetés... szóval csinált magának egy kis fejfájást.

Költségvetések
Most összerakom, hogy szerintem milyen tartalékokkal érdemes nekivágni az útnak, az egyszerűség kedvéért minden NZD:

Minimum - gyerek nélkül érkező, szerencsét próbáló házaspár
Utazás: 7000
Biztosítás: 2500
Szállás és önellátás hostelben, 3 hónap: 7500
Autó: 3000
Benzin első 3 hónap: 1000
Hivatalos díjak, engedélyek, stb: 2000
3 hónap vésztartalék, ami felhasználható a lakás berendezésére ha minden ok: 7500
Kis ráhagyással: 25 000 dollár, vagyis kb. 3 millió forint
(Ebben az összegben természetesen nincs semmiféle utazgatás, városnézés, hajókázás, étterem, stb. A fenti összeg mellett minél több tartalék van, annál jobb)

Optimum - egy gyerekkel, közepes igényekkel, biztonsági játékosként
Utazás: 8000
Biztosítás: 3000
Első szálloda majd lakbér, bond 3 hónap: 8000
Étkezés első 3 hónap: 5000
Autó: 3000
Benzin első 3 hónap: 1000
Hivatalos díjak, engedélyek, stb: 2500
Három hónap vésztartalék: 12 000
Lakás berendezése: 7000
Kis ráhagyással: 50 000 dollár, vagyis kb. 6 millió forint
(Ebben az összegben sincs utazgatás, de étterem, néhány múzeum, fagyizás, szóval az általános, gyerekkel megszokott jóléti apróságok már beleférnek.)

Azt pedig nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy a fenti összeget úgy kell előteremteni, hogy ne érintse a menekülőútvonalat, vagyis ne a magyarországi lakásod árát utazgasd el. Aki mindent feléget, egy lapra teszi fel mindenét, az borzasztóan felelőtlen és simán lehet, hogy nem az új élet, hanem egy rakás kudarc várja itt.

Tehát, amit már egy ideje szajkóz mindenki, megerősíteném. Akkor gyere ide most, ebben a gazdasági helyzetben, ha:

- Hiányszakmás vagy, megfelelően igazolható szakmai múlttal és végzettséggel
- Megfelelő anyagi tartalékaid vannak, minimum 3 de inkább 6 millió forint, ami így is, úgy is elúszik a nagy semmibe
- Kiválóan kommunikálsz angolul szóban és írásban
- Tájékozott vagy a helyi jogok, lehetőségek és szabályok tekintetében
- Áldozatkész és agilis vagy

Nem is ragozom tovább, annyiszor leírták már ezt mások is. De valahogy úgy tűnik, hogy minket nem olvasnak azok, akik az orrunk előtt teszik tönkre a saját életüket... vagy egyszerűen csak úgy gondolják, hogy mindez rájuk éppen nem vonatkozik.

Chinga Changa Chunga

2009-04-23T08:44:00.003+02:00

Chinga, changa, chunga
jakitaki noremekdora, nézze!
Pukkataka réte, szétmegy a nejébe.
Nyáficia országútján két likileketáki
motyóka ül. Azt fecsegik pengőpengetőjükkel
hogy nyáfici izékaki jönnek az utcán,
mondja tudni merre lenni a vége?

Erre mondani a fecsegőrétikakik,
hogy azért ők rétikakik, mert a kakinév
a divat.

Mondomén: mi a rézfánfütyülő galambnak tojásából
kikelő fióka kakijába rakott városkának a kútjában
lévő halaknak pikkelyét akartok, he?

Önmegvalósítás

2009-04-12T01:57:00.015+02:00

Szóval az úgy volt, hogy már nagyon kellett egy íróasztal, mert nem szeretem a gépet az ebédlőben. A tradme remek, filléres vételekkel kecsegtet, én is rávetettem magam, és szinte rögtön megtaláltam a nekem való darabot. 1 dollárért hirdették, de gondoltam, bebiztosítom magam, és egyből 5-öt ígértem érte. Hogy - hogy nem: senki nem licitált túl.

Nem részletezném a felmarkolásának történetét: dél-nyugat auckland, gettó, kutyaszar, és Melissza, aki egyrészt elfelejtette, hogy aznapra ígérkeztünk, ezért bomladozó sminkkel, macikás pizsamában mászott elő az áporodott viskójából, ahol szegény kiskutyája már semmit nem rontott az illat-összképen azzal, hogy bent ment ki... nem is egyszer. A széteső, rozoga, bődületesen nehéz asztalt amúgy sem lett volna könnyű kihozni - a vidám akadályversenyt sikerült azért cizellálni egy kicsit azzal, hogy a gyanús tócsákon szökelltünk átal vele. Melissának nem én voltam az egyetlen látogatója - tetovált, enyhén beállt, tántorgó, kopasz, bőrszerkós egyéneknek is dolguk akadt vele aznap reggel, de mi már szerencsére nem vártuk meg a végkifejletet.

Node az asztal! Hiszen csak öt dollár volt. A nemrég érkezett magyar házaspártól (hurkatöltő-nagyhatalom jeles képviselői, akiket csak úgy emlegetünk: átbaszottak) sikeresen kölcsönszereztem egy csiszológépet. Az asztal kemény diónak bizonyult, vagyis inkább fenyő, de már nagyon öreg. Amikor megfigyeltem, hogy nem viszi, elugrottam csiszolópapírért. Vettem egy csomagot a rettenetesen-őrültmód-extraerős kategóriából, csak 7 dollár volt és négy darab volt benne. Szépen körbecsiszoltam az asztallapot.

Valószínűleg sokszor, és sokáig rányitották az ablakot, mert hullámosra ázott a teljes hátsó fele. Ahol nagyon porózus volt, ott elbontottam egy spaklival, ami leárazva csak négy dollár volt, és még csomószor tudom használni egyébként. A kiálló, felhullámosodott, de még fa-állagú lemezeket leszögeltem apró kárpitszeggel, pár óra alatt megvoltam vele, és a szög csak három dollár volt és még maradt is belőle. Az azért látszott, hogy itt bőven lesz mit glettelni, és találtam is készre kevert faglettet, egykomponensűt, még kevergetni sem kell, nagyon jól lehet dolgozni vele, igazán megérte jobb minőségűt venni, az a tizenegy dollár nem volt érte pénz.
Amíg az első réteg glett száradt, nekiláttam megjavítani a fiókokat. Középen is volt egy, teljesen szétesve, azt leszereltem, ahogy volt. Úgyis csak zavarta volna az embert, meg hét fiók bőven elég egy íróasztalnak. A többi fiókokat kiszedtem, javítottam-csiszoltam, ahol kellett, és összeragasztottam egy környezetbarát enyvvel, amiből egy egészen nagy üveggel vettem hat dollárért, maradt is belőle, az mindig jól jön a háznál.
A sarkokat és a hátsó részt gyakorlatilag újra kellett építeni, három rétegben gletteltem le, aztán azt is szépen felcsiszoltam.

A famunka jó a kéznek, a szívnek, a szemnek. Közel a természethez, a fenyőforgács és a fűrészlaptól felmelegedett alapanyag illata, Pumukli, Eder mester...

Na ez nem egészen ilyen volt, mondjuk ki: ordenáré módon bűzlött az asztal, minden pórusából omlött a cigaretta- és kutyaszar-szagban eltöltött évtizedek pöffedéke. Állítólag erre nagyon jó az alapozófesték, csak 39 dollár volt és tényleg alaposan beszívódott és tiszta, fertőtlen illatúvá varázsolta a művemet.
Végül két színt kevertettem, mert a harminc dollár per liter árnál már tényleg nem számított sokat az a négy dollár per darab, amiért bekeverték nekem, úgyhogy eldöntöttem, hogy hasonló, krémszínű tónusban, de kicsit elegánsabbra festem le az asztalt, és még marad is festék, hátha megint licitálok valamre. Úgy lehet igazán szépen lefesteni azokat a fakazettákat, ha az ember óvatosan körbemaszkolja a széleit, és ez a szalag csak öt dollár húsz cent volt, még maradt is belőle. Kicsit babra munka, de megéri. Ha megszáradt a festék, csak le kell húzni, és szép, pontos széleket hagy maga után.
Összesen annyi hiba csúszott csak a számításba, hogy a keskeny ajtón nem fért be az asztal. Dani segített volna bevinni. Nagyon nem szorult be az asztal, csak egy kicsit, és a falat is meg lehet javítani, amin léket ütött az egyik lábával. Később Danit is kiengedtem, mert bajosan tudtam volna etetni a lukon keresztül, meg amúgy is el kellett szaladnom fűrészért. Nagyon jó kis kézifűrész, igaz, hogy tíz dollár volt, de adtak hozzá még négy fűrészlapot, fémhez meg fához. Szerencsére nem kellett mind a nyolc lábából levágni, elég volt négyből, és már be is csusszant lágyan. Jut is eszembe, kell majd vennem valamilyen takarítószert, ami felszedi a festékcsíkokat a parkettáról, de a lakkozást nem marja fel...
Tegnap végre birtokba vettük az asztalt, egészen belesimul új környezetébe, szerintem ennyi törődést még sohasem kapott hosszú élete során. A lenti képen jól látszik, hogy mennyire feldobták a rozsdamentes acél, fényesre krómozott fogantyúk, darabja 4.99. És csak öt kelett belőle, mert a tálcákhoz tartozó gombokat meg tudtam menteni!
Nagy büszkeség tölt el, és elégedett vagyok az eredménnyel, csak azt nem értem, hogy a projekt említésekor miért tör ki a baráti köröm heveny röhögésben - életem párja meg kétségbeesett tiltakozásban... Pedig csak öt dollár volt.

Sünsegg

2009-04-10T22:27:00.003+02:00

Ezt Moninak.

Rém4é

2009-03-27T22:29:00.008+01:00

Viszonylag szerencsések voltunk a madarakkal már Magyarországon is. Hűvösvölgyben rengeteg volt a szajkó, hihetetlen recsegéssel éldegéltek a környékünkön. Tavaly nyáron nagyon elszaporodtak, mindenhol lehetett őket látni, gyönyörű állatok, bár a viselkedésük hagy némi kívánnivalót maga után... Nagy fészekrablók, kedvenc csemegéjük a rigótojás. Tavaly pont az ablakunk előtt néztünk végig egy nagyon komoly, több faj közreműködésével zajló háborút. Egy szarka és egy fiatal szajkó együttes erővel megtámadott egy rigófészket, és érdekes módon nem a házaspár, hanem legalább 5-6 rigó együttes erővel próbálta megvédeni - talán segítséget kértek a rokonzoktól? Sajnos nem jártak sikerrel, a fenyő alatt tojásaik kiszopolyozott, félbetört, halványkék hártyája bizonyította vereségüket.

minekorultelma.blog.hu

A legviccesebb tavalyi madaras sztorim szintén egy prózai feketerigó-családhoz kötődik. A Margit körút (öregebbek kedvéért: Mártírok útja) kellős közepén, a legnagyobb zajban és dugóban, egy ház lebetonozott belső udvarán néhány dézsában elszürkült, fényt alig kapó bokrokat, növénykéket helyeztek el az igényesebb lakók. Egy rigópár úgy döntött, hogy gyereknevelésre ennél alkalmasabb hely nem is adódhat, úgyhogy tavasztól nyárig figyeltük, ahogy felnevelnek 2-3 fészekaljat. A kis, csenevész fiókák az orrunk előtt tanultak repülni, ott kommandóztak a kocsitároló és a kukák között. Egyikük valamit nagyon elszámíthatott, mert lefejelte a felettünk lévő függőfolyosó peremét, és beszánkázott az irodába. Társam halált megvető bátorsággal ment be érte, hogy kiterelje, de annyira kis szerencsétlen volt, hogy végül kénytelen volt elkapni, hogy kihozhassa. A szürke rigómama nem tétlenkedett, szólt rögtön apunak, aki karnyújtásnyira tőlem leült a korlátra, és felfújta 22 centis testét, így már legalább 26-nak nézett ki - és hangos csatakiáltással nekiment a 170 centis, 70 kilós kollégámnak. Aki persze úgy megijedt tőle, hogy rögtön vissza is adta a gyerekét.

zalanatura.5mp.eu

Persze örök kedvencem a varjú, főleg a dolmányos, akivel Ukrajnában ismerkedtem meg, de kamaszéveimtől öregkoromig szépen beszivárgott Magyarországra is, most már egyáltalán nem ritka látvány. Amikor télen mindent beborít a hó, csend van, és csak ők sétálnak peckesen, mint méltóságukban sértett, de azért büszke őrgrófok, feketén foltozva a nagy fehérséget, ügyet sem vetve a mimikrire, amit elvileg csinálniuk kéne Darwin szerint... az a kép nagyon bennem ragadt.

Egyébként ezt az egészet azért kezdtem írni, mert szombat reggel van, és kijöttem egy kávéval a teraszra. Lassan két hónapja élvezem minden nap a szemtelen mejnók társaságát. Több fészek is lehet a környékünkön, mert rengetegen vannak. Ezek nagyon beképzelt, vakmerő, bohém állatok. A szomszéd vérmasztiffnak kidobált húsokra simán rászállnak, egy 10 tonnás kamionnak meg nehogy már félreálljanak, ha egyszer ők voltak előbb az országúton... Nagy örömmel dézsmálják a kerti zöldségeimet, és örülnek a partiknak is - utána ők takarítanak el az asztal körül. A legédesebb, amikor felreppennek: ehhez mindig ki kell adniuk egy kis "frütyü-frütyü-frütyü" hangot, ha esetleg nem vettük volna észre, hogy indulnak. Ha lefelé repülnek valamilyen magaslatról, mert megláttak valami izgalmasat, az leginkább úgy néz ki, mintha a szabadesést gyakorolnák - csak az utolsó pillanatban használják a szárnyukat.

Az elmúlt pár hétben aztán bezizzenek a rosellák is. Szép röptű, őrült színes papagájok, mármint nem őrültek, hanem őrült módon színesek, mintha egy begajdult gyerek felhasználta volna az összes ceruzáját amikor megrajzolta őket. Eddig kedveskén megjelentek, néha leszálltak a háztetőre, takarítgatták az ereszcsatornát (mer a landlord nem nagyon szokta) aztán éles autóriasztó-hangot kiadva továbbáltak, általában párban. Mostanában egészen megváltozott a viselkedésük. Öten-hatan bandáznak, a szokásos éles füttyögés helyett recsegnek, hisztérikusan pittyegnek, kerepelnek, és a kertünk fölött keresztbe-kasul kergetnek mindenféle egyéb madarakat. Egyelőre nem tudom, mire készülnek - a legvalószínűbb, hogy át akarják venni az uralmat a világ felett.

bird.net.au

Említésre méltó még a Harrier Hawk, más néven a Kahu. Gyönyörű égi cirkáló. Egyike az itteni hányatott sorsú őshonos ragadozómadaraknak. A kertünk alatt egy hosszúkás rezervátum van, egy kis patakot követ, ezért virsli alakú - gondolom itt lakik. A ragadozómadaraknak nehéz dolguk volt az ember megjelenése előtt, mert az egybefüggő erdőkben nehéz volt felfedezni a zsákmányt. Meg kellett tanulniuk a fák sűrű lombjában kiszúrni és elkapni a vacsorájukat. Persze a földön élő madarak is megtettek mindent, hogy elkerüljék a vele való találkozást. Kevés ilyen sólyomféle élt itt, és folyamatosan fogyatkozott a számuk. Aztán az ember eljött, lezúzta az erdők nagy részét, és végre könnyű vadászterepet kaptak a Kahuk is - végtelen mezők, cserjések, kevés búvóhellyel. Később hoztak nekik könnyű vacsorát is - nyulacskákat, egereket, oposszumot. A tortán a hab az autó megjelenése volt: most már a Kahu fő táplálékforrása a "road kill". Többé nem áll a kihalás szélén ez a büszke madár, az emberek mindent megtesznek túlélése érdekében. (Vö: az éremnek két oldala van).

buildyourownbirdhouseplans.com

Kemény dolgok ezek, kérem szépen.

Egy blog halála

2009-03-16T00:52:00.003+01:00

Igen morcos voltam, mikor ilap abbahagyta tavaly az írást, és nem frissült többé a blogja - pont amikor ideért, amikor tényleg kezdett izgi lenni.

Azt hiszem, most már értem, hogy miért. Ez a blog teljesen más, mint az övé, mégis ugyanolyan: arról szól, szólt, hogy hogyan készülődtünk, min mentünk keresztül, az alatt a másfél-két év alatt, míg összevakartunk mindent, hogy egy új országba költözhessünk. Segítség az indulóknak, tervezőknek, a stafétabot továbbadása. Aki ügyesen olvasott a sorok között is, annak még ennél is több jutott.

Megérkeztünk. Nagy igyekezettel tudósítottam, amiről lehetett. Érdekes látni, hogyan változott, alakult minden, beleértve a terveinket és a hozzáállásunkat. Az pedig még érdekesebb, hogy ugyanezt a folyamatot látom sok most induló bloggernél is. Még egy-két téma előttünk áll: jogosítvány, vízum, letelepedés (remélem) - de ezeken kívül mit írjak? Hogy az Albany Megacenterbe mentünk power dressingelni Mme. Pappával, és Esztinek mindig kakilni kellett, ezért a végén inkább üldögéltünk a napfényben, és jazzkoncertet hallgattunk? Jó, költői kérdés volt, persze, írhatnék ilyenekről is, de az egy másik blog.

Ha valami még nagyon kimaradt, kérdezzetek bátran. Ha nem szándékosan nem írtam meg, akkor pótolom:) Ezeken túl pedig csak egyet tudok ígérni: mostantól egészen randomizált lesz ez a blog, amíg el nem csendesül teljesen.

Auckland

2009-03-10T00:52:00.006+01:00

Nem fogok esszét írni a helyi építészet történetéről - az egy másik blog -, és nem is fogok minden részletre odafigyelni, ezek csak az én intimus privátim impresszióim. Auclandről, szeretettel.

Ebben a városban lakunk, hihetetlen, de most már csaknem két hónapja. Az első pár hét kuszaságát persze még nem nevezném annak, úgyhogy legyen az itt-élésünk hivatalos kezdete február 9, akkor költöztünk be ebbe a házikóba.

Egy született budapestinek ez a város sohasem lesz "karakteres". Azt kell hogy mondjam, ez egy bazinagy lapaty (Pappa! új szó!). Olyan, mintha kis kertes lakónegyedek úgy döntöttek volna, hogy összeállnak egy laza közigazgatási közösségbe. A város szíve, központja egy helyre kis kvázi-felhőkarcolókkal telezsúfolt kvázi-üzletinegyed. Egy szívmelengetően bájos patyomkin-belváros. Mivel nincs a szó valódi értelmében vett tömegközlekedés, ami akaratlanul is kijelölhette volna a jellegzetes, gyakran látogatott városrészeket, csomópontokat (villamos-, metróhálózatok és buszpályaudvarok), a város csak úgy alakulgat, ahogy sikerül neki. Az összképet tovább fokozza a belváros közepéig bevezetett autópályakatyvasz is, amit ott szépen spagettiszörny-formára csomóztak. Kb. olyan érzés, mint egy BAH csomópont a Kálvin-téren, vagy M3-as levezető a Budai Várban.
Közben viszont nem szilárdult áthatolhatatlan betonrengeteggé a központ sem, mindenhol zöldell valami park, tisztaság és rend van az utcákon. Egyszer láttunk csak szép budapesti városképet, de akkor hihetetlen nagy szél volt, és az újrahasznosításhoz kikészített papírkupacokat fújta szét a vihar. Pár nap múlva nyoma sem volt.

A belvároson kívül csupa kertvárost láttam mindenhol, alig-alig emelkednek lakóházak a városrészek fölé. Takapunának van pár jellegzetes, nagy irodaépülete, már messziről látszanak, a Sentinel egészen jellegzetes a kis fura kupakjával. Ha viszont pl. Takapunán mászkálok, nem érzek semmilyen jellegzetességet, a jellegzetes épülete ellenére sem.

A lakóházak könnyűszerkezetesek, jobbára világos színűek, általában minden rendszert nélkülözve, egymás hegyére-hátára épülnek, nagy zöld bozótok közé. Ha kinézek az ablakon, itt a Norht Shore-on, olyan, mintha egy nagyon vegyes faanyagú erdőre néznék - közben meg tudom, hogy lakónegyed ez, ameddig a szem ellát. A kis városrészek szívecskéiben kis üzletek vannak, aranyos kis tákolmányok, lehet előttük sétálni. Általában fedett a portáljuk, hosszan előernyúló tetőrésszel, hogy ne ázzon a kedves vásárló. Hozzánk legközelebb a Higbury van, ez itt egy kép onnan:
Persze majd' mindenhol van már nagy bevásárlóközpont is, nagyáruházakkal. Sajnos egyelőre mi sem a helyi kiskereskedőket és termelőket támogatjuk, mert ezekben a bevásárlóközpontokban nagy a választék, eljut hozzánk az akciók híre, és mi is könnyen odatalálunk... Majd egy kis nyomozás után változtatok ezen a rossz szokásomon. A város egyébként egyáltalán nem tolakodó, ahogy növekszik. Hatalmas érintetlen belterületei vannak még mindig, szerintem ezért képes úgy terjeszkedni, hogy a határai nem tolódnak kifelé. Egyáltalán nem ritka, hogy az ember autózgat egy fél órát békésen legelésző tehenek között, elhagy egy nagy erdőt, egy víztározót... és még mindig Aucklandben van, természetesen. A lakónegyedekben mindenhol akad egy-egy természetvédelmi terület, egy például pont itt alattunk. Ha akad egy kis folyó, patak, vagy véletlen megmaradt egy kisebb kaurierdő, akkor azt körbezárják, és kész. Onnan jönnek a madarak a kertünkbe, meg a weták a fürdőszobánkba. Öt percre tőlünk például van egy ilyen helyre kis esőerdő:
A szolgáltató- és ipari negyedek nagyjából olyanok, mint amilyeneket New Jerseyben láttam. Egy-egy forgalmas út mentén teleépül kisebb-nagyobb szerelőműhelyekkel, diszkont áruházakkal, kisboltokkal, irodákkal, aztán körbe lehet autókázni a teljes helyi konkurenciát, néhány percre egymástól. Itt a közelben ilyesmi a Wairau park, ahol egymást érik a különböző bútorboltok, vagy a Sunnynook utca ahol van egy csomó szerelőműhely, de Albanyban keringtem egy egész nagy városkában is, ami csupa iroda és szolgáltatóház - Mme. Pukke itt keresgélte a nemzetközi posta lerakatát.

Azért nem akarok nagyon szőrösszívű lenni a várossal, vannak remek benyomásaim is róla... A belvárosból hazafelé araszolva egyszercsak feltűnik az öböl a híddal, meg a rengeteg vitorláshajó ágaskodó árbocával. Dél felé az autópályáról egyedi arcot mutatnak a dimbecs-dombocskái, a Mount Wellington meg a One Tree Hill. Parnell főutcája egy rövid ideig aranyos anglikán városka illúzióját kelti.

És nagyon vidáman összefogja az egészet az a sok fricska, amivel az autópályák építői és felújítói szórakoznak. Dagad már a fotógyűjteményem, és nemsokára közzé is teszem ezeket. Még mindig sok vidám pillanatot szereznek ezek a kis semmibe sem kerülő díszek, minták, amivel a betonkorlátokat cifrázzák.

Munkavállalási papírok

2009-02-27T09:14:00.005+01:00

Ne zaklassatok...

Az úgy volt, hogy az ember néha elveszíti kicsint az időérzékét. Azt hittem, hogy éppen csak a minap írtam, aztán tessék. A héten a normális kerékvágás mellett - iskola, meló, pecó, kert, Queen Mary, hazadolgozás - még nekiláttunk elintézni a work permithez szükséges papírokat.

Saját egyéni baromságunk, hogy a karácsony előtt feltelefonált paneldokinak elhittük, hogy egy hét alatt lezavarja majd az orvosi vizsgálatot, aztán persze kiderült, hogy kifelejtette belőle a Hepatitis vizsgálatot, ami legsürgősségibb sürgősségivel is 10 nap... Így hát elég kacifántosan, kalandosan oldottuk meg a health report kérdést: mária utcai vérvétel után úgy mentünk el a paneldokihoz, hogy csak az általa elvégezhető hülyeségeket csináltuk meg, és egy kedves barát segített ki minket a végén - meghatalmazásokkal felszerelkezve elkocogott kikérni az eredményeinket, aztán tovább a dokihoz, akitől beszedte a végleges, lepecsételt borítékot, szintén meghatalmazás útján... Ekkor mi már javában Hong Kongban zuhanyoztunk.

Ha meg valamit el lehet rontani, akkor azt legalábbis alaposan kell. A csomagot minden egyes biztonsági fityóka kipipálásával, sima postai úton adták fel. Négy hét múlva haza is érkezett, mert valami külső borítékot borító külső boríték picikét felrepedt, és hát biztosítva volt sérülés esetére is - ezért a legjobb, amit tehettek, hogy hazaküldték. Talán már innen, Ausztráliából? Még egy extra három napos idegeskedés után megérkezett 10szer annyi pénzért, DHL-lel, de most már itt van, friss, ropogós, és még szifiliszesek sem vagyunk.

Innen már csak a komplettírozás hiányzott. Nagyon jól látszik, hogy apróságok micsoda feladatot jelenthetnek egy idegen országban. Mi már régóta nem jártunk fényképésznél - ha igazolványkép kellett, elcsattintottuk a digitális gépet aztán nyomattunk tetszőlegesen. Ezt meg is tettem még Budapesten, aztán jól ott is hagytam az összeset, jó helyen vannak. Nyilván, most még nincs nyomtatónk, főleg nem fotóminőségű, úgyhogy nekiláttam az interneten 'passport photo North Shore' után kutatni. Megdöbbentően kevés találat jött, és azok között is nyilvánvaló hülyeségek szerepeltek, pl. Sunnybrae Pharmacy... Gondoltam, hogy a patikusok annyira bénák voltak, hogy még a yellow pagesben sem tudták normálisan kitölteni a tevékenységi körüket. Aztán a helyi magyarok felvilágosítottak: igazolványképet leginkább a patikában lehet csináltatni. 12 dollár volt per fő.

Ezután keresnünk kellett egy békebírót, hogy előtte írjunk alá egy papírt, miszerint ember szeret engem, én is őt, és különben is együtt vagyunk és ő megtámogat mert hát tényleg szimpatikus vagyok neki. Felhívtunk egy közeli címen regisztrált békebírót, aki esti időpontot adott. Elkocogtunk hozzá, kedélyesen röhögcsélt mindenen. Ez a neved? Kmmmhh. És ide mit karikáztál be? Khmhhhmm. Először azt hittem, hogy valamit elrontottam, azért vigyorog ilyen jókat, de később kiderült, hogy neki ez így jön, magától. A procedúra végén megkérdezte, hogy akkor most mi a Bibliára szeretnénk-e esküszni vagy büntetőjogi felelősségünk tudatában jelentjük-e ki... Na, itt meg nekünk kellett a kuncorgással küszködni, de aztán szépen-rendesen végigismételtük neki, hogy igen, mi mi vagyunk, a nevünk azonos a nevünkkel, igen, értjük ami oda van írva és igen, amit mi írtunk be az mind igaz. Ezek hallatán még megeresztett további pár jóízű kacarászást, aztán pecsételt, és már zavart is minket elfele. Kiderült, hogy nem is kell érte fizetni semmit (hae? olyan mint egy közjegyző...) és ő ezt polgári szolgálat gyanánt csinálja, a népért és a hazáért. Enyhén sokkolózva hagytuk el a terepet.

Nyilván kellett egy job offer a munkáltatótól, aki embert akarja zsigerelni.

Kellettek a referencialevelek a régi munkaadóktól, melyben leírják, hogy mettől meddig mit csinált náluk, méltatják és sok szerencsét kívánnak neki.

Kellett erkölcsi bizonyítvány (a magyart elfogadják hiteles fordítással).

Kellettek a születési anyakönyvi kivonatok - ezek már három nyelvűek, elfogadják úgy ahogy van.

Kellett igazolás arról, hogy mi régóta együtt vagyunk - a lakcímkártyáink eléggé bizonyító erejűek voltak, ehhez is kellett hiteles fordítás.

Kellett még mindenféle formanyomtatvány, amiről már fogalmam sincs, Hajnalka nyomkodta az orrom alá, én meg töltögettem. Application for work permit vagy ilyen.

És még kellettek persze az útlevelek.

Most beadatott mi pedig várandunk vala.

Nesztek.

Animálok

2009-02-19T01:22:00.005+01:00

Tegnap este látogatónk volt, nem számítottunk rá. Ő lenne az:

Dobozban fotóztuk, mert nem tudtuk, hogy mit szándékszik csinálni ezzel az ötforintos-méretű szájszerkezettel, és azért ezt a rosszul sikerült képet adom közre, mert ezen véletlen lett egy söröskupak - miheztartás végett.

Ember leküzdötte erős indíttatását, és nem adott neki papuccsal, szerencsére. Útközben megtudtuk pukkétól, hogy ő egy Weta, aki igen védett, háziállatként is tartható kedves lény. Kb. hetven változata él még Új-Zélandon, a mi vendégünk a Wellington tree weta volt. A neve szabad fordításban annyit tesz, hogy szörnyű tücsök, meg isten ocsmadéka, ilyesmi. Dobozolás alatt próbált abúzkodni, de aztán szép nyugiban tisztogatta a kis micsodáit. Állítólag harap, ha hergelik, de nem mérges, és nem is szúr, csak izomból nyomja (és az van neki).

Szabadonengedtük.

Ma meg össze lettem tévesztve egy silver tree fernnel, és rámugrottak, miszerint ő:

Eddig még csak szürkés-barnásokat láttam cikadászból, ez itten meg szép zöld-sárga-fekete mintás volt, és nem citerázott, hanem tolatott. Akit még ennél is jobban érdekelnek a cikadászok, az kattinson ide.

Dugók

2009-02-17T00:00:00.000+01:00

Van valami bájos abban, ahogy a kiwik összehányják a dolgaikat. Nagyjából ez járhat a fejükben: "Ez egyszer már jó volt, úgyhogy most is tutter nagyszerű lesz."

Így alakulhattak ki a használhatatlan fürdőszobák és konyhák, ahol a meleg és a hideg víz külön folyik, lehetőleg jó messze egymástól, hogy vagy szénné égesd, vagy lefagyaszd a kezed. Meg túlfolyót is minek raknának a kádba (mosogatóba, mosdókagylóba) amikor milliók nőttek fel nélküle... Néha külön örülök a villanykörtének, ha rajtuk múlna, még petróleumlámpákkal világoznánk.

Nos, valami hasonló világnézetű lehetett a közlekedésmérnökük, aki megálmodta az aucklandi autópályák rendszerét... talán az volt az elképzelés, hogy ha két lovaskocsi átmegy a Harbour-hídon, akkor 10 év múlva akár 4 is átfér rajta kényelmesen. Hát kicsit mellé lett bambulva. Ordenáré dugók vannak, és nem csak a rengeteg autó miatt. Amit eddig látok belőle, az alapján azt kell mondjam, hogy még a következő faktorok játszanak be:

- Láma faktor: kicsit öregnénisen vezetnek itt a népek. Elmélkednek a világ folyásán, reakcióidő réveteg, legalább 10 másodperc alatt fogják fel, hogy zöldre váltott a lámpa. A körforgalom nagyon zavaros dolog lehet számukra, és szerintem úgy gondolják, jobb a békesség. Majd behajtanak akkor, ha 2 km-es körzetben nincs senki a láthatáron. Aztán van még ez a bonyolult "kis ívben balra/nagy ívben jobbra" szabályuk, amit még ők sem nagyon értenek, ezért az előzőhöz hasonlóan inkább kivárják amíg fejön az esthajnalcsillag. Elég csak néhány bambuló, és a normális forgalomból is iszonyú dugó lesz - és hát tessék elhinni, hogy nem csak néhányan vannak.
- Kriminális tömegközlekedés: rengeteg nagy autót lehet látni egy-egy sofőrrel. Nemrég jutott eszükbe itt a népeknek, hogy hát jó volna valamiféle tömegközlekedés, úgyhogy bőszen nekiláttak kialakítani valami olyasmit. Még nem túl hatékony, de mindannyian szurkolunk... Sajnos amíg nem lehetsz benne biztos, hogy a megadott idő (plusz egy óra) alatt beérsz a munkahelyedre (vagy beérsz, csak nem oda, hanem máshova, mert úgy gondolta a sofőr hogy ez oké lesz így is) addig valószínűleg inkább végigülöd a dugót, de a kocsiddal fogsz bemenni dolgozni.

Az egész várost átszövő, középen meg jópofa csomóvá kötözött autópályarendszer egyébként szórakoztató is tud lenni. A betonkorlátot változatos mintákkal próbálják vidámabbá tenni. A leggyakoribb a tenger hullámait utánzó minta, de láttunk már pohutukawásat, maori tetoválásost is. Legutóbb egy még viccesebbet figyeltünk meg: hosszú kilométereken keresztül az egyik legnagyobb, emblematikus aucklandi vulkán körvnalait nyomták bele a betonba.

Tessék, hogy örüljetek, Rangitoto betonba álmodva:
És itt van nektek egy kép az eredetiről is:

Gyerek meg jól van, köszöni

2009-02-16T09:58:00.004+01:00

Na még annyit, hogy mindenki az iskoláról kérdezget, úgyhogy gyorsan helyzetjelentek.

Az iskola remek. A 7. osztályos (otthoni negyedikes, 10-11 éves) tananyag az nagyjából a második osztály első negyedévi tudásanyagának felel meg - vagy még annak sem. Nyugisan, szabálykövetően, természetbarát, tisztelettudó módon elvannak szépen a műintézményben. A mai nap kezdtem kifigurázni, hogy nagyjából mi is történhet, ezek valamiféle tanulásmódszertant tanulnak. Irodalomból nem műveket elemeznek, hanem azt tanulják, mi az a műelemzés (mű nélkül, persze.) Nos, egyelőre elvagyuk az angoltanulással, úgyhogy nem is baj ez a laza követelmény.

A lényeg meg az, hogy van egy hosszú, barna hajú lány, Niami, aki kapott most egy szívecskét is a fiatalúrtól Valentin-napra. Kérdeztem is a gyereket, hogy mit szólt a lány, de a válasz ez volt:

- Nem tudom. Elszaladtam.

Környezetvédelem

2009-02-16T09:07:00.003+01:00

Biztos elcsépeltnek hangzik, és lehetne még ennél is jobban csinálni, de azért itt tényleg a mindennapok része a környezetvédelem.

Kezdjük azzal, hogy a szemetem minimum 50%-át laza könnyedséggel tudom újrahasznosíttatni. Mindenkinek van egy saját kék kukája, sárga fedéllel. Ide kiöblítve bedobálhatom válogatás nélkül a műanyag palackokat, kupakokat, csomagolást, nejlonzacskót, üvegeket, fémdobozokat. Gyengébbek kedvéért a kuka belső felén van egy részletes leírás is a kidobható cuccokról, fényképpel együtt, ha esetleg nem tudnék angolul.

A normál konyhai hulladékot kis színes szatyrokban szállítják el, ezeket mindig a helyi áruházakban lehet megvenni, 2 dollár/zsák körüli összegért, ez körzetenként változik. Nálunk szép narancssárga, annyit veszek, amennyit akarok, és ezzel le is róttam a szemétszállítási díjat. Azért próbálnak arra ösztökélni, hogy ebből is minél kevesebbet vásároljak, külön felhívják a figyelmem a zsákra nyomtatott szöveggel, hogy ez bizony szemétlerakóba megy, a földjeinket töltik fel vele. És amit külön szeretek: nem ragad le az ijesztgetésnél - tanácsokat is ad, hogy hogyan tudnám csökkenteni a méretét. Komposztálni majdnem mindenki tud, aki akar - legtöbben kertesházban laknak. Nálunk jó nagy kert van, és a tulaj rendesen kialakított minden facilitást, úgyhogy van tavalyi és idei komposztunk. A tavalyi már a szépen ápolt kert földjét zsírosítja, az ideibe meg megy minden növényi alapú szerves hulladék a konyhából, meg a lenyírt fű.

Több magyarzok is rákaptak már erre a szórakozásra, van aki gilisztafarmot nevel, és a nedűjükkel jázminfát táplál, van aki készen vett strapabíró műanyag komposztálót, szóval kiválóan elvagyunk. Tulajdonképpen az tetszik nekem igazán, hogy tényleg könnyed dolog a környezetvédelem - nagyon lustának és bunkónak kell ahhoz lenni, hogy ezt a pár, minimális erőfeszítést igénylő dolgot ne tegye meg valaki. Szóval köszönöm ezt, tényleg.

Ma elmentem bevásárolni. Árulnak direkte környezetvédő táskákat, úgyhogy most már rászorítottam magam, és betettem ezeket az autóba, hogy mindig nálam legyenek - mert itt is tonnaszám csomagolnak a nejlonzacskókba. Amikor a kasszához értem, külön megkértem a pénztárost - idősebb hölgy - hogy engedje már meg, hogy magam csomagoljak. (Csak a húsokhoz kértem egy szatyrot, a többit saját táskákba, saját hűtőtáskába, saját kis kacsómmal rámoltam.)

Errefelé az emberek szeretnek cseverészni a másikkal, miközben dolgoznak. Ha már úgyis csinálniuk kell valamit, miért is ne érezzék magukat jól közben? Volt olyan pénztáros, aki a kaja receptjét kérte el, miközben blokkolta a hozzávalókat. Ez a mamma minden második mondatával köszönetet mondott azért, hogy én magam pakolok. Elmondta, hogy mennyire "nagyra értékelik" azt, hogy aktívan védem a környezetem. Amikor már huszadszor mondta, akkor viccelődtem vele - néha már magam sem tudom hogy a környezetvédelemért teszem-e, vagy azért, mert megőrülök otthon a mindent elborító nejlonszatyroktól...

Amikor ezt meghallotta, azonnal elmondta, hogy nekik van ám egy direkt nejlonszatyor-gyűjtő lerakatuk, minden bolt sarkában, és hogy hozzam csak bátran vissza a dögöket, majd ők kinyírják őket. Ha nem állítom le, még oda is vezetett volna hozzá (feltartva a sort) - bár tisztán látszott, hogy merre van: gyorsan, könnyen megközelíthető helyen.

Nagyon apró, egyszerű kis dolgok ezek, de elmondhatatlanul sokat számítanak. Napról napra nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb leszek...

Lassan elhiszem, hogy lehet így is.

Beköltözés

2009-02-13T10:22:00.004+01:00

Kissé lemaradtam önmagamtól, hogy is eshetett ez meg? Mindazonáltal beszámolok kicsit erről az egész költözéses ceremóniáról.

Amit talán még nem írtam le: itt az égvilágon minden "pofára" megy. Ha szimpatikus vagy valakinek, üzletel veled, vesz tőled, elad, kiad neked, felvesz dolgozni vagy bármit csinál. A feladat tehát lehengerlő egyéniségeddel rabul ejteni őket, a kiwiket. Ez nem is olyan nehéz. (Vagy én vagyok ordenáré módon lehengerlő.)

A lakások hátulütőiről írtam már - szomszédok egymás farában, penészes, padlószörnyes, stb. Arra közben ráébredtem, hogy ez a szűkösség annak köszönhető, hogy így csinálnak pénzt az emberek - ha van még hely a birtokon, akkor gipszkartonból, bontott fából, papundekliből, maradék mustárból felhúznak valamiféle kerti lakot, és azt kiadják bérbe. Aztán, ha nagyon bejött a biznyák, még néhányat mellécsapnak, a végeredmény pedig tömegnyomor, vidám tulajjal.

Szerencsére találtunk olyan házikót, ami teljesen körbejárható, nincs senki alattunk, felettünk és mellettünk, teljesen a miénk. A higiéniás szokások kicsit eltérőek a miénktől - egy itteni viszonylatban tiszta és rendes házat már egy hete suvickolok, a csillogó külső elég koszlott belbecset takart. Nem panaszképpen mondom - legnagyobb bajom legyen a konyhaszekrények, fiókok és a mosókonyha szekrényeinek belső újratapétázása. Az állapot nem tarthatatlan - inkább meglepő volt.

Szeretünk itt lenni.

Van kandallónk, ezt még nem próbáltuk ki, viszont a kerti sparhelttal már játszott pappa és csanád. Hogy ne fázzunk a hűvös estéken.

Lassan elkezdődnek a nyugodalmas, dolgos hétköznapok, az első héten máris túlvagyunk. Iskola kiváló, munkahely rendben van, már főzni is tudok, a pénzköltés is megy...

Juteszembe. Nem írtam erről, sőt nem is nagyon kalkuláltunk ilyesmivel, de azért jó ha mindenki tudja, hogy egy normális berendezkedés az nagyjából annyiba kerül, mint Magyarországon. Legtöbben a kezdetekkor innen-onnan összeszednek bútort, trademe aukciókon vesznek hűtőt, mosógépet, ilyesmit. Mi ezzel szemben rendesen költöttünk - egyrészt, mert a fizetés szinte azonnal elkezd érkezni, másrészt meg azért, mert hosszú távra tervezünk. Bútorra legalább 3000 dollárt költöttünk, nagygépekre eddig csak 600-at, de még nincs szárító, normális hűtő, tévé/dvd/zene, ez még elvisz legalább 2500-at. További legalább 1500 dollár ment el apróságokra, vödör, rongy, étkészlet, kések, mifene, amit az ember hajlamos nem számolni, pedig elég sok összejön a kis apróságokból. Biztos lehet ezt sokkal olcsóbban is, mi majdnem mindenből újat vettünk - csak kanapét nem, mert a lakástulaj, amikor meghallotta hogy most érkeztünk és nincs semmink, varázsolt ide egy három részes bőrgarnitúrát:)

Ilyen furák ezek itten.

Iskola

2009-02-06T04:58:00.003+01:00

Beirattuk a gyereket egy úgynevezett "intermediate" iskolába a North Shore-on. Még nem sikerült felfognom az oktatás rendszerét itt, van valami általános iskola, ami után 10-11 éves korban következik a fent nevezett, két éves intermediate, aztán jön a college, amit mi főiskolának szoktunk fordítani, de inkább valami gimnázium vagy szakközép-féle lehet. Majd egyszer rászánom az időt, hogy utánanézzek normálisan, vagy esetleg várjatok két évet, aztán majd mondom, ha következik.

Vissza a jelen esethez.

A suli nagyon drága, 11 ezer dollár egy évre, amit szemeszterenként (vagyis negyed évente) is lehet törleszteni. A work permit mellé jár tanulói vízum is - úgy már szerencsére ingyenes, úgyhogy ezt megúsztuk. A beiratkozás nagyon egyszerű, kitöltünk egy papírt, aztán akár már másnap mehet a gyerek. A költségek nem vészesek, évente 80 dollár támogatást kérnek, plusz 55 dollárt technológiára (ezt számítógépes fejlesztésre és egyéb kellékekre költik). Az induláshoz 50 dollár kell, ennyibe kerül a teljes tanszercsomag írószerrel, tankönyvekkel együtt, plusz a kötelező egyenruha, amit az erre kijelölt boltokban lehet megvenni.

Az alapfelszerelés egy szürke rövidgatyából, egy kék és egy zöld logózott pólóból, fekete lélegző tornanadrágból és egy nagy karimájú kalapból áll. Ehhez nyáron hordhat fekete vagy sötétbarna szandált, télen pedig zárt fekete cipőt térdig érő szürke gyapjúzoknival. Télen még kell neki pulóver is, most azt nem vettem meg. Ez a cajg így együtt 79 dollárba fájt, ami a gyerek higiénés szokásait tekintve (értsd bolognai spagetti elhelyezése a teljes összeállításon, fél órával az első felvétel után) kicsit zavarbaejtő. Még Ágica blogján olvastam, hogy nagyon megy a használt ruhák adás-vétele, úgyhogy a repülőrajtot megoldjuk ezekkel a bazidrága ruhákkal, aztán megpróbálok minél több váltást beszerezni, hogy a napi három mosás meglegyen.

A gyerek etetése tilos. Kérjük ne is simogassa, előfordulhat hogy harap.

Úgyhogy ehhez a cucchoz még hozzácsaptunk egy kis uzsonnástáskát, műanyag kulaccsal. Ebben viszi majd az otthoni tápot minden nap, mert nem szeretném, hogy a kantinban vegyen kekszet meg sültkrumplit a fejlődő szervezet.

A tanterv szimpatikus, reggel fél kilenckor kezdenek, és háromkor indulnak haza, egyelőre hozni-vinni fogom, de olyan közel lakunk, hogy utána gyalog is járhat, vagy biciklivel, ha a combizma bírja majd, eléggé dimbes-dombos. A kötelező tananyagban szerepel a szörf és a vadvízi evezés is, meg lehet íjászkodni, zenélnek is, társastánc, minden franc. Az angoltudása miatt megpróbáltam aggódni, de annyira röhögött rajtam az iskolatitkár néni, hogy egyelőre ezt felfüggesztettem.

Részletes, elsőkezű beszámolót hétfőn tudok adni, akkor megy először.

Harbour-híd

2009-01-28T20:23:00.005+01:00

Van itt egy jó kis híd, ami összeköti Auckland központját a North Shore-ral. Eredetileg egy masszív acélketrecbe fogott kétszer két sávos híd volt, de egy idő után ez már szűkösnek bizonyult, ezért a híd két oldalára felapplikáltak még két-két sávot. Ezt japán tervezők segítségével hozták össze, úgyhogy a köznyelv úgy hívja: nippon clip-on.

Egyesek szerint ez a két csatolmány teljesen megbízhatatlan, és soha nem hajtanak át rajta. Szerintem, ha 1969 óta kibírta, akkor most már nem valószínű hogy leszakad.

A hídnak egyébként nyilvánvalóan változik a terhelése, reggel befelé áramlik a sok nép, este meg visszafelé. Ebből adódóan jó nagy dugók keletkeznek. Úgy próbálnak ezen segíteni, hogy a forgalom mértékétől függően nyitják meg a sávokat, 3-5 arányban, ide-oda. Korábban lámpákkal oldották ezt meg, de túl sok volt a baleset, úgyhogy rendszeresítettek egy zippzárazó gépet, ami naponta négyszer, 40 perc alatt végigmegy a híd közepén, felszedi a többszáz kilós betonfalakat és kiköpi őket eggyel arréb.

Nagyon szexi.

Wiki nektek ha jobban is érdekel.

Weekly report

2009-01-26T08:34:00.003+01:00

Mozgalmas napjaink voltak, főleg lakáskeresés körül. Elég kompromisszumos itt a dolog, ami közel van, az miniatűr, vagy a szomszéd teraszán érzed magad a vécén ülve, vagy ordenáré mocskos/penészes/kajaszagú, szóval nem volt könnyű a választás. Rengeteg címet megnéztünk kívülről, de nem volt hatnál több, amit alkalmasnak ítéltünk arra, hogy egyáltalán bemenjünk.

Lakás - a döntés
Végül a lélektani határunk tetején, 400 dollár per hét környékén állapodtunk meg, egy völgy tetején álló kisházért cserébe, ami teljesen privát, körbejárható, gondozott, teraszos kerttel, szép kilátással a völgyben lévő kis védett parkra.

A pluszok még: fapadlós, és nem süppedős padlószőnyeges. Van benne kandalló, amit visszavezettek a lakószobák fölé is, úgyhogy télen nem olyan hideg. Cul-de-sac, azaz csendes zsákutca, nincs átmenő forgalom. Egyik ablak sem bámul közvetlenül a szomszéd klotyójára. Teljesen körbekerített, úgynevezett kerítés segítségével, ami itt ritka jószág. A tulaj ott hagyja a kerti fűtőtestet (bocs) meg a barbecue-t is. Kaptunk ajándékba egy kanapé-szettet. Három szobája van, meg egy laundry is, meg jó sok szekrény, vagyis falba épített polcos izé, mert szekrény sincs sok errefelé. Van nagy shed, vagyis raktár, kertitároló vagy mifene, meg a ház alatt egy nagy műhely. A ház ennek okán érthetően jó magasan van a földtől, vagyis elevated home, ami azért fontos, mert egy szem penész nincs benne, jól kiszellőzik.

Hátrányok: a sokat emlegetett külön meleg-, külön hidegvizes csapok vannak a vécében és a fürdőben is. Eredetileg kicsit közelebb szerettünk volna költözni az autópályához, ez a Birkdale már a haverkodási zóna határán húzódik. Ebben az árfekvésben láttunk szebb fürdőket meg konyhákat is, bár azoknak nyilván más bajuk volt ezzel szemben...

Mielőtt széjjelszpemmeltek, megismétlem, hogy mindenki értse: kölcsönnettel vigéckedünk, nem tudok képeket feltenni. Február 7-én költözünk, ha minden jól megy, egy hét múlva már lesz rendes net és akkor megkapjátok. Nna.

Kocsikázás
Biztos higgadtnak és lazának tűntem, amikor először jelentettem, hogy milyen szuper kis verdát vettünk, de azt el kell mondanom, hogy odabent nagyon ideges voltam ettől a baloldali vezetéstől. Szerencsére Csanád nem jött ki velünk, mikor Pappa elvitt az autópiacra, úgyhogy nem volt más választásom, haza kellett hergelnem a picikét. Az első út nagyon rossz volt, nem éreztem az elejét, az orrát, rossz oldalon mentünk, folyamatosan azt éreztem, hogy nekem akar jönni valaki - mint amikor a baleset előtt pár pillanattal még látod, ahogy közeledik feléd a beléd rohanó másik... szóval nem volt jó. Pukke azt mondta, hogy három hét alatt meg lehet szokni.

Vagy a bennem bújkáló diszlexia, vagy a fordított agytekervényeim, nem is tudom, mindenesetre nagyon büszke vagyok magamra, szerintem 3 nap sem volt, és már úgy krúzingoltam mint Will Smith Miamiban. Pörgök-forgok, parkolok, könyököt ki, minden. Azt hozzá kell tenni, hogy itt majdnem mindenki úgy vezet, mint valami leszedált tisztviselő. Simán tudtam egy hatsávos úton piros előtt egy pillanattal a legbalabból a legjobbabba menni, mert ott jöttem rá hogy elbandzsítottam az irányt - mindenki nyugisan kivárta, engedett, no worries. Az autópályán még mindig az van, hogy ha sávot akarok váltani, akkor nem merek menni, mert a rutinom azt mondja, hogy a mögöttem lévő meglátja az indexet és gyorsítani fog. De nem, látja hogy indexolok úgyhogy hagyja hogy bejöjjek. Biztoságban érzem magam.

Egyszer indultam csak el rossz irányban, amikor a Mairangi Beach után beugrottunk Csanádhoz. Szépen kitolattam a jobb oldalon lévő parkolóból, és folytattam is az utamat. Aztán jött szembe egy kartárs, nézett is nagyot - úgyhogy gyorsan úgy csináltam mint aki éppen parkolási manővereket végez, aztán átavászkodtam a saját sávomba. Mentségem, hogy aznap azt hiszem napszúrást kaptam, és valami zsigeri rutin jöhetett elő. Az viszont alap, hogy indexeléskor az első három nap vadul törölgettem az ablakot, illetve továbbra is jobbra akaródzik hátrafordulni tolatáskor - ez még nem múlt el.

Iskolai zónák

2009-01-21T21:33:00.004+01:00

A legtöbb itteni iskolába két úton lehet bekerülni: vagy a zónájában laksz, vagy a gyerek testvére már odajár. Csak néhány olyan iskola van, ami nem zóna alapján veszi fel a gyerekeket.

Amikor lakásokat nézünk, a címet szépen bepötyögjük egy erre rendszeresített weboldalon, és megnézzük, hogy az adott cím melyik iskolák zónájába tartozik.

http://www.schoolzones.co.nz/enrolmentzones/Search.aspx

Primary School 10 éves korig van, 11 éves kortól meg Intermediate, mi éppen a kettő határán vagyunk.

Jelenleg a Takapuna Normal Intermediate Schoolra gyúrunk. Remélem, a név nem azt jelenti, hogy csak normális gyerekeket vesznek fel, mert akkor semmi esélyünk.

Lakáskeresés 2.

2009-01-20T21:15:00.002+01:00

Két hétre foglaltunk szállást a Quest aparmanházban, úgyhogy lassan jó lenne valami sajátba beköltözni. Sokan mennek egyébként a BK Hostelbe, Varpiék is éppen ott lakoznak. Ez utóbbira legtöbben azt mondták hogy "két hétig el lehet viselni", meg "nem egy Hilton de azért jó", úgyhogy nem mertük bevállalni - főleg, mikor megtudtuk hogy fürdő-wc csak a folyosón található.

Ez az apartman 3 főre épp a duplájába kerül, 119 NZD egy éjszakára (amit 139-ről alkudtam le). Cserébe viszont van egy tágas szoba, fürdőszoba, nagy szekrény, kis konyha, hajszárító, mosó-szárítógép, tévé, kenyérpirító, vasaló, kanapé, étkezőasztal. Minden szép rendes, naponta takarítanak, ingyen parkolónk van a belvárosban, szóval kellemes, tiszta és száraz érzés. Jó, hogy az első kótyagos napokban legalább ezen nem kell idegeskedni.

A lakáskeresés nagyjából úgy néz ki, hogy a trade.me hirdetéseiből leválogatunk egy adagot, és megnézegetjük kívülről. Megadják a pontos címet - ja ezt már írtam - szóval körbefurikázunk. Láttunk már szörnyszülötteket, meg csinoskákat drága pénzért... most van pár versenyző, még ma délután is nézünk kettőt, aztán lassan döntést kéne hozni.

Az összes helyi intézendő közül eddig ez tűnik a legmacerásabbnak, és már legalább 3 napot elvett. Annyi haszna azért van, hogy egyre jobban megy a vezetés, meg valamennyi helyismeretünk is adódott a keresgélésből kifolyólag.

Majd mondom, ha már van valami konkrét.

Autóvásárlás

2009-01-19T10:35:00.000+01:00

Egy szóban

Kultúrsokk

Több szóban
Pappa értünk jött új-zélandi fél tízre, azaz negyed tizenegykor már indultunk is. Rendes ember ez, valószínűleg a vesénket akarja, vagy a varrodájában leszünk rabszolgamunkások, még nem derült ki. Ahogy mindenki, mi is az Ellerslie autópiacra mentünk, ahol kis aprópénzért cserébe mindenki kiállíthatja a gépjárműjét, mások meg ingyen odamennek és jóárasítva megveszik. Nézegettünk egy kicsi Nissant 2100 dollárzért, aztán azt elvitte valaki más, úgyhogy akkor nézegettünk egy hasonlóan kicsi városi autót, egy Honda Odysseyt. Mikor korbeszimatoltuk és tetszett, se rozsda, se pimp, se vonóhorog, akkor mondtuk az Ibrahimnak hogy kipróbáljuk.

Aszongya jó, menjünk.

Kerek szemekkel beültünk a kocsiba, és elhajtottunk vele, részemről még nem tértem magamhoz. Szóval megpróbálom még egyszer, hogy érthető legyen. Ott volt a kocsi. Az Ibrahim ott beszélgetett a braderjával. Mondtuk hogy akkor mi mennénk vele.

Aszongya jó, vigyétek.

Na szóval így. Akkor még lealkudoztunk belőle 400 dollárzokat, aztán kezet ráztunk és kész. Már az gyanús volt, hogy az Ibrahim telefonon beszélgetett a másik braderjával, és mondta neki többször, hogy fél óra múlva otthon lesz. Ilyen gyanús volt. Bementünk egy postára, ahol kitöltöttünk egy papírt. A postanéni elvette a papírt, bőszen leírogatott valamit a régi amerikai vízumomról, aztán kért 9,2 dollárt és enyém volt a kocsi. Az Ibrahim ideadta a kulcsot és kész. Ha nem kellett volna még pénzt felvennem, az egész ügylet nem lett volna 10 perc sem.

Kérdeztem a Pappát hogy akkor most forgalmi? Eredetiségvizsgálat? Zöld kártya? Műszaki? Izé, bármi? De semmi. Lett kevesebb, mint 10 dollárért egy sajtpapírom, meg egy slusszkulcsom és mehet a menet.

Ő lenne az:

Lakáskeresés

2009-01-18T22:18:00.003+01:00

Szombaton végül nekiláttunk lakást nézni, ami nem egy sétagalopp. Ha jó a lakás, akkor nem fotózzák le, mer minek, úgyis elmegy. Ha rossz, akkor meg jól megfotosopozzák, hátha valaki elhiszi hogy amit a képen látott az tulképp ugyanaz mint amit élőben megtekintett.

Azt már kitaláltuk, hogy a North Shore-ra költözünk, mert nyugis, csendes, kertvárosos, mégis könnyen be lehet utazni a városba, ahol valószínűleg dolgozni fogunk. A hirdetések nézegetése viszont teljes mértékig sötétben tapogatózás addig, amíg nem jártunk személyesen a környéken, szóval nem volt más hátra, mint belecsapni a lecsóba, hogy legyen ami lesz. Első felindulásból egy devonporti házat néztünk meg egy ingatlanos mukival, aki barna volt, cserzett, és késett. Ezért gondoltuk, hogy görög. Meg úgy hívták, hogy Janisz. A képeken látható tágas, kétszobás, kertes ház a valóságban kisebb volt, mint a Sutusék bungalója a csepeli kavicsbányatavakon, kertje meg annyi volt kb. mint a teszkó parkolójában az elválasztósáv. Ezt Janisz is pontosan tudta, nem is próbált minket nagyon rábeszélni. Azt megígérte, hogy kerít nekünk valamit, most már hogy tudja kifiák vagyunk.

A lakáshirdetésekbe itt többnyire beírják a pontos címet, mert nem félnek hogy lenyúlod a bizniszt és direktben megállapodsz a tulajjal. Maguknak is meg nekünk is időt spórolnak azzal, hogy szorgalmi feladatként elkocsikázunk a megadott címekre és kívülről körbeszaglásszuk a helyet. Ha így már megfelel, elég akkor szólni, hogy hozzál kulcsot barátom, bémennénk.

Pár lakást megnéztünk Devonportban, Belmontban meg Glenfieldben, egy magas jóképű sofőrrel. Egyik sem lett szívünk csücske, úgyhogy keresgetünk tovább.

Harmadik-negyedik

2009-01-17T21:59:00.000+01:00

A harmadik napra nagyjából elmúlik a szédelgés meg az ólmos fáradtság, innentől kezdve már csak rohamokban támad, és hamar el is múlik.

Pukkéék felszedtek minket, hogy teletömjenek élményekkel addig is, míg elmennek nyaralni a déli szigetre (megjegyzem, nélkülünk, khm). Kb. fél óra autókázás után - vagy több, mer néha elbólintottam - letettük a kocsit, sétáltunk egy picit, és bent voltunk egy aaaahhhh... esőerdőben. Kölcsönnettel huszárkodunk, úgyhogy most nem teszek fel képet, de tényleg lélegzetelállító volt. Pálmák, páfrányok keszekuszaságában repkedő fura kis magarak, név szerint riroriro, silvereye, mejnó, tui, meg nagyobb madarak miszerint kereru - részletekért kérem keresse orvosát, gyógyszerészét, vagy bogarássza a pukekokakát. Azt hiszem, itt kezdtük elhinni, hogy tényleg itt vagyunk. A Whaitekere Rangesben. De tényleg.

Úton elfele bementünk egy kávéra az Elevation étterembe, ez a Piha utca egyik magaslati sarkán dugódott el, totális kilátással egész Aucklandre. A teraszon lehet dohányozni, és - mivel nagy a szél - helyes kis bádogtetős hamutartókat raknak az asztalra. Amikor kihozták a kávét, kérdeztük hogy hol a cukor - mutogattak is bőszen a hamutartóra, pedig akkor már nyilván jól beledohányoztam. Sebaj, én a világ bármely pontján tudom hozni a formám.

Utána átmentünk Piha beach-re, az úgynevezett tengerparta, ahol megtapasztaltuk a lélegzetelállítás nr.2. nevű élményt. Egy elegáns éttermezést ígértünk be magunknak, de a gyerek annyira vizes-trutymákos lett a parton, hogy a végén egy Wendysből hoztunk ki avokádós hamburgert, amit a kocsiban ettünk meg. Egyébként nem tudom mi volt a baj a gyerekkel, szerintem csinos volt az ember úszógatyájában meg az én blézeremben, mondhatni újzélandos.

Este még megkóstoltuk a Monkey Bay Sauvignon Blanc-t ami pappa szerint rossz, szerintem meg jó, majd beájultunk.

Második nap

2009-01-16T20:46:00.004+01:00

Felszerelkeztünk két napos hideg élelemmel, hogy lokál pénzt csiholjunk és legyen bankszámlánk, illetve telefonokat szerezzünk magunkak.

A kettőt együtt sikerült kevesebb mint egy óra alatt elintézni, úgyhogy csak néztünk magunk elé hogy most akkor mi történt..

Azt javasolták a lokálok, hogy az ASB Bankkal próbálkozzunk. Valóban, egy édes polinéz kisleány, név szerint Kitchie csinált nekünk villámgyorsan bankszámlát. Ha úgy érezte, hogy már túl sok időt rabol tőlünk - mondjuk be kellett írnia valamit a gépbe - akkor kedvesen beszélgetett velünk, hogy nehogy unatkozzunk. Kérdeztem is embert, hogy vajon ez egy afféle szofisztikált kockázatelemzés lenne, hogy kifiák-borjai vagyunk, és mit lehet tőlünk várni, de nem - tényleg csak beszélgetett. Részletesen elmondta a trükköket, hogy hogyan fog a legkevesebbe kerülni nekünk a bankolás (hae??) aztán elkísért minket egészen a pénztárig, nehogy levonjanak tőlün kezelési költséget a pénzbefizetésért, hiszen csak most nyitottunk számlát...

További négy perc alatt csinált nekünk egy-egy bankkártyát, aminek helyben állítottuk be a pinkódját egy kütyü segítségével, tehát semmi aktiválás meg telekód meg tökömkínja, csak megfogtuk és vittük.

Gondoltuk, akkor most elverjük az időt, és keresünk valami telefonos boltot. Éppen sikerült átmennünk a zebrán, és ott volt a vodafone... Bementünk, három perc alatt összerakták nekünk amit kértünk, és fizettünk - az öt perccel azelőtt megkapott bankkártyával.

Kultúrsokk!

Ezek után már nem nagyon tudtunk intézkedni, akárhogy is igyekeztünk, ezért elindultunk kalandozni, össze-vissza rajzoltuk a belváros térképét lábbal. A cipőboltok előtt az utcára kipakolva a választék: párosával! (Kultúrsokk?)

Elmentünk a Quay streetre, a kikötőbe ebédelni. Hatalmas mennyiségeket adnak, erre figyelni kell majd, egyikünk adagjából mindhárman jóllaktunk volna, pedig ez volt a small. A legpuccosabb részen sem vészesen drága a kaja, 80 dollárzt fizettünk, ami kb. 9 ezer forint, pedig még söröztünk is. A belváros illata leginkább egzotikus üdülőhelyekére hasonlít, minden második üzemegység valamiféle étterem vagy gyorsétkezde. Rengeteg ázsiai, olasz, arab kajálda szaganyaga keveredik a klasszikus kávézók meg pékségek illatával.

Estve felkapott minket Pappa meg Csanád, erre már tisztán emlékszem. Addig ügyeskedtünk, amíg álomba pofáztuk Mme. Pappát, aztán mi is lekonyultunk.

Ez tegnapelőtt volt - olyan mintha egy hete történt volna.

Első nap

2009-01-15T20:36:00.001+01:00

Most, amikor ezt írom, az első nap valahogy a múlt homályába vész. Néma, kómás zombulással telt. Azért leírom azokat az izéket, amik a fejemben maradtak belőle.

Elég nagy szívás kora reggel érkezni egy 12 időzónát átívelő utazás után, merthogy ki kell bírni estig elalvás nélkül, hogy ne boruljon fel teljesen az ember biológiai órája. A pukekók szedtek össze minket, és emberfeletti erőfeszítéseket tettek, hogy estig ébren tartsanak minket. Először elmentünk Hajnalkához ahol összeszedtük Mme. Pukekót, és elindultunk nemtudomhová. Közben megálltunk, hogy a magashegyi bakancsokat jandalra cseréljük egy híres nememlékszem hogy hívják cipőboltban. Itt kávét is fogyasztottunk továbbá.

Pár órát eltöltöttünk a pukekók gyönyörű házában a Gulf Harbourban, etettek-itattak minket, meg puculkodtunk is. Azután a valószínűtlenül gyönyörű tengerparton kanyarogva bementünk a valószínűtlenül gyönyörű parkba, ahol valószínűtlen állatokat fotóztunk és videóztunk, miszerint velociraptorokat. Nem voltam benne biztos, hogy ez tényleg megtörtént, de aztán láttam a fényképek között, hogy mégis. Shoppingoltunk is előtte, vagy utána? Aztán beficcentünk pappáék kertjébe, hogy hátha megjönnek. Itt a biztonság kedvéért táncoltam, majd beleültem a vizes székbe, kérem kapcsolja ki.

Valószínűleg beszélgettünk pappáékkal, de lehet hogy nem, erről az illetékeseket kell megkérdezni. Azután még vásároltunk ennivalót, de lehet hogy nem. Aztán aludunk, ez mondjuk biztos.

Utazás

2009-01-15T07:22:00.004+01:00

Akárhonnan nézzük, két napot repülőzni nem sétagalopp. Mindenfélére felkészültünk, aztán persze semmi nem lett belőle, leginkább zombiként ültünk egy miniatűr székben, és ennyi.

A gyerekkel semmi gond nem volt, vagy izgatottan örvendezett, vagy mindent felevett, vagy nyomkorászta a repülő beépített bizgentyűit, vagy aludt.

Budapest-Helsinki semmi izgalmas, csak 2 óra, és ott várni sem kellett sokat. Gyorsan át a következőre, miszerint Helsinki-Kingkong. Ezt részemről végignyűjglődtem, nem sikerült aludni sem, 9,5 óra. Amikor megérkeztünk, valamiért az arrival-ban felejtettük magunkat, úgy szóltak ránk hogy menjünk már át a tranzitváróba. Jól is tettük, mert az arrivalban nem találtunk semmit, a tranzit meg egy ordenáré méretű komplexitás. Y alakú az egész, azt hiszem összesen 80 kapuval, mozgójárdákkal. Mivel volt itt vagy 7 óránk, nem izgultunk túlságosan, elténferegtünk a resting lounge-ba és ott vettünk egy jó fürdőt. Bazidrágáért, de nagyon kellemes volt, mindazonáltal, több mint 20 óra rohadás után. Ettünk aztán egy kis csigapetepörköltöt trutyólevessel meg szósszal borított izével és hozzá ilyen kis micsodákat. Volt közte ami finom volt. Az utolsó egy órában sajnos lekonyultunk, legalábbis én meg a gyerek. Ember hősiesen vigyázta a kis családkáját.

A hongkong-auckland járatra már sikerült annyira kikészülni, hogy nem is törődtünk semmivel, versenyt alukáltunk. Nagyjából két-két órákat sikerült, amíg a fel nem ébredtünk arra, hogy nem érezzük valamelyik végtagunkat - aztán újra ájulás. Az utolsó négy órát részemről ébren töltöttem, de összességében szerintem egy nettó 6-7 órát sikerült összehozni alvásügyileg. Itt már szerencsére eszünkbe jutott hogy szedjük a Pukekók által küldött No JetLag tablettát, és azt tapasztaltam, hogy nem száradtam ki annyira, mint a másik úton, pedig itt többet aludtam ezért kevesebbet tudtam inni.

Auckland
Még a repülőn kiosztottak egy kis papirost, amit mindenkinek ki kellett tölteni. Ezt sehol sem olvastuk, kicsit morfondíroztunk is hogy mit írjunk be, aztán úgy gondoltuk, hogy ha turista vízumot akarunk úgyis, akkor nem bonyolítunk semmit, és szépen kitöltöttük turistául. Címnek a szállodát írtuk be, tartózkodás időtartamának 3 hónapot, utazás céljának turizmust.

Kicsit ugyebár izgultunk, meg idegeskedtünk, amennyire erőnkből futotta. Első mérföldkő az útlevélvizsgálat. Mi nem csináltunk semmi különöset, nyugodtan álldigáltunk, és válaszoltunk mindenre, amit kérdezett. Egy kis humor belefért, ugyanis enba feje az útlevélben szakálltalan, úgyhogy próbálta azonosítás céljából elhajtogatni a bozontját, ezen azért vigyorgott egyet a lehányka. Az első útlevélbe máris bepecsételte amit be akart, nem is kérdezett semmit. A másodiknál aztán valami eszébe juthatott, mert megkérdezte, hogy van-e visszajegyünk. Nem kezdtem semmi magyarázkodásba, csak előkaptam a kinyomtatott jegyet. Azt nézegette, vadul számolt hogy januárhoz képest április az akkor hány hónap. Aztán lepecsételt mindent és jó utat kívánt és már mentünk is. Szerintem nyugisan, nyitottan kell állni, figyelni, és csak arra válaszolni, amit kérdez. Meg olyan barátságos, szimpatikus és megnyerő tekintet kell mint ami nekem van.

Azután kezdhettünk aggódni a csomagokért, különös tekintettel az oversize külön feladott gitárra, ami egyszer már kerengett a világ körül, mikor amerikából érkezett velem, szóval féltünk hogy most is huncutkodik. Szerencsére nem tette. Első pozitív élmény volt, hogy beálltam valamiféle luggage information sorba, hogy megkérdezzem, hol vannak az oversizeok. Két ember állt előttem, ezért egy sétafikáló reptéri kolléga kötelességének érezte, hogy odajöjjön hozzám, és megkérdezze, mit szeretnék. Aztán készségesen el is mondta, megmutatta, hova kell menni. (Mondjuk nyilván oda, ahol ordenáré méretű betűkkel kiírták hogy oversize...:)

Biohazárd
A következő menet az Új-Zélandra veszélyes izék kiszűrése miatt felállított biosecurity vizsgálat, ami nagyon helyénvaló meg minden, de azért további aggódásra ad okot, mert nem volt a napi programunkba iktatva egy 30 kilós bőrönd széjjelpakolása. Már a gépen rendesen kitöltöttük, hogy nincs nálunk semmise, de azért rendes kislány módjára megkérdeztem, hogy az úgynevezett Balaton Szelet ételnek mindősül-e. Mondta a néni, hogy igen, de azért nem kért tételes vizsgálatot. Azt hozzátenném, hogy elég nagy számú ázsiai között álltunk sorban, akik egyrészt nem beszéltek angolul, másrészt meg az ember kinézi belőlük, hogy szárított polipot meg gőzgombócot cígölnek a kézipoggyászban. Az előttünk lévő például bőszen mutogatta hogy ham-ham, igen-igen... Azt hiszem, utána felüdülés volt egy angolul beszélő pár, aki még azt is tudta, hogy a bakancsot is le köll pucolni. Ezután még volt egy röntgen, ahol megnézték hogy igazat mondtunk-e, mert a röntgen kimutatja a csempészananászt, ahogy ezt a repülőn a kisfilmben is megtekinthettük.

Ez egy laza 40-50 percet vett igénybe a ránk váró Hajnalka és Pukekó szerint, mi nem tudunk nyilatkozni, akkor már nem csak azt nem tudtuk, hogy hány óra van, hanem már azt se, hogy milyen nap...

Jelentem, az első benyomás: hihetetlen napfény, meleg, és mindent átható, tavaszi, virágillatú levegő. Tik akik még csak most jöttök, ne felejtsetek el nyári cipőt, papucsot tenni a kézipoggyászba:)

Ideérődtünk

2009-01-14T08:30:00.001+01:00

Egyben, egészben. Az idegrendszerünk viszont valahol félúton beült egy kávéra a bioritmusunkkal, őket még be kell várni, aztán nyilatkozunk.

Minden okés, most alvás.

Hong Kong

2009-01-13T02:01:00.002+01:00

Itten dekkolunk Hong Kongban, 5 órát kell üldögélni, aztán irány tova. Egyelőre jól elvagyunk, mert a 9,5 órás éjszakai repüléstől kellőképpen zombikká változtunk. A gépen felszolgált brownie meg muffin kellemes gipszes cuccá kötött a gyomrokban, szal még kávézóba se tudunk beülni mer le nem bírnánk nyomni semmitse.

Kingkong szuper, mást nem tudok mondani, kérem kapcsojjaki.

Végjáték

2009-01-07T19:13:00.004+01:00

Az utolsó hét az az utolsó hét, azzal nem lehet mit kezdeni, nem hittem hogy tényleg hisztérikusan kell pakolni, mert én felkészült versenyző vagyok... de nem, ezt most teszteltem, és igaz: az utolsó hét kizárólag őőőőrületben bír eltelni, ezzel meg kell barátkozni.

Pakolás
A bőröndök méretét általában a saját repülőgéptársaságod meghatározza és a honlapján közzé is teszi. Ezek azért a standard méretek körül mozognak: kézipoggyász max 8 kg, 26x45x56 cm, ez fér el a fejed fölött biztonságosan a tárolóban. A nagybőröndnél méretet nem, csak súlyt szabnak meg, ez 20 kg. Szerencsére az ifjúkorú is teljes bőröndöt cipelhet a 75%-os jegye mellé, úgyhogy viszonylag van hely. Majd most kiderül, még nem volt meg a próbapakolás. A ballasztokról érdeklődtem a többi kimenőhazafik körében: általában ruhát, kinti évszaknak megfelelőt érdemes vinni, meg legszükségesebb apróságokat. Elhagytuk a hajszárítót, villanyborotvát és társaikat, mert úgyis csak átalakítóval lehetne őket használni, és nagyjából annyiért kapható, mint itthon. Magyarul: drágább túlsúlyt fizetni, mint kint venni egy újat. Ez számottevő spórolást jelent. Ruhákkal jól állunk, ami nem kellett, ment ajándékba, a többi szerintem jól be fog férni, mert mi nem viszünk plüssállat-gyűjteményt. Cipőt ajnálották, hogy vigyünk, ha vannak jók, mert elég drága és nem a legjobb a cipőválaszték odaki'. Én csak bőrt, úgyhogy raktam el 5 párat, meg egy veszkócsimmát, végül túrabakancsban megyek, mert az bizonyult a legnehezebbnek. Túl kényelmes nem lesz, de úgyis mindig leveszem a gépen szóval oké. Majd a szekuritban lesz vicces ahogy fűzögetem ki-be, de erre lélekben már felkészültem. Egyébként minden cuccból csak a legszükségesebb apróságokat - majd kint venni kell, olcsóbb, mondom, mint szállítgatni.

Orvosi vizsgálat
Mi itt most szívunk egy kicsit, mert utolsó hétre hagytuk, az orvos ugyanis azt mondta telefonon, hogy egy hét alatt megvan. Valamit elbambulhatott, mert kiderült hogy a hepatitis csak másfél hét alatt lesz kész. Szerencsére sikerült vele megbeszélni, hogy megcsináljuk az egész hercehurcát, aztán egy meghatalmazottunk elmegy a laboreredményért, beszolgáltatja neki a leleteket és akkor ő lezárja és átadja a reportot. Ezt majd magunk után küldetjük, pénzben ennyit bukunk rajta. Szóval az úgy van, hogy be kell kocogni a Mária utcába, bőrgyógyászati klinika, STD osztály. Bejelentkezés nélkül sorba kell ülni a vérvétel előtt, egyszercsak behívnak, ott veszik fel az adatokat. Érdemes tudni, hogy mit akarunk. AIDS és hepatitisz (a HBsAg fajta) kell Új-Zélandra. Vérvétel után fel kell kocogni a második emeletre, és befizetni az aids-ért fejenként 4000 Ft-ot, a hepatitiszért 1500-öt. A számlával aztán vissza az STD laborba, ahol ránéznek, ráírják a számod, és ezzel lehet majd érte menni, másfél hét múlva. A hepatitiszt újabban csak kedden csinálják, tehát ha éppen hétfőn mentél vérvérelre, akkor még akár csütörtökre is meglehet... de persze a magyar egészségügy útjai kifürkészhetetlenek.

Erre egy példa: ha hétfőn csináltatsz AIDS tesztet, az legkorábban szerdára van kész. Ámde ha kedden, az már kedd délutánra. Hae? Annyi biztos, hogy érdemes nyitásra, reggel 8-ra odamenni, mert ha 10 körül érsz, az már csak a másnapi menettel megy tovább, és akkor ki tudja, milyen krono-szinklasztikus infundibulumba kerül útközben. Lehet például, hogy a vérvételt megelőző nap lesz kész, amikor nem tudod átvenni mert még ott sem voltál. Voltandottál.

Maga a redzsisztered immigrésün vizsgálat egy házaspár esetében kb. 2 órát vesz igénybe. még itthon ki kell nyomtatnod egy bazihosszú sok oldalas dokumentumot, azt fogja ő töltögetni. Érdemes előre elolvasni, hogy tudd miket fog kérdezni. Felnőtteknek fejenkét 3, 10 éves gyereknek 1 darab igazolványképet is kell vinni, plusz friss langyos reggeli pisiket. Ott helyben fog majd röntgenezni. Mi szombaton megyünk majd, mer szeretünk veszélyesen élni. Ez a buli felnőttenként 17 ezer lesz, kisfejszének 12 ezer. Őt nem világítják és nem gondolják hogy aidses vagy hepatitiszos. Pedig megjegyzem, sansza nincs rá kevesebb, mint mondjuk nekem.

Gyerekvigyázás
Írtam egy kis kártyát a gyereknek angolul, telefonszámokkal meg titkos térképekkel, hogy mifenét csináljanak vele ha elveszne valamelyik reptéren.

Iskolakötelezettség - Update
Közben megtudtam ám, hogy a helyes eljárás az, hogy a területileg_illetékes suli igazgatójának kell lejelenteni, hogy külföldön folytatja a gyerek a tanulmányait. Mindezt elég levélben is megtenni (én mondjuk tértivevénnyel...) és a biztonság kedvéért a kerület illetékes jegyzőjének is megküldöm.

mostan ennyit, még pakolás... aztán mindjárt megyünk is, sitty-sutty a kannibálok földjére.

No worries

2008-12-29T14:30:00.003+01:00

Nos, Moni, aki nem Móni, meginicializált, mert csomó minden eszébe jutott, és erről meg nekem jutott eszembe csomó minden, úgyhogy írok is, jobb az ilyesmin gyorsan túlesni.

Nem vagyok egy nagy blogolvasó, csak négyet-ötöt követek hűségesen. A tematikusakat bírom, meg azokat, ahol van valamilyen személyes indíttatás, mondjuk ismerem a szerzőt. Azokat, akik naplószerűen világba kajabálják a kis életük jelentéktelen eseményeit, vagy mondvacsinált témák köré ollóznak cikkeket halomba, nem szeretem. Még egy apróság, ami teljesen szubjektív hülyeség (pl. gerincenborzol ha valaki azt mondja: "emberke") - szóval halálba idegesít ha valaki úgy blogol, hogy "K. elment a boltba, és összefutott C.-vel, aki elmondta hogy S. új állást kapott..." na a ilyen rövidítéseket zsigerileg nem viselem, pedig semmi megmagyarázható okom nincs rá.

Ennek ellenére a kisrumfban lehet valami, mert teljesen ráragadtam, pedig mindenféléről írogat, ahogy érzi, ráadásul gyakran emleget egy bizonyos V. nevűt is. És mégis. Nem tudok a közelgő utazásunkhoz információt szívni belőle, mert ők Írországban laknak, szóval nem is értem... mégis rendszeres olvasója vagyok. Az előző posthoz írta, hogy meglepődött a szisztematikus készülődésen, aztán egy egész postot kapott a téma, vagyis inkább szabad asszociációs szökellést rendezett a dobozaink okán.

Ami először eszembe jutott, mikor olvastam: welcome to real life 2.0... Nekem nagyon fura élmény volt nyáron, hogy olyan emberekért szurkolok, akiket az életben nem láttam. Hogy úgy érzem, ismerősök, barátok, holott maximum a skype-on osztottuk az észt. Talán lassan bele kell nyugodni, hogy ez egy egészen új módja a kapcsolattartásnak, barátkozásnak. Azért még csodálkozom rajta egy picinyt. A témáról egyébként komoly tanulmányok készültek már, úgyhogy nem megyek bele abba, hogyan pukkanhat szét egy-egy komolynak hitt webes barátság a valóság 1.0 talaján, illetve mennyire skizofrén állapotokat idézhet elő egy-egy ilyen alábukás. Maradjunk annyiban, no worries, aztán lesz ami lesz.

Másik: valóban lehet, hogy marhára szisztematának tűnök, de gyerekkel azt hiszem az ember nem is tehet mást, muszáj mindenre felkészülni, nem mehetek bele a vakvilágba két bőrönddel, mert ha folyik az orra, kell hogy legyen nálam zsepi.

Nagyon régóta tudom, hogy nem jó nekem itt, és ez simán lehet, hogy az egyéniségemből adódik - lehet hogy seholse jó?:) mindenesetre ezt most jól kipróbáljuk. Nem ragaszkodom a tárgyakhoz. Fontosak nekem, szép otthont kell magam köré kanyarítani, de bármikor bármit hajlandó vagyok lecserélni. Nincsenek igazi gyökereim, nem köt ide semmi, meg máshová sem. Könnyen mozdulok, igényem van a változásra. Jó érzés, hogy a sok papírmunka, ügyintézés megéri, és kézzelfogható eredménye van. Jó érzés, hogy van valamiféle jövőképem, egy generációra előre is.

Egyébként, ha valami miatt balul ütne ki ez az egész, akkor is megérte - azt hiszem, hogy a 2008-as évet azért tudtam végigcsinálni, mert végig előttem lebegett: megyünk.

END lelki_elet(s)
FROM imma_neni

Akkor dobozolunk, doktorozunk, papírozunk

2008-12-29T10:48:00.004+01:00

Karácsony megvolt, jelentem alássan, sűrű töltöttkáposztákkal meg buta filmekkel, délig alvásokkal. Mostan szépen nyugiban nekilátunk dobozolni. Úgy adódott, hogy ismerős fogja kivenni a lakást, ezért úgy döntöttünk, hogy nem vesszük igénybe a vámraktárat, elég nagy a kamra, a bedobozolt cucokat feltesszük oda, a képek maradhatnak a falon, stb.

Ilyen egyforma dobozokat vettünk, számosat. Ezeket három digites kódokkal látjuk el, és szépen excel táblába vezetjük majd, tartalom szerint. Arra kell figyelni, hogy azok a dolgok, amik vám szempontjából aggályosak (pl. textil, szalma, vagy bármilyen más organikus alapanyagú holmik) egy dobozba kerüljenek, jól azonosíthatóan, mert nagy valószínűség szerint költözéskor ezeket meg fogják majd szemlézni, nehogy bevivődjék valamilyen új-zélandra káros anyag.

Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy párom gitárja is jön velünk. Amikor elhoztam Amerikából, nem kértek érte semmilyen extra díjat, bár akkor is a 20 kilós kvótám fölött volt. Ha most kérnek, hát adunk. Biztonságosabb így, meg nem venném a lelkemre, ha szegény fél év kihagyás után vízhólyagosra pengetné az ujjait, szóval így.

A kis fejsze egyébként - annak ellenére, hogy csak 75%-ot kellett fizetni a jegyéért - teljes értékű utasnak számít, így neki is lehet egy 20 kilós bőröndje. A háromszor 20-ban azért talán elférünk majd - persze közelharcot kell majd vívni a lego- és bionicle készletek miatt, de hát ez van. Kész szerencse, hogy a nyárba megyünk, a pufikabátok és társaik valószínűleg maradnak, majd újítunk kint.

Most vadul járkálunk fogorvoshoz, pukkééktól tanultuk hogy ezt az utolsó pillanatra kell hagyni, mer úgy jó.

Pappa tanácsára kivágtattunk osztrákiába bankszámlát nyitni, mert nekik közvetlen kapcsolatuk van a NZ nemzeti bankkal, így nem kell ausztrálián vagy usán keresztül utalni. Így is borsos, de legalább csak egyszer vonnak a nemzetközi utalásért, és csak egyszer bukunk a konverzión.

Megyünk a dokibácsihoz is, hogy megállapítsa az egészségünket. Nagyon cuki volt, amikor felhívtam, megkérdezte, hogy milyen a testalkatom. Hebegtem egy kicsit, hogy hát ugye néhány kilót szívesen ledobnék meg minden, de azért összességében... miért is kérdi? Kiderült azután, hogy az NZ immigration az elhízást - jogosan - komoly egészségügyi rizikófaktornak tekinti, és a 30-as BMI index körüli, vagy feletti jelentkezőknek még egy extra teszten is át kell mennie, nevesül éhgyomorra cukorterhelés, meg EKG. Nekünk ilyen nem kell, bár most a bejgli+Gefülte de Tötő kombó után még nem mertem BMI-t számolni:)

A gyerekneműeknek nincs teljes vizsgálódás, neki csak pisiteszt meg általános felmérés lesz, max fél óra. Felnőtteknek nagyjából két órát vesz igénybe, és először el kell menni a mária utcába aids meg hepatitis vizsgálatra is.

Majd beszámolok erről a mulatságról.

Körbekajtattuk még az ex-munkaadókat is, hogy írjanak nekünk szerelmes levelet. Ezek nagyjából így néznek ki:

To Whom it May Concern:

Our company is... blabla a cégről.

Mr. X.Y has joined us as a ..... in évszám and left as a ..... in évszám. His main roles were ....... and ..... and also contributed to .......

X.Y is a sweetie pie. We heard about his plans in NZ and we wish him good luck.

Sincerely,

Név, beosztás, telefonszám, e-mail.

Egyiküknek sikerült 2009. december 20-at írni dátumnak, nem baj, legalább sokáig érvényes lesz:)

Ezen kívül még jól elfelejtettem erkölcsi bizonyítványt kérni, ami jelenleg postán beszerezető, és 2200 Ft-ba kerül. Szerencsére szólt a 007-es hogy ne feledjem. Elsőbbségivel küldtem el karácsony előtt két nappal, remélem vadul dolgoznak rajta a macák. Mikor lesz már elektromos az ügyintézés?

Még hátravan a szerelmünket bizonyítandó dokumentáció, mert hogy nem házultunk. Ennek egyik része egy fotóalbum, ezt összerángattam pdf-be, hogy csak a kezükbe tudjam nyomni, ha kérik. Szerelmünk hajnalán, pelyhedző állal és ifjonti hévvel kezdődik, aztán látszik rajta ahogy párom öregszik én meg fiatalodom az évek alatt. Szerencsére a kölyökpofa jól mutatja a progressziót, ahogy három éves édesből büdöslábú 10 évessé cseperedik. Ezt még ki kell egészíteni néhány levéllel, rokonzoktól és imerősöktől, akik azt nyilatkozzák, hogy ismernek és szeretnek minket és emlékeznek hogy évekkel ezelőtt milyen nagyon összejöttünk és hogy azóta is együtt vagyunk és sokszor mentünk együtt vacsizni meg színházba és sok sikert kívánnak nekünk. A rokonzokkal az a baj, hogy alig vannak, és nem is nagyon beszélnek semmilyen nyelven, így még egy e-mailre sem tudnának válaszolni, ezért inkább gyerekkori barátokra fogok támaszkodni.

Nagyjából ezek a történések, illetve vettem még egy csudás rózsaszín bőröndöt is, rózsaszín kézitáskával, ahh.

Készülődés

2008-12-22T19:33:00.003+01:00

Úgy tűnik, hogy ennek egyszerűen meg kell lennie, nincs mese - akármilyen felkészült versenyzőnek képzeled magad, az indulás előtti egy hónap szaladgálással, aggódással és kapkodással fog telni, kész-passz.

Sokszor úgy érzem, hogy elég jól állunk egy csomó dologgal, hiszen amit csak lehetett, beszereztem idejekorán. Aztán néha meg belémvillan, hogy úúúúúristen, még ez is és ez is és ez is.

Szerencsére uram mától szabin, megvolt az utolsó nap a gyárban, úgyhogy egy kis pihenés után gőzerővel intézkedünk, majd beszámolok a napi dolgokról, hogy éppen milyen idióta papírért kellett rohangálni. Mondjuk holnaptól? Vagy az már karácsony?

A gyereknek kéne venni valami ajándékot...

Orvosi vizsgálat

2008-12-07T09:23:00.003+01:00

Szóval most itt tartunk, de nem tudok újat írni, kéremkapcsojjaki.

Pukekó Tamás már megírta.

Doki gyors volt, pragmata, szimpata, jövő héten megyünk, sitty-sutty minden. A 2008-as árról majd updatezek.

A nap újjászületése

2008-12-02T08:17:00.011+01:00

Közeledik az emberiség írott történetének legősibb ünnepe, a Nap újjászületése. Az év vége és ezzel az újév kezdete már ősidők óta szinte minden nép számára búcsúzással és ünnepléssel telik. Az óév eredményeire emlékezve és a jövőt tervezve ünnepléssel léptek át az újesztendőbe. Ezek az év végi ünnepek hosszú időn keresztül egybeestek a téli napforduló idejével, a csillagászati újév kezdetével. A régi időkben az újév kezdete nem január 1., hanem december 25. környéke volt. A különböző időszámítások alapjául a természet megfigyelése szolgált.

"Kinek, fának, kutyának lelke van"

Az animizmus a természettel együtt élő, együtt lélegző emberiség máig élő, erős hite. Az animizmus évszázadaiból származik a varázskör gondolata is. Az emberek szalmából, fűzfavesszőből, később zöld fenyőágakból koszorút fontak, és vörös meg aranyszín szalagokkal díszítették. A zöld az újjászülető élet, a termés színe, a vörös az életé, az arany pedig a fényé, ami a Nap újjászületésével - a téli napfordulóval - újra termésbe fordítja a földeket. Azt is tartották, hogy az ilyen szent koszorúkkal minden gonosz szellemet távol lehet tartani a háztól.

Ez az ősi varázslat idővel feledésbe merült, s csak 1838-ban újította fel Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész, aki az első gyermekotthon alapítója volt Hamburgban. A ház egyik termébe fából hatalmas csillárt készített, és minden istentiszteleten (adventben naponta tartotta) újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. Ez a szép ötlet gyorsan követőkre talált más gyermekotthonokban is. Évről évre szebben és szebben díszítették fel ezeket a koszorúkat, míg 1860-ban egy berlini gyermekotthonban a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítették, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűztek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. ĺgy végül elég kicsi lett a koszorú ahhoz, hogy a családi házakban és lakásokban is helyet kapjon és hirdethesse a közeledő karácsony örömét.

Magyarországon csak a II. világháború után terjedt el igazán, s ma már számos formai és színváltozata ismert. Az adventi koszorúkat az első vasárnapot megelőző szombat esti szentmisén vagy advent első vasárnapján áldja meg a pap a templomban. Az adventi koszorú mellett sok helyen adventi naptár is található a lakásokban. „Feltalálója” egy bizonyos Gerhard Lang volt, s eredetileg a karácsonyi ünnepek vallási előkészítését szolgálta, mivel a naptár minden egyes kinyitott ablakában egy-egy karácsonnyal kapcsolatos gondolat volt olvasható. Idővel azonban ez a vallási jelleg háttérbe szorult, s – a gyermekek nagy örömére – az ipar egyszerű decemberi ajándéknaptárrá változtatta, amelyben december 24-ig a napokat csokoládé vagy marcipán édesíti meg.

Jöjj el

"Oly szépen tünsz fel az égi láthatáron
Te élő Nap, mely legelőször éltél...
Mi minden van még, amit teremtettél,
És ami énelöttem még titok.
Egyetlen isten, bárkinél erősebb,
A földet saját óhajod szerint
Teremtetted meg, egyedül, magad,
Az emberekkel, nyájakkal, vadakkal
És mindennel, mi lábon jár a földön
És ami odafönt szárnyra kel...
....................... mindegyiket
illő helyére állítottad -
És azt teszed, ami kell nekik.
A tápláléka megvan mindegyiknek...
Te vagy, csak te: minden élet titka,
És minden csak teáltalad él.
A te szépséged nézik a szemek
Amíg leáldozol,
Mindenki abbahagyja a dolgát
Ha jobbfelé leáldozol...
(Ekhnaton - Naphimnusz)

Szóval jöjj el, Aton, Rá, Hórusz, Samas, Marduk, Amar-Utuk, Nimrod, Dezao, Inka, Sua, Tezcatlipoca, Heliosz, Mithrasz, Sol, Baldr, Szúrja, Amateraszu Ómikami, Hszi-ho, Krishna, Szaturnusz, Jézus, Yule

vagyis

Süss fel nap, fényes nap! - mert erősebb, öregebb és bölcsebb vagy mindannyiunknál.

Munkakeresés - első kör

2008-11-18T19:43:00.003+01:00

A már többször is ismertetett a módszertan szerint tehát ma nekiláttunk a munkahelykeresésnek.
Nulladik körben komoly teammunkával elkészítettük a minden igényt kielégítő, formai és tartalmi követelményeknek megfelelő önéletrajzot, és elővettem a gúgli docsokból az elmúlt egy év során gyűjtött cégek listáját.

Utolsó simításként még írtam egy helyes kis kísérőlevelet, amiben feltüntettem párom blogcímét is (ez egy szakmájába vágó blog, amit angolul írattam vele, visszamenőleg is, technikai-technológiai érdekességekről) valamint Hajnalka kérésére még bővítettük az önéletrajzot az "Interests" taggal, melyben szerepel hogy szabadidejében szeret úszni meg vitorlázni, cutting edge technolóiákat tanulmányozni, és basszusgitározni a saját rockzenekarában.

Első körben tehát úgy terveztem, hogy olyan cégeknek írok, melyeknek már megnéztük a munkásságát, méretét, a használt technológiákat, és a zuram is azt mondta: "na itt szívesen dolgoznék". Ezeket főleg álláshirdetéseken keresztül találtuk, sok olyan van köztük, amelyik jelenleg nem is hirdet, úgyhogy azt gondolom utólag, hogy jó ötlet volt kilistázni őket. Azt a kört még bővítettem egy kicsit, beregisztráltam az it.seek.co.nz oldalra, és hozzácsaptam még párat a listához.

Aztán nekiláttam, és szépen egyesével elküldtem ezeknek az életrajzot, kísérőlevéllel, amiben egyszerűen csak annyit írtam, hogy én egy szenyor vagyok, aki februártól elérhető, és akkó kő kóla vagy nemkő.

A legelső választ este 7-kor kaptuk, vagyis valaki hajnalban kelt odaki'. Ennyi állt benne:

Hi

Thanks for your enquiry. I will pass it on to out CTO.

I play guitar in a rock band always on the look out for bass guitarists.

Cheers

Director

Azért nagyon örülök, hogy ilyen csudálatos lényeglátással máris rátapintottak az önéletrajz legkiemelkedőbb pontjára:)

Munkakeresés - önéletrajz kiwi módra

2008-11-17T08:24:00.006+01:00

Pappito blogján nemrég született egy bejegyzés az új-zélandi álláskeresés kínjairól. A perth-i teherautósöfőrködés szédítő lehetőségén kívül más izgalmas dolgokra is felfigyeltem: nevezetesen arra, hogy a helyi fejvadászok össze-vissza tupírozzák az egyébként is fura önéletrajzot. Legott írtam a bevándorlási ügynöknek, hogy világosítson már fel, miben rejlik ez a különbség. Ő pedig készségesen átküldött nekem két minta-önéletrajzot.

Ex-fejvadászként a következő alapvetéseket tenném, összefoglalandó a műfajt kiwiországban: kövess el minden, de minden hibát, amit valaha tanultál és tapasztaltál a hazai - egyébként amerikai típusú - önéletrajzokkal kapcsolatban.

Az alapból másfél oldalas életrajzot nyújtsd bátran, akár 3-4 oldalas is lehet
Kulcsszavak helyett használj nyakatekert körmondatokat
Egy-egy információt bátran ismételj, akár 3-4-szer is
Ne tegyél fényképet az első oldalra
Válassz egy ótvar betűtípust (Times New Roman vagy Arial)
Készségeket ne listázd külön, hanem ügyesen építsd be a végeláthatatlanul hömpölygő blablába (pl. nyelvtudás, számítógépes ismeretek, alkalmazott szoftverek, gépkocsivezetés)
A cím - miszerint Resumé - valamint a neved és az elérhetőséged bátran foglalja el az első oldal felét

Az alapok után pedig lássuk a szakszerűen újzéldandosított önéletrajz pontjait.

Cím
Lásd fentebb: CV helyett Resumét szeretnek olvasni, a neved, elérhetőséged szépen középre rendezve elfoglalhat egy fél oldalt.

Profile
Szeretnének olvasni rólad egy két-három mondatos összefoglalót, kiemelve az erősségeidet, munkaterületed.

Skills overview
4-5 bulletpointban (de azért szabatos körmondatokkal) emeld ki a legfontosabb készségeidet, szakmádra jellemző témakörökben. Programozóként pl. a programnyelvek, amiket használsz, és csudálatos eredményeid, melyeket elértél velük. Ide jöhet még egy pontban az is, hogy micsoda felbecsülhetetlen csapatjátékos, vagy agilis, mégis szeretnivaló főnök tudsz lenni úgy általában.

Employment overview
Ide tegyél egy mini táblázatot, amiben a korábbi alkalmazóid neve, az iparág megnevezése, meg a betöltött pozíciód látható. Persze évszámokkal.

És akkor jöhetnek a korábbi munkahelyek, időben visszafelé.

Professional experience

Évszám, cég neve, majd egy 4-5 soros ömlengés a cégről, hogy milyen iparágban, milyen csuda dolgokat vitt véghez.
Azután az itteni beosztásod, majd alá két felsorolás.
Tasks, vagy Responsibilities
Itt sorold fel azokat a feladatköröket, melyekkel megbíztak, vagy azokat a projekteket, amelyeket végigvittél.
Achievements vagy Results
Itt pedig sorold fel azokat az eredményeket, amiket elértél a fenti feladatkörök véghezvitele során.

Érdemes az utolsó 2-3 munkahelyeddel ezt megcsinálni, a kevésbé relevánsak, vagy régebbiek már maradhatnak simán felsorolás szinten, de írd ki még egyszer őket, miszerint cégnév, beosztás, legfontosabb feladatkörök.

Personal Details
Itt a kötelező pontok: Education, Trainings (minden hülyeséget írj be bátran, főleg ha voltál valamilyen tréningen Angliában, mert azt zabálják), Leasure vagy interest - a hobbijaid, Professional membeship, ha valamilyen szakmai szervezet tagja vagy, és Referees.

Marketingesek, IT mukik és webfejlesztők, figyelem: a "referenciák" itt nem azonos a portfólióddal, vagy a korábbi nagy megrendelőiddel. Referenciának az előző munkáltatóidat tekintik, akik személyesen elérhetőek, és egy e-mailben vagy telefonon elmondják a leendő munkáltatónak vagy a fejvadászodnak, hogy te egy mokány legény vagy, akit imádtak, és sok sikert kívánnak neked Új-Zélandon. Ha a mi értelmezésünk szerinti referenciával szeretnéd csinosítani az önéletrajzot, akkor építsd bele valamelyik ömlengős részbe, mert olyan akad bőven.

Dióhéjban ennyi - ha pályakezdő szemfelszedő kisiparos vagy, akkor itt a lehetőség, hogy végre egy impozáns, három oldalas önéletrajzon lásd viszont a neved.

Update: lapzárta után kapta a hírt szerkesztőségünk - a születési időt és helyet, az életkort NEM ÍRJÁK BE. Hae?

Emlékeztető

2008-11-07T21:52:00.001+01:00

Tisztelt dr. Kézdi Andrea!

Ma kaptam kézhez "utolsó felszólítás" tárgyú, normál postai úton, nem ajánlva, nem tértivevényesen feladott levelét.
Első, vagy korábbi felszólítólevél nem érkezett önöktől.

A lejárt parkolójeggyel való várakozás tényét elismerem. A kiszabott bírságokat a kék csomagban hagyott csekkeken fizettem be 2008 július 4-én a budapesti Budagyöngye postafiókban, 15:34-kor, ezért a levelében foglaltak alapján tájékoztatását tárgytalannak tekintem.

Kérem, egyeztessenek Megbízójuk pénzügyi osztályával. Amennyiben mégis szükséges, lakcímemen előzetes egyeztetés után hétköznapokon délután 4 és 6 között megtekinthetik az eredeti parkolási bírságokat, a befizetést igazoló csekkeket, valamint az elmúlt másfél évben történt parkolásaimról összegyűjtött parkolójegyeket, a jogosan kiszabott bírságokat és azok befizetését igazoló csekkeket, valamint a nem jogosan kiszabott bírságokat és az azokkal kapcsolatos levelezéseket időrendben lefűzve.

További jó munkát kívánva üdvözlettel,
Immacolata

Kölyök és angol

2008-11-07T09:27:00.006+01:00

Egy öntudatos 10 évessel nem könnyű. Főleg akkor nem, amikor úgy érzi, hogy a legfontosabb fegyverétől fosztják meg, Mr. Dumagép, aki a kacifántos agyával tekeri az ujja köré a jónépet... No, kicsit pánikolt szegényke, de szerencsére megosztotta velem: ő bizony retteg, mert nem lesz egy barátja sem (szép, vágott szemű szerelme meg pláne) mivel ő egyetlen szót sem tud angolul.

Könnyek között kérte, hogy tanítsam meg azt: I don't speak English.

Amikor lehiggadt, játszottunk egy kicsit. Kitaláltam, hogy mondani fogok szavakat magyarul, ő pedig mondja meg angolul, és előre ígérje meg, hogy nem lesz ideges. Aztán elkezdtük:

- Beindítani valamit, elkezdeni, elindulni?
- Neeeem tudoooom!
- Start...
- Jáááááj, tudtam!

- Játszani?
- Neeem tudooooom!
- Play...
- Jááááj, ezt is, hát persze!

És ezt eljátszottuk majdnem száz szóval, a végén már gurguláztunk a nevetéstől, és ő is megnyugodott egy kicsit. Próbálom benne tudatosítani azt a rengeteg szót és kifejezést, amit idétlen online játékokban, meg lego star wars harcokban meg itt-ott magára szedett. Persze nem vagyok biztos abban, hogy messzire jut a "change armour" meg a "mutant droid" kifejezésekkel, de az önbizalmának biztos jót tesz.

Elmentem könyvesboltba is, mert emlékeztem hogy lehet kapni gyerekeknek szóló képes szótárakat, hátha segít neki egy kicsit. No, olyanba futottam bele, hogy még... A Kossuth Kiadó gyönyörű, igényes "Képes Szótár - Állatok" címmel adott ki egy olyan izgalmas, elegáns könyvet, hogy akkor is megvettem volna, ha nem tudom a gyerekre fogni. Itt van nektek egy kép:

Ráadásul 6990 HUF helyett 1990 volt, pedig simán megvettem volna az eredeti áron is, lenyűgöző. Jön velünk, hiába két kiló. Azt például tudtátok, hogy a pirossárga bajszika angolul red-and-yellow barbet? Hogy a pataki ingola european brook lampery? Hogy a szalagos tigrispetymeg banded linsang?

Költői pillanat - gondolatok a kumaráról

2008-11-03T14:43:00.000+01:00

12:45 PM
úgyis tudom hogy eljön a perc

12:45 PM
hogy most még itt szenvedek, de csak kettőt pillantok és már a repülőn leszek

12:46 PM
és azt hiszem hogy már kibírhatatlan ez a sok óra a repülőn, de egyszercsak az is elmúlik

12:46 PM
sitty-sutty

12:46 PM
és akkor majd eszembe fog jutni, hogy hol volt már az amikor ezt írtam neked itt a konyhában.

A kihelyezett új-zélandi kiskoalíció barbizott

2008-10-24T09:12:00.014+02:00

Fényképes* beszámolónk következik.

Az ünnepi hangulatra való tekintettel elvittem Pukekót és Pukekónét egy felhőtlen tóparti halpartira. Már kora hajnalban értük mentem délben a hunyadival:

Szerintem meghitt kopogása, lassan nyíló jobb oldali ablaka, reccsenő sebváltója örök emlékeket hagyott bennük. Már csak néhány alkalommal élvezhetik jótékony ringatózását, két hét múlva huss! itt sem lesznek. Óklandosan szemerkélt az eső, mire odaértünk a csepeli kavicsbánya-tóhoz:
Amint elállt az eső, betelepedtünk a hintaágyba, a fiúk söröztek, és a világ nagy dolgairól beszélgettek:
Nemsokára az eső is elállt, és a halászlé is elkészült, úgyhogy azok, akik ilyesmit megesznek, jóízűen nekiláttak.
Amíg az eső elállt, láttunk sok-sok madarat, úgymint szárcsa - mely a pukekó közeli rokona, csak eltévesztette a kontinenst -, valamint hattyak, varjak, szarkák, kormoránok, kacsák és vöcsökök:
Egyszercsak a gyerek elkezdett kiabálni a stégen: "Tamás, Tamás!" - mire pukke felugrott. Mikor kiderült, hogy "Tamás!" helyett azt kiabálta: "kapás!" pukke már a célterületen volt, ezért ruganyos, gyakorlott mozdulatokkal kivette a halat, úgymint egy méretes süllőt:
Szerencsére az eső is elállt, és sok izgalom után jól esett a tánc, ezért a fiúk elismerő pillantásaival kísérve elmentük egy jót ropni Pukekónéval.
Vidám délutánunk gyorsan eltelt, közben honfitársaink méltóan megemlékeztek az 56-os mártírokról:
Mire hazatérünk, az ünnepségsorozat befejeződött, és a bombákat is hatástalanították már. A nap végén még fogyasztottunk egy csodálatos, házi készítésű kávét, mert a pukekók beinvitáltak minket otthonukba:

* sajnos elfelejtettünk fényképezőgépet vinni.

NévShow

2008-10-16T21:35:00.001+02:00

Kicsit már offolok én is, mindig csak ezek a komoly témák...

A hungarokiwik neveiről kaptok egy szemelvényt, nagyjából időrendben.

Pukke
Az úgy volt, hogy elkezdtük olvasni a pukekókakát, ami a legjobb magyar új-zélandi madaras blog. Gazdája valahogy rávett minket egy randevúra, lásd alább másfél évvel. Be is került a telefonomba, úgysmint Pukekó Tamás. Hosszú ideig nem is tudtam a rendes nevét neki:) Aztán, ha szkájpoltunk, egyre rövidebb néveken szólongattam, míg ráragadt a pukke név, immáron örökre, hakánkat mindig a "yo pukke - yo imma" kiáltással kezdjük.

Imma
Nyilván rövidítésiből, de Papito volt az, aki a sokat sejtető Immacolata nevemből Immát csinált, és rögvest meg is toldotta egy nénivel. Ez azért volt nagyon viccesen koincidális, mert 10 éves kisfiam éppen akkoriban ragasztgatta le a szobájában található antik festményt, ami egy éltes hölgyet ábrázol, mert szerinte állandóan őt nézi, ha rosszalkodik. A kép egy régen élt felmenőről, Irma néniről készült...

Pappa
Talán ezt nem is kell magyarázni, Papitót neveztük el így. Adalék hozzá, hogy ezen a ponton rájöttünk: mindhármunknak olyan neve van, amiben található egy jól szaggató, metálos dupla betű. Talán nem is tud róla, de azóta pappa feleségét úgy emlegetjük: Sztepper Mamma.

Whatever Zsuzsi
Süt-főz, bagózik(!), ozzie import, és scarpettaként kezdett tudósítani a mindennapokról. Azt hiszem, ezt a nevet is pappa osztotta ki - helyesbítsetek, ha nem így van -, mindenesetre már nem mossa le magáról.

.... és akkor, amiért ez a bejegyzés létrejött...

Müzli
Pár hete találkoztunk először kommentjeivel, felbukkant itt-ott, lassan elkezdtem olvasgatni a blogját. Még nagyon keveset tudunk róla, de az biztos, hogy nagy lelkesedéssel, és alaposan tervezgeti az útját - számomra azért érdekes, mert eddig úgy látom, hogy valahol ott tart, ahol én egy éve, ezért biztos, hogy még egy ideig nézegetni fogom. Bocs a névért! Veszélyes dolog diszlexiásokkal kezdeni...

mormee, üdvözöllek a blogrollomon.

Munkakeresés

2008-10-16T08:58:00.005+02:00

Ez mindenki kedvenc témája, a 22-es csapdája, maga az önfarkába harapó kígyó. Az egyes számú kedvenc a "nincs work permited, nem tudunk felvenni" -- de csókolom, ha nem tetszik felvenni, nem is lesz work permitem.

Azért utána is lehet paradoxonokba ütközni, hogyaszongya -- "oké, van work permited, de nincs NZ tapasztalatod, nem tudunk alkalmazni"...

Kicsit nehezen ment le, de ezt a békát lenyeltük. Ez egyébként a legnagyobb rizikó a work-to-residence elgondolásban, amit tovább súlyosbít az, hogy a magát turistának hazudó wannabe bevándorlók egyre gyakrabban kapnak korlátozó pecsétet a turistavízum mellé.

Mi többek között azért megyünk el, mert már nem bírunk hazudozni, úgyhogy a határon ezzel nem játszunk, megmondjuk hogy dolgozni szeretnénk, ha sikerül - ha meg nem, tessék megtekinteni a kincsesládikát, ebből fogunk nyaralgatni.

Állásajánlatok

Az az elgondolás, hogy "hidegben" megbombázzuk azokat a cégeket az ember önéletrajzával, akik az elmúlt évben a szakmájába vágó területeken hirdettek. Több, mint egy éve heti rendszerességgel nézegetjük az állásajánlatokat, elsősorban a http://jobs.co.nz/ meg a seek.co.nz meg a TradeMe Jobs oldalakon. Ha olyan céget találunk, ami jónak tűnik (megnézzük a neten az elhelyezkedését, a referenciáit, a cég méretét, stb.) akkor szépen bevezetjük a kis google dokis táblázatunkba.

Azt azért hozzá kell tennem, hogy siralmas volt a helyzet 2007 tavaszán, havonta egy-két cég keresett csak flash programozót, a flexet pedig meg sem említették. Az elején még úgy nézett ki, hogy a zuram kénytelen lesz valamilyen alantas backend vagy sitebuild pozícióig süllyedni. Szerencsére azóta utolérte magát az új-zélandi IT szektor, most már napi rendszerességgel látni multimedia developer kereséseket, úgyhogy a lista is kibővült.

Nemsokára - október végén, november elején - kezdjük meg a bombázást, a kísérőlevelekben már fel tudjuk tüntetni, hogy január elején érkezünk. Ha csak annyit sikerül elérni, hogy időpontot kapunk egy állásinterjúra, már jók vagyunk - nem korlátozzák le a vízumunkat.

IT mukik egyébként nyugodtan üljenek neki, és csináljanak maguknak egy linkedin profilt, meg egy jó kis tech blogot angolul, akár évekre visszamenőleg, mert nagyon nehéz máshogy referenciát felmutatni.

No, egyelőre bizakodunk, két hónap múlva beszámolok, hogy az elgondolás hogyan konvergált a valósághoz.

Repülés van

2008-10-07T15:28:00.009+02:00

Nagyon vicces, azért csináltam kínomban egy gasztro-bejegyzést, hogy ne az tiszta tekintetű kopasz népnemzeti hazánkfia legyen az utolsó post, most meg azért muszáj írnom, hogy ne egy kvázi-gasztró legyen a legfrissebb, mert Isten sem mossa le rólam hogy pappitót plagizálom.

Persze mondanivalóm is van: meg kelletett venni a repülőjegyeket, ezen az áron és ezekkel a kondíciókkal nem tartotta tovább a légitársaság.

Repülőjegy

Az előzményekről annyit, hogy volt egy remek EvaAir kombi foglalásunk, felnőtteknek illetékkel 310 ezer HUF környékén, bécsi indulással. Aztán valamikor nyáron az Eva önhatalmúlag törölte a Taipei-Auckland járatát, és ennek köszönhetően borult az egész koncepció. Alternatívaként Brisbane-i átszállással vitt volna, ami a megnövekedett ár (fejenként +100 ezer HUF) mellett még az ausztrál átszállóvízum problémakörét is behozta a képbe.

Kétségbeesetten kértem az ügynökömet, hogy kerítsen már valami megoldást, de nem igazán talált semmit. Csanád épp akkortájt ajánlotta Andreát a Nagypihenés nevű irodától, akit én is megkerestem. Kiderült, hogy barátságos, gyors, segítőkész, és zseniális. Egy nap alatt talált egy olyan útvonalat, ami először keletnek indulva (Finnair+Cathay) nemcsak olcsóbb, mint az eredeti jegy volt, de még az indulás is budapesti.

A történethez hozzátartozik, hogy Andrea nem akarta bevállalni a jegy tologatását, tehát nála azonnal - 72 órán belül - ki kellett volna fizetnem, ami 800 ezer forint esetében szerintem azért túl nagy jófejség egy repülőtársasággal szemben, úgyhogy a kapott információval visszamentem a Moreához, akik vidáman toligálták nekem amíg lehetett, múlt hét csütörtökön fizettem ki.

A korrektség nevében viszont el kell mondanom, hogy a Nagypihenés nélkül kicsi lett volna az esély, hogy megtalálom ezt a jegyet, szóval forduljatok hozzájuk nagy bizalommal (és ne riasszon vissza a kőkorszaki weboldaluk sem.)

Biztosítás

Azt hiszem, korábban már szóltam erről, de most már konkrét minden. Létezik egy úgynevezett "storno biztosítás", amivel megoldható az, hogy ha valami nagyon-nagyon közbejön, és mégsem tudunk utazni, akkor a jegynek nem csak 50%-át, hanem a teljes vételárat visszatérítik. OK, a hungaro-hetero valóságtól ne rugaszkodjunk el, kell hozzá orvosi igazolás, de hát azt nem nehéz prezentálni ugye, ebben a korrupciómentes, tiszta és egyenes világban. Hármunknak összesen 30 ezer HUF volt, úgy döntöttünk hogy ennyit megér 400 ezer HUF biztonsága.

Baleset- és poggyászbiztosítással nem foglalkoztam, mert a domborulatkártyámhoz tartozott egy európai utasbiztosítás, amit 7 ezer forintos éves díjért ki tudtam terjeszteni az egész világra, meg az egész családra is. Ez egyébként csak akkor érvényes külországban, ha három hónapnál rövidebb ideig tartózkodunk ott, de reményeink szerint akkorra meg már lesz valami rendes biztosításunk - vagy öngondoskodós, vagy munkából adódós.

Erősen remélem, hogy az utóbbi.

Illatok

2008-09-21T17:18:00.004+02:00

Nem nagyon főztem az elmúlt két évben - egy pöttömnyi konyhán osztoztunk egy idős nagyapóval, aki a leglehetetlenebb időpontokban állt neki órákat szöszmötölni különféle szalonnákkal, disznósajtokkal meg kenyerekkel.

Szeptember elsején visszaköltöztünk a nagylakásba, és az összes rossz és jó szokással együtt visszajött a leküzdhetetlen főzési ingerem is.

A minap veszett jó menzaszagot csináltam, a menü krumplifőzelék volt, egyben sült, kolbásszal töltött fasírtkenyérrel, vagy mi neki a neve.

Most pedig igazi téli hangulatot kanyarítok illatból, mert boldogult Emil bácsi receptje alapján fokhagymás hús alakul, áfonyamártással. Rendes vadászként először felfőzte száraz vörösborral a fűszereket (citromhéj, szerecsendió-virág, szegfűszeg, fahéj, feketebors), leszűrte, és csak utána tette bele a gyümölcsöt. Ez a keverék most majdnem egy órája idézgeti a forraltboros teleket orrilag, a tűzdelt hús meg bele-beleküld egy kis diszkrét fokhagymát.

Mindjárt kimegyek szánkózni.

(Emil bácsi egyébként eredetileg tejföllel húzott rá a mártásra, csak az úri népeknek csinálta tejszínnel.)

Népnemzet

2008-09-21T10:57:00.004+02:00

fotó: Index.hu, Barakonyi Szabolcs

Lehet, hogy utánanézek a politikai menedékjog kérdésének is.

Olvassatok, szomorkodjatok.

Anyakönyvi kivonat

2008-09-19T15:12:00.003+02:00

Mint azt gondolom, mind tudjátok, születési anyakönyvi kivonat számos helyzetben kell majdan a bevándorláshoz, munkavízumhoz, stb.

Hajnalka tanácsára elmentem, hogy kiváltsam a vonatozó anyakönyvi hivalaltól a másolatot, mert a friss kivonatok már 3 nyelven (magyar, angol, francia) készülnek, és a NZ hivatalok elfogadják fordítás és hitelesíttetés nélkül, így megspóroltunk 3x45 NZD mínusz 3x6000 HUF illették összeget.

További spórolást jelent, ha nem azt írod be: "elveszett" - úgy 6000 HUF az illeték, hanem azt, hogy "házasság" - mert úgy csak 2000 HUF. Persze kiskorúak és már házasok ezt mellőzhetik.

Miközben ennek örvendeztek, élvezzétek liblingemet.

Színes szófelhő

2008-09-15T19:56:00.002+02:00

Nekem a legfontosabb a dokumentum, a megoldás, no meg a kapcsolatom.

Játsszatok.

Viszlát

2008-09-14T21:09:00.001+02:00

Ne keress, majd én hívlak

2008-08-25T20:50:00.003+02:00

Tudom, hogy elviselhetetlenül érdekfeszítő vagyok, és minden post nélkül eltelt nap egy-egy tőrdöfés szívetekbe, ezért most külön jelzem, hogy előreláthatóan legalább egy hónapig csendes leszek.

A sors nagy esélykiegyenlítő gépezete úgy fordult, hogy véletlen felborította a hokedlit, ami nekidőlt a kredencnek, és most újra kell üvegeztetni.

Úgy tűnik, hogy a nyakamba kapok most apait, anyait*, ennélfogva megpróbálok bekerülni a Rekordok Könyvébe azzal, hogy minimum 10 év tennivalóját dolgozom fel az elkövetkezendő hetekben.

Addig is jó szórakozást, ha ajánlhatom a blogrollom, rendezői jobb, srévizavé.

* aki tudja miről van szó, az lesz szíves értékelni kobaltos humorom

Emlékeztető

2008-08-19T18:52:00.002+02:00

Új címkét indítok, az lesz a neve: emlékeztető.

Nem vagyok a fröcsögés meg károgás híve, de ma megint volt egy nem gyenge menetem a magyarlandi hatóságokkal. Párom azt mondta, nyissunk egy adatbázist, ahová ezeket beírogatjuk, hogy ha esetleg kételyeink lesznek egy szép napon, hogy miért is mentünk el, gyorsan eszünkbe jusson.

Egy hivatalos, 2001-ben kelt dokumentum feketén-fehéren igazolja, hogy egy illetővel végleg megszakadt a kapcsolatom. A mai napon fél délelőttöt eltelefonáltam azért, hogy szerezzek egy újabb papírt arról, hogy ez az állapot még mindig fennál. Egyik osztály a másikra kapcsolgatott, bizonygatták, hogy ilyen eset nincs is, pedig hogyne lenne, amikor velem is éppen történik.

A végső, felszabadító megoldás aztán szerencsésen megszületett: lépjek kapcsolatba az illetővel, és szerezzek tőle egy két tanú által láttamozott meghatalmazást, melynek segítségével már be tudom bizonyítani, hogy minden kapcsolatom megszűnt vele.

HAE?

Megoldás NZ módra: a 2001-es hivatalos dokumentum hitelesített fordítását kérjük szépen, köszönjük, örülünk hogy segíthettünk.

Yo ovizsaru

2008-08-18T22:47:00.002+02:00

Az izélandi kommuna magyarországi kihelyezett tagoza innen üdvözli Pappitót!
Az alkotó kérésére szeretném külön kiemelni a sün zöld lábbelijét, mely a "Yo Imma - Jó csimma" kezdetű magától értetődő szóvicc alkalmazásával fejlődött a kisemlős patáira.

A szerkesztő megjegyzése: a fenti szóvicc sem az egyetlen, sem a legfájdalmasabb nem volt a haverkodás két napja alatt.

Manifesztum

2008-08-18T21:45:00.017+02:00

A haverkodás megvalósult, heveny semmittevés és mindent evés formájában.

Képriportunk következik.

Pukekónéval megkezdtük az előkészületeket a főzéshez.

Amíg a felaprított pipi ázott a kertből szedett rozmaringban,

addig nekiláttunk darabolni, hogy legyen látszatja a körömlakkozásnak. Egyikünk a hagymát,

másikunk meg a többit, főleg gombákot, merthogy Pukekó Tamás imád gombákot pucolni.

Gondoltuk, kipróbáljuk az autentikus izélandi pácolt grillgombát, hátha jó lesz.

És jó lett!
Ezért szépen megterítettünk, ki így,

ki úgy.
A husi Tamás fröccsművészete ellenére megsült jól.

Az este hátralévő részét sünkereséssel töltöttük, de sajnos hiába trappoltunk körbe-körbe reflektorokkal, nem akartak előjönni, csak a susnyában röfögtek. Ezért bosszúból másnap fotóztunk harkályt:
... ja nem, szkúzi és elnézést, harkályt, mondom:
Köszönöm a figyelmet.

Haverkodunk

2008-08-13T14:41:00.004+02:00

Update:
hogy minden olvasó tisztában legyen vele, az állatos eseményeket Pukekó Tamással kell megbeszélni, mert senki más nem tud olyan megértő érdeklődéssel bamba röfögő sünökről, turcsi orrokról, gravitáció ellen kilátástalan küzdelmet folytató balkáni gerlékről értekezni, mint ő. A tihanyi sünös élmény óta megbeszéltük a történéseket pro és kontra, tájékoztattam őt, hogyan aludt el és kezdett el horkolni a szúrósröfi a nagy ijedelemben, félig összegömbölyödve.

Azóta ilyen nótákat dúdolgatunk, hogy szelebrééésün meg máj bonyi iz óver dió sün.

Pásztortarhonya update

2008-08-06T08:37:00.001+02:00

Köszönjük ezt a kiváló képet a művésznek, halhatatlan nevét egy napon Michenangelóéval együtt emlegetik majd.

USA II.

2008-08-06T08:08:00.002+02:00

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előző postot még decemberben írtam, most találtam a piszkozatok között, akkor friss volt az élmény nagyon.

Hogy az egyensúlyt megtartsam (pont én, aki a pc-ségről papoltam, hehe...) azt azért el kell mondanom, hogy többször voltam kint, de csak New Jerseyben és New Yorkban, tehát amiről beszélek, azt ott tapasztaltam.

Talán rossz példa volt pont ezt kiragadni, de ilyet én még sehol sem láttam. Hányan kerültek kórházba az iphone miatt?

Maga az ország csodálatos, és ha lesz rá lehetőségem, biztos bejárom, megnézem a nemzeti parkjait. A parkok, kirándulóhelyek gyönyörűen kiépített, rendben tartott területek, és külön jó, hogy zavartalanul lehet túrázni (ezt is többször megtettem jerseyben) merthogy a kutya nem megy oda.

New Jersey utcái kihaltak, szellemvárosoknak tűnik mind. Először nem értettem, hogy miért ilyen furcsa, amíg rá nem jöttem, hogy nincsenek gyalogosok, nincsenek bicikliző vagy kertben játszadozó gyerekek. A bevásárlóközpontok parkolójától egészen hazáig hajtanak, lehetőleg úgy, hogy a hátsó bejárathoz minél közelebb álljanak meg, hogy csak pár lépés kelljen sétálni.

A véleményem pedig leginkább a gyerekek miatt ilyen rossz az országról. Egy ismerős magánóvodát üzemeltet, ott többször találkoztam a jövő nemzedékével, és igaziból az a legijesztőbb. Nagyjából születésüktől fogva megkezdődik az agymosás, a szisztematikus butítás, a kényelemből élésre nevelés. Lehangolt és elkeserített hogy az érdektelenség és a fogyasztási cikkekkel kompenzáló érzelemszegénység milyen kicsi korban kezdődik.

Tulajdonképpen helyesbítenem kell az előző bejegyzést - felnőttként gond nélkül élnék New Jerseben például, mert a lehetőségek a mi adottságainkkal az ottani közegben tényleg szédítőek. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy a 10 éves gyerekemet hogyan óvnám meg attól, hogy vagy azonosuljon a fent leírtakkal, vagy pedig másként gondolkodóként végigszenvedje az egész fiatalkorát.

Szóval elnézést a kinyilatkoztatásért, remélem így már árnyaltabb a kép.

USA

2008-08-05T20:49:00.000+02:00

Ígértem, hogy belehúzok augusztustól, ahogy az aktív zónába léptünk. Télen volt egy hosszabb szünet itt a blogon, és az eredeti elképzelésekhez képest változott az utazás időpontja is: a tervezett nyár végi indulásból január 12 lett. Decemberben egy hónapot töltöttem az Egyesült Államokban, nem túl örömteli magánügyben.

Csak azért szentelek ennek az eseménynek itt néhány sort, mert egészen kézenfekvő lenne az is, hogy az államokba költözzünk - és mégis marad NZ a szívemcsücske.

A keleti parton töltöttem több időt, New York közvetlen szomszédságában. A helyi magyarok folyamatosan agitálnak, hogy menjünk ki, a mi kvalitásainkkal nagyon jó lehetőségeink lennének a helyi mukaerő-piacon, ott aztán megcsinálhatnánk a szerencsénket...

Épp tegnap kérdezte egy nagyon jó barátom, hogy tulajdonképpen hány százalékban vezetik anyagi megfontolások a kivándorlási szándékunkat. Nagyon meglepődött, amikor azt mondtam, hogy majdnem sehány. Így első ránézésre, jó közelítéssel két év kemény munkával érhetjük majd el a jelenlegi életszínvonalunkat izélandon.

Az USÁ-ban, ismerősökkel, rokonokkal ez nyilván sokkal könnyebben menne, de olyan szinten taszít az a kultúra, az a közeg, ami ott van, hogy az elamerikázódás most már gondolat szintjén sem merül fel. Egy paranoid, bürökrata, sekélyes világot láttam, ahol mindent a pénz vezérel. Éppen hálaadás után, advent elején voltam kint - a híradó mutatta az úgynevezett "Black Friday" nevű eseményt, ami hagyományosan a karácsonyi bevásárlás első napja. Nem akartam elhinni, amit láttam. Nagyjából úgy festettek a bevásárlóközpontok, mint 25 éve a GUM áruház, ha végre férfizokni vagy banán érkezett: a népek hajnali kettőtől gyülekeztek a bejárat előtt a hidegben. Több sérültet kellett kórházba szállítani, mert az izgatott tömeg nyitás után azonnal eltiporta a figyelmetlenebbeket - ugyanis élet-halál kérdése volt, hogy jut-e mindekinek akciós plazmatévé.

Heeeee?

Pappitónak

2008-08-04T09:08:00.004+02:00

Gasztro rovatunk legújabb receptje a kihagyhatatlan, szép nevű Ungaristchsce Pazstortarhonia.

Mielőtt hozzálátnánk a szabad tűzön való alkotásnak, gondoskodjunk arról, hogy a processzus dokumentálását is végre tudjuk majd hajtani. Ennek okán először is, nyaraláshoz készülődve felejtsük otthon a fényképezőgépet. Ha a mobiltelefonunkban is található ilyen alkalmatosság, akkor fogyasszunk nagy mennyiségű balatoni borból spriccentett fröccsöt, hogy biztosan elfeljtsük megfelelően beállítani a felbontását. A fenti módszer pontos betartásával kaphatjuk meg az alábbi eredményt.

Pásztortarhonya a la Tihany

Kérjük meg a párunkat, hogy vágjon fát. Ehhez el kell távolítania a meztelencsigát - először a lábáról, másodszor pedig magáról a szekercéről.

Készítsük elő a jó zsíros tokaszalonnát, olvasztgassuk ki belőle a lét, hogy legyen min futtatni a hagymát. (Vöröshagyma. Bográcsban minimális felhasználandó adag: két kg, az étel típusától és mennyiségétől függetlenül.)

Ahogy megüvegeződött, néhol odakapogatott a hagyma, pirítsuk meg rajta a húsos szalonna és a felkockázott disznó keverékét. Eközben a szakács kiszáradás ellen fogyasszon további fröccsöket, hosszúlépést, viceházmestert. A hőségben nagyon fontos az egészség védelme! A fröccsfogyasztás mellékhatásait (pl. feledékenység) kiküszöbölhetjük úgy, hogy a hozzávalókat már előre a kezünk ügyébe helyezzük - vagy helyeztetjük pl. egy kéznél lévő 10 évessel.

A pálinkafogyasztással egészen addig várjunk, amíg a konyhatechnológiai sarokpontok el nem végeztettek. Jelen étek esetén a tűzről való lehúzás és paprikázás után kezdődhet meg a borpárlatok fogyasztása. Ismét köszönjük Istvánnak a békésből Tihanyig szállított 12 éves, eperfa hordóban érlelt 52 fokos magvalt szilvát.

Eme munkafolyamat után már hangulatunk függvényében, mindenféle kontroll nélkül dobálhatjuk befele a további hozzávalókat, ahogy sikerül. Példának okáért öntsük fel rozéval, ha elfelejtettünk vörösbort venni. Aztán válogatás nélkül hányjunk bele ilyeneket: fokhagymagerezdek, paprika, hámozott paradicsom, paradicsompüré, só, ujjnyi kolbászkarikák. Amíg rotyog, megelőzésképpen fogyasszunk fröccsöt barátainkkal, és beszéljük meg az élet nagy dolgait. Amikor elég idő eltelt, ébredjünk rá, hogy nincs kedvünk már köretről is gondoskodni, így keressük elő a túlélőcsomagból a 8 tojásos házi tarhonyát.

Kérjük meg párunkat, hogy kezében a kerti locsolóval vigyorogva nézze végig, ahogy a bogrács felöntéséhez fél literes kannácskákban próbáljuk a házból kihozogatni a vizet.

Aprítsunk virslit kettébe-harmadába, dobáljuk a bográcsba, és fogjuk rá a gyerekre, hogy ő sajnos csak így eszi meg. Ha nincs gyerek a közelben, akkor mondhatjuk azt is, hogy régebben volt, és már nagyon megszoktuk.

Ha azt akarjuk, hogy ne legyen leveses, hanem jó kásásra érjenek benne az ízek és alapanyagok, akkor még gyorsan öt percre ugorjunk le barátainkkal a termelői borkimérésbe. Ez alatt a 40 perc alatt garantáltan összerottyan az étel.

Végezetül pedig felejtsük el a kész ételt lefotózni, helyette próbálkozhatunk sünnel.

Begajdulók - a kivándorlás kiskátéja

2008-08-03T09:45:00.006+02:00

Aki régóta tervez, és esetleg megosztja egy idő után a barátokkal az elképzeléseit, biztos találkozott már ezzel a jelenséggel, amiról most szólok egy pár szót.

Hajnalkának most bizonyára nagyon szalad a szekér, mert soha nem volt még ennyi megcsömörlött, kilátástalan helyzetben lévő, rosszkedvű és fáradt polgártárs itt magyarhonban, aki mind hanyatt-homlok menekülne, ha tehetné.

Egy májusi bulin ártatlanul beszélgettem néhány baráttal a terveinkről, és fogalmam sem volt, hogy milyen hatással lesz rájuk. Pár hét múlva felhívtak, és kész döntésükről tájékoztattak: márpedig ők mennek izélandra, mert itt milyen szörnyű dolgok történnek, ott pedig mennyivel élhetőbb a világ. Ezzel egyébként semmi baj sincs, mindenki más úton jut el a döntésig...

A problémám csak annyi, hogy jelen pillanatban felelőtlennek és átgondolatlannak látom a terveiket. Tele van a képlet amolyan "na ez meg majd megoldódik valahogy" pontokkal, és ez nagyon ijesztő. Egyrészt azért, mert féltem őket, másrészt azért, mert akaratlanul is felelősnek érzem magam, pedig nem kéne. Mondogatom is, hogy felnőtt emberek, tudnak mérlegelni... de előre félek attól a helyzettől, amikor mi még éppen próbáljuk megvetni valahogy a lábunkat, ők pedig bekopogtatnak, és számon kérnek: "Te azt mondtad hogy itt milyen jó, mi pedig mindent feladva kijöttünk ide, mégsem folyik tejjel-mézzel a kánaán, úgyhogy most ments minket ki."

Persze, ez nagyon sarkos, és a leges-legrosszabb eshetőség, de ami a lényeg: most saját magamért, magunkért kell vállalnom a felelősséget, nem tudok és nem akarok mások problémáival is foglalkozni.

Ezért úgy döntöttem, hogy Kiskegyed Magazin mintájára összerakok itt egy listát, amit egy évvel a tervezett indulás előtt kell átböngészni. Szubjektív véleményem szerint, ezekből minél többnek megfelel valaki, annál nagyobb az esélye a sikerre. Ha pedig túl sok hibádzik, el kell gondolkodnia azon, hogy esetleg közelebb, vagy kisebb rizikóval, másfelé megy, esetleg több évet szán az előkészületekre. A lista nem fontossági sorrendben készült.

A család felnőtt tagjai jól beszélnek angolul, vagy kellő idővel, készséggel és elszántsággal rendelkeznek ahhoz, hogy felhozzák magukat egy év alatt.
Megfelelő anyagi tartalékaik vannak, vagy át tudják úgy csoportosítani a költségvetésüket, hogy egy tetemes összeget - 5-6 millió magyar forintot - félre tudjanak tenni az utazásig, lehetőleg ingatlanvagyon értékesítése nélkül.
Nincs sok zűrös ügyük itthon (hitelek, adótartozások, rendezetlen jogi ügyek, stb.) vagy ami van, azt el tudják rendezni az indulásig.
Tájékozódás, tájékozódás, tájékozódás! Kiolvastak minden vonatkozó blogot, hivatalos bevándorlási oldalakat, beszéltek bevándorlási ügynökkel, tisztában vannak a lehetőségeikkel, a jogállásokkal, a vízumtípusokkal, a szakmájukban az elhelyezkedési esélyekkel, a kinti ügymenettel, vállalkozásindítás lehetőségeivel, stb.
Olyan a szakmájuk, amivel itthon is boldogultak, ismerik a buktatóit, előnyeit.
Ha eddig vállalkozók, cégtulajdonosok is voltak, most készek arra, hogy 8 órában, bérért-fizetésért húzzák az igát.
Nincs semmilyen komoly egészségügyi problémájuk, és vállalják, hogy az apró-cseprő ügyeket (fogászat, szűrések, nőgyógyászat, oltások) még itthon elintézzék, hogy az összes családtag a lehető legjobb állapotban utazzon ki.
Tudnak menekülő-útvonalat hagyni maguk mögött. Pl. egy saját tulajdonú, tehermentes lakás, amit az utazás egy évére albérletbe adnak, ideális lehet.
Az életkoruk a bevándorlási hivatal által preferált sávba esik, de már elég érettek ahhoz, hogy önállóan helyt álljanak - 30-44 év.
Higgadtak és racionálisak. Tisztában vannak azzal, hogy ez a lépés hatalmas áldozatokat kíván, hónapokig vagy évekig esetleg még rosszabb is lesz az életük, mint előtte volt. Tudják, hogy akár kudarccal is végződhet az utazás, ismerik és elfogadják a kockázatot.
Nagycsaládi körülményeik rendezettek, vagy nincs családjuk. Nem tartoznak komoly felelősséggel idős családtagért, vagy van olyan személy, aki helyettesíteni tudja őket.
A legszorosabban vett, utazó családban egyetértés van: az idősebb vagy kamaszodó gyerekek tudnak a tervről és saját döntésük is a kiköltözés. A felnőttek készen állnak a kisebb gyerek alapos felkészítésére.
Hajlandóak arra, hogy az életüket úgy éljék, mintha a világon senkire sem számíthatnának. Ha mégis nagyobb biztonságra vágynak, akkor rendelkeznek annyi plusz tartalékkal, hogy külső szakembert - bevándorlási ügynököt - alkalmazzanak.
A család tagjai nyitott, jól tájékozódó, kíváncsi, toleráns emberek, akik hajlandóak lesznek alkalmazkodni az új otthonukhoz, és nem fognak éveken keresztül a háziorvos meg a gyulai kolbász után sírni.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, de még biztos tudnám bővíteni. Ahogy így elnézem a listát, vannak fajsúlyosabb pontok, például a pénz-szakma-nyelvtudás kombó nyilván ne hiányozzon. De talán az a legfontosabb, hogy mindenki gondolja át, mérlegeljen, számoljon, és úgy hozzon saját döntést, ha lehet kérni. Nagyon veszélyesnek, bukásra ítéltnek tartom azokat a történeteket, ahol már az elején másra akarnak támaszkodni:

- "Figyi, te már kint vagy, majd segítesz nekem én meg meghálálom"
- "Látom te is indulsz, én is azt tervezem: társuljunk"
- "Adj tanácsot, és mondd meg, hol vagy - majd beszámolok, hogy bevált-e"

Valószínűleg rosszindulatúnak és elutasítónak tűnök most, aki szándékosan visszatartja az információit, nehogy másnak is jó legyen. Pedig nem erről van szó. Úgy gondolom, hogy ebből a blogból, meg az itt belinkelt oldalakról bőven megszerezhető minden, és remélem, hogy sokaknak segítettem is valamit (ahogy nekem is az előttem szólók).

Én folytatom a kis történetünk dokumentálását, és ezzel támogatok mindenkit, akinek mehetnékje van.

Ha ennél többre van szükséged, akkor nagyon kérlek, gondold át még egyszer, hogy alkalmas vagy-e rá.

Eladok, eladok, mindent eladok

2008-07-24T08:33:00.000+02:00

Csabi kérésére kicsit kifejtem, hogy mire jutottam cégügyben.

Ha működő Bt vagy Kft tulajdonosa vagy, egyszerűen nem teheted meg, hogy hagyod itthon ketyegni, amíg szerencsét próbálsz. Amíg tulajdonosa vagy, a tagi jogviszonynak köszönhetően köteles vagy magad után a közterheidet (ha az égvilágon semmit nem csinálsz, akkor a minimálbérre kirótt terhek kétszeresét) befizetni havonta. Ez pedig havi 70-80 ezer forint, ami azt gondolom hogy eléggé nonszensz összeg, ha azt a nagy semmire kell eldurrogtatni.

A megoldás a cég eladása vagy végelszámolása lehet. A végelszámolás egy nagyjából 4 hónapig húzódó jogi és számviteli procedúra. A szegény könyvelőd mindenféle nyakatekert mérlegeket és kimutatásokat készít. A jogászod pedig gyártja a felhívásokat, amelyben vélt vagy valós hitelezőidet kell több körben értesítenie, hogy márpedig te megszűnsz. Minden kör között kötelezően el kell telnie 30 napnak, és persze súlyos illetékek vonulnak be az államkasszába. Ez a csinos agybaj nagyjából 400 ezer forintba kerül.

A cég eladása általában nem pénzért történik, vagyis csak papíron. Az átírás költségeit pedig többnyire a vevő állja, hiszen ő így 50-60 ezer forintból megússza az ügyet, egyébként pedig kb. 3-400 ezer forint lenne most egy új céget csinálni, ami egy hónapig még előtársaságként működik, aztán még egy év mire jogosult lesz egy sor dologra. A boldog új tulajdonos ezt mind megússza, szóval ez amolyan kölcsönösen előnyös dolog.

Azért fontos az is, hogy ismerős, vagy megbízható ember legyen a céged új gazdája. A cég ügyes-bajos dolgaiért még további 5 évig felelős maradsz (természetesen az eladás előtti időszakra értem). Ha az új tulaj nem tartja rajta a kezét rendesen, vagy nem értesít téged, ha ilyesmi történne, akkor az elég kellemetlen perceket tud okozni.

Szóval ha valaki végleg le szeretné zárni a vállalkozói múltját, akkor lehet hogy megéri az a 4 hónap meg az a pár százezer forint.

Reménytelen szerelem

2008-07-23T19:05:00.000+02:00

Én igazán nem tehetek róla: ilyen volt az első, a legelső, és azt nem felejti el az ember. Ez az egész kiköltözés annyi új lehetőséget hoz, hogy egyszerűen nem lehet ellenállni, és ilyenkor jönnek az irracionális döntések.

Rákerestem a neten, nagyjából egy hónapja, és persze álmomban sem gondoltam volna, hogy Új-Zélandon fogok ráakadni. Azóta sem bírom kiverni a fejemből. Tudom, hogy nem szabadna, tudom hogy öreg hozzám, hogy valószínűleg sokkal jobbat is találhatnék, hogy az egész család ellene lesz...

Már előre vívódom, de ismerem magam annyira, hogy tudom - el fogok csábulni.

Venni fogok egy 96-os, négy ajtós, 2000 köbcentis Toyota Cavalier-t.

Ember tervez...

2008-06-25T07:52:00.000+02:00

...szokták mondani, isten meg végez - amit szélsőséges ateizmusom okán nem hagyok annyiban.

Az indulás elméleti időpontja december vége, január eleje. A bevándorlási ügynöktől a bloggerekig mindenki azt javasolta, hogy már jó 4 hónappal indulás előtt álljak neki a papíroknak, ügyintézésnek. Ebből azt szűrtem le, hogy legalább fél évvel előtte el kell kezdenem, úgyhogy jelentem, nekiláttunk.

Komoly a lista. Néhány papír beszerzése, referenciák, fordítások, akármi... nem olyan nagy ügy. Csak azt felejtik el hozzákalkulálni a népek, hogy mellécsapódik még egy egész életvitel-szerű életvitel is, ami ezer csáppal kapcsolódik az országhoz, a személyes jelenlétedhez, és ezeket mind-mind le kell zárni, vagy szüneteltetni kell: ahogy jobban kijön. Nem is beszélve a rengeteg elhalogatott dologról, amik most mind beállnak a sorba, és szólnak, hogy hahó. Ha mindezek mellett az ember még keményen dolgozik is, akkor elmondhatom: az intézkedés nem leányálom.

Elsődleges feladatom most a cégem, cégeink egészséges elpasszolása, leállítása, visszaadása. Idő volt az is, míg körüljártam, hogy végelszámolni vagy eladni éri-e meg jobban, hogy milyen adóvonzata van, milyen bürokratikus hercehurca vár rám. Akinek cége van, javaslom hogy időben lásson neki - nagyjából négy hónap az átfutás, meg persze egy rakat pénz.

Közben elkezdtem a repülőjegyeket is keresgélni - 450 ezerről eljutottunk 360 ezer forintig, még szeretnék ennél lejjebb menni, úgyhogy érdeklődöm tovább. Erről majd feltétlenül beszámolok, de úgy tűnik, hogy a befutó a Pukeko Tamás által is emlegetett Eva Air lesz, 310 ezer környékén.

Optimálisan nagyjából tehát most kellett volna kezdenem a blogírást, mert mostantól lesz folyamatos, témába vágó információm. Úgyhogy lehet reszketni. Ma már írtam, és megteszem újra!

Ingatlanmarketing

2008-05-09T09:34:00.000+02:00

A marketing nem kifejezetten exakt tudomány, vagy szakma. Sokan nem is értik, hogy miről szól, pedig pofonegyszerű az egész: egy terméknek, eladásra kínált szolgáltatásnak - esetünkben ingatlannak - meg kell keresni a legelőnyösebb oldalát, aztán megfelelően kommunikálva kívánatossá kell tenni a leendő vevő számára.
Valahogy így:

Figyelni kell azonban a megfelelő tájékoztatásra is. Az információ átadása nagyon fontos, a vásárlók már nem elégednek meg részinformációval - ráadásul a tudatos, körültekintő fogyasztók nem is hagyják magukat félrevezetni.
Egy példa erre:

A piac igen telített, és a legkülönfélébb marketing eszközökkel élnek versenytársaink. Ha előnyre szeretnénk szert tenni, élnünk kell a megkülönböztetés eszközével. Meg kell találni azt az apróságot, melynek segítségével a kínált terméket, szolgáltatást ki tudjuk emelni a többi, hasonló karakterisztikával bíró közül.
Így:
A megkülönböztetés eszközével szinte egyenértékű a megszemélyesítés, az empátia, beleérzés erősítése. A potenciális vevőt rá kell venni arra, hogy elképzelje, átélje a termék vagy szolgáltatás megvásárlásával járó előnyöket, ez gyakorlatilag a vásárláshoz vezető legegyenesebb út.

Érdemes játszani a hangvétellel, kicsit "kitekinteni a dobozból". A sok, hivatalos szöveg között üdítően hat egy közvetlen, barátságos hangnemben megfogalmazott üzenet. Sokszor egy apró, személyes utalás csodákat tehet.
Ennek sikeres alkalmazására egy példa:

A marketingben is fontos az őszinteség. Ha a terméknek, szolgáltatásnak van gyenge pontja, ne titkoljuk el - viszont állítsunk vele szembe vitathatatlan előnyöket. Ez az úgynevezett SWOT analízis, melynek kiváló megvalósítását illusztrálja a következő kép:

Összefoglalás
A fentiekben tehát magától értetődő apróságokat mutattunk be, melyek már önmagukban is csodálatos eredményeket hozhatnak. Álljon itt egy részletes példa arra, hogy milyen szédítő magasságokba juttat ezek együttes alkalmazása:

Előnyök kidomborítása, tájékoztatás

Megkülönböztetés, megszemélyesítés

Őszinteség, egyéni hangvétel

A fenti összeállítás elkészítéséhez a trademe.co.nz ingatlanmarketinges szakemerei nyújtottak felbecsülhetetlen segítséget.

Biztosítás nélkül büntet az APEH

2008-05-06T22:02:00.000+02:00

Nos, elég gyorsan jött a válasz az előző posztban feltett költői kérdésre: szóval büntet az apeh, lehet gatyát felkötni.

Ha nincs biztosítási jogviszonyod, és nem jelentetted be a megszűnését, csak úgy elmentél a vakvilágba, akkor büntet.

Kivéve, ha abban a 34 ezres adatbázsiban vagy, amit valahogy nem tudtak azonosítani:)

Cikk meg itt olvasható.

Kivándorolni, hivatalosan

2008-04-29T12:06:00.002+02:00

Nekem, mint többszörös cégtulajdonosnak, egészen macera a kivándorlás hivatalossá tétele, úgyhogy néhány alapvető dolgot leírok ide, amit eddig kinyomoztam. Vannak még kérdéses pontok, azokról update-elek majd később.
(Update, vagy inkább kiegészítés: jogászok és számviteli ellenőrök, jelentem, ez itten egy nem szakzsargonban megfogalmazott ismertető, hanem a szakblabla átemelése humanoid értelmezésre.)

1. Cégtulajdonos biztosítási jogviszonya
A magyar TBtörvények szerint a biztosítási jogviszony mindig a legerősebb, és mint cégtulajdonos, önfoglalkoztató (Bt ügyvezető és egyéni vállalkozó) csak akkor szűnik meg ez a jogviszony, ha a Bt többé már nem az én tulajdonom és visszaadom a vállalkozói igazolványt is.
(Update, vagy inkább kiegészítés: ha korábban a sajátod csak mellékállás volt, más cégnél volt bejelentett állásod, de azt felmondod: automatikusan a sajátod lesz a főállásod és önfoglalkoztató tagi jogviszonyba kerülsz a tulajdonodban lévő cégben. Ezért kell megszüntetni. Illetve esetünkben el- és visszaadni.)

Egy ideig játszottam a gondolattal, hogy fussson még a cég, hátha vissza kell jönni.
Ez sajnos a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kint töltött idő alatt is fizetni kéne a minimálbér kétszerese után a közterheket, ami kettőnknek havi 120 ezer forint környékén lenne. Értelemszerűen ezt nem óhajtjuk tenni, tehát a cégek lekerülnek a nevünkről, vállalkozói igazolvány visszamegy az önkormányzathoz. Ezeknek a mikéntjét nem írom le - semmi különös teendő nincs, bármelyik könyvelő megcsinálja, megoldja.

Hanem inkább, addig amíg csak munkavállalunk kint, és nem vándoroltunk be hivatalosan, a következő megoldást választjuk:

2. Biztosítással nem rendelkező személy egészségügyi ellátása
Erről bővebben ebben a tájékoztatóban lehet olvasni.

2.1 Amíg csak munkavállalóival/anélkül vagyunk távol, nincs letelepedésről/kivándorlásról semmilyen papírunk:
Az egyéni bejelentés után (2008-ban) napi 145 forint befizetésével továbbra is jogosult a befizető a magyarországi alap egészségügyi ellátásra. Megoszlanak a vélemények, nem egyértelmű, hogy ez kötelező-e vagy sem. Erről jelenleg várjuk az APEH állásfoglalását. Az az egy biztos, hogy ha ezt nem/sem fizeti a honpolgár, akkor nem jogosult itthon alap egészségügyi ellátásra. Ez különösen fontos azoknál, akiknek gyereke is van, mert egyrészt így a gyerek sem jogosult, másrészt pedig 2008 januárjától már nem jár automatikusan neki sem, tehát mi három főre fogjuk ezt bejelenteni és egyben előre befizetni, mondjuk egy évre.
Ezután az önkormányzaton be kell jelenteni a tartósan külföldön tartózkodás tényét (ha 180 napot meghaladja...). Ezt a szokásos lakcím-bejelentő lapon lehet megtenni.

2.2 Hivatalos kivándorlás után
Ha minden jól megy, és hivatalosan is kivándoroltunk, akkor erről kell szerezni egy magyar (hehe) nyelvű igazolást - ennek lényegében azt kell tartalmazni, hogy a választott ország befogad. Ekkor be kell jelenteni az APEH-nél, hogy a járulékfizetési kötelezettségünk megszűnt. Ezt jelenleg a 8T1011 számú változásbejelentő lapon kell megtenni, a T11 B lapon az 1-es rovatban a 6-os számot kell feltütetni (kötelezettség megszűnésének oka: kivándorlás).
Nyilván minden évben össze-vissza változtatgatják az adatlapokat, de ez azért kiindulópontnak jó lesz. A következő lépés, hogy be kell vonatni a személyi igazolványt, és a jegyzőnél be kell jelenteni a távozás tényét. Ezt jó esetben az önkormányzatnál el lehet intézni.
Update: Tamás, megkérdeztem neked egyet. Ha kapsz valami hivatalos értesítést az EOI kihúzásáról, illetve arról, hogy megfelelsz a kritériumoknak, az már elvileg egy amolyan hivatalos papír, aminek a magyar fordításával be lehet csattogni az APEH-be. Na meg persze egy nagy, kövér bevándorló vízum is annak számít, ami az útleveledben virít.

3. Egyebek
3.1. Egészségpénztár
Nem olyan régen lett a cafeteria része az egészségpénztári tagság, ennek lényege hogy a munkaadó adómentesen fizethet neked ugyanannyi összeget, amennyit te is (tehát tőled levon havi 5 ezer forintot, és mellérak még 5-öt). Ezt alapvetően fizetős egészségügyi szolgáltatások vásárlására gyűjti az ember. Bármikor "büntetlenül" ki lehet szállni a tagságból. Ha készpéntben veszed fel az összeget, úgy adóköteles. Ha az adót meg akarod spórolni, a saját pénztárad listáján meg kell nézni a szolgáltatókat, és egyszerűen náluk levásárolni. Sokuknál például ruhát, cipőt, szemüveget, nyaralást is lehet pénztárból fizettetni.

3.2 Magánnyugdíjpénztár
Na ez egy naagy szivatás. Ide a járulékköteles jövedelem után kell fizetni. Gyakorlatilag az állam helyett ezekbe a pénztárakba a járulékod egy részét. Amíg jövedelmed van, addig fizetsz, és akkor számolódik a "szolgálati idő". Ha nincs jövedelmed, nem fizetsz, nem ketyeg az idő. A vicces pedig, hogy csak akkor jár neked bármiféle nyugdíj, ha megvolt a 20 év szolgálati időd, különben hiába fizettél, nem kapsz nyugdíjat sem, és a befizetett pénzed is elúszik. Aki szeretne kivándorolni, az - javaslom - hagyja a fenébe a magánnyugdíjpénztárat.

3.3 Önkéntes nyugdíjpénztár
Ez csak részben hasonlít az előzőhöz, itt legalább hozzá lehet jutni a türelmi idő után a pénzedhez. Általában 10 év körül van a türelmi idő, ezután megkaphatod a pénzt, amit eddig beleöltél - természetesen adózni kell utána. Annyi engedmény van, hogy ha még egy évig nem veszed fel, akkor csak a 90%-a után kell adózni, ha még egy évig, akkor csak 80% után, és így tovább. Persze ez is pénztáranként változik, a türelmi idő mértéke, az adó mértéke, stb. Szóval akinek ilyen hülyesége van, az kérdezze meg részletesen a saját szolgáltatóját.

4. Adófizetés
Ha nincs a neveden cég, nincs egyéb bevételed, nincs más adóköteles tevékenységed (pl. lakás kiadása) akkor az előző év/tört év után még május 20-án be kell adnod egy adóbevallást, de a továbbiakban nem kell semmilyen adóbevallást adni, ha nem volt hivatalos bevételed.
Én ettől tartottam kicsit, mert a vállalkozásoknak akkor is be kell adni egy ún. nullás bevallást, ha nem volt semmi tevékenység és bevétel. Magánszemélynél szerencsére ilyen nincs, tehát ha nem vagy itt, nem volt semminemű bevételed, akkor nem is kell semmit beadnod. Ha a fentebb szereplő alap egészségügyi ellátást fizeted magad után, az sem kötelez arra, hogy vallj - csak ha bevételed volt.

5. Ingatlan értékesítése
Hát sajna, akinek itthon van lakása/nyaralója/ingatlanja, és eladja, az kénytelen lesz adót fizetni utána. A törvények értelmében csak az itthon, 1 éven belül vásárolt ingatlanok után lehet igénybe venni adókedvezményt (pl. ha magadnak vagy közvetlen családtagodnak vásárolsz).
Különben ügyes ügyvéddel, kicsit nyomott árakkal kell dolgozni.

Most egyelőre ennyi, köszönjétek Pukekó Tamásnak, mert ő dolgoztatott meg. Egyébként örülnék, ha kikérdeznétek valami tősgyökerest is, hogy ő hogy csinálta. (Pl. Csanádot?)

Mellvéd

2008-04-29T11:26:00.000+02:00

Fitymállik a tavasz, zsizseregnek a pipik, illatoznak a virágok, így nem lehet többé három réteg kapucnis dzsekiben edzeni.

Eljött hát az idő, hogy vegyek egy mellvédőt, márcsak azért is, hogy teljesüljön régi vágyam, és úgy nézzek ki, mint Xéna.

Találjátok ki, hogy milyen gyártmány a legjobb, mi kapható:
Cool Guard Super

Úgyhogy támogattam a zizélandi ipart, sebesen.

(PS: ha valaki tud aucklandben imádkozó sáska iskolát/mestert, az legyen kedves szólni nekem. Thx.)

Szia Hajnalka,

2008-04-09T00:21:00.000+02:00

akkor holnapután jövök, a szerda nem fog beleférni.

Műegyetem, bal hátsó sor alsó széle, közepe - szerintem ebédidőben.

Tankötelesség

2008-02-07T11:35:00.001+01:00

Iskolás korú gyerek van a csomagban, úgyhogy felmerült a tankötelesség problematikája, mert ugye a gyámhatóság komolyan veszi, hogy jár e az ivadék okosodni vagy sem.

Paliékat megkérdeztem az iskolás bejegyzésüknél, ott rögtön két ilyen korú kölök is van. Náluk az a helyzet, hogy a gyerekeket magántanulóvá tették, így csak évente egyszer kell vizsgázniuk. Ez egyfajta menekülő útvonalat is jelent számukra, hiszen ha minden kötél szakad, és hazamennek, akkor nem vesztenek a gyerekek évet, folytathatják ott, ahol abbahagyták.

Az én fiam egy eleve kaotikus alapítványi iskolába jár, és a tanulás meg a tananyag kérdése sohasem jelentett gondot, inkább az istentől-embertől elrugaszkodott viselkedési morál, de ez már egy másik témakör. Az a probléma nálunk nem merül fel, hogy esetleg évet veszítene, hiszen akár most azonnal tudna egy évzáró vagy különbözeti vizsgát tenni nagyjából két évre felfelé. Tulajdonképpen az ő iskolázása nem is a tanulásról szól, inkább a szabályoknak és rendszereknek történő megfelelésről, és úgy mellékesen eközben beszívja a dolgokat a szivacs agyába. Ezt nem is részletezném tovább.

Aki budapesti, az hívja a következő számot a gyámügyön: +36 1 2351741. Az aranyos hölgy megmondja, hogy kerület szerint kit kell hívni. A szám nem működik, nem veszik fel, majd az ember fut még egynéhány kört, és végül rájön, hogy az illetékes önkormányzaton kell hívni a központi számot, ahol az Oktatási Osztály ad informácitót.
Szóval nektek most már egy körrel kevesebb:)

A rendszer a következő: ha már iskolás a gyerek, be kell menni az igazgatóhoz, akinél kitöltünk egy nyomtatványt, hogyaszongya kérem mentse fel a kötelező iskolába járás alól, és szüneteltesse a tanulói jogviszonyt, az indok a külföldre költözés. Határozatba veszik, hogy a gyerek külföldön teljesíti a tankötelezettségét. Az iskola minden tanév végén lejelenti ezt a jegyzőnek, aki - ha minden rendben - nem csinál semmit. Ha viszont talál olyan gyereket, akinek nincs ez leigazolva, indítja azonnal a gyámügyi procedúrát. Ennélfogva a gyerek 18 éves koráig minden tanév végén meg kell küldeni a magyar iskolába az iskolalátogatási igazolást, különben ugrik a jegyző.

Ha jó fej az igazgató, akkor ezt évente megcsinálja nekünk automatikusan, de megnyugtatóbb persze, ha ledokumentálja az ember. A gyámügy az egyik legerősebb szerv elvileg, vagy ezt mondja magáról. Tehát nemcsak az lehet itt a buktató, hogy úgysem akarunk hazajönni, tehát csináljon a bürokrácia, amit akar, nem kellenek nekünk papírok hogy esetleg majd itthon folytathassa a gyerek a tanulmányait. Az is megeshet ugyanis, hogy hazalátogatunk töltött káposztát enni hat év múlva karácsonykor, és már a határon nehéz vasban találjuk magunkat, mert a gyerekünk nem teljesítette itthon a tankötelességét.

Hát kb. ennyi.

Bort a borboltból

2008-02-03T20:29:00.000+01:00

És már megint nem volt Mőcsényi a teszkóban, a havi borbevásárlásnál, úgyhogy elkanyarodtam az internacionálé irányába: hát nem egy NZ borba futottam?

Aszongya hogy Fern Bay, és a déli szigeten csinálják.
Valaki már írt róla véleményt.

Nagyon lehúzza, minta nem is ugyanarról beszélnénk, mondok magamnak. Aztán persze kiderült, hogy nem is:) Ő 2006-ost ivott, ez meg 2007-est. A vizes, könnyed alap persze igaz, csak a savasság nem, meg az egyszerűség.

A hozzáfűznivalóm: telt, sűrű, de egy picit sem savas, nagyon gyümölcsös és sima, puha, kövér ízű bor. Elsőre multivitaminos-déligyümölcsös az illata, és olyan ráharapott szőlőmag-utóíze van. Nagyon finom.

Ja és olcsó, valami 700 forint volt, nem is értem. Talán mert exclusively tesco termék.
Az az egy fura hogy nem dugós, hanem csavaros palackja van, bár a csavarókája nagyon csinos ornamentikánus.

Hát ezért...

2007-11-05T21:21:00.000+01:00

nem érek rá blogot írni.

Budapest Bank

2007-11-05T21:10:00.000+01:00

Tisztelt Ügyfélszolgálat, kedves Adminisztrátorok, kedves IT munkatársak!

Szeptember 27-én nyitottam Önöknél egy befektetési számlát.

Sajnos elfelejtették megnyitni. Hiába, ilyenek a helyettesek. Október 10-én személyesen visszamentem, hogy megkérjem a nemhelyettes kollégájukat, tegyen valamit az ügy érdekében. Kiderült, hogy egy régi (talán szintén helyettes) kollégájuk egy régi számlámat rosszul (vagy sehogy sem) szüntette meg, ezért Önök engem többször becsmérlően hatipszilonosnak neveztek, de híres béketűrésemnek köszönhetően ezen még nem bántódtam meg. Főleg, mert megígérték, mégis lesz kártyám, ha már odaadtam ötvenezer forintot, meg a kártyadíjat. Sajnos a fránya őszi időjárás meg a csúnya nátha megakadályozta a kollégájukat (aki nem helyettes) hogy ígéretéhez méltóan felhívjon telefonon és behívjon ezúttal személyesen átvenni a kártyámat. A megadott számot csörgettem, csörgettem: senki nem vette fel.

Október 19-én - immár melengetően otthonos - utam a festői Budagyöngye fiókba vezetett, hogy szokás szerint megkérdezzem, sikerült-e előrelépni ebben a fontos projektben. Tudom, korunk nagy kihívása, hogy egy bank megnyisson egy bankszámlát egy ügyfél számára, nem türelmetlenkedtem én egy percig sem. Kolléganőjük végtelenül kedves volt, nem helyettes, csak új. Talán ezért kellett az egész ügyet elölről újra elmondanom, de legalább már egy rövid időre megpillanthattam a hőn áhított kártyát. Persze csak addig, amíg ki nem derült, hogy én egy nótórius hatipszilon vagyok, és tilos a Budapest Banknak egy csomó pénzt küldenem. Messze földön híres béketűrésem (lásd fentebb) még ekkor sem hagyott volna teljesen cserben, csak valahogy belémbújt a kisördög, és megcsörgettem azt a számot, amin napok óta nem értem el mindent megígérő banki ügyintézőmet... És hallga csak! visító hangon csörgött a mellettem lévő asztalnál, senki rá sem hederített!

Mivel 15 perc türelmes várakozásra vagyok kalibrálva, és ekkor már több mint egy órája szenvedtem odabent, az orrom előtt heverő, mégis oly távoli bankkártyával az asztalon, nem bírtam tovább. Attól tartva, hogy azonnal bemutatom a "szundító tigris bőszen ébred" elnevezésű kung-fu mozgássorozatot, inkább hirtelen felindulásból kitöltöttem az úgynevezett Ügyfélreklamációk és Észrevételek űrlapot, mely köztudottan arra szolgál, hogy meditációs gyakorlatban részesüljön az agy, miközben az idegesen reszkető kéz és a vérben forgó szemek a négy pixel magasságú mezőkbe próbálnak betűket koordinálni. Ezt utólag is köszönöm és elnézést.

Így esett, hogy két nap múlva, október 21-én kártyához jutottam. Mikor örül az ember egy fogkefének? Vagy egy új zokninak? És mégis, számomra ez a prózai dolog, ez a kis plasztiklap maga volt a boldogság. Köszönöm.

Most már csak internetbank kell, csodálatos. A korábban aktivált, ám még döglött számlámhoz tartozó internetbank fiók csodálatosan, simán aktiválódott (hát persze, innen tudtam meg utolsó előtti zarándokutam előtt, hogy már van kártyám - ott volt a száma). Remekül látható, milyen ügyesen könyvelnek a helyettes, nem helyettes, régi és új Budapest Bankos kollégák, mert a nyamvadt óvadékot és a hozzá tartozó kártyadíjat négy napon keresztül könyvelgették, legalább 10-szer, ki-be, ki-be, akár Füles az ajándék lufit az üres mézescsuporba, ahogy egy felhő hintáztatja az ágat... Itt az idő, gondoltam balgán, és átutaltam egy jelképes, 21 000 HUF-os összeget a PayPal fiókomból október 21-én.

(GYIK - értsd: "E'! Péjmicsoda? Amolyan külföldi devizabelföldi utalástörtént?"
Esetleg az alábbi linket tegyék közre valamelyik intranetes csapatépítő magazinjukban, hogy a kollégák elmélyülhessenek: www.paypal.com)

Október 27. Már hat nap telt el, és még mindig 0.- HUF volt az egyenlegem. Bátortalanul megpróbáltam hát levelet írni kollégájuknak. Pár nap múlva aranyosnevű hölgy kedvesen gratulált, hogy az összeg szerencsésen megérkezett, rendelkezzek vele. Ennek nagyon örültem, csak hát továbbra is 0.- HUF volt az egyenlegem, ami azért problémás mert úgy nehezen megy a rendelkezés. Ezért felhívtam a Telebankot. Jól képzett, kedves hangon csivitelő ügyfélszolgálatos kolléganő (ha róla beszélek, a huszonötpercesnek hívom) meghallgatta problémámat.

Fásult beletörődéssel fogadtam, mikor újra lehatipszilonoztak, ezt a bélyeget már nem mosom le magamról... Elég egy apró hiba, és a fogaskerekek beőrölnek. Jelen helyzetben lényegtelen tényező, hogy az más hibája volt. Ígéretet kaptam, hogy délután négykor a technikus kolléga helyreteszi az egyenlegemet. Nem mertem ellenőrizni, ki tudja? Lehet hogy ő is csak helyettes, vagy elragadta a nátha, a bubópestis, vagy lehet hogy titokban ő is egy hatipszilon, aki titkos küldetést teljesít ellenség állásai mögött. Másnap félve rápillantottam, és AHHHHH! Igen! Látom az egyenlegem! Halleluja!

Sivár, szürke, rohanó világunkban ritkán adódnak örömök, de a Bank ezzel az apró figyelmességgel mégis mosolyt csalt elcsigázott arcomra, a nap is szebben sütött október 28-án. Ezt tényleg köszönöm. Az örömkönnyek annyira elhomályosították látásom, hogy észre sem vettem: eltűntek a kivonataim. Pedig én még szerelmes levelet nem vártam annyira, mint az októberi kivonatom, aminek segítségével végre aktiválhatnám a kártyámat a PayPal accountomon. (Ugye frissítésül: http://en.wikipedia.org/wiki/Paypal)

Ne haragudjanak rám, én tudom hogy hibáztam, amikor nem kértem papíron postázott kivonatot - azt hittem, az élő környezetem kímélem az elektronikus bankolással, naív voltam, amikor boldogan csiripelő kerti szalonkákat láttam lelki szemeim előtt, akik az általam megóvott évszázados tölgy ágai között hódolnak a szaporodás élvezetének, melyről én már nem is álmodhatok, mióta BBRt-vel fekszem és kelek. Gondoltam arra is, hogy a bank ügyintézői esetleg ismerik a gyengeségeimet, tudják, hogy ha a számlámra utalom a nem csekély mennyiségű, jelenleg az éterben - vagyis PayPal accountomon (http://en.wikipedia.org/wiki/Paypal) lévő pénzösszeget, talán elköltöm felesleges apróságokra, ahelyett hogy meglévő vagy születendő gyermekeim jövendő jólétét alapoznám meg.

Kérem, ne nézzenek le gyarlóságomért. Én már magamba szálltam. Sejtem, hogy a sors megmérettetésnek szánta a befektetési kártya megnyitásának gyötrelmét, és minden irányból erősödik a nyomás, hogy feladjam, hogy megtapasztaljam a megtisztulást, a lemondás örömét. Egy álmatlan éjszaka után azonban szembe kellett néznem korlátaimmal: a spiritualitás ezen szintjén még nem tudom elengedni a kivonataimat. Egyre erősebb, sürgető, leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy kivonatokat olvassak. Nem tudok a Kivonatok nélkül élni.

Kérem, szánjanak meg egy elkeseredett ügyfelet, aki minden nap kényszeresen negyed órákat beszélget a Telebankkal, csak hogy táplálja az illúziót: hozzájut még valaha a hőn áhított Kivonatokhoz.

Üdvözlettel,

Hatipszilon Katalin
(aki úgy érzi, tartogat még számára valamit az élet)

Más(z)

2007-10-29T14:37:00.000+01:00

Mikor találkoztunk, megkérdeztem Pukekóékat, hogy láncosutak vannak-e Új Zélandon. Nézett bambán, ezért megdobáltam ilyenekkel, hogy "viaferrata" meg "klettersteig" de ettől sem javult az arckifejezése, ezért kénytelen voltam beismerni, hogy mindent mégsem kérdezhetek tőle, és utánanéztem én magam.

Az azért nem titok, hogy számomra az ország egyik legnagyobb vonzereje a hihetetlen természeti szépsége és az outdoor sportok nagy népszerűsége. Én tipikusan az a természetjáró vagyok, aki fonnyadó izmokkal ül a gép előtt, versenyt fut saját magával meg a családjával meg az ügyfeleivel meg a háztartással meg a hétköznapokkal, és az elképzeltnél jóval kevesebb alkalommal ér tényleg oda a zöldbe. Marad a tervezgetés, meg az ígérgetés, meg egy-egy teljesítménytúra kéthavonta. Durregypofon!

Szóval ez tipikusan az, amin változtatni szeretnék.

Bárkit kérdeztem, azt mondta, hogy az igazi hegyek a déli szigeten vannak, arra keresgéljek. Nos, ehhez képest az ország legnagyobb sziklamászó paradicsoma Aucklandtól délre, pár órás autózásra van, Kihikihi felé, a Te Awamutu és a Managkino között - a neve: Warepapa.

(Wehehe. Bírom ezeket az helységneveket nagyon.)

Szóval a sok oldal közül először a mojozone tűnt legérthetőbbnek, itt zónákra osztva listázzák Warepapa mászóhelyeit - ami igencsak elvárható, mert pl. a legnagyobb (és egyben legrandább) sziklamászó oldal szerint csak itt 800 út van. Aztán persze rá kellett jönnöm, hogy a csinos dizájn és a rendszer önmagában nem sokat ér - a fiúk biztos elhúztak mászni, ahelyett hogy feltöltötték volna az adatbázist, úgyhogy a fent lévő 8 útból 7-nél annyi szerepel: TBA. Okézsoké.

Másodszorra egy freeclimb nevűt bogarásztam. Ez meg azonnal gyomorba akasztott, mert azt mondja, a legkönnyebb út a hetes. Kiváló, mondok. 5+osnál nehezebbet én még nem másztam, és most nem is vagyok formában, kalapkabát? Aztán inkább utánaolvastam, hát igen, odakint nemcsak a víz meg a sofőrök mennek össze-vissza, máshogy számozzák az utakat is.

Okulásul:

Australian	US YDS	UK	France	UIAA
1	1			I
2	2			I
3	3	1a		II
4	4	1b		III-
5	5.0	1c		III
6	5.0	2a		III+
7	5.1	2b		IV-
8	5.1	2c		IV
9	5.2	3a		IV+
10	5.2	3a		IV+
11	5.3	3b		V-
12	5.4/5	3b		V-
13	5.6	4a		V
14	5.7	4a		V
15	5.8	4b		V+
16	5.8	4b		V+
17	5.9	4c	6a	VI-
18	5.9	5a	6a+	VI-
19	5.10a	5a	6b	VI
20	5.10b	5b	6b+	VI
21	5.10c/d	5b	6c	VI
22	5.11a	5c	6c+	VII
23	5.11b	6a	7a	VII
24	5.11c	6a	7a+	VIII-
25	5.11d	6b	7b	VIII
26	5.12b	6b	7b+	VIII+
27	5.12d	6c	7c	IX-
28	5.13a	7a	7c+	IX
29	5.13b	7b	8a	IX+
30	5.13c		8a+	X-
31	5.13d		8b	X-
32	5.14a		8b+	X
33	5.14b		8c	X+
34	5.14c		8c+

Úgyhogy azért még egy 16-os útra jó vagyok. Élő sziklán különben is kicsit fölészámozzák az utakat, legalábbis a termekhez képest.

Viszont: a fent említett oldalról simán letölthető kalauz minden útra - rendesen, standardosan megrajzolt itinerrel, hihetetlen. Mi idáig sosem fogunk eljutni... No. Az egyetlen gondom az, hogy nincs szakaszonként jelölve a nehézség - csak a teljes út nehézsége. Az meg ugye mindig a legnehezebb rész függvénye. És ha mondjuk van egy áthajlás rögtön az elején, akkor vagy beleánullázik az ember (belekapaszkodik a köztesbe vagy a kötélbe ami csúnyadolog) vagy visszafordul. Ha meg csak a végén van, akkor mászik egy jóízűt, és csak aztán fordul vissza. Szóval nem mindegy, hol van a nehéz rész...

Oké, nem szabadna ennyire puding módon hozzáállnom, de azért objektíve nem hiszem hogy felmennék most egy 5-ös úton. Márhogy UIAA ötösön.

Nagyon érdekes a kőzet egyébként, ránézésre fura, buborékos - valamilyen speckó vulkanikus lesz. Még nem sikerült kinyomoznom, hogy mi az. Meg hogy egy bugyorba hogy tesz az ember köztest.

Fotó: www.freeclimb.co.nz

Oké, nem hagytam annyiban.
Ignimbrit: Az izzó felhőből lerakódott sajátos szerkezetű kőzetfajta, amely lapilli és vulkáni por méretű összehegedt fragmentumokból áll. Az izző felhő magas hőmérsékletű (350-800 Celsius) gázban diszpergált és szilárd alkotók rendszere.

Köszönöm, Szegedi Tudományegyetem, köszönöm, Hágen András.

Azt hiszem most csak magamat szórakoztatom, de nem baj, legalább meglesznek a linkek. Szóval nézegettem hogy hogyan szervezzek mászást, merthogy a klasszikus mászásnak az a legnagyobb előnye (és egyben hátránya is) hogy egyedül nem lehet, csak partiban. Vagyis kell valaki, aki biztosít. Meg akit te. És így, boldog demokráciában, szépen, együtt.
Hát az online aktivitásból úgy tűnik, hogy itt mindenki mászik. Úgyhogy majd kell haverkodnom magamnak egy mászótársat, van egy csomó klub és kifejezetten sziklamászásra szakosodott utazási iroda is.

És még ezt találtam: The crag
7692 NZ mászónapló van fent.

Nagyon jó. Úgy értem örülök.

Ja és mi is volt az eredeti kérdés? HÁT PERSZE hogy van via ferrata. Csak győzzem. Szóval itt. Egyébként nemcsak a láncos utak: minden út szépen karbantartva, kritikus helyeken és ereszkedéshez nittezve, ahogy kell.

Menjünk.

Újzélandos hétvége

2007-10-23T09:54:00.000+02:00

A hétvégén találkoztunk Pukekó Tamásékkal, jól. :)
Talán már sikerült vázolnom, hogy nem túl erős bennünk a közösségi szellem, kicsit aggódtam is hogy mi a viharról fogunk beszélgetni 3 órán keresztül néhány ismeretlennel... Hát, mit mondjak: a vége az lett, hogy jól elkéstünk a következő programunkról, mert közel sem volt elég az a rövid ebédszünet, amit beiktattunk erre a célra.

Aljas módon elhozták a fényképalbumukat, amire rácsorgattuk a nyálunkat (és ez független volt az iszonyat finom ebédtől, amit elfogyasztottunk). Érdekes volt, hogy mennyire hasonlóak a képletek: itt az asszony, ott az ember intézkedik, itt az egyik eszik bele mániákusan a másik ételébe, ott meg fordítva...:) és a végeredmény ugyanaz: eltökélt fiatal pár, akik komoly munkát és pénzt fektetnek abba, hogy értelmesebb körülményeket biztosítsanak magunkak, meg a már megszületett, vagy tervekben szereplő ivadéknak.

Pukekónéval félrevonultunk egy negyed órára, hogy megtárgyaljuk az élet nagy dolgait női szemmel is. Nem is csodálkoztunk, hogy a fiúk egy perc múlva már így beszélgettek: ".... applet...nem, xml-ből húzza be... flex script...dhtml..." Szóval amíg mi lányok kitárgyaltuk, hogy 20 éven keresztül kvázi szomszédok voltunk, addig a fiúk sem unatkoztak. Mindig is mondtam, az informatikus az nem egy szakma hanem komoly betegség.

Három óra úgy repült el, hogy a lényegről még nem is beszéltünk, aztán befutott még egy házaspár, akik nem írnak, csak olvasnak - Tamás blogján keresztül kapcsolódtak be. Sajnos őket már hátra kellett hagynunk, pedig szintén nagyon szimpatikus pár voltak.

Nem tudom már, hol olvastam, hogy egyre több magyar van kint - talán hobe pöttyentett el ilyet valamelyik fórumon - és kicsit aggódtam is. Most azt mondom, ha csupa ilyen normális ember megy ki, akkor rendbe'.

Summa: tök jó volt, és ismételendő, kötelező jelleggel. Plusz: újra szembesültem az egyéni fra... far... frr... frazeológiámmal. Nem egy úgynevezett "humoros" megjegyzésemre kikerekedett, bamba tekintetek válaszoltak:)

Folytatódott aztán a hosszú hétvégén az újzélandozás, egészen intenzíve. Először is megnéztük a Bálnalovast, ami számomra egy túlságosan is szájbarágó, hatásvadász módon előadott történet - mégis lenyűgözött. Oké, Lisa Gerrard amúgy is favorit, de azok a mellékesen odadobált képek a háttérben, hát lélegzetelállítóak voltak.

Pénzügyek
Később összeraktuk a szokásos költségvetést, ami nálunk hagyományosan minden nagy családi projekt előtt elkészül (legutóbb pl. lakásfelújításnál). Oda-vissza számoló excel tábla, ami a jogsi honosításától kezdve a lakásbérlés költségein keresztül a vízumdíjig minden tételt tartalmaz. Újra köszönet Palinak - nemcsak azért, mert mérnöki pontossággal rögzítette az összes költségét, ami a mi kalkulációnk alapjául szolgált, hanem azért is, mert komoly spórolási tényezőket sorolt fel: pl. Health Report a negyedéből kihozható, ha itthon csináltatjuk meg. A másik sheet meg a bevételi oldalt számolgatja, vagyis azt, hogy mennyit tudunk a cél érdekében összeharácsolni.

A kalkuláció részleteivel nem untatok senkit, majd egyszer, ha végleges lett, közzéteszem. Elnagyolva viszont a következőt tudom mondani a költségekről:

Egy három fős család biztonságos és megnyugtató kihelyezése a következőképpen néz ki anyagilag:
Indulás: 15 000 NZD (utazás, vízumügyintézés, lakásbérlés, autóvásárlás)
Tartalék, fél évre: 18 000 NZD (a legminimálisabb, havi 3000 NZD megélhetési költséggel számolva.)

Igen, ez nem kevés pénz, 4-4,5 millió HUF. És ebben még nincs ráhagyás, mondjuk kajára, taxira, országjáró körütazásra, bálnanézésre, múzeumra - na meg előre nem látott költségre.

Persze legszerencsésebb esetben a tartalékhoz nem is kell nyúlni - ha legalább egyikünk gyorsan elhelyezkedik, akkor a kivitt tartalék mindjárt másképpen viselkedik, de gyerekkel szerintem ez a minimum aminek lennie kell.

Hát nagyjából ez: UFF.

Csepegtetek

2007-10-18T20:51:00.000+02:00

Kényes, nagyon kényes ügy.

Az elhatározás még a régi, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjem összebarátkoztatni a gyereket meg a kiköltözés gondolatát.

Egy kilenc éves kiskamasznál ez igen érzékeny téma. Most kezdte megtalálni a helyét a világban, most kezdtek kialakulni a valódi, saját szokásai, érdeklődése, mostanra szerzett stabilnak mondható barátokat. Ha csak annyit mondok neki: "egy év" - számára az is a világ vége s még két nap. Nem akarom túllihegni ezt a problémát, és magam is tudom hogy hosszú távon ő nyer vele, csak a kezdeti nehézségeken kell túljutni... de azért valljuk be, mindenkinek megnyugtatóbb ha felkészítjük, mert elég gondunk-bajunk lesz az első időkben, nagyon nem lenne jó egy kiábrándult, kétségbeesett, hisztériázó, boldogtalan családtag.

Nálunk viszonylag demokrácia van, meg szoktunk beszélni mindenfélét. Nem úgy kezdtem, hogy "no fijam te gyerek, mostan márpedig örökre elköltözünk, elejbe s túl, osztán csend és punktum" hanem beszélgetünk az ő véleményéről is. Hogy például nálunk élnek külföldiek (nagyon sok ázsiait lehet mostanában látni) akik úgy döntöttek, hogy itt kezdenek új életet, nyitottak a világra, új dolgokat akarnak tanulni, jobb lehetőségeket maguknak és a gyerekeiknek... Ezt már nyár eleje óta beszéljük át, néha megemlítve hogy ő pl. milyen országba menne szívesen vagy hogy én is gondolkoztam már azon hogy más országot is megnéznék magamnak.

Hát ez ment egy pár hónapig, ártatlan kis csevej --- hát sajnos gyakorló anyaként is jól belesétáltam a saját csapdámba, merthogy a gyerek, az ugyanis nem hülye. Akkor döbbentem rá, hogy pontosan érti, mit csepegtetek, amikor egy nagyon kemény, dolgos hónap után arról beszélgettünk a párommal, hogy el kéne menni lazítani egy kicsit valamelyik tengerpartra, internet és telefon és határidők nélkül.

Szegény gyerek a hír hallatára teljesen kiborult, késő estig nem lehetett vele beszélni, semmilyen kérdésre nem válaszolt, és úgy általában maga alatt volt nagyon. Estére nagy nehezen, barchopa technikával kihúztam belőle: hát ő azt hitte, hogy két hét múlva elutazunk és soha - vagy csak nagyon soká - jövünk vissza.

Nagyon nehéz volt megnyugtatni. Most már béke van. A tanulságot azért leszűrtem: a gyerek, hát az nem hülye... elejtett szavakból, elcsípett félmondatokból igenis összerakja a képet, és ha a felnőtt csak csurrantgatja az információt, azzal nem boldog átmenetet, hanem pont az ellenkezőjét: bizonytalan, kontrollon kívül eső helyzetet teremt, és még nagyobb kárt okozhat.

Persze ahány gyerek, annyi agy. Azért azt szeretném tanácsolni, ha átlagos vagy átlag feletti IQ-val bíró kölked van, és ilyen terveket dédelgetsz: vezesd elő neki a témát idejekorán, aztán hagyd ülepedni, bírd ki a kirohanásait egy évvel a tervezett út előtt, aztán később térjetek vissza rá.

De ne sunnyogj, mert a gyerek: hát az nem hülye.

Terroristák

2007-10-16T14:59:00.000+02:00

Csanád újra blogol, végre... sajnos.

Nem tud valaki egy jó bevándorlási ügynököt a Magratheán?

:(

Telnek a hónapok

2007-10-02T16:36:00.000+02:00

Igen, ez most már szégyenteljes, hogy több mint egy hónapja nem írtam semmit. A legnagyobb gond az, hogy még mindig csak tervekről vagy elképzelésekről lehet. Meg benyomásokról.

Egyébként az elmúlt hónap is - a látszat ellenére - felkészüléssel telt. Gyakorlatilag halálra dolgozzuk magunkat, hogy elég tartalékot gyűjtsünk össze. Javaink közül csak az autót meg a tonnányi számítástechnikai eszközt akarjuk eladni - azt terveztük, hogy a lakást csak akkor, ha Új Zéland úgy dönt hogy mi is kellünk neki... akkor visszajövünk, eladjuk.

Elég sokat kalkulálgattam, és azt gondolom, hogy emberes kerettel és megnyugtató tartalékkal érdemes csak nekivágni. Ha meg tudjuk úgy csinálni, hogy ne kelljen lakást vagy nyaralót eladni, az nagyon ideális lenne, ezért hajtunk.

Szerény számításaim szerint december-januárban fekszünk neki a papírügyeknek. Az én tervem valahol félúton van Palié és Pukekó Tamásé között. Nem a helyszínen akarok elintézni minden papírt, hanem már kész orvosi igazolásokkal, diplomafordításokkal, ajánlásokkal, IELTS vizsgával mennék, mindent össze akarok rakni ami kellhet egy bevándorlási procedúrához, de mégsem indítanék innen letelepedési kérelmet.

Az az elképzelés, hogy nagyon mázlista módon egyikünkek lesz work offere, másikunknak meg keresünk ott helyben, aztán egy év múlva, ha a hosszú felhők is úgy akarják, indítjuk a letelepedést onnan.

Nekem egyre jobban megy ez a szabadúszó marketing-web tanácsadós élet, nagyon játszom a gondolattal, hogy kint is valamilyen egyéni vállalkozást csinálnék. Nemrég szagoltam bele egy Web 3.0 projektbe, amiből talán egy év alatt lehetne akkorát csinálni, hogy vinném azt, mint üzleti tőkét... de ez persze egyelőre álmodozás, megint.

Tényleg, okosok!
Már nagyon sokat olvastam a pénzkiküldési bonyodalmakról. Azon morfondíroztam, hogy mi a helyzet paypallel? Mondjuk a magyar bankszámlámról felteszem a magyar paypelemre a pengőforintot. Kint csinálok egy Nz paypalt a Nz bankszámlámra, és a két paypal között átvezetgetem a pénzeket...
Ezt próbálta már valaki? Olyan egyszerűnek tűnik, biztos van vele valami gond hogy még senki nem ajánlotta.

Baráti szívesség

2007-08-14T13:19:00.000+02:00

Napi rutinom, hogy megnézem pali blogját, mik a fejlemények. Írt most egy igen gondolatébresztő szösszenetet, annyira meginicializált, hogy úgy döntöttem, nem a megjegyzés rovatot terhelem vele.

Közben eltelt néhány nap, és látom, hogy terheli más:) Remélem egyszer engem is megtisztelnek az okostojások meg a cécéesek, építő jellegű hozzászólásaik ugyanúgy megerősítenek, hogy jó úton járok, mint egy-egy beszélgetés a jehova tanúival.

Egyébként mostanában elszemtelenedő kiskamasz fiam gyakran kérem, hogy gondolja át, amit mond: 1. van-e értelme, 2. jó szándékkal mondja-e. Ha a mondandója nem teljesíti mindkét feltételt, inkább maradjon csendben. Ezen a téren úgy látszik nem csak a 9 éveseknek van tanulnivalójuk:)

Tehát - olyan dolgokat írt le Pali, amik számomra annyira magától értetődőek, hogy egy kicsit - bevallom - meg is ijeszt, hogy ezt még szájba kell rágni. Egészen földhözragadtak vagyunk, de az talán mégiscsak álom volt, hogy büszke magyarjaink itthon maradnak gárdát alapítani meg Kossuth teret gyújtogatni, amíg mi tisztán és értelmesen nyugodt életbe kezdünk valahol máshol.

Ezt tehát zsebre tettem, OK, megjegyeztük.

Felkészületlen kivándorlóinkról: úgy gondolom, sőt találkoztam is ilyennel, hogy az Egyesült Államokba, Ausztráliába, de a mostanában nagyon népszerű Egyesült Királyságba is nagyon sokan mennek ki teljesen felkészületlenül, kevés pénzzel, nyelvtudás, előzetes tájékozódás nélkül. Sajnos azt kell mondanom, hogy ezek a népek egyáltalán nem gyűjtenek infót előzetesen fórumok vagy blogok segítségével SEM, így azt hiszem Pali blogja egyrészt nem a megfelelő platform, másrészt pedig egyszerűen pusztába kiáltott szó. Magunkból indulok ki, de aki őt olvassa, szerintem azért teszi, mert nem lukra fut - és ezt a bejegyzést látva egyszerűen bólogat, hogy na igen, én is így gondoltam.

Talán ha Csanádék közösségi portáljára felkerül egy ilyen passzus, az már jobban célba talál.

Sajnos mi inkább a másik véglet vagyunk - akkor sem szoktunk rámászni senkire, ha égető szükség lenne rá, ismeretlenül pedig főleg nem. Párom kifejezetten introvertált, én azért - már a szakmámból adódóan is - könnyebben "vegyülök", de akkora metál lady vagyok hogy úgyis mindig mindent egyedül és segítség nélkül oldok meg.

Egyébként pont a fentiek miatt van egy elég sarkos különbség Pali története és a mi alakuló történetünk között. Kettőnk közül én beszélek (sokkal) jobban angolul, ráadásul itt a beszéden önmagán is nagy hangsúly van:) Az intézőkém és problémamegoldó képességem is sokkal használhatóbb, ezért nálunk nem lenne megoldható hogy itthon várom a gyerekkel amíg párom kijárja az utat. Mi tehát egyszerre fogunk nekilódulni, ami minden bizonnyal nagyobb anyagi megterheléssel jár majd az első időben, ezért a költségvetésünket is így alakítjuk.

Persze ha nekem is négy ivadékom lenne, valószínűleg máshogy kéne intéznem:)

A baráti szívességről még annyit: igen nagy segítséget jelent pusztán az, hogy valaki ennyi időt szán ezeknek a fent említett informatív blogoknak a megszerkesztésére - és ezt újra, és külön köszönöm.

Témavázlat

2007-07-29T19:58:00.001+02:00

Borzasztó nehéz blogot írni, én mondom.

Főleg azért, mert még annyira távoli az utazásunk, és annyira sok képlékeny pont van. Írhatnék a kételyeinkről, kérdéseinkről, meg hogy miket beszélünk át, hogyan gondoljuk át... de papírügyekről, vízumról, repülőjegyről még nagyon-nagyon korai beszélni - sőt, nem elsőkezűek az információk sem. Így hát a majdnem heti egy bejegyzésemhez is szeretnék magamnak melegen gratulálni.

Talán három-négy olyan téma van, ami érdeklődésre tarthat számot, és van közülük, aminek rendesen utána kell még járni. Ezek itt azok:

Kitelepülődés egy 10 évessel - praktikus és lélekdolgok
A téma elővezetése a tisztelt családnak - ezt majd realtime, ígérem vicces lesz:)
Piszkos anyagiak: sokan írtak a kenyér meg a benzin áráról, oké-oké. Mi inkább azt szeretnénk átlátni, hogy például... hány hónapot kell majd dolgoznunk egy 19 colos ájmekért, mondjuk.
Városválasztás - vagy a város választ minket?

Oh. Máris három remek téma, a következő három hétre. Már csak további 50 darabot kell találnom - megy ez, mint a karikacsapás.

Hűha!

2007-07-20T17:11:00.000+02:00

Úgy látszik, nem tartom az ujjam eléggé a világ ütőerén, de csak most vettem észre, hogy ez a csenevész kis blog máris több ajánlóban szerepel. Aztán meg azon kaptam magam, hogy egyre többször mondom: "Hűha! Köszönöm."

Hát akkor, nagyrabecsült koreai ex-kollégám örök érvényű köszönetnyilvánítása álljon itt:

"Dear Mr. Katalin! I would like to thank you for Budapest:
Thank you for Budapest!"

Ennek ugyan semmihez nem volt köze, de mégis:
Hűha! Köszönöm.

Nulla egész kettő - kis lépés az emberiségnek

2007-07-20T15:52:00.000+02:00

Próbálok nem napi apróságokról írni, csak a tényleges, kiköltözésünkkel kapcsolatos eseményekről tudósítani.

Nos, a legutóbbi bejegyzés kissé keresztülhúzta ezt az elhatározásom, de van mentségem. (40 fokban elfogyasztott 7 éves magvalt szilva.)

Tehát előbbiről ennyit, és utólag is elnézést.

A lehetőségeinkkel kapcsolatban pedig vannak fejlemények, nem tudom, mennyire izgalmas. Beszéltünk - leveleztünk - sokat a korábban említett bevándorlási ügynökkel, Hajnalkával.

Gyerekkel az ember nem kapkod - úgyhogy sorra is vettük a tennivalókat, egy évünk van nagyjából. Egyikünk szakmája sem abszolút hiányszakma, és ez a lista a közeljövőben még szigorúbb lesz, úgyhogy eltekintettünk az SMC vízum igénylésétől, mert rizikós és nagyon költséges is. A sima két éves Work Permitet fogjuk intézni, Hajnalka segítségével. A tervem nem túl bonyolult: most gyűjtögetünk kb. februárig, akkor kezdjük az aktív munkakeresést, főleg páromra koncentrálva. Úgy gondolom, hogy nem pusztán a ténylegesen meghirdetett állásokra fogom őt ajánlani, hanem átnézzük módszeresen a szakmájába vágó cégeket, és megbombázzuk azokat, akiknek a profiljából látszik, hogy használják azt a technológiát, amire a párom specializálódott. Nem gondolom, hogy könnyű menet lesz, és garancia sincs hogy így találunk munkát, de mindenképp megpróbáljuk - ha sikerül valakit meggyőzni, ő is jól fog járni. Akkor én partner vízummal indulok, és helyben derítem fel a lehetőségeket.

Ezzel egyidőben viszont kipuhatolom a saját lehetőségeimet is - egyik ügyfelemnek ugyanis stratégiai partnere egy nagy aucklandi cég. Találkoztunk Budapesten - tárgyaltam és tolmácsoltam - de azóta is levelezünk a főnökkel meg a barátnőjével is, kifejezetten szimpatikus csapat. Kitapogatom, hátha szükségük van rám. Ha én rajtuk keresztül work offerrel tudok kimenni, akkor párom lesz a partner vízumos, akkor neki kell majd helyben keresni valamit.

Addig sem ülünk persze tétlenül, szépen elő fogunk készülni - ami talán a legfontosabb, hogy párom angoltudását fel kell húznunk. Ehhez remek információt találtam egy madaras blogon (köszi Tamás!) pontosan itt, de van még egy rakat hasznos információ, javaslom böngészésre.

Helyesbítenék - tegnapelőtt óta még több hasznos dolog került fel, tehát érdemes nyomon követni.

Úgy általában egyébként azt tapasztalom, hogy remekül tenyereltem Csanád blogjába, mert tőle dobbantva kiváló más forrásokra bukkanok. Sőt - pusztába kiáltott szúnyogos jajveszékelésem egy csinos kis vérszívós bejegyzéssel díjazta, köszönöm itt is:)

Kíváncsian figyelem közben Pali nagy útját is, az éppencsak útra kelők vagy nemrég érkezettek tapasztalataiól tudunk a legtöbbet nyerni (aljas, önző módon.)
Elképedve olvasom őt, lenyűgöz ahogy a világot látja - nem tudom hogy mi a szakmája, de biztos hogy valamilyen analitikus mérnökember. A beszámolója közepe felé már folyamatosan vigyorogtam, mert megszámoltam vele gondolatban minden lépcsőfokot, megfigyeltem minden táblát, megjegyeztem a helyi pénzek árfolyamát, és úgy általában számszerűsítettem és rendszereztem én is mindent:)
Amire igazán kíváncsi vagyok most, hogy vajon miért ment turista vízummal, miért nem rögtön munkavállalásit intéztek... de remélem, hamar kiderül. Már jó egy hete nem írt - bízom benne hogy nem hagyott fel a blogolással.

Nos tehát, araszolunk szépen a kis tyúklépéseinkkel arccal előre, jelenleg minden esély és eltökéltség rendelkezésre áll, hogy megszabaduljon tőlünk ez az ország.

Prioritások

2007-07-17T22:25:00.000+02:00

Vannak Új Zélandon szúnyogok?

Olyan sok dologról olvastam. De mégis, vannak újzélandon szúnyogok? És HSDPA? Vagy megy a küzdelem GPRS-szel? Vagy szakadjon meg mindenki, menjen szépen haza?

Igen, persze. Érdekes kérdés. De jelenleg a Balatony partján - kisházban - ülök, és igen mókás képet festek, úgy érzem. Szobában semmi delej, ne is áltassuk magunkat, idekint, a teraszon, na itt csordogál azért. Igen, balaton, közlésvágyam ébredt, de az uram nyilván küldetést teljesít, nem bubog nekem. Írnék, kommunikálnék, kijöttem a teraszra - mert csak idekint van vodafonban delej.

És megtámadtak a szúnyogok!

Jelenleg macerálom a gépet, félmeztelen testem fekete tetemek és élő szipolyok borítják, vagdalkozom, mint dzseki csen, néha hedbengelek, ha a fülembe szólóznak. Vakarok. Szarnak ezek a spirálisan füstölő varázsoldószerre. Néha féldög tetemeket csapok le boldogan, na nem, ők fognak nyerni, ez tisztán lászik - viszketek.

Kezem a spirál-égető füstölő szertől hólyagosra égett - igen, persze, nem kellet volna leejteni, tenyérbe fogni, dédelgetni, akkor is. Szürreálisan viszketek, égek, hajrázok.

Nyilván nyertek, ők nyertek. Azt játszom, hogy ez csak test, a viszketés nem ingerel, nekik is táplálkozni kell, de milyen vétkes tévedés okáért a lábujjamon? Csontbacsípnek, talponcsípnek, aláznak. Mire jár az agyam? Mégis mi jut eszembe?

Hogy vannak-e szúnyogok Új Zélandon.

Blogging

2007-07-05T09:48:00.001+02:00

Néhány személyes gondolat, erről az egész blogírásról.

Borzasztóan nehezemre esik írni - no és hát nem azért mert nem vagyok elég szószátyár, sőt. Az egész blogírással kapcsolatban fájdalmasan cinikus érzéseim ébrednek, főleg a sok semmitmondó, semmiségeket világba kiáltó, aztán vadidegeneket fontos külső referenciának tekintő és vadul veszekedő bloggazda miatt. Persze tudom, hogy most beszámolok, dokumentálok, saját magamnak spórolok későbbi e-maileket és hosszas magyarázkodásokat - de azért egészen meghasonlott érzés, szóval elnézést és bocsássék.

Másrészt viszont nekem nagyon sok információm származik ilyen-olyan blogokból. Még a szörnyűségesekből is. Ezért egy kicsit úgy érzem, mint mikor babaruhákat adtam tovább - kaptam valakitől, nem adtam érte semmit, de aztán én is adtam valakinek, és nem kértem érte semmit.... Szóval, leginkább ezzel a bloggal igyekszem balanszba hozni a világ nagy esélykiegyenlítő gépezetét, és leírom a legelejétől a történéseket.

Talán meglepő, hogy mi a francért huhogom az éterbe az összes szakmánkat, végzettségünket, életkorunkat... Hát pont ezért. Nekem ez hiányzik legjobban - látom a munkakeresési mizériát, esetleg a letelepedési vagy munkavállalási papírok körüli intézkedést, de azt nem, hogy mindezt milyen adottságokkal tették a blogírók. Ezért írtam le - mi ezekkel indulunk. Hogy ez sok-e vagy kevés, nem tudom még eldönteni.

Remélem, hogy durván 10 hónap múlva már tisztán látszik majd.

Hát nagyjából ennyi lelki életet, ezt nem fogom azért túlzásba vinni...

Nulladik lépés

2007-07-02T09:55:00.000+02:00

Akkor a kezdetek (amik ugye nincsenek is - lásd alant)...

Jópár éve minden alkalommal, ha pl. híradót nézünk vagy csak egyszerűen közlekedünk vagy ügyintézünk a városban, elhangzik a mondat: "na húzzunk el innen de sebesen". A szállóigéből aztán elhatározás lett, szokásos képlet: legyen angol nyelvterület, legyen élhető. Ausztráliát túrtuk elő, felvettük a kapcsolatot Bertók Zoltánnal, egy ausztrál bevándorlási ügynökkel. Ő elhajtott minket - sajnos nem sok esélyünk van, mert páromnak a végzettsége és a szakmája nem ugyanaz, hiába van 7 év tapasztalata.

Két év csend után álmodoztunk tovább, de lépéseket nem tettünk. A véletlenek rakoncátlan és alattomos összjátéka aztán idén tavasszal minden irányból Új Zéland felé toszogatott minket, ezért először is masszív információgyűjtésbe kezdtem. Okulásul:

Hivatalosak
Bevándorlási Hivatal http://www.immigration.govt.nz/
Wellington mézesmadzagja http://www.positivelywellingtonbusiness.co.nz/
.... meg még egy http://www.wellington.govt.nz/

Nemhivatalosak
Ilap blogja http://ilaps.blogspot.com/
Egy magyar bevándorlási ügynök http://www.bevandorlas.co.nz/
Hivatalos + pragmatikus mix http://www.ujzeland.co.nz/
Egy nyugdíjas naplója http://www.setapalca.hu/szerzok/ronagyorgy/index.php?tid=45

Színre, szagra
Csanád blogja http://csanad.blogspot.com/
Bekapcs http://bekapcs.hu/

Ezeken kívül persze még egy rakatot átmazsoláztam, angolt-magyart, fórumot-blogot vegyesen, a fenti lista a top. Ennyi elég egy olyannak, mint én, hogy még akkor is Új Zélandra vágyódjon, ha akár Ausztráliába is adottak lennének a lehetőségek.

Jelenleg tehát a pénzgyűjtés kellemes állapotában vagyunk - amikor nincsennekem vágyam semmi. Két hete kértem információt, ajánlatot két bevándorlási ügynöktől, az egyik egy német származású, csanád ajánlotta, másik pedig a már említett magyar, Vezsenyi Hajnalka. Előbbitől egy robotikus levél jött vissza, hogy fizessek egy kb. 10 000 Ft-os összeget, és akkor alaposan megbírálkodnak. Hajnalkától normális hangvételű levél jött vissza, az ingyenes értékelés után.

Pragmatikus okokból (utalási macera - nincs domborulatkártyám) illetve a nagyon rokonszenves (tényszerű, kritikus, nem hitegető) hangvétel miatt úgy döntöttem, hogy Hajnalkával fogok intézkedni.

A jelenlegi állás tehát az, hogy csak nyögve-nyelve lennénk alkalmasak SMC kategóriára, de tapasztalat, háttér és nyelvtudás miatt "minden a jó fellépésen és némi szerencsén múlik". Ezért most tartalékokat halmozunk vadul, információt gyűjtünk, ember ráerősít az angolra, és kb. fél évvel a tervezett indulás előtt nekifekszünk a munkakeresésnek és a két éves munkavállalásinak.

Tesszük ezt főképp azért, mert Hajnalka azért mégiscsak egy földi halandó, és hiába mondom neki, hogy az emberem komoly flasher, aki specializálódott media server, flex és egyéb keményen húzó webes technológiákra, neki az ugyanúgy csak egy sufniban dreamveawer template-ekkel heggesztő önjelölt webguru marad (vagy tán még ennyire sem tudja szofisztikálni a képet) szóval nekiesek a cégeknek direktben, és egy olyan szakit ajánlok, aki már most is egy world top 10 cégnél tolja ezeket.

A tervezett indulás időpontja pedig 2008 magyar nyara.

Kivándorlás - miért is?

2007-06-26T19:02:00.000+02:00

Sokaknak az okokat nem kell magyarázni, mert értik, de nincs mindenhol szinkronitás, úgyhogy röviden leírom.

Nem is tudom, melyik a legfontosabb, mert rengeteg oka van ha az ember el akar menni a saját hazájából. Azért nehéz ezt megfogalmazni, mert ez nekem egyáltalán nem akkora probléma, mint például a melltartóvásárlás, de persze nem akarom elbagatellizálni a kérdést. Szóval címszavakban:

- Nem tudok ügyeskedni, fusizni, intézni ezt-azt, csencsölni, és úgy általában félfeketén félmaszekolni, a bér-fizetés meg itthon nem pálya
- Nem tudok hosszú távon egészséges maradni a hungaro-hetero megcsömörlött kedélybeteg masszában
- Nem vagyok én bumburnyák, mer okos vagyok, kreatív, tetterős, nagy teherbírású, ennélfogva szeretnék sokat dolgozni és megélni (és itt a hangsúly a megélni szón van...)
- Még ezt sorolhatnám, de tulajdonképpen a legfontosabb: van egy gyerekem akinek nem azt szánom amire itt jelenleg számítani lehet.

A száraz tények:

A család három fős, a férfi egy introvertált, keményen dolgozó, kifejezetten nagyon sok aggyal rendelkező csendes bika. Foglalkozását tekintve web developer, azon belül is leginkább multimedia, specializálódott az utóbbi pár Flash, Flex, meg Media Server meg még mifenékre, egy ideje nem tudom követni. Végzettségének egyébként köze nincs az IT-hoz, villanymérnök-úr. Nagyon jól ért és ír angolul, kiválóan kommentezi a scripteket, de beszélni én még a büdös életben nem hallottam. 33 éves.

Énjómagam, az asszony, hát mit mondjak. Van ugyan egy kicsi cégem, ami már két évet kibírt - ez ma Magyarországon nagy szó - és elmuzsikálok azért szépen gyereknevelés mellett. Bármelyik multinak lehetnék irodistája, ahogy voltam is három évig. Marketing, kommunikáció, web, fordítások, 9 év munkatapasztalat, de nincs felsőfokú végzettségem, csak végzetesen 30 vagyok. Angolul folyékonyan, szóban és írásban. Hogy ez pontokban vagy vizsgában mit jelent, nem tudom, kiderül - még sosem mérték.

Ez tehát a kiindulópont, és ezt a csomagot szeretnénk megnyugató módon áthelyezni egy másik életformába.

Szépen lépésenként közvetítek majd, hogy hol állunk.

Nincsenek kezdetek.

2007-06-26T18:44:00.000+02:00

Nincsen első pillanat; nincs olyan szó vagy hely, amely ennek a történetnek vagy általában egy történetnek az egyetlen lehetséges kiindulópontja lehetne.

... és akkor be is fejeztem a plagizálást, és teszek ide egy pontot. Egy kiindulópontot. Vagy néhány pöttyöt.

Ha ezeket a sorokat olvasod, az vagy véletlen, vagy már elmondtam, azé. Úgyhogy elő is jövök a pöttyel. A pötty a jelenben van, ami neked már a múlt, onnan a jövőből nézve visszafelé. A tényálladék pedig - valószínűleg már beszéltünk róla, valószínűleg tudod, csak még nem vetted komolyan, hogy megyünk, innen el.

Hosszas töprengés, osztályozás és információgyűjtés után Új Zélandot választottuk. Mostantól igyekszem beszámolni - egyrészt azért, hogy te is tudd majd, hogy zajlott ez az egész, másrészt meg a jövőbeli ismeretlen olvasóknak, majd elmondom azt is, miért.